Ádám bejegyzései

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám

Havi asztrológiai előrejelzés: 2021. Nap az Ikrek jegyében: 2021. Június 15-Július 16…

A Nap az Ikrekben valamelyest a Nap/Merkúr hatásokat idézi fel, így előtérbe hozza a kommunikációt és a szervezettséget. Hiszen az Ikrek jegye a Merkúr bolygó saját jegy és egyben a kommunikáció és racionális gondolkodás jegye is. Ezen kívül Június 22-ig … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Heti asztrológiai előrejelzés: 2021. Június 11-18…

Kos: Aktivitás, az otthonunk és a lelki nyugalom területei kerülnek terítékre ezen  a héten. Így mi magunk is érezni fogunk egy komolyabb elánt ezekben az irányokban, ezen felül pedig adódni fognak egy olyan lehetőségek is, ami a fent említett területek … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Heti asztrológiai előrejelzés: 2021. Június 4-11…

Kos: Ahhoz, hogy ezen a héten is jól tudjunk működni, hogy képesek legyünk beszélni, kommunikálni és érintkezni a külvilággal, muszáj lesz egy kis elvonulást beiktatnunk. Szóval meg kell teremteni azt az időt, hogy tudjunk egy kicsit egyedül lenni. Ezzel a … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

2021. Június hónap eseménytára…

Június 2: Mritju Jóga. A mai napon bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve! Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint. Tegyünk az egészségünkért! Június 3: Mritju Jóga. A mai napon bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve! Június 10: … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Heti asztrológiai előrejelzés: 2021. Május 28 – Június 4…

Kos: A lelki nyugalmunk lesz mindennek az  alapja, de a hét nagy részében a külvilági dolgaink fognak dominánsabban igényelni a figyelmünket. A következő sorrendben kerülnek majd terítékre majd a feladatkörök. Munka a és életfeladat, majd jöhet a pénzkereset és az … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Heti asztrológiai előrejelzés: 2021. Május 21-28…

Kos: Aktív hétnek nézünk elébe, amit ha végig nyomunk erőből az természetesen komoly előre lépéseket is rejthet magában, de az is motivációs erőt jelenthet, ha a többlet energiákat mások kedvéért, sőt mások szolgálatában mozgósítjuk, amivel persze az ő előrelépéseiket segítjük. … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Nivritti Márga, az élet árnyoldala…

Nagyon sokszor az a véd szokott érni, hogy mindig csak a pozitív dolgokról beszélek. Sőt nagy spiritualista barátaim szerint azért vagyok komolytalan, mert nem vagyok hajlandó a materiális élet árnyoldalát is bemutatni. Így arra gondoltam, hogy nehezebb asztrológiai napokon feltennék … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Bhakti Kutir, Saját Szektánk Értékrendje, Védikus Tudástár | Hozzászólás most!