szeptember 2013 hónap bejegyzései

Bhakti Kutir Bhindu: Egy gyors alvás böjtös recept a hatha jóga és az ájurvéda kultúrájából

alvás böjtSzokás az az ájurvédában és a hatha jógában, hogy alvás böjtöt tartanak az elszánt gyakorlók.

Havonta két estét szoktak ébren tölteni, a telihold és az újhold napjait. Ennek annyira érdekes a hatása, hogy tudományos kutatásoknak is alávetették az alvásböjtöt betartóakat, és arra jöttek rá, hogy ha valaki ezt a két napot kihagyja alvásilag minden hónapban, az teljesen harmonizálja a bioritmusának működését.

Megfigyelték azt, hogy a teliholdkor és újholdkor nem alvók körében soha sem csökken 80% alá a teljesítmény képesség se fizikai, se mentális, se érzelmi és még az intellektuális szinten sem.

Természetesen az alvás böjt módja az, ha például a mai telihold éjszakát kihagyjuk, és magától értetődően a másnap folyamán sem fekszünk le szundibundizni, hanem megvárjuk a következő estét és csak akkor térünk nyugovóra.

Természetesen, azért az étkezésünkben is kell változtatásokat hozni hogy kibírjunk egy ilyen 36 órás etapot, mert maga az emésztés is nagyon sok energiát vesz el, és persze ne legyünk hülyék, ha telihold vagy újhold másnapján egy iskolabusznyi gyereket kell  elszállítanunk valahova egy több órás úton, akkor ne hagyjuk ki az alvást az azt megelőző éjszaka, még ha szipi-szupi ezo-bio-öko mókusok vagyunk is.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

UI: Olvasni való az Újhold jelenségről a tibeti és indiai kultúrákból

Kategória: Ájurvéda, Jóga, Védikus Tudástár | Címke: , , , | 1 hozzászólás

ide kell valami

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

A félreértések elkerülése végett…

Kedves tanfolyam résztvevők!

Bár volt róla szó, hogy utazás miatt módosulnak a pancsakarma és a taoista jóga tanfolyamok eredetileg kiírt időpontjai, de végül minden marad az eredeti felállásban.

Ennek fényében a most futó tanfolyamok soron következő alkalmai a következőképpen néznek ki:

Pancsakarma 3.alkalom: Szeptember 20. Péntek, 18 órától a Bhakti Kutirban.

Taoista Jóga tanfolyam 2.alkalom: Szeptember 23. Hétfő, 20 órától a Bhakti Kutirban. Akik lemaradtak az első alkalomról, még van lehetőségük csatlakozni, mivel az óra után igény szerint ismétlésre kerül az első óra anyaga.

Zen Shiatsu tanfolyam 2.hétvége: Szeptember 28.-29. Szombat-Vasárnap, 10 órától a Bhakti Kutirban. Akik csatlakoznának még megtehetik, mivel beiktatásra kerül egy ismétlő alkalom az első hétvége anyagából, azoknak akik nem tudtak részt venni azon, és már úgy is vannak most csatlakozók a kurzushoz.

Om Tat Sat

 

 

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

A Mai nap Asztrológiai előrejelzése és ma még Siva napja is van és holnap meg Ananta napja lesz, aki a Hatha Jóga Istene…

anantaA mai nap asztrológiája:

Szeptember 17, Kedd: A kedd a Mars napja, aki a legtöbb kultúrkörben a Háború Istene és ebből eredendően agresszív természetű. Ezek a napok inkább durva dolgokra hivatottak, mint sem kellemes időtöltésre barátainkkal, de persze ez a nap is lehet jó valamire. Verekedésre, mások bántalmazására, böjtök elindítására, gyógyszeres kezelések megkezdésére, stb.

Valamint 13 nappal vagyunk Telihold után, ami szintén egy agresszív természetű jelenség, és a Hold ma a Danitsha csillagképben fog állni, ami meg mozgékony természetű.

Szóval lapítsunk és ne pörögjünk, de spirituálisan a mai nap kiváló mert: ma Srila Bhaktivinoda Thakura, aki az eredeti Bhakti Kutir egyik alapítója, születés napja van és hát ma Siva napja is van és tudjátok, ha az keddre esik akkor a mai fogadalmak vagyonossá tesznek minket.

És ne feledjük, holnap Ananta Csaturdaszi Vrata lesz, azaz Ananta napja, aki a Hatha Jóga Istene. Mi holnap reggel 9-kor a Bhakti Kutirban fogunk ünnepelni némi Jógázással és este pedig kezdődik az új szerdai érdi jóga foglalkozások este 19 órás kezdettel a Véda Bhavanban.

De tudjátok az önmarketing rombolásomhoz hozzájárul, hogy mondjam, aki nem tud eljutni jógázni, az holnap mindenféleképen jógázzon egy jót otthon.

És ha valaki be szeretné tartani a fogadalom részét az Ananta napnak, a Vrata az jelenti, hogy fogadalom, akkor az egyszerű. Egy piros madzagon kössünk 14 csomót, a hölgyek a bal karjukon, urak a jobb karjukon hordják, és a fogadalom az, hogy régelvesztett dolgainkat kellene visszapótolni. Tehát, ha azt érezzük, hogy egy picit a gyermeki lelkünk, vagy a régi elánunk picit már veszőben van, most a következő 14 évben ezen a dolgozzunk. Ja, elfelejtettem szólni a fogadalom 14 éve, és a madzagot is meg kell őrizni addig. Utána gazdagok leszünk és örök életűek, természetesen.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga, Védikus Asztrológia | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Este indul a Taoista jóga tanfolyam

Kedves Érdeklődők! tao

Ma este 20 órától várunk benneteket a 14 hetes Taoista Jóga Kurzus első alkalmával. Ma átvesszük az első két hét gyakorlatait.

A tanfolyam hétfő esténként kerül megtartásra 20 órától körülbelül 21.30-ig.

Elméleti és gyakorlati részeket egyaránt tartalmaz, így szükséges valami kényelmes viselet, illetve toll és papír a jegyzeteléshez.

A tanfolyam díja kezdőknek

Egy összegben: 21.000 Forint

A tanfolyam díja ismétlőknek

Egy összegben: 7.000 Forint

A tanfolyamon résztvevőknek a Szeptemberben induló Tai Chi tanfolyam kedvezményes áron lesz látogatható, és még a hideg előtt meg tartunk egy Taoista Hosszúbot alkalmat is, ami ingyenesen lesz látogatható.

Bővebben a taoista jógáról itt olvashattok.

Valamint a termünk új helyre költözött, a Bartók Béla út túl oldalára!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga | Címke: | Hozzászólás most!

Mit is jelentenek azok a kifejezések, hogy mantra, yantra vagy tantra?

blackyanAhogyan a Jóga és az Ájurvéda, többek között, egyre nagyobb figyelmet kap a mi nyugati életvitelünkbe, így egyre jobban a köztudatba kerülnek olyan szanszkrit szavak is, amelyeket illendő lenne elmagyarázni.

A szanszkritnyelvben a –tra szótoldalék azt jelenti, hogy „emelni vagy emelkedetté tenni”. Így mivel a man szó az elmére utal, a mantra szó azt jelenti, hogy „tevékenység, ami az elménket emelkedetté teszi”.

A yan szavacska meg azt jelenti, hogy „valami, amit emberileg állítottunk elő”. Szóval a yantra azt jelenti, jobb híján, hogy „egy gépezet, ami emelkedetté teszi a használót”.

És végül, de nem utolsó sorban, a tan kifejezés tevékenységre utal, ami így a tantra kifejezésben azt jelenti, hogy: „tevékenység, ami emelkedetté tesz bennünket”. Tehát a tantra nem feltétlenül csak gépelést jelent.

És, hogy egy feladvány is legyen a végére:

Mint sokan tudjuk a mandala egy olyan geometriai ábra, ami hatással van az energiák áramlására, legyen az emberi vagy természeti energia. Sőt Carl Jung szerint a bizonyos és azonos mandalák az egész emberisség tudatalattijában fellelhetőek.

Szóval, akkor mi is a különbség egy mandala és egy yantra között? Az, hogy egy mandala lehet, szimplán egy geometriai ábra, míg a yantrákban mindig szerepel legalább egy mantra is.

Szóval ha a megfelelő rítussal bele helyezzünk legalább egy mantrát egy mandalába akkor yanrtát fogunk kapni. Tehát mantra + mandala, tantra által = yantra.

Ez így világos?

És akkor egy kis tantra házi feladat, a következő jó asztrológiai napon, az ebben a bejegyzésben található yantrát nyomtasd ki és keretezd be szépen. Majd lógasd fel az új yantrád lakásod Észak-keleti falára, vagy a bejárati ajtód fölé belülről!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Jóga, Vasztu | Címke: , , , , , | 5 hozzászólás

Még egy kedvcsináló Nepálra…és a Baraka című fim gyors leírása…

Gondolom azért elég sokan halottatok a Baraka című filmről. Ha nem akkor röviden, a Baraka film 1992-ben került először vetítésre és teljesen megbolygatta a világot.

A Baraka szó egy szufi (a szufi kultúra valójában az iszlám bhakti irányzatának felel meg) kifejezés, ami áldást jelent. Maga az alkotás pedig kísérleti dokumentumfilmként lett aposztrofálva, mert a filmnek nincs cselekménye, hanem egymás után jövő szinte random szakaszokból áll, amit a világ összes kontinensén áthaladva forgattak le, több mint 20 országban és a mi kis világunk arculatát volt elkövetett bemutatni.

A tibeti kolostortól, a kalkuttai szemétdombokon át, az iraki háború utáni romokon keresztül, a világ nagyvárosain átpásztázva a nyugodt japán zen kertig hihetetlenül sok karakterét mutatja meg a film a mi kis föld bolygónknak. De…természetesen a film nepáli képekkel kezdődik, és hát nem igazán véletlen!

Egyébként az idei út, ha lesz, akkor abból a szempontból lesz másabb, mint az eddigi utak, mert ilyenkor Ázsiában a monszun után minden sokkal tisztább és minden zöld. És olyan méregzöld, hogy az szinte leírhatatlan. Meg, persze ha valaki nagy fotós, akkor azért ilyenkor a fények is teljesen másak.

nepalzöldhú

ennyire zöld…

Az elmúlt 3 hétben figyeltem a repülőjegyek árait, az idei út 499-525 ezer forint között lesz, attól függően, hogy mikor vesszük meg  jegyeket. Ez az ár már minden költséget takar az étkezéseken túl. Belföldi repülőjárat, az izgi lesz, szállások, belépők, mászási engedély a magas Himalájákba, belépés a tájvédelmi körzetbe, és mindenhová saját bérelt busszal vagy taxival megyünk majd.

De természetesen nem burzsoáziából fogunk mindenhová saját bérelt busszal jönni-menni. Az indok egyszerű, a saját busz házhoz jön, nem kell elközlekedni a buszpályaudvarra, majd megérkezéskor újra eltaxizni a szállásig a megállóból, mert azért a kelet-ázsiai buszpályaudvarok kemények. Valamint mindamellett, hogy a hátizsák ajánlott, minden csoportban vannak olyanok, akik gurulós bőrönddel jönnek, nekik különösen nehéz, ha csomagjaikat 3-4szer mozgatniuk kell minden utazásnál. A privát busznál a szállásnál csomagok fel, megérkezéskor az új szállásra csomagok le a buszról, egy szóval át kell vennünk az ázsiai kényelem és laza hanyagság hangulatát.

Így persze valamelyest burokban fogunk utazni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy lefüggönyözött légkondicionált buszokból foguk Nepálra rácsodálkozni, de az utazás Ázsiában nem tréfa. Szimplán azért fogjuk bérelt buszokkal és taxikkal megoldani a közlekedést, hogy felférjünk, elérjük és az idő is szorít. 2 hetünk van, és az út úgy lett összeállítva, hogy egy minél több élményt és minél csodálatosabb képet kapjatok Ázsiáról. Azt nem engedhetjük meg magunknak, hogy lemaradjunk egy menetrend szerinti járatról, mert dugóban ültünk a buszpályaudvar felé menet, vagy, hogy egész nap egy menetrendszerinti járaton üljünk, ami minden bokornál és fánál megáll, míg egy privát busszal az csak 4-5 órás út lenne.

Szóval, még lehet jelentkezni az útra, és ha meg leszünk 12-en (én és a tesóm már 2 fő), akkor én augusztus közepén-végén már foglalnék jegyeket is. Valamint, jövő hét elején lesz időm és mindenkinek válaszolok, akik írnak nekem az útról.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: a teljes nepáli út menete

Kategória: Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , , | 1 hozzászólás