december 2014 hónap bejegyzései

2015. Január 1. – Asztrológiai Körkép, azaz, hogyan is kezdődik az Újév…

AstroplanetsTermészetesen Január 1-jén a Nap mindig a Nyilas jegyében áll, ami egy tüzes bolygóállás, mert maga a Nap, mint bolygó és a Nyilas, mint jegy is tüzes. Ugyanakkor a Nyilas jegy a Jupiter uralma alatt áll, és a Védák szerint a Nap és a Jupiter kiváló kapcsolatban vannak egymással.

Lásd ilyenkor az év elején mindenki fel is lobban, hogy hirtelen rendbe tegye/szedje magát és az életét. Mivel a Nap egy fizikai bolygó, míg a Jupiter egy spirituális jelenség, így általában az igény is az, hogy életünk minden terén egyszerre kívül és belül is összepattintsuk magunkat.

Természetesen erre még rátesz egy lapáttal, hogy a Nap jelensége erősíti a Nyilas jegy idealizmusát, és ráadásul a Nyilas a természetes zodiákus 9. jegye is, ami a lelkiséggel és a lelki egyensúllyal kapcsolódik. Így erős igényünk lesz mélyreható reformok beindítására saját magunkat nézve, természetesen próbáljunk tartózkodni a betarthatatlan, vagy csak rövid ideig betartható fogadalmaktól.

Mindeközben azt is tudnunk kell, hogy egy igen spirituális jelenséggel kezdődik az új évünk, mert két bolygóáthaladás is lesz a nap folyamán egyik jegyből a másikba. Először a Merkúr fog áthaladni a Bakba, még egész korán reggel, majd a Hold fog átcsusszanni a Bikába, nem sokkal később, ami a Hold lehető legerősebb pozíciója.

A bolygóáthaladás, szanszkritul szankranti, materiális dolgokra alkalmatlan állás, de spirituális dolgokra igen komoly rásegítést jelent. Mindez tetéződik azzal, hogy így már 3 darab bolygó lesz a lehető legerősebb helyzetben, a Hold, a Mars és a Jupiter is, igen csak jó kezdete lesz az új évnek.

Persze a fent említett bolygóállások inkább spirituális értelemben jók, amint már említettem a szankranti jelenséggel kapcsolatosan. A materiális/világi dolgokba fogáshoz inkább a Január 2-át vagy 3-át javasolnám. Mert a 2-a Péntek is, meg szilárd csillagképben is áll a Hold, így fogadalmaink valószínű, hogy hosszabb lélegzetvételűek lesznek, a Január 3. meg egész egyszerűen Sziddha Jóga nap, azaz tökéletes bolygóállás nap.

Egyébként a fent említett helyzet, hogy Január 1-jén 3 bolygó is a lehető legerősebb helyzetben áll, ténylegesen csak azt jelenti, szinte már profán módon, hogy minden olyan életterület, ami a fent említett bolygókhoz köthető, rendkívül felerősödik az életünkben az alábbiak szerint.

moonA Holddal kapcsolatosan az érzelmeket, az érzelmi intelligenciát, az anyaságot, a gondoskodást, és az együttérzést jelenti főként. A Jupiternél a tanulás, tanítás, tanácsadás, életviteli rendszerek kialakítása, jog, igazság, sport, betegségekből való felépülés, spiritualitás, elmélyült gondolkodás, és az efféle szép és jó fog életünkbe beköszönni. Míg a Mars kapcsán inkább az erő, a harc, a bátorság, az aktivitás és a fizikai világban való helytállás kerül majd jobban előtérbe az életünkben.

Egyébként kíváncsi vagyok, miként fognak alakulni idén a születési statisztikák, mert igen ritka az, amikor mind a két gyermekekkel kapcsolatos bolygó (mármint a Hold és a Jupiter is) a lehető legerősebb pozícióban áll az év elején. Szerintem születési bumm lesz!

De visszatérve a Január 1-es körképhez:

Miután a Merkúr áthalad a Bakba, ott fog állni a Vénusszal és a Marssal. A Vénusz/Mars együttállás egy nagyon kreatív, nagyon művészi és erős érzéki energiákat rejt magában, amihez a Merkúr hozzákapcsolódása jó kommunikációs képességeket ad, így a bennünk zsizsegő újdonságokat és ötleteket jól ki is fogjuk tudni adni magunkból.

Viszont ez csak Január 4-ig lesz érezhető, mert azután a Mars áthalad a Vízöntő jegyébe, ahol továbbra is az újításokat és a felfedezéseket fogja előtérbe hozni, hiszen ne feledjük, hogy szinte minden nagy felfedező, utazó és újító ember erős Vízöntő jegyes hatások alatt született.

És így még mindig fennmarad az a helyzet, miszerint a Mars házcserés állásban áll a Szaturnusszal. A Bak és a Vízöntő jegyek a Szaturnusz házai, és mivel a Szaturnusz a Skorpióban van, ami meg a Mars jegye, így előáll az a helyzet, hogy két igen erős férfi, kemény és fizikai bolygó kerül egész kiváló pozícióba.

Maga a Szaturnusz a Skorpió jegyében egy rendkívül misztikus bolygóállás, mert a Skorpió jegy a természetes zodiákus 8. háza, ami persze materiálisan eléggé kellemetlen, mert a balesetekkel, a nehézségekkel és hirtelen jövő betegségekkel kapcsolatos. Spirituálisan viszont picit furább, okkultabb dolgokhoz köthető: a böjtökhöz, a magányosan végzett meditációkhoz és mindenhez, ami misztikus.

Ráadásul a Szaturnusz bolygó fényszögeli a saját házát innen, ami még erősebbé teszi a hatásait, és az köztudott, hogy erősebb bolygók jobb eredményeket adnak, mint a gyengébbek még akkor is, ha az egy keményebb bolygó, mint pl. a Szaturnusz.

Szóval lehet keseregni, hogy mennyire nehéz az, amikor a Szaturnusz a Skorpióban áll, és hogy ez mennyire egy kemény szakasz lesz, és valójában ebben az időszakban, ami nem is annyira rövid, mert egészen 2017 Januárjáig is eltart, jobban kell vigyáznunk az ízületeinkre. Itt főként a térdek és a bokák területét kell óvnunk, és persze ilyenkor gyakoriabbak a csontsérülések és balesetek is. Ezt a szakaszt lehet azonban úgy is nézni, hogy 2 erősen fizikai hatású bolygó egészíti ki egymást a spiritualitás területén, így igen egész nyugodtan vessük bele magunkat abba, hogy majd most bele tudjuk csempészni a világi, fizikai életünkbe a spiritualitást is. Szóval keljünk korán, böjtöljünk egy picit, jógázzunk, gyakoroljunk egy kis tai chit, meditálgassunk és vessük bele magunkat a lelkigyakorlatok világába.

Eközben Január közepéig a Vénusz a Bakban áll, ahol jól is érzi magát, hiszen baráti viszonyban vannak a Szaturnusszal és képesek arra, hogy egymásból a jót hozzák ki. A Vénusz csökkenti a Szaturnusz keménységét, a Szaturnusz pedig picit fegyelmezi a Vénusz bohémságát és ínyenckedését. Szóval a Január 4-ig tartó kreatív Vénuszi rohamunk most már picit a realitás talaján fog mozogni, és a Merkúr együttállás fényében jobban is fogjuk tudni kommunikálni elképzeléseinket és érzelmeinket, főként a munkánk, feladataink és felelősségeink területén. Így ez egy igen csak áldásos szakasz, mert ebben az évben még mindig ott lesz a Ketu/Rahu a Halakban és Szűzben bolygóállás.

Január 1-től még egészen jövő Január elejéig a Ketu hátrafelé halad a Halakban, és a Rahu pedig a Szűzben. A Ketu a Halakban jól tudja érezni magát, mert a Ketu picit olyan, mint a Mars, és a Mars jó barátságban van a Jupiterrel, aki a Halak uralkodó bolygója. Viszont azáltal, hogy a Halak a természetes zodiákus 12. háza, ami az elválás, a vég és egy picit a halál jegye is, hajlamosabbak leszünk az elvonulásra, és az egyedüllét keresésére, főként úgy, hogy picit nehezebbé válhat az érzelmeink kifejezése és kimutatása is ebben az időszakban.

A Rahu a Szűzben a hatos házbéli jelenségeket fogja fokozni, tehát pl. az egész világban érezhető lesz majd egy gazdasági élénkülés, és a szolgáltatásokban is lehet majd növekedés. De a hatos ház végett vigyáznunk kell a felburjánzó ellenségeskedésre, és hát arra is, hogy ebben a pozícióban nem kizárt, hogy újra lesz egy globális betegséges izgulni való, mint pl. pár éve a H1N1 vírus, vagy a tavaly elindult Ebola járvány. De ne feledjük, a Rahu az illúzió bolygója is egyben, szóval nem minden arany, ami fénylik.

És végül a Jupiter, persze nem utolsósorban, aki kb. 1 évente vált jegyet, így egészen 2015. Július közepéig a Rák jegyében, tehát a legerősebb helyzetében fog állni. És mint már írottam vala, így a Jupiterhez kapcsolódó élet területek a gyermekvállalástól az életviteli rendszerek kialakításáig, a tanulástól a tanításig, a spirituális tudás megszerzésétől az anyagi javak megszerzéséig minden könnyebb és támogatottabb lesz.

Egyébként ritka jelenség az asztrológiában, hogy a Jupiter jegyet vált, és olyannyira, hogy ezt Indiában jól meg is ünneplik. Amikor a Jupiter jegyet vált, akkor az előtte és utána lévő 12-12 napban tisztító fürdőt vesznek az ezt a lelki gyakorlatot végzők, különböző zarándok helyeken. Az idei váltásnál, tehát Július 14. előtt és után 12-12 nappal, ha pont Indiában mászkálunk, akkor India nyugati részén a Godavári folyó lesz a hely a rituális megtisztulásra. Ne aggódjatok, könnyű lesz megtalálni, hiszen kb. egy hónappal később ott lesz majd a részidős Kumbha Méla, ami a világ legnagyobb emberi gyülekezete is szokott lenni egyben.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Akinek még nem sikerült átvenni a Kalendáriumát az December 30-án is megteheti, a Mahabhárata előadás után…

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | 1 hozzászólás

A hét Ájurvédikus receptje: Egy egyszerű szájöblítő az édességek és szénhidrátok kívánása ellen…

cmSzámomra egyrészről nagyon szórakoztató, de felettébb érdekes is az, ahogyan a nyugati kutatások és törekvések időről időre igazolják az Ájurvéda olykor sok-sok ezer éves tanait.

Az Ájurvédában az egyik legalapabb tézis az, hogy a szervezetünkben felgyülemlett ama, azaz nem meg emésztett salakanyagok okozzák az egészségügyi problémáink nagy részét. Ugyanakkor az ama nem csak az emésztőcsatornában tud össze gyűlni, de egyéb helyeken is a szervezetünkben.

Pl. a nyálban. Ami mindenféle extrém mennyiségű vagy minőségű kívánalmakhoz is vezethet.

Most mi a nyugati kultúrában ezt úgy fejtettük meg, hogy ha elszaporodik a szervezetünkben egy bizonyos élesztő gomba, és olyan mennyiségben, hogy a nyálunkban is erősen kimutatható, akkor a szervezetünk sokkal, de sokkal jobban fogja kívánni az édes ízt, és a szénhidrátok bevitelét.

Hogy mi erre az egyszerű Ájurvédikus megoldás? Öblögetés citromos vízzel, és az ilyen jellegű kívánalmainkat igen csak könnyedén fogjuk majd kordában tartani. Fél citrom levét csavarjuk 2-3 dl vízbe. 

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda | Címke: , , | 1 hozzászólás

Még egy kis Kutir Kalendárium infó…

image descriptionÉdesanyám mondta, hogy ő December 24 délelőtt már nem szándékszik sehová sem menni. Így akinek akkor a legmegfelelőbb, az 10 és 12 között nyugodtan jöhet még a Kalendáriumáért, Kosztolányi Dezső tér 7, félemelet és a lépcsőtől balra.

Egyébként még nem írtam meg nektek, hogy az új 2.0-ás Kalendárium verzióban van 16 oldalnyi jegyzetfüzet rész is, és van benne ilyen elválasztó szalag is, hogy tudjuk, hogy hol tartunk benne. A borító és a kötés ugyanolyan, mert az kiállt mindenféle ütleget a tavalyi év folyamán és idén szép lila lett a külső. 

Jövőre citrom sárga?

Aki postán szeretné a Kalendáriumát az írjon majd nekem privátban és a két ünnep között majd el is tudom küldeni majd neki. És nincs már több extra darabunk, szóval ha akarnátok még Kalendáriumot, akkor pár nap múlva tudni fogom, hogy mikorra lenne kész az újra nyomtatás és akkor szólok, ok?

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

A Kutir Kalendárium Átvehető!

2015-Goat-Calendar-Chinese-CalligraphyKedves Kalendárium Várományosok,

Én tegnap hajnalban értem haza, de a Kalendárium Tatán készült el. Szóval legkorábban holnap Szombaton tudom őket megszerezni, de akkor már nálam lesz. Szóval December 21, Vasárnap átvehetők lesznek a Kalendáriumok a Kosztolányi Dezső tér 7-9 alatt, reggel 10 és 13 óra között, a 21-es kapucsengőn Baktaihoz kell majd felcsengetni, vagy December 22-én délután 2 és 7 között ugyanitt. 

OK?

Akik lemaradtak rendelésileg, kb. 10-12 darabunk van, amire nincs név szerinti várományos, szóval még meg lehet egy pár darabot szerezni, természetesen first come, first served alapon lesz és azonnal szólok, ha már nem lesz több utólagos darabunk.

Legyetek szíves megosztani, mert picit szűkös az idő azoknak, akik ezt karácsonyi ajándéknak szánták. 

Nagyon köszönöm!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir | 3 hozzászólás

Aktuális Asztrológiai előrejelzés az év végéig: Nap a Nyilasban (December 16 – December 31)

ganeshbalineseA Nap, Merkúr és Vénusz együttállás mindig kivételes kommunikációs képességeket ad, és mindez ráadásul a Nyilasban, ami a lelkiség, és az együttérzés jegye a természetes zodiákusban­; így ez igen csak kelendővé teszi majd az elképzeléseinket és rálátásainkat.

Ezen túl azáltal, hogy pont egymással szemben van a Jupiter és a Mars, ráadásul mindkettő a lehető legerősebb pozícióban, a mondanivalónk eredménye is varázslatos lesz. É itt nem csak arról lesz szó, hogy elpuffogtatunk néhány okos gondolatot, és majd jól megmondjuk a tuttit a saját kis köreinkben. Mély hatással leszünk embertársainkra, és mintha ihletett állapotban lennénk, szinte gyógyító hatással fog bírni a mondókánk.

És ez így is fog maradni az év végéig. Itt a mese vége fuss el véle!

Áldott és Szép Karácsonyt kívánunk a 2014-es évben is,

Om Tat Sat

A Bhakti Kutir Közösség Tagjai

UI: És ne feledjétek még az ő évben kezdünk egy új előadás sorozatot, ahol átvesszük az egész Mahabháratát szépen és sorjában.

