Persze indíthatnám onnan is a bejegyzést, hogy azért is jó a jóga, mert a finom csípő mozgások olyan szinten karban tartják az embert, hogy lehetetlen komolyabb mértékű csontritkulásba beleszaladni. Ami azt is jelentené, hogy a téli eséses időszakban a combnyaktörés veszélye abszolút kizárható.
Termesztésen innen folytatva már egyértelmű lenne abba bele menni, hogy miként gondolkodnak a genetikus tudósok az őssejtek sűrűségéről a csontvelőben, és a velőállomány elzsírosodásáról, ami technikailag az ember halálához vezet genetikai szemszögből. És persze, hogy a jóga miként megy ez ellen a nyújtásokkal, és hogyan állítja meg azt a folyamatot, hogy a csontvelő visszahúzódjon a csontvégekbe. Ez sajnos azt is alátámasztja, hogy az idősebbek is inkább azért szenvednek tőréseket, mert már üregesek a csontjaik közepe, és így sajnos sérülékenyebbek is.
Ebből természetesen át lehetne kötni a Taoista Jóga folyamatára, ami nem kisebb célt, mint az örökéletet tűzte ki céljául, stb., stb.
DE! 2015 van és én ebben az évben az életem egyszerűsítésével próbálok foglalkozni, hogy több időm legyen a szeretteimre és, hogy több időm legyen tanításra és emberekkel foglalkozásra, így hát próbálok rövid lenni, és nem hosszú ömlengéseket rátok zúdítani. Persze a fentiekkel csak szemléltetném, hogy mivel küzdők az agyamban, de azon vagyok, hogy egyszerűsítsek! Szóval csakis és kizárólag a technikára összpontosítva:
Tibetben évszázadokon keresztül a kolostorok közötti levelezést futó szerzetesek, azaz lungompák vitték végbe. Röviden a technikájuk az, hogy transzba táncolták magukat és így képesek voltak napokig, étlen és szomjan, valamint alvás nélkül is futni.
Télen, hogy a vizes ruhájuk súlya ne lassítsa őket, sokszor szimplán ágyékkötőben és mellig érő hóban tették meg a távokat a magukra kötözött levelekkel.
A téli futó technikájuk az, hogy nem előre lépnek, amivel a támasztó láb úgymond kikerül a súlypontunk alól, hanem picit oldalravive a súlypontúkat és szélesebben szinte matrózlépésben lépve haladnak előre, amivel a csípő végig a bokák felett maradnak, és így szinte lehetetlen elzakózni.
És persze a direkt terheléstől a lábak keringése is élénkebb marad, ami nálunk a bundacsizmában azért nem annyira létszükséglet, de mezítláb futóknak a fagyás ellen szinte életmentő.
Én tegnap annyira belemelegedtem hazafelé Érden a lungonpa futásba, hogy a tükörjégre fagyott utcánkban nemhogy nem zakóztam, de képes voltam egy jó 6-700 métert futni dombnak fel, mert ahogy mondtam, szinte lehetetlen elesni.
Érthető?
Om Tat Sat
Baktai Ádám
