Ma van Ananta napja, a Hatha Jóga Istenének napja…

anantaSzerte Indiában ezen a napon ünneplik az Ananta Csaturdaszi Vrata napot, azaz Ananta fogadalmának napját.

Ananta a Hatha Jóga Istene, így ezen a napon mindenféleképpen jógázzunk egy jót!

És ha a jóga tradíciók szerint valaki be szeretné tartani a fogadalom részét az Ananta napnak (a Vrata az jelenti, hogy fogadalom), akkor az is elég egyszerű.

Lehet bármi is a fogadalmunk, de az mindenképpen a fejlődésünket szolgálja, és azt 14 éves intervallumra kell eltervezzük. Ilyenkor szokás az, hogy egy piros madzagon kössünk 14 csomót, és ezt hordjuk a csuklónkon. Hölgyek a bal karjukon, urak a jobb karjukon hordják. Amennyiben beteljesítős fogadalmat választunk, akkor egy piros madzagot tarthatunk az oltárunkon, és egyesével megköthetjük rajta a csomókat, amikor az egyes lépéseket megtettük a fogadalmainkból.

Ja és majd elfelejtettem szólni, a madzagot meg kell őrizni a fogadalom végéig. Majd utána beleengedni egy folyóba, patakba. Ezek után gazdagok leszünk, szépek, valamint örök élet és plusz 20 év lesz a jussunk! (Ez persze vicc! A lényeg a jó hozzáállás lenne és akkor már maga az út is egy jutalom!)

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Jóga
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

2 Responses to Ma van Ananta napja, a Hatha Jóga Istenének napja…

  1. Visszajelzés: Szeptember hónap esemény naptára… | Bhakti Kutir

  2. Visszajelzés: Szeptember hónap főbb eseményei és spirituális napjai… | Bhakti Kutir

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük