február 2026 hónap bejegyzései

Egy ritka bolygóállás 2026 február 28-án!

Úgy kezdődött a 2026-os év, hogy eleinte a Nyilas és Bak jegyeiben időről-időre 4-5 bolygó került együtt állásba. Majd amikor ez a csoport beért a Vízöntőbe, és csatlakoztak a Rahuhoz voltak olyan napok, amikor 6 bolygó is együtt állt. Ez elég ritka.

A Rahu, mint árnyékbolygó szemmel nem látható, és természetesen nappal, amikor a Nap is az égen van, más bolygót sem tudunk igazán megfigyelni, De ettől függetlenül, ez a nagy bolygó csoportosulás most szabad szemmel is látható lesz! Február 28-án naplemente után, kiegészülve némi nyugati csillagászattal!

 

Hiszen a fent leírt együtt állásban szereplő bolygókon túl látható lesz a Neptunusz és az Uránusz is. Ezeket a bolygókat ugyan a védikus asztrológia nem veszi figyelembe az elemzések szempontjából, de a mostani álláshoz nagyon komolyan hozzátesznek látványilag.

Ugyanis a csillagászat szempontjából a a Napon túli 8 bolygóból most 6 lesz látható az égen. A Vénusz, a Merkúr, a Neptunusz, Szaturnusz, az Uránusz és a Jupiter! 

Szóval 28-án naplemente után szegezzük tekintetünket nyugatnak és a horizont felett látni fogjuk a fent leírt bolygókat szép sorjában! Kb. 1 órán keresztül lesz majd a bolygó felsorakozás látható, szóval hajrá! A Nasa szerint ilyen most nem lesz 100 évig!

Om Tat Sat

Baktai Ádám apuka, tanár, pap.

 

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Egy csodálatos ima Sivához, a Bhakti Kutir egyik alapítójától…

Sríla Bhaktivinoda Thákura, az eredeti Bhakti Kutir egyik alapítója írta ezeket a csodálatos imákat Siva tiszteletére! Ugyanis a vaisnava (Visnu hívő) tradíciókban Siva az, Aki a szenthelyek védelmezője és az Ő áldása nélkül az ember nem kap betekintést a szenthelyek spirituális világába. Arról nem is beszélve, hogy Siva a tudatlanság kötőerejének az Istensége. Így az ő áldása felszabadít bennünket a sötétség, tudatlanság és az egoizmus hatásai alól!

Íme az ima:

Śrī Śiva-Ārati

śiva-sevā-kāla-pāla suta haya abhirāla

bhakti rāma-pada haya sadā sthira,

śiva-śiva boli’ bhāi, ajñāna dūra yāi

mahā-deva pāya bhakati-dhīra.

Az Úr Śivának, az idő védelmezőjének szolgálatával az ember mély odaadást fejleszt ki, és szilárd bhaktit az Úr Ráma lótuszlábainál. „Śiva! Śiva!” éneklésével, ó, testvér, a tudatlanság messzire eltávolódik és Mahādeva kegyéből szilárd odaadást ér el.

gaṅgā-dhara śaśī-śekhara tri-nayana digambara

viṣa-pāna karila jagat-rakṣā,

bhūta-nātha dayā-maya vṛṣa-vāhana sadā haya

bhakta-vatsala, karuṇā-sāgara.

Ő az, Aki a Gangeszt tartja a fején, a holdat viseli, Ő háromszemű, Aki az irányokba öltözik, és aki mérget ivott, hogy megvédje az univerzumot. Ő a szellemek Ura, tele együttérzéssel, Aki bikán lovagol, Aki gyengéd a hívőkhöz és az irgalom óceánja.

vaiṣṇavānāṁ śreṣṭha śambhu kṛṣṇa-bhakti-yoga-ambu

sadā magna, prema-rasa-dhāra,

bhaktivinoda gāya śiva-guṇa mahimā haya

śiva-bhakta pāya kṛṣṇa-pada-sāra.

Śambhu a legnagyobb a Visnu hívők között, Aki mindig elmerül a Krisna iránti odaadás óceánjában, amit az isteni szeretet folyói telítenek meg. Bhaktivinoda Śiva dicsőségét énekli, hiszen aki megfelelően tiszteli Śivát, eléri Krisna lótuszlábainak dicsőségét!

Abban a témában, hogy Visnu hívők miért imádják Sivát itt tudsz olvasni!

Om Tat Sat

Baktai Ádám apuka, tanár, pap. A védikus kulturtudományok szakértője.

Kategória: Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Bhakti Kutir bölcsességek, Saját Szektánk Értékrendje, Srí Bhakti Kutir Szamhitá | Címke: , , | Hozzászólás most!

Ájurvédikus lélektan: tisztelet, mint szükséglet…

Az ájurvéda azt mondja, hogy az emberi természet megegyezik mindenkinél. Az viszont természetes, hogy korosztályosan, a nemek felépítése végett, vagy akár a különbőző gondolkodás mód miatt ez másként fog megjelenni értékrendileg, de az emberi természet, a vágyak, az igények és a szükségletek megegyeznek. 

Ilyen pl. az, hogy minden ember vágyja azt, hogy ő fontos legyen és tiszteljék. Ez a külvilágban nem mindig adatik meg, hiszen azt nem igazán tudjuk befolyásolni, hogy mások miként kezelnek embereket és helyzeteket, pláne, ha ők azt érzik, hogy ők feljebbvalók vagy épp azt, hogy ők fontos pozíciót töltenek be.

Viszont, annak semmiféle akadályába nem szabadna ütköznie, hogy a tiszteletet és fontosságot megkapjuk szeretteink körében. Legyen ez vérrokoni, férfi/női vagy épp baráti kapcsolat. És, mi a nyitja ennek? Az, hogy a nők és a férfiak másként vágyják mindezt.

A női szükséglet az, hogy a férfi tudatosan legyen jelen és figyeljen rá, valamint az, hogy a férfi legyen következetes és megbízható. 

Ezt a férfiak pedig úgy érzik át, ha megbíznak bennük és elismerik őket és az erőfeszítéseiket! 

Éljen a szeretet, a tisztelet! Ráadásul még nem is kerül sokba!

Om Tat Sat

Baktai Ádám apuka, tanár, pap. A védikus kulturtudományok szakértője.

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Saját Szektánk Értékrendje, Védikus Tudástár | Címke: , , | Hozzászólás most!

2026. február hónap legjelesebb napjai…

Először is a nagy hír, amennyiben jobbra néztek a Bhakti Kutir oldalának jobb szélére, már látjátok is, hogy elindult a saját webshopunk! Telis-tele ájurvédikus csodaszerekkel és egyéb varázslatos alkalmatosságokkal!

Február 1: Telihold.

Február 4-5: Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Február 8: Bhanu Szaptami, egy ritka nap, amikor ritka áldásos tenni az egészégünkért!

Február 9: Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint. Tegyünk az egészségünkért! Kálabhairava éjszakája! Ezeken az éjjeleken Siva a földön tálható Sivalingamokban tölti az éjszakát.

Február 12-13: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Február 13: Jóga böjt, tartózkodjunk a gabonaféléktől.

Február 15: Siva napja, a napnyugtakor végzett lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak.

Február 16: Sivaratri, vagyis Siva éjszakája, az év egyik legmisztikusabb napja.

Február 17: Újhold.

Február 21: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Február 23: Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Február 24: Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint. Tegyünk az egészségünkért! Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Február 26-27: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Február 27: Jóga böjt, tartózkodjunk a gabonaféléktől.

Február 28: Belevágunk a Védikus Asztrológia képzésbe, a legeslegelejéről kezdünk! Reggel 10 órától kezdünk!

Om Tat Sat

Baktai Ádám apuka, tanár, pap, a védikus kulturtudományok szakértője.

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | 1 hozzászólás