Jóga oktatói tanfolyam tudnivalók

yogamatKedves Mindenki!

Az első alkalommal egy jót jógáztunk, együtt megfőztünk egy ájurvédikus gyógyebédet és el is fogyasztottuk, valamint megcsináltuk az oktatói tanfolyam felvezető beszélgetését, ami a jóga rendszeréről szólt. Akik most csatlakoznak, azok természetesen ezt a kiselőadást majd megkapják hangfájlban.

A mostani alkalommal fogunk belekezdeni az ízületek mozgásanatómiájába, aminek a fontossága felbecsülhetetlen. Tehát ez egy nyílt nap lesz az éves tanfolyam keretein belül, tehát lehetsz akár masszőr, harcművész, manuálterapeuta vagy jógaoktató, ez az az előadás, ami biztos hogy érdekes lesz számodra.

Marketingesen úgy is fogalmazhatnánk, hogy ha azt érzed, hogy kimaradt valami a masszőri képzésedből, vagy mélyítenéd az ízületekről szóló tudásodat mint mozgásoktató, vagy egész egyszerűen azt érezted hogy megrekedtél egy szinten, mint terapeuta, ez a 6 óra biztosan előre fogja mozdítani tudásodat.

Mikor ezt a rendszert oktattam egy csoport jóga oktatónak még 2004-ben Új-Zélandon, ők egyszerűen azt mondták, hogy: „ők itt és most változtak középszerű oktatókból hozzáértő szakemberekké”, persze az nem csak egy 6 órás előadás volt.

De ha kíváncsi vagy erre az előadásra, szeretettel várunk. Az ebédet én fogom majd főzni.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Jóga | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Ájurvédikus Pszichológia: Női-Férfi szerepek…

„Egy férfi tanításával egyetlen egy embert képzel tovább, de egy nő oktatásával egy egész családot fejlesztesz.” – Védikus Bölcsesség Baktai Ádám tollából

multitaskingwomanHogy mi az egyik fő baj a mi nyugati életvitelünkkel? A fel és elborult férfi és női szerepek. Az elmúlt 100-120 évben a férfi szerepek nem igazán változtak, és így maradt intakt az elképzelés, hogy ha egy férfi eljár dolgozni, akkor ő bizony egy rendes ember. De az elmúlt évtizedekben a nők szerepe hatalmasat változott.

Elvárás lett, hogy ne „csak” otthon legyenek, hanem ők is dolgozzanak, hozzanak haza pénzt, de persze mellette otthon is minden flottul menjen. Legyen az otthon tiszta, szép és rendezett, kimosva, takarítva és persze legalább olyan jól főzve, mint anyám, meg persze a gyerekek is legyenek patentul tartva. Persze az asszony legyen mindig friss, üde és kívánatos, de csak otthon, mert míg nyilvánosan legyen olyan, mint egy apáca, otthon este 10-kor, munka, takarítás, főzés, gyerekek fürdetése és lefektetése után azért csavarodjon rá apára, mert az jó.

És az a rossz, hogy mi férfiak ezt észre sem vesszük, pont, mint a mosatlant a mosogatóban. De legalább hangoztatjuk is, hogy nem vagyunk gondolatolvasók, de ha szóltok, általában szívesen beszállunk a munkába, de magunktól házkörüli feladatok sajnos, sohasem jutnak eszünkbe.

Szóval van egy rossz hírem hölgyeim, addig nem lesz női-férfi egyenlőség, ameddig nem tudjátok azt a formát hozni, hogy koszosan, topisan, büdösen, kövéren és kopaszon úgy végigsétáltok a placcon, hogy tudjátok, hogy mindenki benneteket stíröl, és még kívánnak is, amit mi fiúk azért elég jól hozunk, mert mi megérdemeljük!

Tehát hölgyeim mondjátok, hogy mi tévők legyünk, sajna nekünk kell ez a kis segítség.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda | Címke: , | 1 hozzászólás

Bhakti Kutir Bindhu: Miért is terápiás a Hatha Jóga?

knaSzimplán és egyszerűen a Hatha Jóga gyakorlása azért terápiás hatású, mert minden korosztálynak, minden alkatnak és nemnek megfelel, mint mozgásforma.

Nem csak a testi, de a mentális alkatunk is befolyásolhatja azt, hogy milyen mozgás az, ami nekünk megfelelő. Lásd valószínű, hogy ijedősek nem szoktak siklóernyőzni vagy versenyautót vezetni. A levegős, vékony alkatúak nem szoktak erőt emelni, míg a tömörebb, nehezebb alkatúak, meg nem szoktak balettozni.

De ez így van korosztályosan is, mert a fiatalok ritkábban petangoznak, és az idősebbek meg elenyésző mennyiségben szoktak sprint számokra edzeni.

A Hatha Jógában nincsenek ilyen alkati, vagy korosztályos nehézségek, de legyen bármilyen mozgásforma az, amit csinálnánk még a jógán kívül, azt is kiválóan kiegészíti.

Mind ezen felül a Hatha Jóga nemcsak a mozgásszervi betegségekre, hanem egy nagyon széles repertoárban mindenféle más problémákra is kiváló hatással bír.

Szóval a Hatha Jóga bizony terápiás mozgás!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

UI: És némi olvasnivaló a Jóga hatásairól:

Miként hat a Jóga az ízületeinkre

A Jóga hatása az Ájurvéda és a WHO  szemszögéből…

Kategória: Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Jóga | Címke: | Hozzászólás most!

Ájurvéda és Hatha Jóga kultúra: Húsevés az Ájurvédában…Volume I.

CavemanDietSzerencsére elég sok sportoló, táncos és színész jár hozzám kezelésre, és így elég sok étkezési trendet végig tudok kísérni, anélkül, hogy nekem bármit is változtatni kellene a saját étrendemen. Huh, mekkora mákom van!

Persze még jó 10 éve volt az Atkins láz, de szegény doktor bácsi szívrohamban halt meg, ami némi nemüileg elég sokat rontott a csak húsevés ázsióján, és hát le is csengett ez a buli.

Aztán jött a Paleolit diéta és mindent vitt. Most pontosan nem tudom, hogy mióta lett ez divat, (várom a szokásos kritikusaimat, hogy nyilvánosan kommentteljék, hogy az ősemberek ideje óta divat ez a táplálkozás), de azért az utóbbi időben ez fajta étkezés is elég sokat változott.

Eleinte ugye nagyon hardcore volt, csak hús, hal, tojás, zöldségek, gyümölcsök, magvak, gombák és snitt. Most már azért a kókuszliszt és a gesztenyeliszt is befigyelt a paleolit rendszerbe, amiből gondolom irdatlan mennyiségűt fogyaszthattak az ősemberek.

Főleg kókuszlisztre tippelnék a mi, és a tőlünk feljebbi égövekben élő barlanglakóknál, de hát tudjátok a Paleolit étkezés is egy üzlet. Mint már sokszor mondtam sajnos azért eszünk rossz minőségű ételt, mert az ételipar is üzlet lett. És a rossz minőségű ételekből adódó egészségügyi problémák meg szülik az egyre újabb és trendibb diétás ötleteket.

Én egyetlen dolgot tudok képviselni ebben a helyzetben, mégpedig az Ájurvéda elveit. Ami a kiegyensúlyozott zöldség, gyümölcs és gabona alapú táplálkozás, mert az Ájurvéda nem hisz semmiféle túlzásokban.

Jó én vegetáriánus vagyok 30 éve, de ez nálam vallási és spirituális okokból alakult így, és nem egészségügyileg. Sőt mivel nullás vércsoportú vagyok, gyerekkoromban és nagyon komoly mennyiségben ettem főként tojást, de húst is.

Minden ősi Ájurvédikus írásban szerepel a hús. De az Ájurvéda szerint a hús terápiás étel. Mármint, akkor kell fogyasztani, ha valami baj van és az adott bajra, a hús kifejezetten javallott, és addig ameddig maga a probléma, a panasz fennáll. Ilyen betegségek pl. az extrém vashiány, vagy vérszegénység, kiszáradás, stb.

De, és ez nagyon nagy de, a klasszikus Ájurvédikus írások megszületéskor, Indiában nem volt haszonállattartás. Minden hús vadászva volt, és azok az állatok a saját preferált életkörnyezetükben éltek, és azt ették, legelték, amit csak akartak, abból, amit találtak. Szóval ahhoz, hogy egy étel terápiás minőségű legyen, az alap az, hogy saját életterületén termelt, nevelt, és a legoptimálisabb környezetben táplált legyen az étel, vagy alapanyag.

Ennek a kritériumnak sajnos nem felel meg, szinte semmi sem, ezért is úgy gondolom, hogy ebben az időben és helyzetben, mindig a legkisebb rosszra kellene törekedni, és sajnos a mai világban előállított élelmiszer termékek közül, hanem is a leggázosabb, de az egyik legrosszabb a hús.

Ja, és természetesen nem a paleolit táplálkozást voltam hívatott fikázni, mert akinek nem inge ne vegye magára, én csak azt próbáltam szemléltetni, hogy persze a hús fogyasztás felerősödése egy szempontból divat, más szempontból meg egy hamis jóléti elképzelés, hogyha tele vagy akkor mindig hús kerül az asztalra, de az Ájurvéda nem hisz végletes dolgokban.

A paleolit táplálkozás most divat, majd elmúlik, csak az benne a kár (egyébként barlanglakó őseink max. élethosszát kb. 40-45 évre teszik most a kutatások, és ők még nem is az antibiotikumon, csontliszten és hormonon tartott állatok húsát ették), hogy a természeti források legdurvább felélése sajnos a hústermeléshez köthető, mert kb. 200-szor több víz és kb. 150-szer több terület kell egy kiló hús előállításához, mint gabonáéhoz.

És itt nem is beszéltem az én spirituális elképzeléseimről, csak egészségről és a természetességről. De majd mér írok, azért…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Kategória: Ájurvéda, Jóga | Címke: , , , , | 1 hozzászólás

Jóga és Séta Tábor Prágában…

prága

November 30. és December 2. között lesz az Első Bhakti Kutir Séta és Jóga Tábor.

 Mindenféleképpen úgy terveztük, hogy 1 hétvége és egy munkanap is benne legyen a táborban, de most Hétfőre esett a választás Péntek helyett. Így Vasárnap este is ott tudunk majd maradni, ami már Advent első Vasárnapja lesz, és így kisétálhatunk majd az Óváros térre, ami karácsonyi fényáradatban egészen pompás.

Mától számítva 2 hét múlva lesz a jelentkezési határidő az útra, November 7-én Csütörtökön, de aki már addig is el tudja dönteni, hogy jön, kérnénk, hogy szóljon mihamarább, mert Prágában azért nem teljesen egyszerű szállást foglalni.

A terv az, hogy vagy abszolút a városközpontba leszünk, most egyelőre a terv a Vencel térre szól, mert az ottani szállással egy épületben van egy fitneszterem, amit ki tudnánk bérelni a jógára, de mondom, ez attól függ, hogy lesz-e még hely ott November 7-én.

Szóval vagy teljesen a központban, vagy maximum 5-10 perc BKV-ra a központból, de akkor a Tábor díjában benne lesz nektek egy 3 napos bérlet, mivel a kintebbi szállások olcsóbbak a bentebb lévőknél.

A szállások 2 ember per szoba lesz fürdővel, szóval nem teljesen trógerben fogunk izzítani. Valamint a vasárnapi és a hétfői reggeli is benne lesz a díjban, ami 27,500 forint lesz, per fő.

Az utazást egyénileg kell majd megoldani, de ha leszünk elegen, akkor tudunk saját privát buszt bérelni, de akkor úgy, hogy olcsóbb legyen, mintha egyedileg utaznánk. Mostanság Budapest-Prága vonattal 3-4 ezer forint, busszal pedig 5-6 ezer forint. De többen jelezték, hogy ők így is úgy is autóval jönnének, szóval oda is be lehet társulni. Az praktikusabb is lenne, mert Prágában azért elég borzasztó a parkolás, de hát hétvégén lennénk ott, és Hétfőn, meg akkor indulnánk haza, amikor akarnánk. Reggel lenne hajnali séta, jóga és reggeli, de utána már szabad a vásár.

Amúgy is az a terv, hogy töltődjünk, és ez a legfontosabb. Szóval a hajnalaitokat és reggeli időtöket elfoglalnánk, de utána mindenki azt csinál, amit szeretne. A hajnali séták csendben fognak zajlani, és amilyen sorrendben jelentkeztek be, úgy fogjátok email-ben megkapni, hogy nektek melyik nevezetesség után kell majd utána nézni. És így, amikor megállunk egy-egy nevezetességnél akkor az adott illető fogja felolvasni az érdemes tudnivalókat. Szombaton az érkezés függvényében, este lesz egy séta, ami a belvárosban lesz, hogy megismerkedjünk a tereppel. A vasárnap hajnali séta a vár területét fogja felölelni, a hétfő hajnali pedig az Óváros teret, a Károly hidat és a Zsidó negyedet.

A szállások általában délután 2 órától elfoglalhatóak Prágában és 10-11 körül kell kiköltözni. Szóval majd úgyis lesz eligazítás, és akkor kitaláljuk, hogy mikor érkezzünk Prágába illetve mikor induljunk haza.

Om Tat Sat

Kategória: Bhakti Kutir, Utazás/Zarándoklatok | 1 hozzászólás

A Bhakti Kutir jóga felajánlása: 1-1 hétig fél áron jógázhatnak a hölgyek és az urak, a rák ellen való küzdelem jegyében…

nflAz Egyesült Államokban már 1985 óta az októberi hónap, a mellrák elleni küzdelem, és az éves szűrés melletti kampány szerves részévé lett. 1993-ban Estee Lauder menye, Evelyn Lauder újabb lökést adott az ügynek, amikor kitalálta a rózsaszín szalag használatát, amit 2009-es kezdettel már az amerikai foci liga is beépített a mezekbe és más sportszereik színvilágába az egész október hóban zajló meccsek ideje alatt.

Ezért Október 28 és 31 között, amúgy is csak Hétfőtől Csütörtökig vannak Jóga órák a Kutirban, hölgyek, akik rózsaszín szerkóban jönnek jógázni, azok fél áron, azaz 800 forintért vehetnek részt az órákon.

Valószínű, hogy a fent említett kezdeményezés mintájára, 2004 óta a novemberi hónap a prosztata rák, és a férfi depresszió elleni küzdelem hónapjává vált. Ezen ügy mellett már évek óta úgy fejezik ki a férfiak a szolidaritásukat, hogy November hónapban nem vágják le a bajuszukat. Így November 3. hetében, azok a fiúk, akik nem borotválták le a bajszukat a hónapban, majd szintén fél áron jógázhatnak majd a Kutirban, tudjátok a 4. héten már Prágában leszek, hogy előkészítsem az Első Bhakti Kutir Jóga és Séta Tábort.

És természetesen én, Baktai Ádám fogom eldönteni, hogy a bajusz elég hosszú már ahhoz, hogy elhiggyük, hogy már van 3 hetes. Szóval biztos, ami biztos nőveszettek bajszot már korábbról.

Egyébként az ötlet Behumi Lindától jön Qatarból, aki sup és hatha jóga oktató is, az érdem az övé.

Ha, még nem ismertek még minket, akkor itt olvashattok a Baktai Ádám féle Jóga órákról…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga | Címke: , , | Hozzászólás most!

A hét Ájurvéda receptje: Upma, egy Ájurvédikus reggeli recept a hideg évszakokra…

A hideg napokra az Ájurvédában az upmát, vagyis egy zöldséges búzadarát javasolják reggelire, mert a búzadara magasan tartja a testhőháztartásunkat. Főként azoknak, akik már korán reggel elindulnak, így ameddig egy kicsit felmelegszik az idő, a magasabb testhőmérsékletünk megvéd bennünket a megfázásos nyavalyáktól.

Ennek az ételnek az elkészítése a legegyszerűbb Ájurvédikus főzés technikával is megfőzhető, és a fűszerezése sem bonyolult. Az étel elkészítési ideje max. 10-15 perc főként, ha csak néhány emberre főzünk.

Íme a recept:

  • Pici ghín vagy valami jóféle olajon megpirítunk némi apróra vágott  gyömbért (és hagymát, ha ez belefér nekünk), és amikor megbarnultak a gyömbér szeletek szélei (és üvegesre pirult a hagyma), kipattogtatunk egy kis római köményt és fekete mustármagot a zsiradékban.
  • Ezután mehet bele némi vékonyra szelt répa, paprika, pici rózsákra szedett karfiol, de akár egy kis sós mogyorót is keverhettünk az olajba. Ha szeretjük és bírjuk a csípőset azt is bele csempészhetünk, télen az még ajánlott is az Ájurvédában!
  • Utána picit felengedjük vízzel a fűszeres, zöldséges alapunkat és akkor teszünk bele még egy kis kurkumát, sót, babérlevelet és ha van curry levelünk azt is.
  • Eközben egy másik edényben pici lángon megpirítunk némi búzadarát vajon. Vigyázzunk becsapós lesz, mert a búzadara először mindig egy picit kifehéredik a pirításra és csak utána kezd el bebarnulni.
  •  Amikor megpirult a búzadara, felöntjük a zöldséges alap lével és 2-3 perc összeforralás után kész is. Egy perccel a tűzről való levétel előtt, tehetünk hozzá egy kis apróra vágott koriander vagy petrezselyem levelet is.
  • Amikor felöntjük a búzadarát a zöldséges vízzel, vigyázzunk, csak szép lassan, mert ha túl hirtelen zutyintjuk bele a vizet, a felhevült búzadara felrobban.

Jó étvágyat!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske, Blog/Gasztro Blog, Gasztro Blog Vegáknak | Címke: , , , , | Hozzászólás most!