Sri Krisna Janmastami (ejtsd: dzsanmasztami), azaz Krisna születésnapja…

krsKrisna pont éjfélkor született, így ha csak az egész napos rohanás után tudunk csak leülni, és egy kicsit átszellemülni, akkor sem maradunk le semmiről. Éjfélkor felajánlhatunk egy kis füstölőt, virágot, gyümölcsöt, tea mécsest, vagy amihez kedvünk van, és kérhetünk némi áldást is családunkra, szeretteinkre.

2021-ben, Augusztus 30-án van Krisna szülinapja! Egyébként az egész évben ez a legjobb nap arra, hogy kinyomtassuk az észak-nyugati égtáj yantráját!

Röviden Krisnáról csak annyit mondanék nektek, hogy egy híres német kultúrantropológus azt mondta: “30 évig tanulmányoztam a Védákat, és rájöttem, hogy Krisna a Hinduk Főistensége. Mert minden más Istennek megannyi feladata van az Univerzum működésének fenntartásában, de Krisnának csupán annyi a teendője, hogy híveivel szórakozzon és táncoljon.”

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belehabarodva a védikus kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A kolostorban 2.30-kor keltünk, és a tanuláson kívül minden nap részt vettünk 2-2 órás meditáción és templomi szolgálaton, valamint elég sok kerti munkát és takarítást is felajánlhattunk, mint szolgálat. Magunkra főztünk és tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt. De mindenek felett az volt a legfelemelőbb, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Baktai Ádám válaszol, Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük