február 2012 hónap bejegyzései

A Kutir heti Ájurvédikus Receptje: Téli gyümölcsök?!

avocPár napja érkezett egy olyan kérdés a honlapra, hogy mi az Ájurvéda álláspontja azzal kapcsolatosan, hogy valójában mindenkinek azt kellene enniük, ami az ő lakó helyükön terem.

Ez egy érdekes kérdés, mert az Ájurvéda kialakulása idején, kb. 7-9000 évvel ezelőtt, nem is lehetett volna úgy étkezni, hogy más tájegységek ételét ették volna rendszeresen.  Viszont változik a világ, így az Ájurvédikus elvek mellett, az én véleményemet is leírom nektek ebben a témában.

Az Ájurvédában az lenne a lényeg, hogy az étel, amit megeszünk és elkészítünk, friss legyen. Mivel a zöldség cukor tartalma 4 órával a leszedés után 80%-ban keményítővé alakul.

Szóval egy szempontból, amit a közértben megtudunk venni, az szinte mind alkalmatlan. De valahogy nekünk városakóknak is muszáj ételhez jutnunk. Nem beszélve arról, hogy mondjuk télen, nálunk Magyarországon nem is lehet friss zöldekhez jutni.

Én ebből a szempontból még bio hívő sem vagyok, mert Európában azért elég nehéz rendes biot találni, mert mi azért elég sűrűn lakunk, és elég régóta vegyszerezünk mindent, ami mozog, és azt is, ami nem. Az én elképzelésem az, hogy olyan nagy helyeken van igazi bio, ami kevésbé lakott.

Így a mai világban bioról, valószínű, hogy csak Ausztrália, Új-Zéland és Kanada révén beszélhetünk.

Ez persze nem azt jelenti, hogy lelkem nyugodalmáért nem biot veszek a gyerekeimnek.

De a fő az Ájurvéda szerint az, hogy együnk frisset és változatosan, valamint az, hogy szezonális terményeket együnk. Ugye az Ájurvéda korában nem volt üvegházas termelés.

Viszont a friss és változatos mellett az Ájurvéda még a mellé is leteszi a voksát, hogy ne essünk túlzásokba. Szóval egy kevés üvegházas hamika szerintem belefér, mert csak vermelt és csak hazai termékekkel szerintem már nem megoldható az egészséges táplálkozás. Mivel sajnos túl silány a tömeg gyártott élelmiszerek többsége. De persze az is túlzás, ha egész évben csak üvegházas, télen-nyáron gránátalmás amarant pudingot eszünk, sárkánygyümölcs turmixszal.

Minden túlzás rossz, még akkor is ha folyamatosan azért nyavalygunk, hogy nem ehetünk szénhidrátot, nehezet, édeset, stb. és külön programmá válik, hogy csak király datolyát ehetünk, bio joghurttal és teljes kiőrlésű búzakorpával.

Persze figyeljünk arra, hogy mit eszünk, de az is túlzás, ha az egész napunk rá megy arra, hogy eszünk, és ha éppen nem, akkor meg arra készülünk, hogy mikor fogunk és mit enni.

De visszatérve a lényegre, együnk frisset, amit télen azért nehéz megoldani, de lehetséges lásd pl. csírák. Valamint figyeljünk oda arra is, hogy amit mi téli gyümölcsnek hívunk, az valahol máshol, melegben érlelődik. A banán és a citrus félék mind nyákosító hatásúak, ezért az Ájurvéda nem is ajánlja őket a hidegben. A nekünk téli gyümölcsökből, ilyenkor az avokádó a jó.

Persze sokszor csak kőkemények avokádókat lehet kapni a boltban, így megosztok veletek egy hihetetlenül egyszerű, de rendkívül magasztos infót.

Ha egy estére almák közé rakod a kőkemény avokádókat, reggelre megpuhulnak, és ízesek is lesznek.

Az avokádó csodájához az is hozzá tartozik, hogy az se gond, ha egy a picit túlpuhul az avokádó, és már nem annyira ehető. Hiszen összetörve kiváló arcpakolás, főleg egy kis olíva olajjal felturbózva.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Ui: Vigyázat! A vegán módon táplálkozók egy elég számottevő része nem fogyaszt avokádót, hiszen a gigantikus avokádó ültetvényeket nem bízzák a természetes beporzásra, és teherautókkal szállítanak méhkaptárakat az ültetvények sorai közé!

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske | Címke: , , | 5 hozzászólás

Kismama és Mama csoport

JÖN JÖN JÖN!!!

ELSŐ FOGLALKOZÁS FEBRUÁR 28.!!!

A várandósság, és az apró jövevény megérkezése utáni pár hónap számos szorongással, feszültséggel, kérdéssel színezi a rengeteg boldogságot, amit a baba nyújt.

A csoportban lehetőség nyílik arra, hogy a szülés előtt vagy után álló mamák megosszák ezeket egymással, és egy vezetett csoportmunka keretében felismerjék, megértsék és feldolgozzák azokat a tartalmakat, amelyek megmozgatják az érzéseiket.

A mama-csoportokon általában a  várandósság állapotával, a magzattal, a szüléssel, a szoptatással, és a családi dinamika megváltozásával kapcsolatos kérdések merülnek fel, de bármilyen téma behozható és megosztható, amelyet egy kismama, mama fontosnak tart.

Szeretettel várok mindenkit!

A foglalkozás vezetője: Dr. Szemerédy Viktória
A csoport időpontja: kedd 14.00 és 15.00 óra között
Az óra díja: 1 400 Ft

A csoportot legkevesebb 5 fő részvételével tudjuk megtartani, ezért kérlek, érkezéseteket jelezzétek Fruzsinak (06/70 956 65 65, hétfő-péntek 14:00-19:00) hétfőn 19 óráig!

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: | Hozzászólás most!

‘VV Egy’ a Bhakti Kutirban

Ilyen lesz az első VV a Kuriban...

Természetesen nem a Való Világ műsorát fogjuk a Kutirból közvetíteni, habár az izraeli televízió Amazing Race stábja és szereplői nálunk fürdött, és öltözött, hanem ezennel meghirdetjük a Védikus Vasárnap program sorozat első alkalmát.

Most vasárnap, Február 26-án, reggel 10től biztos, hogy lesz Reiki Ies beavatás, mert már egy páran visszajeleztek, hogy jönnek. Tudom, hogy egy picit olyan vagyok, mint az öregúr a Bazi Nagy Görög Lagziban, hogy én mindent a Védákra és Indiára vezetek vissza, de a Reiki, attól függetlenül, hogy egy Japán energetikai gyógymód, erősen merített a Védikus irodalomból, nem beszélve arról, hogy a szimbólumai bonji írásjelekkel lettek titkosítva, ami a szanszkrit és a japán írás keveréke.

Szóval reiki lesz és ’Védikusan’. Természetesen viccet félre téve, teljesen tradicionálisan a Japán módszerrel lesz átadva.

Akik, aznap, Vasárnap a délután 2 órától kezdődő Védikus Pszichológia előadásra jönnének, íme egy kis ízelítő:

  • Ahogyan már írtam, az előadás a kommunikációról fog szólni.
  • Minden kapcsolat alapja a jó kommunikáció, és ez minden élet szakaszra vonatkozik. A fiatalok kapcsolatától, az idősebbek ’ki megy el a gyerekért, mikor kell átmenni anyádhoz, stb.’kapcsolatáig.
  • Hogyan tanulhatjuk meg a helyes kommunikáción keresztül azt, hogy elvárások helyett: vágyakat, igényeket és szükségeket beszéljünk át.
  • Az emberi elidegenedés után, miért lett az email divatos, ami még a telefonnál is személytelenebb.
  • Egy világban ahol van női birkózás és ökölvívás, létezik női foci vébé, és női amerikai futball, hogyan kommunikáljanak a férfiak, hogy ne bénítsa őket a visszautasítástól való félelem.
  • Meg természetesen megbeszéljük a rossz kommunikációs mintákat, hogy felismerjük őket és el tudjuk kerülni a csapdáikat.

