szeptember 2023 hónap bejegyzései

Hamarosan megváltoztatják India, az ország nevét!

A híradások arról szólnak, hogy megváltozik India, a világ legnépesebb országának neve, még az idén. A most kormányzó párt kezdeményezésére visszaveszik a Bharata nevet!

A Bharata név már a Rig Védában is felbukkan, mint egy prominens klán neve, arról nem beszélve, hogy maga a bharata szó a súrlódásos tűzgyújtás neve is egyben, és így azokat a papokat is Bharatának hívják, akik meggyújtják az áldozati tüzet.

Innen ered a tűz istenének az a neve is, hogy Bhárata. Ugyanis a szanszkrit nyelvben bármely név gyermekei leírhatóak azáltal, hogy az eredeti név egyik magánhangzóját hosszúhangra változtatjuk. Ahogyan ezt pl. látjuk a Bhagavad Gítában is, amikor Krisna úgy hívja Ardzsunát, mint Prithá, vagyis mint Pritha fia. (Pritha volt Ardzsuna édesanyjának, Kuntí Dévínek egy másik ismert neve.)

Szóval a tűz istene lehet Bhárata, vagyis a Bharata papok gyermeke. Ez a nyelvtani logika a Mahábhárata eposz neve mögött is. Mahábhárata vagyis a „nagy Bharata leszármazottai”!

Egyébként a Védákban és a védikus írásokban Indiára mindig is úgy referáltak, mint Bharata varsam „bharata területe” vagy Bharata bhúmi „Bharata földje”. Szóval technikailag az indiaik csak visszaveszik az eredeti védikus nevüket!

Om Tat Sat

Baktai Ádám keletkutató, a keleti kultúrtudományok szakértője

Ui: Én személyesen még arra is kíváncsi vagyok, hogy a köztársaság helyett használni fogják-e a szanszkrit ganarádzsja kifejezést, ami szó szerinti fordításban azt jelenti „ahol az emberek gyakorolják a királyi teendőket”. Annyira szép a szanszkrit nyelv!!!!

 

 

Kategória: Bhagavad Gita, a Jóga szentírás, India ezer árnyalata, Védikus Tudástár | Címke: , , | Hozzászólás most!

Śrī Kṛṣṇa Janmāṣṭamī avagy Krisna megszületésének napja…

“Krisna születésének ünnepe” – Nemzeti Múzeum, Delhi. Cca (1785-1790).

Történelmileg Krisna Dvápara-jugában (az ezüstkorban) jelent meg. A sravana hónap fogyó hold szakaszának 8. napján, pontban éjfélkor. Ez i.e. 3228, július 19-nek felel meg. Krisna majdnem 126 évig tartózkodott itt a földön és ennek megfelelően február 18-án távozott el i.e. 3102-ben. Ez a védikus kalendárium Phalguna hónapjában volt, azon belül is az újhold éjszakáján. Krisna eltávozásával kezdődött meg a Kali-juga a konfliktusok és korrupció jelenlegi korszaka.

Srila Visvanátha Csakravarti a Gaudija (bengáli) vaisnavizmus elismert bölcse ekképpen írta le egy gyors vázlatban Krisna földi tevékenységeit:

„Krisna Mathurában született, nagybátyja, Kamsza egyik tömlöcében, innen édesapja vitte el Gokulába. Élete első három évét és négy hónapját Gokulában töltötte, majd ugyanennyi időt töltött Vrindávanában és Nandagrámban. Tizenegyedik évében elhagyta Vrindávant és Mathurába ment, ahol tizennyolc évig és négy hónapig élt. Végül kilencvenhat évet és nyolc hónapot töltött Dvárakában, így összesen közel 126 évet töltött itt el a földön. Amikor a Mahábhárata történetének vége felé Krisna elbeszélte a Bhagavad Gítát, körülbelül kilencven éves volt.”

Om Tat Sat

Baktai Ádám, apuka, tanár, pap. A keleti kultúrtudományok szakértője.

Kategória: Mese folyamok óceánja, Saját Szektánk Értékrendje, Srí Bhakti Kutir Szamhitá, Védikus Tudástár | Címke: , , | 2 hozzászólás

2023. szeptember havának legjelentősebb napjai…

Szeptember 1: Alvás böjt nap, és Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Szeptember 5: Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Szeptember 6: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Szeptember 7: Krisna születésnapja. Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint, ezen a napon 100-szoros áldással bír minden, amit az egészségünkért teszünk. Stílszerűen ezen  napon kezdünk bele a csütörtök esti jóga órákba, a Kamala Jóga studióban. A Bartók Béla út 10-12 szám alatt. (Utána lesz még 2 hét szünet a szicíliai jóga tábor végett, de utána újra geronto-jóga  ezerrel!)

Szeptember 9-11: Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Szeptember 10: Jógaböjt nap, tartózkodjunk a gabonaféléktől.

Szeptember 12: Siva napja. A napnyugtakor végzet lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak. Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Szeptember 14: Újhold. Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Szeptember 18: Párvati fogadalmának napja. Párvati a Himaláják lányaként ezen a napon kezdett el lemondásokat és lelkigyakorlatokat végezni, hogy Siva kedvébe járjon és elnyerje férjének. Ez össze is jött neki, mert azóta is házasok, és olyan gyermekeik születtek, mint Hanumán, Ganésha vagy Kartikéja.

Szeptember 19: Ganésha, az akadályok elhárítójának napja.

Szeptember 20: A Rishik napja. Ez a nap a Védikus kultúra hét fő szentjének napja. Indiában a Göncöl szekér 7 csillagait is úgy tisztelik, mint a hét Rishit. Ezen a napon a hölgyek, minden korosztálya felajánlásokat tesz gyermekeik, leendő gyermekeik és már eltávozott gyermekeik lelki javáért.

Szeptember 22: Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Szeptember 23: Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint, ezen a napon 100-szoros áldással bír minden, amit az egészségünkért teszünk.

Szeptember 25: Jógaböjt nap, tartózkodjunk a gabonaféléktől.

Szeptember 26: Vámana napja. Ezen a napon jött le a világra Vámana, Krisna egyik inkarnációja. Ő volt az az inkarnáció, Aki végett a szent Gangesz folyó megjelenjen ebben a világban. Valamint Ő a Jupiter bolygó Istene. Igy ez a nap a legkiválóbb arra, hogy rendbe tegyük otthonunk legfontosabb részét az észak-keleti területét. Takarítsuk ki, hozzunk létre egy kis házi oltárt, vagy éppen nyomtassuk ki magunknak az észak-keleti terület Yantráját!

Szeptember 27: Siva napja. A napnyugtakor végzet lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak. Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Szeptember 28: Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve. Ananta 14 éves fogadalmi nap.

Szeptember 30: Telihold.

Október 1: Bele kezdünk a havi 1 alkalmas hosszú védikus asztrológia tanfolyamunkba. (Van 1 és 2 éves verzió is.)

Majd Október 7-8 az 5 hétvégén shiatsu képzésbe is. Havi 1 hétvégével!

Om Tat Sat

Baktai Ádám keletkutató, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!