március 2016 hónap bejegyzései

Baktai Ádám válaszol: Miért is szent a 108-as szám a Védikus és a Buddhista kultúrákban?

sárkánybébiAzért jutott eszembe, hogy írjak erről a fontos témáról, mert nemrégiben született meg a bhutáni uralkodó család legifjabb sarja, és a herceg érkezésének tiszteletére 108 ezer fát ültettek a már amúgy is teljesen biogazdálkodású országban.

De visszatérve a Védikus számmisztikára a válasz egyszerű. Azért szent szám a 108, mert technikailag nincs is nagyobb szám a 108-nál.

A számmisztika szerint ugyanis nincs nagyobb szám, mint a 9. Hiszen az 52 is csak 7 (5+2=7), vagy mondjuk a 47 is csak 2 (4+7=11, majd 1+1=2). Valamint a Védikus és Tantrikus írások is megegyeznek abban, hogy nincs nagyobb variáns, mint a 12. Pl. 12 hónap, ami a 12 fő csillagképből ered, de ott van az az elképzelés is, hogy 12 fajta és féle kapcsolatunk lehet Istennel.

Egyébként a 12-es szám misztikus természetéből ered, hogy Jézusnak is 12 fő tanítványa volt, vagy pl. az amerikai igazság szolgáltatásban is mindig 12 esküdt hozza a döntéseket.

És, ha összeszorozzuk a legnagyobb számot, a 9-et a legnagyobb variáns számmal, a 12-vel, akkor 108-at kapunk, mint végeredmény. Szóval ezért szent szám a távol keleti kultúrákban a 108-as szám.

Om Tat Sat

Baktai Ádám, Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Baktai Ádám válaszol, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Védikus Tudástár | Címke: , , , | 1 hozzászólás

Védikus Asztrológiai előrejelzés: Nap a Halakban: Március 14 – Április 13…

piscesA Nap a Halakban jól érzi magát, mert a Halak jegyének uralkodó bolygója a Jupiter, a Nap barátja. Ugyanakkor a Halak egy vizes jegy, ami valamelyest kioltja a Nap tűzét, és ezért az érzelmi világunk, és menthetetlen romantikusságunk fog előtérbe kerülni.

Ugyanakkor a Halak jegye a zodiákus 12. háza, ami a veszteség és a halál területe is, így nagyon kell vigyáznunk, hogy a Nap, ami a személyiségünk és az énünk bolygója is egyben, ne vesszen el, és ne következzen az be, hogy személyiségünk picit meghal, vagy önfeláldozóan teljesen háttérbe kerül.

Ha teljesen feláldozzuk magunkat, akkor még ha minden jól is alakul, fennáll az a veszély, hogy egy idő után megkeseredünk és feladjuk a már kialakult és jól bejáratott egyensúly állapotot is. Egész egyszerűen azért, mert ha elveszítjük önmagunkat, a tudatunk egy idő után fellázad, hogy nem a saját döntéseinket éljük meg, hanem valaki más akaratát.

Ez főként a Március 19-től induló szakaszra lesz igaz, amikor a Merkúr is beér a Nap mellé, és bizony a Merkúr nem érzi ott jól magát. Ilyenkor az intellektusunk is befedődhet, és önátadás helyett az önfeladásba eshetünk.

Aztán Április 1-re virradva a Vénusz is átlép a Halakba, és onnan a Merkúr kiszolgáltatottsága megszűnik és újra könnyebb lesz racionális alapokon is megvizsgálni életünket, nem beszélve arról, hogy könnyebb lesz a kommunikáció is érzéseinkkel kapcsolatosan.

Aztán Április 2-től a Merkúr továbblép a Kosba, és még racionálisabban látjuk majd a saját kis világunkat, sőt itt már arra is vigyázhatnánk, hogy ne komplikáljuk túl a történések értelmezését, és elraktározását.

Április 13-án meg már a Nap is átlép a Kosba és itt már majd arra kell vigyázzunk, hogy ne szálljunk el magunktól, és ne vigyük túlzásba az érzelemmentes boncolgatást és ne próbáljunk mindent a saját szánk íze szerint másokra erőltetni.

Om Tat Sat

Baktai Ádám, Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: , | Hozzászólás most!

Maha Sivaratri…

oceanofpoisonSivaratri azaz Siva éjszakája, az év egyik legnagyobb Hindu ünnepe.

Természetesen itt is több verziója létezik a történetnek. De a mi kis Bhakti kultúránkhoz közel álló, jóságos Puránákban (szent írásokban), a történet így szól:

Az Istenek és a démonok kiköpülték a tejóceánt és a köpülés közben feltörő mérgek az egész univerzumot a megsemmisüléssel fenyegették. Siva megitta a mérget, így a világ megmenekült.

A mérgektől Siva torka kék színűvé vált, ezért is hívják Sivát Nilakanthának, azaz kék nyakúnak. A kezéből lecsöpögő méregből a kígyók és az egyéb csúszó-mászók is fogyasztottak, azóta bírnak ők is méreggel. 

Innen ered az a szokás is, hogy a Siva hívők marihuánát is fogyasztanak, szimbólumként, mint ahogyan Siva is elfogyasztotta a tejóceánból feltörő mérget. Vagy legalábbis ezen az éjszakán fogyasztanak némi Thandai-t, egy tejes, mandulás és kannabiszos italt.

Tehát ezután az esemény után ünneplik meg a Siva Ratri éjszakát, minden évben. Egyébként a bangkoki reptére az egyik szoborcsoport pont ezt a részét mutatja be a Védáknak, mármint a tej óceán kiköpülését.