Szóval ezekről lesz szó. Mindenkit szeretettel várunk.

Ide kattintva az árakat is megtalálod…

Om Tat Sat

 

 

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , , | 1 hozzászólás

Dharmachakra Nap: Mit jelent az, hogy 10 milliószoros nap…

dhchA szanszkrit Dharmachakra kifejezés (ejtsd Dharmacsakra), a Dharma Kerekét jelenti, ami Buddha első tanítását jelképezi.

A történelmi Buddha, megvilágosodása után 7 hétig, magán a megvilágosodás élményén meditált és elmélkedett. Majd megkereste az 5 aszkétát, akikkel azt megelőzően meditált és átadta nekik a módszert, amivel néhány nap alatt elérte azt a megvilágosodott állapotot, amit azelőtt nem sikerült az éveken át végzett közös meditációval sem megtapasztalniuk. A Buddhizmus iskoláiban ezt a napot tartják számon, mint Buddha tanainak első nyilvános tanítása. A Dharma kerekének első megforgatásának napjának.

Ez a szárnáthi erdőségek egyik tisztásán történt, és amikor a Buddha tanított, kezét a Dharmachakra mudrában, azaz a Dharma kereke kéztartásban tartotta. Ezen a tanításon hangzott el p. a 4 nemes igazság és a nemes 8 rétű ösvény

Viszont a tibeti Buddhizmusban “nemcsak” ezt a tanítási napot ünneplik meg, de azokat a napokat is, amikor a Buddha a legfőbb részeit tanította a Dharmának.

Sőt ezek a tanítások váltak a Buddhizmus különféle ágazatainak a fő és egyben irányt adó tanításaivá. Az első és eredeti szárnáthi tanítások után megünneplik a Szív Szútra tanítását, ami alapjául szolgált a sok ezer versnyi Pragjapramita Szútra tanításnak, és ami a Mahajána Buddhizmus alapjaivá vált. Ez volt a Dharma kerekének második megforgatása.

A Dharma kerekének harmadik megforgatását a különféle iskolák 3 fő tanítás eredeteként ismerik el:

  • A Mahavairocshana Szútra tanítása, a Tantrikus Buddhizmus alapjait fektette le.
  • A Tathágatagarbha Szútra tanítása, ami a minden érző lényben ott rejlő Buddha természet bemutatását rejti magában.
  • A harmadik tanítás harmadik része a dharma követők helyes viselkedés mintáinak bemutatása volt a Buddha által. Ezt a tanítást Jógacshárának hívják, és a tanítások ezen részét a mai napig Buddhista pszichológiaként is tanítják, számos kolostorban és kurzuson.

A Dharma kerekének negyedik megforgatása pedig az Atijóga a legmagasabb jóga (tibetiül Dzogchen) tanítása volt, ami a Vadzsrajána Buddhizmus legfőbb gyakorlatává vált.

Naptári sorrendben az év első Dharmacsakra napján ünneplik meg a harmadik kerék forgatás, amikor Buddha egy 15 napos tanítás folyamán minden egyes nap bemutatott egy csodát is. Az év második Dharmacsakra napján Buddha születésének, megvilágosodásának és eltávozásának napját ünneplik meg a negyedik kerék forgatást. A harmadik Dharmacsakra napon az első Dharma tanítást celebrálják. A negyedik 10 milliószoros  napon pedig azt, amikor Buddha visszatért a mennyei bolygókról, miután 3 hónapon át az isteneket tanította a Dharmára, aminek az esszenciája a Szív Szútra.

Ezen napok lényege az, hogy bármit teszünk, jót vagy rosszat, annak a karmikus hatása 10 milliószoros!

Persze az bölcsek azt mondják, hogy az lenne a lényeg, hogy minden napunkat úgy éljük meg, mintha Dharmachakra nap lenne, hogy ne csak egy ilyen napkor vigyázzunk tetteinkre és mondanivalónkra, ami persze igaz is.

De próbáljuk jól használni ezeket a napokat, ahogyan azt Ázsiában teszik, a nyugati teljesítmény kényszer nélkül. Ezek a napok emlékeztető napok, hogy éljünk olyan spirituális értékrendben, ami inspirálóan hat ránk, és környezetünkre.

És miért pont 10 milliószoros?

A tibeti kultúrát igen markánsan az indiai alakította és formálta, pl. buddhizmus, asztrológia, gyógyászat, stb. révén. Sőt a matematika, amit az egész világon használunk, Indiából ered. Indiában nem a milliós érték rend a magas számok fő meghatározója, hanem a lakh azaz 100 ezer és a crore ami a 10 millió. Amikor mi azt mondjuk valakire, hogy hú, de gazdag és milliárdos, ők azt mondják, hogy 10 milliomos. Vagy pl. a gyerekek ott nem azt mondják, hogy csilliárdos-zsilliárdos, hanem azt, hogy crorepati, azaz a 10 milliók ura. Nekik a 10 millió a nagyon nagy, ami kb. így a legnagyobb számuk is egyben.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: A Dharmachakra napok olyannyira fantasztikusak, hogy ezeken a napokon kiváló lenne kinyomtatni az Északi égtáj Yantráját , ami egyben a Buddha Yantra. Otthonunk északi területei a hölgyek elégedettségével is kapcsolatos, valamint életünk azon területeiért is felelős, amelyek a kreativitással, a spiritualitással és a vagyonnal kapcsolatosak. Amennyiben a Yantrák használata még új neked, de szeretnél olvasni róla, akkor katt ide.

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , | 12 hozzászólás

Maha Siva Ratri 2012

Tündérek,

A tavalyihoz hasonlóan gyertek fehérben, ha szeretnétek szervesen részt venni a szertartásokban. Az elmúlt hetek rohanása végett nem tudtam ételt szervezni külsős forrásból, de én fogok főzni nektek, mert ahogyan a Szíkhek mondják: ‘a legnagyobb bűn, éhes embernek Istenről papolni.’

Többnyire tudjátok is, hogy az indiai kultúra spirituális eseményei, mindig egy jó nagy evészettel végződnek, és ezt mi is mindig a legvégsőbbekig betartjuk, viszont nincsenek hatalmas edényink.

Szóval ha tudtok és szívesen teszitek, vegetáriánus ételeket szívesen várunk, hogy mindenkit jól megtudjunk vendégelni, de előtte természetesen majd felfogjuk ajánlani Sivának a sok finomságot. Én személy szerint kitrivel, török joghurttal, fenomenális indiai savanyított paradicsommártással és pitával fogok készülni.

Virág, gyümölcs persze mind jöhet, mint felajánlás Sivának.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Ja és hozatok papírt meg tollat, tényleg komolyan mondtam, hogy mindenkinek meg fogok tanítani egy Siva és Párvatihoz kötődő talizmán elkészítését.

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , , | Hozzászólás most!

A Világ Legkeményebb Sportolói is Jógáznak

Mint kiderült, a New York Giants amerikai foci csapata, akik most nyerték meg a Super Bowlt, azaz a foci döntőt, másodjára néhány éven belül, 11 éve foglalkoztatnak egy jóga oktatót.

Persze most biztos páran beleszeretnének menni abba, hogy az angol rögbi keményebb az amerikai focinál, mert ott nem használnak kipárnázott felszerelést, de nem ez a lényeg, meg szerintem az amerikai srácokon, ha nem lenne védőszerkó valószínű, hogy hipp-hopp meghalnának, mert a rögbiben nem 150-160 kilós fazonok rohannak egymásnak.

A sztoriban a jóga a lényeg. A világ legnézettebb sport műsora az amerikai focidöntő, és mivel minden évben több, mint 1 milliárd ember nézi, a reklám idő másodpercenként dollár milliós tétel, a világ egyik legismertebb műsora, a sportot figyelmen kívül is hagyva.

Az idén Madonna is ingyen lépett fel, mert akkor reklám ott fellépni a félidőben, hogy az NFL Franchise nem fizet a fellépőknek, még a Rolling Stones-nak sem, akik tavaly, vagy tavaly előtt léptek fel.

Szóval ezek a fickók nemcsak kő kemények, de a világ legdrágább sportolói is, szóval az ő jógázásuk hihetetlen elismerés, szakmailag, sport tudományilag, és értékrendileg is.

Az oktatójuk Gwen Lawrence Hatha, Iyengar és Vinyása Jóga mester.

nygyoga

A felkészülési szakaszban a nagy fiúk hetente kétszer és a szezonban, pedig hétfőnként a mérkőzések után jógáznak, hogy regenerálódjanak az extrém igénybevétel után. Mondjuk, megnéznék egy 150 kilós mókust a védelmi falból, ahogyan jógázik.

Szóval, ahogyan mondani szoktam a jóga mindenkinek jó! Mert mindenkinek az alkata szerint és az aktuális állapotának megfelelően edződik a szervezete a jóga segítségével.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Jóga | Címke: | Hozzászólás most!

Előadások, Reiki, Ájurvéda, Pszichológia és Maha Siva Ratri

Kedves Tündérek,

A Bhakti Kutir Februári Programajánlata:

Február 20: Maha Siva Ratri Buli. Az esti Hatha Jóga után (20 órától) tartunk egy kis, most már mondhatjuk, hogy szokásos, spirituális összeröffenést. (Nem tudom, hogy ez jó kifejezés-e?) Idén is egy apró tűz ceremóniával és egy kis tejben-vajban fürösztéssel ünnepeljük meg Sivát, de idén lesz egy érdekes szertartás is az este folyamán. Persze magyarázat is lesz az elején, mert értékes meditációkat és varázslásokat is végezhetünk az év legfontosabb tantrikus estéjén. Sőt, egye-fene, a résztvevőket meg fogom tanítani egy Siva és Párvati (Siva felesége) talizmán elkészítésére. A programra bejelentkezés szükséges, hogy tudjuk, hogy mennyi kajával készüljünk. A részvételt némi nemű adománnyal lehet ellensúlyozni. A bejelentkezést itt, erre a az írásra kommentelve tehetitek meg, lécci.

Február 23: Tematikus Ájurvéda Előadás: Az Emésztésről. 17 órától 2 órában átvesszük az Ájurvéda tanításait az emésztésről. Az emésztés elsődleges és másodlagos hatásairól. Alkatunk szerint hogyan étkezzünk a különböző szezonok és életszakaszokban. Mit jelent a terápiás étkezés, és hogyan tudjuk egészségünket megőrizni „szimplán” az étkezésen keresztül. Az előadás díja: 3000 forint.

Február 26: Reggel 10 órától Reiki I-es beavatás. A reiki első beavatásához semmiféle előképzettségre nincs szükség, mindenki által megtanulható és gyakorolható gyógyító rendszer, ami Japán, és ezért rendkívül egyszerű, hatékony és célratörő. Bővebben ide kattintva tudsz a reiki rendszeréről olvasni…  A beavatás díja: 12,000 Forint. Kutir Tagoknak, Tündérkártyásoknak: 10,000 Forint.

Február 26: 14 órától Védikus Pszichológia Előadás: Kommunikáció az emberi kapcsolatokban. Folytatjuk az előző alkalommal elkezdett „Női és Férfi Lélek” témakört, de természetesen a kommunikációra fókuszálva. Áttárgyaljuk a hierarchikus kommunikáció veszélyeit, főként a gyermek-szülő viszonylatban, és a múlt alkalommal hiányolt alapjait a Védikus Pszichológiának. Az előadás díja: 3000 Forint.

Om Tat Sat

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir | 17 hozzászólás