május 2014 hónap bejegyzései

Filozofálgatás az utazásról…

A Védák szerint tudás megtapasztalás nélkül, csak mentális spekuláció, és mint ilyen ez csak egy felszínes tudás. Ahhoz, hogy az ember elmélyítse a tudását, tapasztalati tudássá kell tenni azt, mert a szimplán akadémikus tudás nem változtat meg minket gyökeresen, míg a tapasztalatokban gazdag, megvalósított tudás az értékrendünket is megváltoztatja.

wm

Pont ezért még a Védáknak is van egy olyan része, hogy Purána, azaz „ősi történetek” amelyek leírják, hogy a Védák tudása miként hat használat közben, ami leírja a követendő példát szolgáltató ősök és hősök történeteit és életútjait.

Ezek a történetek persze mindig messzi-messzi világokban, és teljesen más időkben történnek.

Valószínű azért is, mert ahhoz, hogy olyan tudást engedj be, ami ennyire mélyen megváltoztatja az embert, inspirálónak is kell lenni. De, ha bele gondolunk még a mi nyugati irodalmunkban is régebben az úti könyvek és az úti beszámolók voltak mindig is a legolvasottabbak.

Régen még nem volt annyira felkapott a fikció, a valósságról akartak hallani, és amikor még az utazás nehezebb volt, úgymond elég volt messzi helyekről írni, hogy az embert el tudják varázsolni.

A mai napig az egyik legtöbb nyelvre lefordított könyv, nem más, mint „Marco Polo utazásai”. Az egyik legtöbb átdolgozást megélt mű a „Phileas Fogg, 80 nap alatt a föld körül”. De még korunk első szuper hőse, Sherlock Holmes is, amikor halottnak hitettet Moriarty Professzorral való összecsapása után, álnéven Dán kutatóként utazgatott, többek között Ázsiában is, Tibetben, ahol találkozott Ő szentségével a Dalai Lámával is.

Aztán persze könnyebb lett az utazás, és szórakoztatásra valamint kikapcsolódásra már más világba kellett repíteni az embert a teljes kiszakadáshoz, és megszülettek a szuperhősök, a rajzfilmek, a fantasy és persze Harry Potter, a Gyűrűk Ura és a Trónok Harca is.

Persze ez nem helyettesíti a valóságot, de legalább kimenti az embert a megszokottból. És így újra körbe értünk az utazáshoz, mert ami valóságos, tanulságos és kalandos tapasztalást hoz a lelkünknek az bizony az utazás!

Van egy indiai közmondás miszerint az utazás az egyetlen dolog, amire pénzt költesz, de gazdagabbá válsz tőle.

És ha már filmeknél és könyveknél tartunk, akkor a mi Bhakti Kutiros hozzáállásunk az utazáshoz és az utak szervezéséhez pont ez, hogy minél intenzívebb élményeket élhessünk meg. És ez a válasz arra is, hogy miért pont Ázsia,  mert ott tényleg átkerül az ember egy másik érába, egy totálisan más világba. Ahogy, Jack Sparrow kapitány is megmondotta, a Karib Tenger Kalózaiból:

„A világ nem lett kisebb csak kevesebb!”

Ezért kell becserkészni azokat a helyeket, ahol még a világ több, mert még a valóság az érték, és nem minden egyen szagú, ízű, állagú. Azért a legtöbb nyugati nagyvárosban az az érzésed, hogy bárhol lehetnél a sok franchise cég és az azonos trendek miatt. De persze ettől még itt Európában is kell utazgatni, csak mondjuk lehet, hogy kevesebb idő is elég egy-egy hely bejárásához.

Egyébként eddig minden idők legjobb utazásos filmem a Bakancslista volt, gondolom sokaknak, de egyszer hazafelé Nepálból sikerült a repülőn elcsípnem „Walter Mitty, csodálatos életét” és ez a film mindent visz.

Most ez a kedvenc filmem minden kategóriában, és én, akinek fizikailag fáj a magamnak vásárlás, ahogy kijött a boltokba egyből meg is vettem 3290 forintért, pedig hónapokig képes vagyok várni filmekre, hogy 990 huf legyen az áruk.

Jó azóta láttam, hogy most már mindenhol 4990 forint lett Walter Mitty, de gyerekek megéri.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

UI: Ha olvasnál az utazásról, mint terápiáról az Ájurvédában…

Kategória: Ájurvéda, Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , | Hozzászólás most!

Kedves Kutir Közösség…

DSCF3987Szóban már említettem nektek, hogy idén ősszel valószínű, hogy egy kis időre lelépnénk Ázsiába kis családommal.

Az idei bhutáni út nagyon rádöbbentett, hogy kell a feltöltődés, és persze a tanulás is. Nagyon nagy mákunk volt azzal, hogy egy hihetetlen pali volt a túravezetőnk, így nekem nem kellett futkározni, intézkedni, mint általában az ázsiai utakon, amit mi szervezünk, hanem „csak” befogadtam a varázslatos élményét annak a kis pici himalájai királyságnak.

Barnuska is jövőre már iskolába megy, és onnan már nem lehet kirángatni egy gyereket, szóval ez egy picit az utolsó esély is most egy jó időre egy hosszabb ázsiai kiruccanásra.

Két asztrológiai és egy jóga témájú könyvem van kész 90%-ig a gépemen (az egyik már 12 éve), amire nem tudom rászánni magam, hogy befejezzem. Muszáj lesz lelépnünk valahová, hogy ezekre a részeire is tudjak összpontosítani az életemnek.

És persze a tanulási vágy! Most hirtelen, nem akarok nagyon nagyképűnek hallatszani, de kitől tanuljak itthon? Persze millió ezer ember van ebben az országban, akiktől technikai dolgokat valószínű, hogy tanulhatnék, de az engem már nem érdekel. Én azt szeretném elmélyíteni magamban, amit már megtanultam és vagy 20 éve gyakorlom is. Én a hozzáállásomat szeretném fejleszteni, a lelkemet, egy szóval azt érzem, hogy újra mesterek között kell éljek, hogy láthassam, és megtapasztaljam, hogy ők miként csinálják.

Én is öregszem, és valószínű, hogy már nem is fogok változni, szóval nem új dolgokat szeretnék bevonzani, hanem a régieket mélyíteni, persze ha belefutok egy jó Balinéz asztrológia mesterbe, abba persze belemásznék, de azt is csak a védikus asztrológia égisze alatt, természetesen.

És miért pont ősz? Mert addig tart a jóga oktatói előadás, amit nem akarok félbe hagyni, őket hoppon hagyni.

Addig persze elérhető leszek, és tervezem azt, hogy még ezt-azt megtanítanék nektek, ha igény van reá, mert tudjátok Indiába is egy évre készültem aztán lett belőle 10, most fél évre készülünk, de hát kitudja?

Szóval Shiatsut még szeretnék egyet tanítani, és ha van érdeklődés, picit gyorsított tempóban a Taoista Jógán is átmehetünk még egyszer. Persze Védikus Asztrológiát nem lehet megtanulni 3-4 hónap alatt, de arra gondoltam, hogy havi 2 találkozással fel lehetne fejleszteni a társaságot, hogy az ember már tudjon szólóban tanulni, és na zavarodjon össze, ha hülyeséget olvas.

Meg egy-két apróságot is tervezek még átadni, mint pl. taoista hosszú bot gyakorlatok, amelyek nagyon jó egészségmegőrző tornának, meg hát nagyon jó hatású az ízületekre is.

Szóval hamarosan jelentkezem egy teljes oktatási tervvel, de addig is, Om Tat Sat, kedves barátaink!

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Utazás/Zarándoklatok | Címke: | Hozzászólás most!

Most pénteki Ájurvéda Oktatás: Tavaszi Méregtelenítés, helyes étkezés az évszakokhoz illesztve, és az alkatunkhoz megfelelő mozgás kiválasztása…

ayuraA most pénteki 17 órás Ájurvéda előadás a Bhakti Kutirban zajló Ájurvéda oktatás alaptanfolyamának 3. előadása. Ugyanakkor lehet, még csatlakozni mert az oktatás etap szerkezetű, tehát minden rész megállja a helyét saját magában is.

Havonta egyszer találkozunk, a Kelenhegyi út 49 alatt, és miután Júniusban lemegy ennek az előadás sorozatnak az utolsó része is, majd újra kezdjük, szóval most is lehet csatlakozni, csak akkor az első 2 alkalom lesz meg utoljára.

A harmadik előadás fő témaköre az egészség 3 alap pillére

1. rész:

Az Ájurvédában elképzelt tökéletes egészség 3 alap pillére: a helyes étkezés, a helyes és alkatnak megfelelő mozgás és a harmadik a jól kiválasztott kúrák és tisztítások alkalmazása.

6. lecke:

Elmélyülés a különféle méregtelenítő eljárásokban, valamint az Ájurvédában használt böjtökben.

Gyakorlat: Apró és könnyed bemutatása a Hatha Jógának, ami az Ájurvédikus gyógyászat megelőzésre használt rendszerének üdvöskéje!

Szóval várunk szeretettel benneteket, az előadás díja 4500 forint, és az előadás után a tavaszi méregtelenítésekre használandó Ájurvédikus termékek 20% kedvezménnyel lesznek megvásárolhatók a résztvevőknek. (triphala, fehér kurkuma, shatavari, amla, stb.)

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Jóga | Címke: , | Hozzászólás most!

Jóga Tábor Bulgária 2014…

a D épületben szoktunk lenni...

a D épületben szoktunk lenni…

Kedves Barátaink,

Tehát, akkor Július 7-től leszünk Neszebarban a Bhakti Kutir Jóga táborban!

A bácsi szinte majdnem annyit kért a szobákért, mint tavaly, így nem nagyon változnak a mi áraink sem. Felnőtteknek 84 ezer forint lesz (tavaly 79 ezer volt), 2 fő per szoba felosztásban. 3 fős felosztásban 72 ezer, 4 fő per szoba 62 ezer lesz a jóga tábor díja.

A szobákat személyek után kell fizetnünk, így a gyermekek részvétele 62 ezer forint lesz, mind a 2, a 3 és a 4 ágyas verzióban is. A 3-4 ágyas apartmanok nagyobbak, 2 db légtér van és 2 db fürdő is.

Ez tartalmazza a szállást, légkondis apartmanokban, amelyek közvetlenül egy hatalmas medence partján állnak és elég nagy teraszokkal. Napi 2 étkezést, és napi 2 foglalkozást, Tai Chit és Jógát, ez lehet reggel mindkettő, vagy reggel és délután felosztásban is.

A szállás területe őrzött terület, ahová csak az ott lakók léphetnek be. Az egész szállás területe füvesített parkos, játszótérrel, saját étteremmel (a kaja nagyon jó) és medence bárral.

Medence kb. 3 méterre van az apartman háztól, a tengerpart 3-400 méter. Közért, gyógyszertár az utca túlsó oldalán. Karib Tenger Kalózai-s gyermek csúszdapark kb. 3 perc autóval, nagy élmény csúszdapark felnőtteknek is, kb. 7 perc autóval.

Neszebar 4000 éves óvárosa, ház előtt induló busszal, 5 percenként jár, a jegy kb. 200 forint, 5 perc. Napos part központ éttermekkel, bárokkal, buli helyekkel, vidámparkokkal, stb., 5 perc autóval.

Burgasz, egy komolyabb város, plázákkal, és minden városi dologgal, ahová a repülő is érkezik 35 km, ha, valaki repülővel jön, kimegyünk elé.

Az étkezéseket, ha sokan vagyunk, együtt készítjük el így főzőtanfolyamos része is lehet a tábornak. A tavalyi menü soron voltak természetesen indiai, kínai, mediterrán és közel-keleti kaják is, és mindenki legalább 3 kilót hízott, szóval ez is a jógatábor része lesz, hogy együtt főzünk, és bővítjük vegetáriánus étel repertoárunkat.

Július 7. Hétfőtől, Július 13. Vasárnap délig a miénk a hely, és illene egy hónapra előre szólni, így Június 2 lesz a jelentkezési határidő, és még azon a héten kellene rendeznünk az anyagiakat is.

Írjatok, ha van kérdésetek, stb.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ide katt és bővebben olvashatsz a helyről, a helyi árakról, stb..

Kategória: Jóga | Címke: | Hozzászólás most!

