Stan Lee 1922-ben született. 1941-ben, 19 évesen hozta létre első szuperhős karakterét. És ahogy mondani szokták, a többi már történelem.

Stan Lee kreálta a Marvel történetének legsikeresebb alakját a Pókembert! Valamint “ő hozta világra” a következő karaktereket is:
- Iron Man
- Hulk
- Thor
- Dr. Strange
- Black Panther
- Fantastic Four
- X Men
- Ant Man
- Daredevil
és még sokan másokat is!
2017-ben vesztette el feleségét, 69 évnyi házasság után. A hölgy 95 éves volt. Stan Lee 2018-ban távozott el, 95 évesen.
Stan Lee RIP! Reincarnate in Peace!
Om Tat Sat
Ádám névjegye
1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre.
Om Tat Sat
Baktai Ádám