Teremtsünk Harmóniát az Otthonunkban: Vasztu praktikák lakásunk Észak-keleti területére…

Az ősi indiai térrendezés szerint, tehát a Vasztu szerint, az Észak-keleti égtáj a legfontosabb területe az otthonunknak.

Ahogyan a Kutir Vasztus oldalán is látható, minden épület alaprajzára Vasztu formája felfestendő, hogy pontos elemzésnek tudjuk alávetni az adott lakóterületet. Az ilyen felfestéseknél mindig Vasztu feje kerül az Észak-keleti égtájra, ami nem csak a gondolkodás és kreativitás területe, de a Női-Férfi energiák harmonikus együttműködésének területe, és a spiritualitás helye is az otthonunkban. Nem véletlen, hogy a legtöbb indiai otthonban Észak-keleten található az oltár.

Így a Vasztu tudománya szerint az egyik legkellemetlenebb energetikai malőr az, ha az otthonunkban az Észak-keleti területre esik a mellékhelyiség. Én magam, lassan negyed évszázada foglalkozom a Vasztuval, de én még olyan helyet nem láttam ahol hosszútávon ne lett volna az ott lakók egészségére káros az Észak-keleti WC. Sőt olyan helyen sem voltam még, akiknél komolyabb egészségügyi gondok voltak, és ne Észak-keleti lett volna a mellékhelyiség.

Szóval az egyik legfontosabb tanács a Vasztuban az, hogy az Észak-kelet mindig makulátlanul tiszta kell, hogy legyen. És, hogy az a terület legyen minél szelősebb, semmi zsúfoltság és lehetőleg legyenek ott ablakok, de ha ez nem megoldható, akkor tükrökkel és vízzel lehet fokozni az Észak-kelet területének erősségét.

Természetesen, ha valami baki lenne az égtájban, mondjuk ott a WC-nk, vagy ott van egy lépcső, vagy a raktár, vagy a kazán akkor ajánlott az Észak-keleti égtáj yantrájának használata.

Ezt a Yantrát legideálisabb csütörtökönként kinyomtatni, asztrológiailag jó csütörtökökön. Viszont a teljes évet nézve a legjobb ha Sri Vámanadéva születésnapján nyomtatjuk ki ezt a Yantrát, mert Vámana nem más, mint a Jupiter bolygó uralkodó Istensége. Ez a nap Szeptember környékén szokott bekövetkezni. 

Sri Vámanadéva Krisna pap inkarnációja! Aki megjelent Bali, a világ ura előtt, és mindösszesen 3 lépésnyi földet kért tőle, mint pap a királytól. Bali bele egyezett, és Vámanadéva hatalmasra nőtt és 2 lépésből átszelte az egész univerzumot. Majd így szólt Balihoz: “Három lépést ígértél nekem, és én mindent elvettem tőled 2 lépésből. Hová léphetek még, hogy meg legyen az, amit ígértél?” Bali azt mondta, hogy harcosként állni fogja a szavát és, hogy Vámanadéva lépjen a fejére! Így ajánlotta fel saját magát is a Jóistennek! Ezek után Vámanadéva megáldja Balit, hogy a teremtés végéig fog élni, valamint ő, Bali lesz a következő manvantara korszakban Indra, az istenek királya!

Szóval a fent látható yantrát ideális esetben Vámana napján kellene kinyomtatni, majd  mantrával feltölteni és úgy bekeretezni. Ezek után pedig az Észak-keleti falunkra felhelyezni.

Itt megtalálod az Észak-nyugathoz való Krisna Yantrát, a bejegyzésben egyben magyárazatot találtok a yantrák használatára is…

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: A Bhakti Kutir facebook oldalán megtaláljátok a yantrát nagyobb felbontásban is.

A bejegyzésben szereplő Vámana Yantra szimbolikája:

  • A Yantra sárgás színei egyértelműen az Észak-keleti égtájhoz kapcsolódnak.
  • A Yantrában szereplő mantra: om namo bhagavaté dadhivámanája szváhá az egyik legáldásosabb mantra Vámanához, a Jupiter bolygó Urához!
  • A Yantra közepén használt egymásra helyezett 2 háromszög, az energiák harmóniáját szimbolizálja. Ezek a férfi és női szimbólumok, így ez az ábra a Védikus yin-yang ábrának felel meg.
  • A Yantrában koncentrikusan 8 és 12 lótusz szirom látható. A 8 azt szimbolizálja, hogy a yantra hatásai minden irányban, fő és mellék irányokban is árad. A 12 szirom pedig azt jeleníti meg, hogy a Jupiternek 12 évébe telik mire teljesen megkerüli a Nap bolygót.
Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Vasztu
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

12 Responses to Teremtsünk Harmóniát az Otthonunkban: Vasztu praktikák lakásunk Észak-keleti területére…

  1. Németh Sándor szerint:

    Mi a fenti Sri Vámanadéva yantra mantrája? Köszönöm

  2. Visszajelzés: Mit is jelentenek azok a kifejezések, hogy mantra, yantra vagy tantra? | Bhakti Kutir

  3. Visszajelzés: Október 18-án lesz a Szerencse Istennőjének Ünnepe, Yantra nyomtatós nap! | Bhakti Kutir

  4. Marietta szerint:

    Haribolo! Nálunk a fürdö wc együttes pont északkeletn van. Egyik fal pontosan északi a rá meröleges pont keleti. Rakhatom a jantrát a wc-fürdőbe? Ha igen, akkor hova, a sarokba. Előre is köszi a tálaszt! Nagyon fontos lenne, mert 3 éve küzdök egy betegséggel…

  5. Erika szerint:

    Valamelyik oldalon felajanlottad, hogy el tudod kuldeni a Yantra-kat nagyobb meretben. Szeretnek elni ezzel a lehetoseggel. Minden egtajnak megfelelo yantra-bol kerek szepen egy nagyobb meretut.
    Koszonom! Erika

  6. Visszajelzés: Dharmachakra Nap: Mit jelent, hogy Tíz milliószoros Nap… | Bhakti Kutir

  7. Csaba szerint:

    A yantrakat én is elfogadnam jo minosegben.. Namaste! KOSZONOM!

    • Goredas Goredas szerint:

      Én nem szeretem ezeket a yantrákat mert tele vannak pakolva nyugati asztrológiai szimbólumokkal, és azok nem valók védikus yantrákba!

  8. Visszajelzés: Heti asztrológiai előrejelzés: 2021. Szeptember 10-17… | Bhakti Kutir

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük