június 2024 hónap bejegyzései

Szeretnék egy kicsit hálálkodni…

Kedves Barátaim, olvasóim, klienseim, online törekvéseim követői!

Mint a bejegyzés címe már előterjesztette, szeretnék egy picit hálálkodni. Mint sokan azt tudjátok múlt héten a jóga fesztivál keretein belül kihirdetésre került, hogy én, Baktai Ádám lettem „az év közönség díjas jógaoktatója”!

Persze elsőként azt éreztem, hogy milyen hálás vagyok nektek, akik szavaztatok rám, és persze azt, hogy milyen hálás vagyok a mestereimnek, köztük persze drága Nagybátyámnak, hogy erre az útra tereltek engem.

Utána persze jött az imposztor komplexus érzése, hogy nem is érdemlem meg ezt a kitüntetést. Ezért is írtam ki az általam szerkesztett FB oldalakra, hogy szavazataitokat a bhaktikutir.hu oldalának nevében tudom elfogadni.

Szerencsére elég sokan ismertek annyira, hogy tudjátok, hogy most nem ál szerénykedem, mert attól függetlenül, hogy nagy az én szám, mégis inkább visszahúzódó ember vagyok a privát életben. Persze tanáremberként sokak előtt is feltudok szólalni, aránylag stressz mentesen, de leginkább azért mert már van benne gyakorlatom. (Idén nyáron töltöm be a 30. évemet, mint aktívan tanító tanárember.)

Sőt, azt képzeljétek el, hogy ez nem is az első díj, amit kaptam a „jóga munkásságomért”! Ugyanis valamikor a 90-es évek közepe/vége felé kaptam egy olyan díjat, hogy „foreign practitioner of the year” Professzor Dásztól. („Az év külföldi gyakorlója”.)

Ezt szerintem alig tudjátok rólam, mert nem szoktam mondogatni ezt. Akkor azt gondoltatta velem az imposztor szindróma, hogy akkoriban még nem igazán jártunk olyan sokan külföldiek indiai képzésekre, ráadásul Indiában, szóval úgy éreztem, hogy akkor inkább azért találták ki azt a címet, hogy bátorítsanak.

Szóval kb. mindig eltudom magyarázni magamnak, hogy miért nem vagyok méltó egy ilyen kitüntetésre. De ettől függetlenül hálás vagyok és köszönöm, hogy ilyen sokan méltónak találtatok a szavazatotokra.

Természetesen hálás vagyok a Bhaktivedanta Hittudományi Fősikolának a díjért, és azért, hogy mennyi munkát fektetnek be a csodálatos bhakti és hatha jóga rendszerek népszerűsítésébe és oktatásába. Szintén köszönöm, hogy a díj mellett megkaptam régi barátom Gaura Krisna Prabhu könyveit amelyek a Jóga Szútrákat dolgozzák fel.

És nagyon köszönöm a Garuda Ayurveda közösségnek is az ajándékokat, ők szintén elképesztő munkát végeznek az ájurvéda népszerűsítésének érdekében!

Hálás köszönet mindenkinek,

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ui: Elnézést, hogy kellett egy hét, hogy megírjam ezt a levelet, de ilyen témakörökben nem mozgok otthonosan.

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

2024. június hónap legfőbb napjai…

Szávitrí, Jama és Szatjaván: M.V. Dhurandhar 1924-es festményén…

Június 1-3: Mritju Jóga. A mai napon bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve!

Június 2: Jóga böjt. Tartózkodjunk a gabonaféléktől.

Június 4: Sziddha Jóga. Bármit is teszünk azon áldás van és könnyebben sikerül. Pradosha Vrata, Siva napja. A napnyugtakor végzett lelki gyakorlatok különleges hatással bírnak.

Június 5: Szávitrí ezen a napon mentette meg férjét Jamától, a halál Istenétől. Indiában ezen a napon a hölgyek felajánlásokat szoktak tenni a partnereik hosszú életének reményében. Régióktól függően a szokások eltérnek, de majdnem mindenhol része a felajánlásoknak, hogy hosszú piros madzagot kötnek a szent banjan fák törzse/ágai köré!

Egyébként Szávitrí története talán az egyik legismertebb elbeszélése a védikus irodalmnak. Az évek során 34 film adaptáció készült belőle, többek között német és olasz rendezésben is, de készült belőle opera Angliában, és Illés Endre könyvének alapján magyar rádiójáték is olyan sztárokkal, mint Básti Lajos és Darvas Iván és tv film is Szokolay Ottó és Juhász Jácint szereplésével.

Június 6: Újhold. Sziddha Jóga. Bármit is teszünk azon áldás van és könnyebben sikerül. Ezen a napon született meg Sáni, maga a Szaturnusz bolygó.

Június 7: Sziddha Jóga. Bármit is teszünk azon áldás van és könnyebben sikerül.

Június 14: Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint. Tegyünk az egészségünkért!

Június 15: Sziddha Jóga. Bármit is teszünk azon áldás van és könnyebben sikerül.

Június 16: A Gangesz napja. Miután a Védikus kultúrában a Tejutat látják a Gangesz égi folyamának, azt a napot is megünneplik, amikor a Gangesz alá szállt a mi kis bolygónkra. Ez a nap az.

Június 17: A harcosok böjtje, tartózkodjunk a gabonaféléktől. Ez az év legfontosabb jógaböjtje. Amennyiben ezt a fogadalmat betartjuk, az elmúlt év összes jógaböjtje, azok is, amelyek nem sikerültek, betartottnak számítanak.

Június 18: Valamint Ráma Dvadaszi is. A Rámajána nagy eposz azzal kezdődik, hogy Ráma édesapja, Dasarath különleges felajánlásokat tesz meg, hogy végre gyermeke szülessen. Ez volt az a nap. Majd röpke 9 hónap után megszületett a Jóisten, mint a fia. Szóval ez egy elég különleges nap.

Június 19: Pradosha Vrata, Siva napja. A napnyugtakor végzett lelki gyakorlatok különleges hatással bírnak.

Június 19-20: Mritju Jóga. A mai napon bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve!

Június 21: Telihold. Sznána Játra. Nemzetközi Jóga nap!

Június 23: 1 alkalmas Védikus numerológiai képzés, reggel 10 órától!

Június 28: Mritju Jóga. A mai napon bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve!

Június 29: Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint. Tegyünk az egészségünkért! Kála Bhairava éjszakája. Ezeken az éjjeleken Siva a földön létező Siva lingamokba költözik és így pihen meg, mindezt akár a saját otthonunkban, ha van otthon Siva lingamunk. Kála Bhairava egy mérges formája Sivának, aki egyben a szenthelyek védelmezője is (Ksétrapála Mahadéva).

Om Tat Sat

Baktai Ádám, apa, pap, középkorú tanár ember

Kategória: Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár | Címke: | Hozzászólás most!