1-1 misztikus történet Bhutánból és Nepálból…

legalább ez saját fotó, bhután és persze az ablak mellett garuda…

Hihetetlen, hogy már egy csomót írtam nektek az idei zarándoklatunkról, de ezt meg elfelejtettem.

Bhutánban egy folyómeder mentén haladtunk, amikor egyszer csak egy halász sas a folyó feletti pályájáról berepült az autóút fölé, és kb. 1-1.5 méterre a földtől elkezdett teljesen velünk egy vonalban felénk repülni.

A sas akkora volt, hogy a fesztávja szélesebb volt, mint a busz, amiben utaztunk, és vagy jó 10-15 másodpercig felénk repült. Olyan sok idő volt ez, hogy Szilvike teljes nyugalommal elő tudta kapni a gépét, be tudta kapcsolni és le is tudta fotózni a „madárkát”. Aztán már amikor olyan közel volt hozzánk a sas, hogy a sofőr elkezdte levenni a lábát a pedálról, akkor a sas oldalra dőlt és visszarepült a víz fölé.

Valamint, Bhutánban szinte minden ajtó mellé vagy fölé fel van festve Garuda, a sas Istenség, (meg 1 vagy 2 hatalmas akcióba lépett pénisz, de erről majd később írok nektek) szóval igen csak bizsergető volt egy ilyen találkozás Garudával.

Aztán meg, amikor Hanumán napján, Április 15-én Kalopani és Jomsom között poroszkáltunk egyszer csak felpillantottunk és észrevettük, hogy a Nilagiri hegy egyik csúcsa alatti orom, úgy néz ki, mint egy hatalmas majom arc. Erről is van fotó és ezt is közé fogom tenni, csak nekem az sincs még meg. Aznap búcsúztattuk a Nagymamám, és valahogy nem fotóztam le azt a csodát.

Ja, és 14 éve járok fel ebbe a folyómederbe, ahol szentkövekre is lehet bukkanni, és volt olyan, hogy majd egy teljes hónapot voltam fent a folyómederben Dél-Afrikai mesteremmel, de eddig még nem sikerült Hanumán követ találnom. Idén csak Hanumán napján, és kb. vagy másfél órát volt időnk szentköveket keresni, és persze mit sikerült találnom, természetesen egy Hanumán követ.

Szerintetek is ez egy óriási jel arra, hogy hatalmas Hanumán és Garuda arcokat tetováltassak a hátamra idén nyáron? Mert szerintem igen!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Gyermeknapi Köszöntő a Bhakti Kutirból, olyan Baktai Ádámosan…

krisna kisbabaként egy banyan levélen…

A világ legtöbb vallásában Isten egy öreg fószer, ősz szakállal, sokszor azzal az adalékkal, hogy ujjait egy földrengés, éhínség, árvíz, háború gombokkal bíró távirányító felett lebegtetve ül, egy nagy trónon, a felhőkben és dagadt angyalkák hárfáznak neki.

Sőt Pál Feri atya, egyszer az mondta, hogy az az érzése, hogy Isten sokszor úgy van alkalmazva a nyugati kultúrában, hogy legyen valaki, aki a gyerekeket figyeli és egrecíroztatja az otthoni szigor, és az iskolai fegyelmezés között.

A hinduizmusban viszont teli vannak a Védák történetekkel még isten gyerekkoráról, amelyek természetesen nagyon vidámak, teli tanulságokkal, sőt Isten gyermekkori történeteinek különleges szerepei vannak ebben a spirituális kultúrában.

Mivel a Védikus asztrológia úgy van kezelve, mint az Ájurvéda a Védikus kultúrában, ezért pl. ha valakinek gyenge a napja a horoszkópjában, akkor persze a napot erősíteni kell. Mint a gyógyászatban, ha valakinek gyengébb az anyagcseréje, vagy mondjuk valamelyik szervi funkciója, akkor azt erősíteni kell.

A Védák ajánlása az, hogy Vasárnaponként, amely nap, a Nap bolygó napja olvassunk fel a Ráamjánából, ugye a Rámajána hőse, Ráma a Nap Istene, sőt az a legjobb, ha Ráma király gyermekkori eseményeire emlékszünk vissza, és azokból a történetekből olvasunk fel.

Egyébként, mint az öreg görög bácsi a „Bazi nagy Görög lagzi” című filmben, aki mindig azt hangoztatta, hogy minden eredetileg Görög, én is így gondolkozom, csak indiai viszonylatban. Szóval valószínű ezért is esik a gyereknap mindig vasárnapra, szerintem.

És természetesen „nemcsak” Isten életének különleges része a gyerekkor, hanem mindannyiunk életében is. Mert gyerekkorunkban még tiszták és ártatlanok vagyunk, és jobban is átlátjuk a helyzetet, csak aztán felnövünk.

Sőt most a mindentudóak is azt mondják, hogy pl. a Facebook is azért működik, mert gyerekkorban még olyan őszintén zajlik az élet, és a döntés, hogy kivel vagyunk jóban, és kivel barátkozunk, hogy ilyen szálakat felvenni szinte azonnal lehet, mert az ilyen jellegű kapcsolatok sohasem évülnek el. Csak felnőtt korban szokott az lenni, hogy azért kötünk „barátságokat” mert azaz ember még kapóra jöhet, vagy mert hasznunk lehet, abból az ismeretségből.

Szóval éljenek a gyerekek, és ne próbáljunk túl gyorsan felnőni, mert az egy csapda. He, he….

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Bhakti Kutir Jóga Tábor Neszebarban, Július 7-én kezdünk!

a tavalyi csapat…

Kedves Barátaink!

Hogy ne az utolsó pillanatban legyen kapkodás már most szólnék, hogy Július 7-től lesz az éves Bhakti Kutir Bolgár Jóga Tábor, Neszebarban.

Mint tavaly is, mindegy, hogy hányan jöttök, mi megyünk, mert nagyon jól éreztük magunkat. Meg most az időjárás szakértők azt mondják, hogy idén nálunk a Kárpát medencében nem is igazán lesz nyár, így muszáj lesz nekünk egy picit elpályázni, tudjátok töltődni: napfény, kaja, pia, buli, zongora és egy kis autósüldözés.

Meg idén picit korábban mennénk, mert tavaly már túl meleg volt Július végén.

Magáról a helyszínről, a helyi árakról, a látnivalókról itt tudtok olvasni. A mi árainkat pontosan nem tudom, mert az attól függ, hogy mennyiért kapjuk majd meg a szobákat, de szerintem a tavalyi árak közelében leszünk.

Viszont már amúgy is elkezdtem pedzegetni nektek, hogy ősztől mi valószínű, hogy lelépünk egy kis időre Ázsiába, szóval szeretnék még minél több dolgot átadni nektek és átvenni veletek. Így szeretném a jóga tábor programját is egy picit felturbózni.

Most már tudom, hogy heti 2 alkalommal meg lehet csinálni a 24 lépéses Tai Chi-t 8 találkozással, így szerintem, ha minden nap csináljuk, akkor egy hét alatt is meg lehet tanulni.

Szóval reggel 7 órától 8 óráig Tai Chi, majd 8 órától 9.30-ig Hatha Jóga. Utána reggeli és szabadidő, pihenés, tengerpartozás, stb.

Mondjuk pl. Neszebarba együtt mentünk el kirándulni, de azt még ott a helyszínen meg lehet majd beszélni.

Délután-estefelé passzív jóga terápiát gyakorolnánk, és az egy hét alatt átvennénk a legfontosabb 108 mozdulatát ennek a rendszernek, amit én szoktam tanítani. Aztán persze vacsiznánk.

Ha valaki szeretné megcsinálni a Hatha Jóga rendszerének egyik legkomolyabb tisztító kúráját a hét alatt, akkor szerintem azt is lehetne, mert akkor nekik úgy főzünk. Meg el kellene mondjuk kezdeni 2 nappal hamarabb a rákészülést, hogy az egy hetes bulit ne a nyaralásunk utolsó napján fejezzük be. De megcsinálható.

Mit szóltok?

Szóval van egy pár hetetek még dönteni, de ha hamarabb is tudjátok, hogy jönnétek, akkor írjatok nekem személyesen.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga | Címke: , , | Hozzászólás most!