augusztus 2025 hónap bejegyzései

Üdítőital helyetti ajánlatom…

Már itt az elején leszögezném, hogy ez nem egy ájurvédikus csoda recept, és még titkos taoista tan sem. Szimplán valami, amire rájöttem kb. 30 év után. 

Sokan ismertek és tudjátok, hogy sajna kólafüggő vagyok. Ami Indiában ragadt rám. Ugyanis, (tudom, hogy ez most sokakat nagyon, de nagyon meglep) én egy furcsa gyerek voltam. Én a keserű tonikot szerettem, és ha üdítőről volt szó, szinte csak azt ittam.

Aztán 15 éves kint találtam magam Indiában, ahol egy 0,33-as dobozos tonik 40 rúpia volt (kb. 280 forint), míg egy ugyanekkor kóla, üvegben 5 rúpiába fájt. Plusz a kóla a legdurvább gyomorfertőzéseket is kicsinálta, és abból azért belenyúltam néhányba. 

Meg aztán Kolkatában elindult az a trend is, hogy a kólát az ember igya fekete sóval, valamint őrölt római köménnyel és korianderrel, ami újfent még finomabbá tette az élményt.

Mire haza költöztem Indiából totál kólafüggő voltam. Ez azóta is tart, és én aktívan próbálok tenni ellene. Sőt, volt olyan, hogy Gábor barátom kevert nekem valami kólaszerű cuccot, gyógynövényekből. Az sem vált be, mondjuk borzasztó íze volt. Időközben laktam Dubaiban is, ott meg fillérekbe került a kóla, ami természetesen nem segített! Persze mindeközben a kóla is cselez, mert most már van cukor és koffeinmentes verzió is, ami igazán isteni! 

Ezt a sok mindent most megtetéztem, átgondolatlanul, hogy megfogadtam, hogy 4 hónapig nem iszok szénsavas üdítőt, amíg az Istenek alszanak. (Ilyet már korábban is csináltam.) És mivel a szükség nagy úr, most rájöttem valamire, ami kb. a 74 ezredik ötletem, de ez most végre finom és rendben tartja a kólafüggőségem.

Chia magot és lime-ot teszek a vizembe! Ennyi!

Finom és egészséges, csak ajánlani tudom! Sőt, sokkal olcsóbb, mint a kóla, pedig én már évek óta bőven iszok utánzat kólákat is, amikért kb. gombokkal és megcsócsált rágógumival fizet az ember, a valódi kóla árához képest!

Váljék egészségetekre!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

A védikus világ csodái: a barabari gránit barlangok…

Időszámításunk előtt 300-320 évvel, Gájától 24 kilóméterre, 3 különböző helyszínen, valakik ki faragtak több mint egy tucat barlangot. De azt, hogy kik és miért, azt a mai napig nem tudjuk. 

Az egyik barabari barlangot Szudámáról, Krisna gyermekkori barátjáról nevezték el! Így néz ki belülről. A kép forrása: wikipédia.

A barlangok hatalmas gránit sziklákba lettek bemélyítve és oly módon, hogy azok falazatai fényesre lettek polírozva és így a mai napig tükörsimák! Technikailag a műszeres mérések azt mutatják, hogy ezek a falak simábbak és fényesebbek, mint a gépi polirozású márvány! Ez azt eredményezi, hogy pl. a Szudáma barlangban a keltet hangok képesek 62 másodpercig rezonálni! (Gépileg az eredeti hang eltűnése előtt, eddig max. 60 másodpercig tudtak hangot rezonáltatni.)

Különböző dinasztiák feljegyzései, falfaragásai arra engednek következtetni, hogy egy időben remeték éltek a barlangokba és ezekben a barlangokban élve meditáltak és gyógyítottak. Valószínűleg hangterápiával is!

Ráadásul ezek a barlangok nem is kicsik! A Gopíká barlang pl. 13.95 x 5.84 méter, ami több mint 80 nm! A legkisebb a Visvakarma barlang, pedig 4.27 x 2.54 méteres.