A szenvedély kötőerejéhez kapcsolódó írások azt mondják, hogy Siva kedvese megkérdezte Sivát, hogy mely napok és mely rituálék az ő kedvencei. Siva azt válaszolta, hogy az újhold előtti napok, és az amikor hívei egész éjszaka fent maradnak, böjtölnek és bengáliai birs leveleket ajánlanak fel. Ez a nap technikailag minden holdtöltekor megvalósulhat, de mégis a Mágha havi újhold előtti nap a legkedvesebb Sivának, az egész év folyamán.

A tudatlansághoz kapcsolódó Puránák pedig úgy írják le a Sivaratri történetét, hogy Siva a világ megmentéséért cserébe azt kérte, hogy ez emberek ezen a napon Őt imádják, hálájuk jeléül.

Szóval ti döntsétek el, hogy melyik történet áll a legközelebb a lelkecskéitekhez.

Sőt ha már történeteknél tartunk, akkor leírnék nektek még egyet, ami nagyon jól szemlélteti, hogy milyen lehetőségeink vannak ezen a fontos estén.

A nagy szent Ashtavakra, felkeresett egy jámbor és spirituális királyt, Chitrabhanu-t, és kifaggatta arról, hogy hogyan lehet, hogy minden klappol az ő birodalmában.

Chitrabhanu elmesélte, hogy előző életében Varanaszi környékén élt, mint vadász. Egy Sivaratri napon megpróbált becserkészni egy egészen káprázatos szarvast.

Egész nap követte, étlen és szomjan, de este, amikor meglátta, hogy a szarvast egy őz és 2 gida várja egy tisztás szélén, képtelen volt a szarvas leölésére.

Aztán hirtelen elkezdett ömleni az eső, és, hogy ne a vizes talajon kelljen meghúzni magát, felkapaszkodott egy fára.

Történetesen ez egy bengáliai birs fa volt, ami Siva legkedvesebb növénye. Sőt mivel ez egy bengáliai birs volt, a tövénél egy pici kis szentélyben ott volt egy Siva lingam, egy Siva kő.

A vadász éjszaka nem tudott aludni, így unalmában faleveleket tépkedett le az ágakról és ujjai között pödörgetve ledobálta őket a fáról.

Hajnalban személyesen Siva jelent meg előtte, és azt mondta, hogy mivel egész nap böjtölt, egész éjszaka fent volt, és egész éjszaka felajánlásokat tett a vadász, így megáldja, hogy következő életében hatalmas királyként születhessen újra.

És kb. ezek a legfontosabb fogadalmai a Sivaratrinak, böjt, alvás böjt és felajánlások.

Itt megtaláljátok a Védák legismertebb mantráját a Maha Mritundzsáj mantrát, ami Sivához szól, valamint egy másik mantrát is, amit kifejezetten Sivaratrikor szoktak felajánlani, ez a mantra egy kicsit hosszabb.

Om Tat Sat

Baktai Ádám, Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Sőt mivel egyre több ismerősöm is jelezte, hogy van otthon Siva lingamja, Siva köve, azt tudnotok kell, hogy Siva Ratri estéjén Siva, személyesen is beleköltözik a föld összes Siva lingamjába!

Kategória: Védikus Tudástár | Címke: , , , , | 3 hozzászólás

Március hónap esemény naptára…

shiva dancingMárcius 2: Mritju Jóga. Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint, tegyünk az egészségünkért!

Március 3: Mritju Jóga.

Március 5: Jóga böjt, tartózkodjunk a gabonaféléktől.

Március 7: Siva napja, a naplementekor végzett lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak.

Március 8: Siva Ratri, Siva éjszakája. Technikailag az egész évben minden újhold előtti este Siva Ratri, de ez a fő nap az egész évet nézve, mert ez az éjjel kötődik Siva és kedvese, Párvati esküvőjéhez.

Erre a napra a Védák legismertebb mantrája, a Mahamritundzsáj Mantrát ajánlanám:

Om Trayambakam Jadzsámahé, Szugandhim Pusthi Vardhanam

Urvárukam Iva Bandhánán, Mrityor Muksíja Mámritát

Ezt a mantrát hívják, a halált is legyőző mantrának, és ez a jelentése a következő:

“A három szemű Urat imádjuk (ez Siva, aki a három szemével látja mind a múltat, a jelent és a jövőt is), aki az élet illata számunkra, aki táplál és éltet minket, és úgy szabadít fel minket a haláltól, mint ahogyan egy gyümölcs beéréskor természetes módon elválik a szárától.”

És tudjátok, ezen a napon 108-szor kellene ezt a mantrát elmondani, lehetőleg valamikor az éjszaka folyamán.

Március 12: Sziddha Jóga.

Március 17: Sziddha Jóga.

Március 18: Sziddha Jóga.

Március 19: Jóga böjt, tartózkodjunk a gabonaféléktől.

Március 21: Siva napja, a naplementekor végzett lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak.

Március 23: Gaura Purnima és a Holi fesztivál napja.

Március 25: Mritju Jóga.

Március 29: Mritju Jóga.

Március 30: Sziddha Jóga.

Március 31: Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint, tegyünk az egészségünkért!

Az éves méregtelenítési rendszerben a márciusi és április hónapok a hormonháztartásunkhoz kötődő szakasz, az Ájurvéda erre a 2 hónapra a Shatavari fogyasztását ajánlja a hölgyeknek, és az Ashwagandha szedését az uraknak.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Készítmények, Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!