Valamint Január 7-én kezdünk újra a 4 alkalmas Ájurvéda alap tanfolyamunkkal is, ami akár egész jó Karácsonyi ajándék is lehet szeretteiteknek.

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | 2 hozzászólás

Bhakti Kutir Karácsony 2014?

SAMSUNG CSCMint tudjátok az elmúlt 5 évben, mindig volt valami kis összeröffenés a szeretet ünnepének alkalmából, de hát most nincs saját helyünk, ugyebár?

Próbálkozzunk valamivel?

Én arra gondoltam, hogy ha akarjátok, akkor lehetne azt, hogy aki akar, feliratkozik egy listára, és mi majd jól megajándékozzuk egymást. Persze valami normálissal, szóval zokni, nyakkendő kilőve, de még akkor is, ha ultra bio és bambuszból készült is, csak és kizárólag gyermekmunkamentes kontinensen, kézzel hajtott gépeken és gyertyafénynél.

Valami szép, spirituális cuccra gondoltam. És természetesen valami előre megegyezett összeghatárig.

Ha, ide érkeznek, erre a bejegyzésre érdeklődésről tanúskodó hozzászólások, akkor talán mehetne is a buli. Szerintem a December 18 és 22-es esti Hatha Jóga órát már én fogom, de még nem kérdeztem meg az Ágit és a Fruzsi, hogy jó-e ez így, vagy csak kezdjek az újévtől.

Szóval, ha van érdeklődés, akkor az esti jógán össze is futhatnánk, egy kalapba bele helyeznénk a neveinket, tudjátok mint régen az isiben, és akit kihúzunk annak adunk mi ajcsit. Persze szépen csomikázva és természetesen karira.

Ok?

Én már most stoppolom az Árpikát, mert én már neki vettem ajándékot. És most így, ha már ezt lelőttem, kedves drága barátaim senki másnak nem hozok Ázsiából ajándékot, mert 2 hónapja vagyunk úton, mindent a saját hátunkon hurcolunk és nincs hely a táskáinkban, főleg az ilyen 20-on pár kilós repülős határokkal.

És, hogy ne utáljátok Árpikát, mi benne vagyunk egy közös projektbe, és az ajándéka ezzel kapcsolatos és még pont szembe is jött velünk. Ja, és lehet az ajándék limit mondjuk 2000 forint, mert amit én vettem Árpikának annyi volt, persze leértékelés után, mert különben nagyon nehéz, iszonytatóan drága volt, és hihetetlenül ritka is, amit vettem neki, hátha ő is elolvassa ezt az irományomat.

Egyébként örüljetek, hogy nem hozok nektek semmit, mert valami nagyon beütött nekem Ázsiában. Tudjátok minden idősödő férfi életében eljön azaz idő, amikor olyan ingeket vesz fel magára, mint amilyen mintázattal készültek el Nagymamáink kanapé huzatai, és más kínos szokásokat is magára ölt.

Nekem ez most jött el. Persze eddig sem voltam mindig túlságosan ultrakonzervatív az öltözködésemben, főleg a kunkori orrú cipőmre gondolok, és egyebek, meg hát azért előfordult már az is, hogy indiai kendőben tartottam, jóga órákat, de általában csak jóganadrág hiányában és mindig diszkrét kockás szoknyákban estek meg az ominózus jógafoglalkozások. Egyébként elég sokan azért tudjátok rólam, hogy kb. életem 97.8 %-át ugye én jóganadrágban és fehér V nyakú pólóban töltöm el, de most virágos, hibiszkuszos és batikolt kendőket is vásároltunk nekem, szóval kicsit színesebben, sokkal örültebben és borzasztóan barnán érkezem haza hozzátok, de most már tényleg.

