szeptember 2013 hónap bejegyzései

Állatkert megsegítés Védikus Asztrológiával…

jupMint tudjátok rendkívül módon összeesküvés elmélet párti vagyok, és vannak radikális elképzeléseim is az életről. Én már kb. 10-12 éve mondogatom, hogy be kellene zárni a vidámparkot, mert már nem annyira vidámszerű és oda kellene adni a területet az állatkertnek, de aztán csak összejött.

Szóval az elképzelésem az, hogy pl. lehet, hogy többen vennének az állatkertbe éves bérletet, hogyha tudnák azt, hogy nemcsak drága és féldrága kövekkel lehet a bolygókat erősíteni, hanem jótettekkel is.

A Védikus Asztrológia elég sokban úgy működik, mint az Ájurvéda és így az elképzelés az, hogy lehet tenni az egyensúly állapotért. Erősíteni a gyengébb részeket és csillapítani a túlműködéseket, de mindenféleképpen a harmóniára törekedni.

Így a Védikus Asztrológiában is lehet pl. a Marsot úgy is erősíteni, ha Keddenként majmokat barnacukorral megetetünk, vagy a Jupitert azzal, hogy Csütörtökönként elefántot etetünk sárgaszínű ételekkel. Persze a Szaturnusz erősítése azzal, hogy Szombatonként megetetünk egy fekete kutyát kenyérrel nem annyira egzotikus, de elefánt, vagy majom, azért már érdemes benézni az állatkertbe, nem?

Szerintetek ez beválna? Vagy ez nagyon elvont?

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Védikus Asztrológia | Címke: , , | 2 hozzászólás

A harmadik heti Taoista Jóga Tematika…

Kedves Érdeklődők!meditation

Ígéretünkhöz híven, a harmadik heti taoista jóga tervezet:

Fizikai síkon továbbra is a hasi légzés lesz terítéken, valamint a máj, illetve a májhoz kötődő szerv, a szem!  

Finom síkon pedig ezen a héten kezdjük a szexuális energiák átalakításával kapcsolatos gyakorlatokat, valamint a belső mosoly meditációs gyakorlatot is.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga | Címke: , , | Hozzászólás most!

Ájurvéda és babamasszázs…

természetes babaápolásAz ájurvédikus gyógyászat a világ legősibb holisztikus gyógymódja, ami nem csak az elmúlt ötezer év tapasztalati tudását tartalmazza, hanem hatalmas mennyiségű írott anyagok is fellelhetőek már a Rig és az Atharva Védákban is. A védikus időkben a Védákat lejegyző papok és szentek ezt a számottevő tudáshalmazt 8 al szakra bontották, hogy megkönnyítsék a mennyiség befogadását és elsajátítását.

Az ájurvéda 8 fő ágazatának egyike a gyermekgyógyászat. Az ájurvéda kultúrájában a gyermekek gondozása a fogantatásuk pillanatától kezdődik. Az ájurvéda érdekességei közé tartozik például az a szokás is, hogy a kisbabák születése utáni első negyven napban a babákat nem fürdetik meg, annak érdekében, hogy a magzatmáz védelme megmaradjon a babócák testén, viszont már az első naptól kezdve masszírozzák őket olajjal, mely további rétegeket képez a bababőr felületén. Érdekesség még az, hogy az első három hónapban, azt mondja az ájurvéda, hogy az emberi kéz túl durva a kicsik masszírozásához, ezért pamut anyagba göngyölt túlfőzött rizs labdacsokkal masszírozzák a gyermekeket, és így nem csak a gombócokra felitatott olaj kerül fel a bőrükre, hanem az textílián átszűrődő rizsnyák is. Szóval ilyen, és ehhez hasonló természetes gyógymódokban hisz az ájurvéda.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir | Címke: | Hozzászólás most!

Bhakti Kutir Bindhu: Én kép elképzelés az Ájurvédikus Pszichólogia szerint…

sn“Ha azon kapod magad, hogy aggódsz azon, hogy mások mit gondolnak rólad, próbáld azt felidézni, hogy eddig hányan kérdezték ki a te véleményedet, saját magukkal kapcsolatosan.” – Baktai Ádám

Om Tat Sat

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk | Címke: , , | Hozzászólás most!

Placebo hatások, milyen érdekes is az emberi tudat…

placeboNemrég volt egy nemzetközi orvosi konferencia, ami egy szintén nemzetközi kutatás záró akkordjaként volt megszervezve. A kutatás az hívatott volt felmérni, hogy milyen mennyiségben és százalékban használnak placebo gyógyszereket, vagyis gyógyszerszerű készítményeket az orvosok.

Kontinensre és/vagy országra lebontva az derült ki, hogy az orvosok 40-86%-ban használnak tudatosan valamilyen placebo cuccot.

A konferencián nem volt egyesség abban, hogy etikus-e ezeket a szereket használni, mert a résztvevők egy része úgy gondolta, hogy a cél szentesíti az eszközt, és ebben az esetben a cél, az, hogy tünetmentessé váljon a páciens, míg a másik része az orvosoknak úgy gondolta, hogy a placebo használata nem etikus. Mert, ha kiderül a turpisság akkor a paciensek érték ítélete és önmagukba vetett hite nagyon meg rendülhet, hogy ha attól jöttek rendbe, hogy a tudatuk lett manipulálva.

Minden esetre a konferencián 3 dologban teljes egyetértés volt, és így ezek le is lettek fektetve, mint a placebo készítmények használatának alap pillérei.

  • 1: A placebo tablettáknak színeseknek és egyedi alakúaknak kell lenniük, mert minél jobban eltérnek a placebo készítmények színei a megszokottaktól annál „gyógyítóbb” a hatásuk.
  • 2: A placebo készítményeknél fontos, hogy rossz ízük legyenek, mert azok is jobban „hatnak”.
  • 3: Valamint, a legfontosabb az, hogy drágák legyenek ezek a hatóanyag mentes készítmények, mert ha picit jobban fáj a fizetésnél, akkor is „hatékonyabbnak” mutatkoztak ezen szerek hatásai.

Na, ezért fontos a meditáció, mert hihetetlenül be tudjuk folyásolni magunkat az elménk által!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , | Hozzászólás most!

Egy új elképzelés a Bhakti Kutirban, elutaznánk, hogy Séta és Jóga Tábor révén lazítsunk és töltődjünk, hm?

praagAz elképzelés az, hogy olyan helyekre menjünk el, ami szép és már az magában tölt, hogy ott vagyunk. Én akár arra is gondoltam, hogy 3-4 havonta le is léphetnénk egy ilyen bulira.

Arra gondoltam, hogy 1 itthon és 1 külföldön, de váltogathatnánk a helyszíneket. Persze az idén én természetesen prágai kezdésre gondoltam, már évek óta úgy mászkálunk, hogy van egy prágai útikönyv a kocsinkban, sohasem lehet azt tudni.

Itthon persze ha már van olyan tuti hely, mint Tata, és ott van egy olyan jó jógaterem, mint az Arany Hold, akkor ott lennénk. Az inkább asramos feeling lenne, mert akkor a hölgyek lehetnének a felső szobában, míg az urak lent aludnának a jóga teremben, de ott magunkra is főznénk és hát ott a tókör sétaként.

Az én elképzelésem, hogy reggel korán 5-6 körül nyomnánk egy jó nagy sétát és egy levezető jógát, majd utána egy jó szundi-bundit és utána mindenki, amit akar.

Egyrészről a sétát, mint meditációt maga Buddha fedezte fel, sőt azt a 17 lépéses meditációs útvonalat, amit Ő is bejárt akkor, amikor a megvilágosodás után magán a megvilágosodás élményén meditált 7 hétig.

A legtöbb Zen Buddhista meditációban a sétáló meditáció szerves része a mindennapi spirituális gyakorlatnak, mert egész egyszerűen, amikor sétálunk éberek vagyunk. Üldögélés és fekvés közben persze, hogy előfordul az, hogy elalszunk, de séta közben általában az elég ritka.

A másik része a korai sétáknak, mert akkor az ember azért meditatívabb állapotban is van, és meg az is, hogy egy olyan hely, mint Prága hajnalban azért nagyon más és aztán meg úgy is jön a hiper nyüzsi. És persze a korai túra jó olyan helyekre is kiváló, mint pl. Salzburg, vagy Krakkó, mert még a 2013-14-es etapban ezekre a helyekre gondoltam.

Az elképzelés része még hostel szállók (max. 2-3 ágyas szobák), amelyek olcsók és jók, Prágában pl. biztos, hogy magán a Vencel téren fogunk lakni, és az, hogy az árakat egyedi váltóban is közölni fogjuk, hogy látható legyen egy ilyen tábor értéke. Így pl. az lesz leírva, hogy a túra 27 ezer forint, azaz 27 doboz cigi ára, hátha a fiatalabb generáció is érdeklődik majd a jóga és az utazás iránt.

És persze az egyik fő hatása az utazás lenne, hogy kiráncigáljuk magunkat a mindennapokból, hogy a tudatunk tisztuljon és töltődjünk, hogy újra harcra készek legyünk a visszajövetelkor.

Mit gondoltok?

Én Prágára November végére December 1-re gondoltam, mert akkor már lehet látni az Adventi világítást és az mesés, meg hát már évek óta oda szoktunk menni a szülinapomra a drága kis családommal és akkor én már ott lennék és várnék rátok.

Írjatok visszajelzést!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Jóga, Utazás/Zarándoklatok | Címke: , | 4 hozzászólás

Közkívánatra! Taoista jóga tanfolyam tematika heti bontásban, második hét…

Kedves Érdeklődők! Trataka

Többen is jeleztétek, hogy a 14 hét folyamán bizonyos témakörök kimondottan érdekelnének Benneteket, és ha tudnátok előre, hogy melyik előadáson miről lesz szó, a számotokra szimpatikus alkalmakra szívesen becsatlakoznátok.

Így igyekszünk majd minden hétről, legalább pár sorban, feltenni egy kis infót, hogy  nagyjából rátudjatok érezni az előadás tematikájára.

A második alkalommal a vesék állnak majd a középpontban. Átvesszük a vese területének teljes kezelését, valamint a fülekét is, hiszen azok szorosan kötődnek a vesékhez. Ha fázós vagy, és nehezen kezeled a hideget, akkor érdemes ellátogatnod erre az előadásra, hogy meg tudd tanulni a vesével kapcsolatos praktikákat, hiszen még az ájurvéda szerint is, a lábaink és a nyakunk mellett, a vesénket kell melegen tartanunk ahhoz, hogy melegen tudjuk tartani magunkat.

A taoista jógának az rendszere, hogy nem csak testünket, hanem a légzésünket valamint a tudatunkat is eddzük heti rendszerességgel, így a vese gyakorlatokon túl hangsúlyt fektetünk majd a teljes hasi légzésre is, illetve átvesszük a legalapvetőbb vizuális meditációs technikát is, ami mellesleg a hatha jóga alap vizuális meditációja is egyben, a Trataka.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Jóga | Címke: , , | 1 hozzászólás