Amikor az ember legközelebb Gája környékén barangol érdemes lenne oda beugrani!

Om Tat Sat

Baktai Ádám apuka, tanár, pap. A keleti kultúrtudományok szakértője.

Kategória: Bhakti Kutir, India ezer árnyalata, Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , , | Hozzászólás most!

2025. augusztus hónap jeles asztrológiai és spirituális napjai…

Augusztus 1: Gyógyító Buddha nap, a tibeti kalendárium szerint, ezen a napon 100-szoros áldással bír minden amit teszünk, plusz mindenképp tegyünk az egészségünkért is.

Augusztus 2: Sziddha Jóga.

Augusztus 5: Jóga böjt, tartózkodjunk a gabonaféléktől.

Augusztus 6: Damodara Dvadaszi, ami egy különleges nap Krisnának ajánlva. Amennyiben ezen a napon szentírásolvasással vagy imádsággal foglaljuk el magunkat, biztos út nyílik a mennyországba. A tradíció szerint a Bhagavat Purána írást kellene olvasgatnunk és Visnu 1000 nevét elrecitálni, vagyis a Visnu Szahaszranám Stotram-ot, ami ugyan nincs fenn a Kutir oldalán, de itt megtaláljátok Visnu 8 legfontosabb nevét

Augusztus 7: Siva napja. A napnyugtakor végzet lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak.

Augusztus 8: Varalaksmi nap, vagyis az áldást adó Szerencseistennő napja. Az év egyik legerősebb teremtő napja, anyagilag.

Augusztus 9: Hajagríva és Balaráma születés napja. Mritju Jóga, bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve. Elkezdődik az Istennek lepihenésének 2. hónapja. A legegyszerűbb felajánlás: tartózkodjunk a joghurt féléktől a következő Teliholdig.

Augusztus 10-11: Mritju Jóga nap. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Augusztus 11: Alvás böjt nap.

Augusztus 16: Sri Krisna születésnapja. Gyógyító Buddha nap, a tibeti kalendárium szerint, ezen a napon 100-szoros áldással bír minden amit teszünk, plusz mindenkép tegyünk az egészségünkért is. Valamint Kálabhairava éjszakája. Ezeken az éjjeleken Siva a föld bolygónkon található Siva lingamokban tölti az éjszakát.

Augusztus 17: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Augusztus 19: Jóga böjt, tartózkodjunk a gabonaféléktől. Mritju Jóga nap. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Augusztus 20: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Augusztus 21: Siva napja. A napnyugtakor végzet lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak. Guru Pusjamrita Jóga. Az egy ismétlődő nap a Védikus Kalendáriumban, amikor is a csütörtöki nap egybeesik azzal, hogy a Hold a Pushja csillagképen halad át. Ez a nap hihetetlenül kedvező új dolgok elkezdésére, befektetések vagy megtakarítások elindítására, vagy ingatlanok és/vagy nemesfémek vásárlására.

Augusztus 23: Újhold.

Augusztus 26: Párvati fogadalmának napja. Párvati a Himaláják lányaként ezen a napon kezdett el lemondásokat és lelkigyakorlatokat végezni, hogy elnyerje Sivát férjének. Ők azóta is házasok, és olyan gyermekeik születtek, mint Hanumán, Ganésha vagy Kartikéja. Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Augusztus 27: Ganésha, az akadályok elhárítójának megjelenésének napja.

Augusztus 28: Risi pancsami, a bölcsek napja. Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Augusztus 29: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Om Tat Sat

Baktai Ádám, apuka, tanár, pap, a Védikus tudományok szakértője.

Ui: Augusztusban érdemes a vastagbeleinkért tenni az ájurvéda és a taoista kultúra tanácsai alapján! Itt megtaláljátok a részleteket!

Uui: És ne feledjétek Augusztus hónapban a Bhakti Kutir színeiben tartott jóga órák szünetelnek.

 

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: , | Hozzászólás most!