Ja és ha teljesen lefagytatok karácsonyi ajándékilag találjak ki, valami Shiatsu és Jóga bérlet, vagy Ájurvéda és Asztrológia újévkezdős ajándékcsomagot, amit ti tudnátok ajándékozni másoknak, magatoknak, valakinek?

Om Tat Sat

Baktai Ádám, the fat yogi

UI: A képen látható picit túlzásos pláza aulától kb. 3 perces sétára lakunk.

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

Mahabhárata, azaz a Nagy Bhárata története, I. rész…

bgspokenA Mahabhárata a világ legterjedelmesebb eposza, ami nem mellesleg tartalmazza a Bhagavad Gitát is, ami nem más, mint a Hindu kultúra egyik legszentebb könyve, vagy ha élhetek egy képzavarral, a magukat Krisna vagy Visnu hívőknek tartó emberek Bibliája.

Maga Bhárata egy hatalmas király volt, akire ősatyaként tekintenek Indiában, és a mai napig minden indiai dialektusban Indiát ők maguk Bharat Varsának, azaz Bhárat földjének hívják. Az Ő családjáról szól a Mahabhárata.

Ezt az eposzt fogjuk átvenni, „nemcsak” történet elemzés és a meseszerű elbeszélés végig ínyenckedésének szempontjából, hanem a Védikus kultúra mögöttes tudástárának megismeréseként is. Lesz szó kultúráról, korabeli társadalomkritikáról, politológiáról, a kasztrendszerről, gazdaságtanról és mindenekfelett a Védák spiritualitásáról. Mindezt persze egy kicsit vidámabb, mesemondósabb hangulatban.

Íme, az első előadás tartalomjegyzéke:

Sántánu király vadászat közben beleszeret egy gyönyörű hölgybe, aki nem más, mint a Gangesz Istennője.

  • Mi a sztori előzőéletbeli indítéka?
  • Miért pont azok a résztvevők, akik? (Sántánu, Ganga Dévi a 8 Vászu és a nagy szent Vasistha, akiről a Nagy Göncöl egyik csillagát nevezték el a Védikus csillagászatban, aki a 10 legősibb papi család egyikének alapítója, és aki nem mellesleg olyan rivalizálásban volt Vishvámitrával, hogy még hatha jóga gyakorlatokat is kitaláltak egymás savazására.)
  • Kultúrális vonalon pedig a királyok dharmájáról fogunk beszélgetni, meg a helyükről a kasztrendszerben, meg hát vadászat, stb…

21 évvel később Sántánu újra vadászni megy az erdőbe, és nem fogjátok elhinni, szerelmes lesz egy csodaszép hölgybe, akinek már van egy fia, és pont Vjászadév az, aki leírta az össze Védát, hoppá, de még így sem akarja az apukája, hogy egy jött-ment király vegye feleségül a lányát, akinek már szinten volt egy gyereke.

  • Áttárgyaljuk Vjásza születését, ami egy jó asztrológiai időpontbéli fogantatásból indult.
  • Miért is lett Sántánu első fia, Dévavrata, azaz Isteni fogadalmat tévő!

Záró akkord, Sántánu második házasságából született gyerek sorsa és az abból fakadó kavalkád bérapákkal és beugrós béranyákkal, amiből viszont megszületnek a Mahabhárata főszereplőinek szülei!

Picit sok lesz a téma, főként úgy, hogy másfél órásra tervezem a bulit, mert ha minden jól megy, havonta 1 ilyet azért szeretnék, és még az egyik esti jóga elé szeretném beiktatni, de lehet, hogy hosszú lesz és akkor majd kénytelen leszünk péntekenként találkozni és akkor mehetünk addig, ameddig nektek jó.

Az előadás díja 1900 forint lesz, gyerekeknek amennyi jól esik a szülőknek. És akkor hát, találkozunk December 30-án, 18 órakor!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Mese folyamok óceánja | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás