szeptember 2013 hónap bejegyzései

Teremtsünk Harmóniát az Otthonunkban: Vasztu praktikák lakásunk Észak-keleti területére…

Az ősi indiai térrendezés szerint, tehát a Vasztu szerint, az Észak-keleti égtáj a legfontosabb területe az otthonunknak.

Ahogyan a Kutir Vasztus oldalán is látható, minden épület alaprajzára Vasztu formája felfestendő, hogy pontos elemzésnek tudjuk alávetni az adott lakóterületet. Az ilyen felfestéseknél mindig Vasztu feje kerül az Észak-keleti égtájra, ami nem csak a gondolkodás és kreativitás területe, de a Női-Férfi energiák harmonikus együttműködésének területe, és a spiritualitás helye is az otthonunkban. Nem véletlen, hogy a legtöbb indiai otthonban Észak-keleten található az oltár.

Így a Vasztu tudománya szerint az egyik legkellemetlenebb energetikai malőr az, ha az otthonunkban az Észak-keleti területre esik a mellékhelyiség. Én magam, lassan negyed évszázada foglalkozom a Vasztuval, de én még olyan helyet nem láttam ahol hosszútávon ne lett volna az ott lakók egészségére káros az Észak-keleti WC. Sőt olyan helyen sem voltam még, akiknél komolyabb egészségügyi gondok voltak, és ne Észak-keleti lett volna a mellékhelyiség.

Szóval az egyik legfontosabb tanács a Vasztuban az, hogy az Észak-kelet mindig makulátlanul tiszta kell, hogy legyen. És, hogy az a terület legyen minél szelősebb, semmi zsúfoltság és lehetőleg legyenek ott ablakok, de ha ez nem megoldható, akkor tükrökkel és vízzel lehet fokozni az Észak-kelet területének erősségét.

Természetesen, ha valami baki lenne az égtájban, mondjuk ott a WC-nk, vagy ott van egy lépcső, vagy a raktár, vagy a kazán akkor ajánlott az Észak-keleti égtáj yantrájának használata.

Ezt a Yantrát legideálisabb csütörtökönként kinyomtatni, asztrológiailag jó csütörtökökön. Viszont a teljes évet nézve a legjobb ha Sri Vámanadéva születésnapján nyomtatjuk ki ezt a Yantrát, mert Vámana nem más, mint a Jupiter bolygó uralkodó Istensége. Ez a nap Szeptember környékén szokott bekövetkezni. 

Sri Vámanadéva Krisna pap inkarnációja! Aki megjelent Bali, a világ ura előtt, és mindösszesen 3 lépésnyi földet kért tőle, mint pap a királytól. Bali bele egyezett, és Vámanadéva hatalmasra nőtt és 2 lépésből átszelte az egész univerzumot. Majd így szólt Balihoz: “Három lépést ígértél nekem, és én mindent elvettem tőled 2 lépésből. Hová léphetek még, hogy meg legyen az, amit ígértél?” Bali azt mondta, hogy harcosként állni fogja a szavát és, hogy Vámanadéva lépjen a fejére! Így ajánlotta fel saját magát is a Jóistennek! Ezek után Vámanadéva megáldja Balit, hogy a teremtés végéig fog élni, valamint ő, Bali lesz a következő manvantara korszakban Indra, az istenek királya!

Szóval a fent látható yantrát ideális esetben Vámana napján kellene kinyomtatni, majd  mantrával feltölteni és úgy bekeretezni. Ezek után pedig az Észak-keleti falunkra felhelyezni.

Itt megtalálod az Észak-nyugathoz való Krisna Yantrát, a bejegyzésben egyben magyárazatot találtok a yantrák használatára is…

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: A Bhakti Kutir facebook oldalán megtaláljátok a yantrát nagyobb felbontásban is.

A bejegyzésben szereplő Vámana Yantra szimbolikája:

  • A Yantra sárgás színei egyértelműen az Észak-keleti égtájhoz kapcsolódnak.
  • A Yantrában szereplő mantra: om namo bhagavaté dadhivámanája szváhá az egyik legáldásosabb mantra Vámanához, a Jupiter bolygó Urához!
  • A Yantra közepén használt egymásra helyezett 2 háromszög, az energiák harmóniáját szimbolizálja. Ezek a férfi és női szimbólumok, így ez az ábra a Védikus yin-yang ábrának felel meg.
  • A Yantrában koncentrikusan 8 és 12 lótusz szirom látható. A 8 azt szimbolizálja, hogy a yantra hatásai minden irányban, fő és mellék irányokban is árad. A 12 szirom pedig azt jeleníti meg, hogy a Jupiternek 12 évébe telik mire teljesen megkerüli a Nap bolygót.
Kategória: Vasztu | Címke: , , | 14 hozzászólás

A nepáli út 2013 Októberben indul…

mepalKedves Zarándokok,

Az a baj, hogy rám hárult a repjegyek intézése, ezért lett minden ilyen későn kitalálva. De végre valahára megvannak a dátumok, stb. Október 12-14 indulnánk, tehát hétvégén, vagy hétfőn és 15 nap múlva jönnénk vissza, így benne lesz majd az Október 23 is az útban.

Valószínű, hogy a török légitársasággal repülünk. Az út a tavalyi árban lesz pont, tehát 525 ezer forint, tokkal vonóval. Ezen felül csak az étel lesz külön kiadás nektek, ami ott azért nem sok. Tehát a nemzetközi repjegyek, a belföldi repjegy, persze az illetékek, a belépők (kell majd a magas Himalájába is és a tájvédelmi körzetbe is az Annapurna környékén), a közlekedés, a szobák minden benne van az árban.

Persze ott is drágulnak a dolgok, meg rosszabb is a forint az Eurohoz, de most a Kathmandu-i bácsi jó fej volt és jó áron fogunk lakni, mint visszatérő vendégek, és ők fognak nekünk belföldi utazásokat is intézni szintén jó fej áron. Ezen kívül azért 12 ember szükséges ahhoz, hogy el tudjuk indítani az utat.

Az lenne a jelentkezők feladata, hogy Vasárnap éjfélig írjanak nekem, a goredas@yahoo.com címemre, ha szeretnének jönni, és akkor ha vagyunk elegen, akkor én elballagok Hétfőn jegyeket lefoglalni, és akkor viszont ki fog derülni, hogy hány napon belül kell majd kifizetni a jegyeket, de az kb. 2-3 és akkor már találkoznunk is kellene majd és pénzezni.

Ha nem jövünk össze elegen és mea culpa, hogy idáig húztam az időt, akkor jövő év áprilisban fogunk mendegélni oda, és akkor viszont már Februárban meg lesznek a jegyek és stb.

Az út programja emlékeztetőül…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , | Hozzászólás most!

Taoista Jóga és a kínai belső alkímia: egy gyors történelmi áttekintés…

Sokan szokták azt megkérdezni tőlem, hogy mi is az a Taoista Jóga? Íme, egy rövidke írás, ami szerintem teljesen megválaszolja a kérdést! De ehhez bele kell mennünk a kínai kultúra belső munkájának történetébe.

A világ 3 legtöbbet olvasott és kinyomtatott könyve a Bhagavad Gitá, a Biblia és az I Ching, valószínű, hogy nem véletlen. Az adott témakörben most az I Chingre fogunk fókuszálni.

lao-tze

lao tze a taoista gondolkodás és iskola egyik elgfontosabb alakja…

A kínai belső alkímia története 3 korszakra osztható fel, és az első az I Ching-gel kezdődött.

Habár az I Ching eddig fellelt első írott példányát Krisztus előtt 500 környékére datálták, az kb. már a nyugati kutatók körében is elfogadott, hogy maga a rendszer kb. Krisztus előtt két és fél ezer évvel keletkezhetett.

Az I Ching alap filozófiája az, hogy az Ég, a Föld és az Ember teremti meg, és hozza létre az Univerzum egészének egységét és harmóniáját. Valamint az, hogy a természet ezen három oldala változatlan szabályok és periodikusan ismétlődő ciklusok szerint működnek.

  • Az Égi energiák megismerésével tisztába kerülhetünk az egész világunkra ható törvényekkel, mint pl. az évszakok váltásával, az időjárás ránk ható jellegével, de az ár-apállyal is és a többi rendszeresen előforduló jelenséggel is. Ezen rendszerek megismerésében segíthet pl. az asztrológia, ami napi, heti, havi, éves, sőt 12 és 60 éves ciklusokban működő előrejelzésekkel is támpontokat adhat az Égi energiák megértésében, és ami révén a Földi energia szintjére hozható az Égi adottságok.
  • A Földi energiák megértése azért szükséges, hogy megismerjük a föld szerkezetét és adottságait, és így nagyjából a földrajztól a geológiáig terjed ezen ismeretek felsorolása. De ide tartozik a biológia is és a növények ismerete, ami a helyes étkezés révén köti össze a Földi energiát az Emberivel. A mai napig a Feng Shui (jelentése víz és szél) szakértők Kínában nagy tiszteletben tartott emberek, aki nem csak a házak és lakások energetikai rendszereit próbálják összeharmonizálni a leendő lakókkal, de a lakó terület adottságait is vizsgálják, és annak fényében hozzák meg a döntéseiket.
  • Az Emberi energiák megismerése főként arról szól, hogy hogyan harmonizálhat az ember a földhöz és az éghez, de ez természetesen komoly gyakorlást igényel.

Kb. idevezethető vissza a belső munka, avagy a belső alkímia gyakorlása a kínai kultúrában.

Ahhoz, hogy egységben vizsgálhassuk meg ezt a 3 energiát az I Ching rendszerében megalkották a 8 trigramot, amit Baguának neveztek el, majd abból a 64 hexagramot és ezzel a módszerrel igyekeztek előre megállapítani a természeti hatásokat a földre nézve, egy adott terület vagy ország lehetőségeit az időjárás vagy a termés szempontjából és természetesen az emberek jövőjét is ezen rendszer segítségével próbálták előre jelezni.

Így bátran állítható, hogy a kínai belső alkímia az I Ching-gel kezdődött és habár az első szakasza a kínai belső gyakorlatoknak több mint 2 ezer évig tartott és nagyon sok mű keletkezett pl. a légző gyakorlatokról, akkor is mind az I Ching-gel indult.

Ebben a korszakban kezdték el a Chi Kung kifejezést is használni, azaz „a Chi kultiválását” a belső munkák összegzéseként.

A következő korszakot a vallásos Chi Kung szakaszának is szokták hívni, mert pár száz évvel Krisztus előtt kezdődött és az indította el, hogy a Buddhizmus és több más meditációs technika is beáramlott Kínába Indiából. De ez már a következő mese témája lesz.

De annyit még elárulnék, hogy a Chi Kung első szakaszának derekán élt Lao Tze, aki a híres Tao Te Ching könyv szerzője volt, és a Taoista Jóga rendszer egy igen fontos alakja, azáltal, hogy talán a Taoista spirituális iskola legfontosabb művét ő szerezte.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia | Címke: , | Hozzászólás most!

Minden Ájurvédikus és Jógikus tisztító kúrát így kellene elkezdeni…

tavaszőszAz Ájurvéda és a Hatha Jóga kultúrájában egyértelműen a tavaszi és az őszi szezon a legmegfelelőbb időszak a méregtelenítések idejére.

Viszont minden méregtelenítést a megfelelő felvezetéssel és levezetéssel kellene végig csinálni.

A levezetés attól is függ, hogy mi volt maga a kúra, de a felvezetést meg lehet csinálni egy egységes felkészüléssel is.

Íme az általános felkészülés menete, a tisztító kúrák elkezdésére és a méreg anyagok felszínre hozása érdekében:

  • Egy héten át kerüljük a szárító ételeket. Ne együnk aszalt, puffasztott, szárított, pelyhesített és füstölt dolgokat, és sózott és pirított cuccokat.
  • Együnk sok meleg lédús ételt, mint pl. levesek, főzelékek, és kásák.
  • Igyunk sok folyadékot, a napi felnőtt minimum 2.3 liter per nap. Akik egy héten minimum 3 alkalommal mozognak az Ájurvéda szerint már aktív sportéletet élnek, és így náluk a 20 kilogrammonkénti 1 liter folyadék ajánlott.
  • Belülről kifelé és kívülről befelé is ajánlott a test átolajozása: A külső olajozás annyit tesz, hogy egy héten át dörzsöljük magunkat át minden nap bő extra szűz olívaolajjal. A belső pedig azt, hogy éhgyomorra reggel és üres gyomorra vacsora előtt együnk meg 1-1 teás kanálnyi tikta ghritát, azaz keserű ghít, az Ájurvéda méregtelenítésének egyik fő alap anyagát. Az egyszerűsített verzió igen könnyen elkészíthető: Készítsünk 10 dkg vajból ghít, és abba keverjünk el 1-1 evőkanál ezerjófüvet és gyömbérport.
  • A héten kétszer melegítő terápia is igen csak ajánlott,  szóval próbáljunk megoldani a egy kis szaunát, vagy gőzt, vagy otthon egy félórás forróbb kádfürdőt.
  • Ezentúl, már csak annyi kell, hogy az 1 hetes felkészülés alatt csináljuk meg a szokásos 3 napos gyulladás csökkentő kúrát. Tudjátok 3 napig semmi fehérje, növényi sem, és kalcium reggel és este.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Abu Patikája, Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Jóga, Saját Szektánk Értékrendje | Címke: , , , | 4 hozzászólás

Bhakti Kutir Bindhu: röviden tömören

„Emberek azt mondják rólad, hogy megváltoztál, ha a viselkedésed már nem tökéletesen és 100 %-ig felel meg az ő elvárásaiknak.” –Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk | Címke: , | Hozzászólás most!

Pancsakarma jelentkezés

pancsa

Az előző pancsakarma nagy sikerű főzőestje

Kedves Pancsakarmára jelentkezők!

Kérünk benneteket, hogy még péntek előtt, részvételi szándékotokat email-ben is jelezzétek nekünk a bhaktikutirinfo@gmail.com-os címünkön, hogy tudjuk hogy nagyságrendileg hányan jönnétek, hogy az első hétre szükséges gyógynövény keverékeket elő tudjuk állítani nektek, hogy azzal se nektek kelljen vesződnötök.

Ugye a tavaly őszin és az idei tavaszin azt ti állítottátok össze a mi elmondásunk alapján, de mivel most nincs levezető amlánk, mint tavasszal, így erre gondoltunk, mint extrára, hogy ezt is simán kézhez kapjátok.

És közben meg most jöttem ár, hogy nekem azóta nincs visszatérő maláriám, mióta egyszerre csináltam meg a taoista jóga kurzust és a pancsakarmát együttesen, 1998-nyarán! Így a tavaly előtti kutir rendszert újra bevezetve, aki részt vesz egy hosszú tanfolyamon, a következőként és kőzben induló hosszú tanfolyam árából amin részt vesz,  40% kedvezményt biztosítunk! Így ha valaki belevág a pancsakarmába és az utána 10 nappal induló 14 hetes taoista jóga kurzusra is jelentkezik, annak árából 40% kedvezmény jön le. Ez a rendszer természetesen a most augusztusban indult Shiatsu tanfolyam résztvevőkre is vonatkozik, tehát ők a pancsakarmára és/vagy a taoista jógára is be tudják váltani a kedvezményüket.

Természetesen az előző pancsakarmához hűen, a kúra idejére ismét váltható kedvezményes jógabérlet, valamint talpmasszázs kúra is, ezzel is elősegítve a méregtelenítési folyamatot.

Az árakról ennek a bejegyzésnek az alján olvashattok.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Shiatsu | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Őszi teendők az Ájurvéda ajánlásával…

őszMost próbálok majd olyan stílusban írni, hogy ne feltételezem azt, hogy mindenki kenni-vágja az Ájurvédikus gyógyászat minden rejtelmét. Szóval jön az ősz, és ez az időszak az, ami általában felborítja a Vatát a szervezetünkben.

Az Ájurvédában nem létezik csodaszer, ami mindenre és mindenkinek jó, sőt ha feltételezzük, hogy természetesen mindenki kandidás, mert most az divat lett, akkor sem egyezik meg mindenkinek a kezelési rendje.

Szóval mindenki egyedi alkata van és mindenkinek az alkata szerinti teendők, kúrák és életvitel az, ami nála be tudja indítani az öngyógyító folyamatokat, és segít be állítani az egyensúlyt az egyén életében.

3 fő típus van az  Ájurvédában, a Levegő azaz Vata, a Tűz azaz Pitta és a Víz azaz a Kapha. Ezek az alkati adottságok nemcsak az emberi szervezetre, de a világ minden elemére érvényesek, az időjárásra, az ételekre, és a mozgás fajtákra is.

A Levegő fő jellemzői a hidegség, a könnyűség, a szárazság, a gyorsaság, az érdesség, a hirtelenség és az ingerelhetőség. Pont ezért a szeles, hideg, változó tavaszi és őszi időjárás a Vatához, vagyis a Levegő elemhez kapcsolódnak.

Ősszel ilyenkor érdemes olyan dolgokat bevinni az életünkbe, amelyek a Vata jellegzetességeit egyensúlyba hozzák. Például a meleg, lédús ételek egy ilyen Ájurvédikus korrekciós tényező, de a meleg fürdők és a hevítő testmozgás is.

Egy ide illő recept…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske | Címke: , , , | Hozzászólás most!