Csak békés személyek tudnak békében együttműködni!
Om Tat Sat
Baktai Ádám aka Fat Yogi
Csak békés személyek tudnak békében együttműködni!
Om Tat Sat
Baktai Ádám aka Fat Yogi
Krisna ebben a szakaszban a Buddhi Jógát, azaz intellektus jógáját tárja fel Ardzsuna előtt. Azt a tudást, aminek használatával meg tudjuk valósítani a legmagasabb szintű Karma Jógát, a Niskáma Karma Jógát, vagyis a vágyaktól mentes, önzetlen, dharmikus princípiumokon nyugvó feladataink megértését és ellátását.
Itt azért azt tudnunk kell, hogy a Bhagavad Gita egy párbeszéd. Egy párbeszéd Krisna és Ardzsuna között. Szóval ez a szakasz, már ráépül, sőt ötvözi az ezt megelőző szegmenseket. Tudjátok, ahogyan egy felépített beszélgetésben szokott történni.
A második fejezet 11. és 30. verse között Krisna a Gjána azaz a tudás jógáját tárta fel, majd a 31. és 38. versek közötti szekcióban valamelyest a Karma jógát is beinvitálta a diskurzusban, hiszen dharmánk elvégzése jógikus feladat. Ugye azt tudjuk, hogy a jóga kifejezés azt jelenti, hogy kapcsolatban vagy kötödésben létezés.
Szóval úgy is definíálhatjuk a jógát, mint kapcsolatban lenni a világmindenséggel, ami a Bhagavad Gita nyelvezetében nem más, mint az OM, vagy technikai nyelvezetben az AUM, amiben az A betű a Jó Istent, az U hang a világmindenség összes élőlényét és azok lelkeit szimbolizálja, és az M pedig a materiális világra hivatkozik.
De visszatérve a fejezethez, valójában Krisna ebben a szakaszban 2 területen tanítja Ardzsunát:
1: Úgy szabadulhatunk fel a tetteink következményei alól, ha feladatainkat a lemondottság hangulatában végezzük el. (Versek: 38-41 és 47-51)
2: Felül kell emelkedni a Védák karma kanda szintjén (az a szint, amikor még a munkánk gyümölcse befolyásolja az ember hozzáállását magához a munkához), azáltal, hogy felismerjük a Védák célját és végkövetkeztetéseit. (Versek: 42-46 és 52-53)
Krisna azt mondja Ardzsunának, hogy miután felvázolta neki, hogy mi is a tudásszerzés folyamata és módszere, arra is megfogja tanítani Ardzsunát, hogyan használja fel ezt a tudást tettei végzése közben. Hiszen ily módon felszabadulhat a karmikus körforgás alól, a hatás-ellenhatás törvénye alól. (39. vers)
Krisna így folytatja: Ezen az úton nincs veszteség vagy hanyatlás, sőt a legkisebb előrehaladás is megvédheti az embert a legnagyobb félelemtől. (40. vers)
Majd a 41. versben Krisna azt mondja: Akik ezt az utat járják (mármint a jóga útját) szilárdak és a céljuk felé haladnak, de akik foglyai a materiális világnak, tudatuk szerteágazó.
A világmindenségben nincsenek szóló performanszok, minden és mindenki kapcsolatban áll egymással, ezt hívják jógának. Még a legspirituálisabb, letisztultabb szinten sincsenek egyke kis húsos angyalkák, akik személyesen a jó Istennek hárfáznak egy bárányfelhőn. Még a mi, saját, egyszerű kis létünk, énünk és életünk is ezerfelé kapcsolódik, amelyek mind jóga folyamatok. A tudat fizikai kapcsolata az univerzumhoz a hatha jóga. A tudat kapcsolata a tettekhez a karma jóga. Az tudat kapcsolata a testhez a pránajáma. A tudat kapcsolata a világhoz a gjána jóga. A tudat kapcsolata a Jó Istenhez a bhakti jóga. Minden kapcsolódik mindenhez, és a dharmikus kapcsolatokat jógának hívják!
Kicsit kezd hosszú lenni ez a bejegyzés, így folyt. köv. kicsit később!
Om Tat Sat
Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője
Ui: Vissza a következő bejegyzéshez, Bhagavad Gitá 2.31-2.38…
Tovább a következő bejegyzésre, Bhagavad Gitá 2.42-2.46…
A Nap a Szűzben, ráadásul együttállásban a Jupiterrel és a Vénusszal, mások megsegítését állítja fókuszba. Ebben a jegyben a nagy, elegáns és fennkölt király, a Nap is lehajol az elesettekhez, és főként a gondolkodó bolygók hatása végett feltűri az ingujját és maradandót próbál alkotni mások jólétéért.
Ezt tetézve Szeptember 18-tól a Mars átlép a Nyilasba és a Vénusz áthalad a saját jegyébe a Mérlegbe, és így az együttműködés hihetetlenül megkönnyebbül az elmúlt időszakok feszültebb, egósabb szakaszai után.
A Mars erőssége a Nyilasban némi idealizmushoz vezethet, míg a Vénusz frissen szerzett ereje meg a simulékonyabb, másokat körbeugráló stílusú együttműködést eredményezheti, szóval abszolút az önzetlenség lesz előtérben.
Amikor a Mars is áthalad a Nyilasba, előáll az, hogy nemcsak produktívan fogunk megoldásokat keresni az optimálisabb együttműködésekre – ahol a mi személyes véleményünk is fontos – de azáltal, hogy a Mars a természetes zodiákus 9. jegyében lesz, a lelki okait és lehetőségeit is fogjuk keresni a harmonikus együtt létezésnek.
Ezek után Október 3-án a Merkúr is csatlakozik a Naphoz és a Jupiterhez, így a tanítás és tanácsadás kerül fókuszba, de persze még mindig a másokon való segítés lesz a vezérfonal.
Majd Október 13-án a Vénusz áthalad a Skorpió jegyébe, a Mars otthonába. A Vénusz/Mars kapcsolódás mindig a kreativitás irányába tolja az embert, de itt azáltal, hogy a Vénusz a Szaturnusz mellé érkezik a Skorpióba, vigyáznunk kell, hogy ne essünk túlzásokba. Hiszen nagy különbség van az önátadás és az önfeladás között.
Október 17-én a Nap áthalad a Mérleg jegyébe.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője
2014 óta tervezgettem, hogy meg írom ezt a rövidke bejegyzést, de mindig elfelejtettem megcsinálni. De sebaj, hiszen addig is végeztem nektek egy csomó kutatást is ebben a témában.
Röviden a sztori annyi, hogy nagy népszerűségnek örvend a kókuszzsír használata nyugaton az egészségtudatos táplálkozásban. De sajna nincs csodaszer, nincs mindenre ható és mindent elmulasztó elixír. Mindennek meg van a használati utasítása, mindennek meg van a Dharmája.
A kókusz tényleg csodaszer, de nem mindenre. A mai nyugati tápanyag, tápérték beviteli szükséglet tekintetében 2 olyan alapanyag van, ami mindent képes pótolni az emberi szervezetben. Az egyik a kókusz, a másik a csicseriborsó. A kókusz olyannyira teljes értékű tápszer, hogy utánpótlás hiányában a második világháborúban infúzióként is alkalmazták a fülöp-szigeteki csatákban, mindkét oldalon.
De mi a kókusz egyik legfőbb tulajdonsága? Az, hogy hűt!
Indiában, ahol azért néha szokott meleg lenni, amint lemegy a nap a kókuszdió árusok is levonulnak, mert ez még egy fennmaradt hétköznapi tudás az ottani berkekben, hogy olyannyira hűt a kókusz, hogy naplemente után még nyáron sem isszák a helyi erők.
Az itteni tél pedig már szinte felfoghatatlan tartomány az Ájurvéda tudományában.
Szóval, amint picit hidegebb lesz, ne főzzünk kókuszzsírral, ne kenjük magunkra, ne masszírozzunk vele másokat. Persze hajra még mindig mehet, mert a fejet Ájurvédikus szemszögből hűteni kell!
Az elmúlt 2 télen viszont volt alkalmam legalább 35-40 embert megkérdezni a téli kókuszzsír használókat, hogy fázósabbak lettek-e, vagy esetleg sikerült is átlagnál többször lebetegedniük, és válasz egybehangzóan igen volt.
Szóval ha jön a tél, és olajazni akarunk, magunkat, másokat vagy egészséges étkezési olaj alternatívát keressünk, ajánlanám a mustármag olajat, aminek a fő Dharmája a melegítés!
Om Tat Sat
Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője
Évek óta külföldiek és az itthon, de messze élő hazánkfiai megszokták kérdezni, hogy nincs-e online elérhetősége az előadásinknak.
De ez egy olyan világ, amit:
Viszont most érkezett egy olyan lehetőség, az egyik jógás tündérmacin keresztül, amely módon ez akár meg is valósulhatna. Élőben fent lenne az előadás az interneten, és belehetne jelentkezni rá, hogy meglehessen úgy hallgatni, anélkül, hogy az ember eljöjjön a Fehérvári úti terembe. Szerintetek legyen? Mert, akkor már mehetne is a Szeptember 16-án kezdődő Ájurvédikus tanfolyam alkalmával.
Om Tat Sat
Baktai Ádám
Szeptember 1: Újhold. Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.
Szeptember 2: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.
Szeptember 4: Szati, Siva kedvesének napja!
Szeptember 5: Ganésha, az akadályok elhárítójának napja.
17.30-kor Jóga tanfolyam indul, komolyan kezdőknek. Hogyan jógázzunk otthon biztonságosan.
Szeptember 6: A 7 Rishi napja, a 7 Szent napja, akiket a Göncölszekér csillagjaiként tisztelnek a Védákban!
Szeptember 9: Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint, ezen a napon 100-szoros áldással bír minden, amit az egészségünkért teszünk.
Szeptember 10: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.
Szeptember 12: Jógaböjt nap, tartózkodjunk a gabonaféléktől.
Szeptember 14: Siva napja. A napnyugtakor végzet lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak. Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.
Szeptember 15: Ananta, a Hatha Jóga Istenének napja. Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.
Szeptember 16: Telihold. Kezdődik az Ájurvéda alaptanfolyam. 17.00 órakor.
Szeptember 23: Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint, ezen a napon 100-szoros áldással bír minden, amit az egészségünkért teszünk.
Szeptember 24: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.
Szeptember 26: Jógaböjt nap, tartózkodjunk a gabonaféléktől.
Szeptember 28: Siva napja. A napnyugtakor végzet lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak.
Szeptember 29: Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.
Szeptember 30: Újhold.
Szeptember méregtelenítő praktikája: A gyomrunkhoz kötődő hónap. A világon két olyan anyagot találtak eddig a kutatások során, amelyekben van olyan enzim, ami képes újraéleszteni a gyomrunk nyálkahártyáját, és akár a felsebzett, felfekélyesedett területeket is képes begyógyítani.
Az egyik a nyers olívabogyó magjában van, a másik a nyers krumpli levében. Így reggelente éhgyomorra leküldeni egy saját öklünk nagyságú krumpli levét az egyik leghatékonyabb módszer a gyomrunk karbantartására, de ha ez túl kemény, akkor lehet persze gyomornyugtató teázgatást is bevezetni, lásd borsmenta, hibiszkusz vagy citromfű főzetek. Figyelem, szoptatós anyukáknak tilos a borsmenta tea fogyasztása.
Om Tat Sat
Baktai Ádám