Még egy-két indok Nepálba menni, jó élő zene és finom kaja…

katTündérkék, tudom, hogy csak hónapok múlva megyünk Nepálba, de hiányzik, hogy írjak erről a csodálatos országról!

(Ugyan Mark Twain azt mondta, hogy a felkiáltó jel használata olyan, mintha a saját vicceden röhögnél, de nem tudom megállni, mert Nepál tényleg egy elképesztően varázslatos hely.)

Ausztráliában, Amerikában, Angliában, és persze nem csak az Angolszász kultúrkörben, mára-már szokássá vált az, hogy fiatalok suli után és munka előtt, vagy frissen házasodva, de még gyerek előtt elmennek Ázsiába egy laza félévre-évre hátizsákos verzióban.

Képzeljétek el, ezeknek az utazóknak a fórumain 90 %-ban azt ajánlják, hogy Nepálban érdemes befejezni az ázsiai kalandozást. Tiszta és szép, az emberek barátságosak és van európai étel!

Tudom, hogy ha az ember végre egzotikus helyre ér, akkor a helyi kaja és az egyedi ízek mindent felülírnak, de hát gondoljunk bele, ha már hónapok vagy évek óta kalandozgatunk távol otthonról.

Én nem vagyok nagy édesség fogyasztó, (ha az lennék, már 170 kilós lennék) de életem első Thamelben töltött éjszakája után (Thamel Kathmandu turista negyede), arra ébredtem, hogy kuglóf szag volt a szobámban. 

Ráadásul úgy, hogy előző este érkeztem meg Kathmanduba egy komolyabb 18 órás buszút után, darabokban. Lefürödtem, lefeküdtem a kis szobácskámban, aminek egy kb. 80×40 centis ablaka volt mindösszesen, és ami egy sikátorra nyílt, aminek a túl oldalán már a szomszédos szálloda tetőterasza volt. És akkor lás csodát, este 8-kor egy banda elkezdett zenélni. Lement egy Eric Clapton szám, egy Bob Marley, 1-1 U2 és Guns and Roses, szóval nem kemény rock zene, de kellemes kis nyál rock. Mire belekezdtek volna a következőbe, ami Santana volt én már átugrottam a szobám ablakából a szomszédos épület tetejére, és ott izzítottam magamat az első sorban, és meglepődésemre a banda átlag életkora kb. 16 év körül volt!

Ez 2000-ben volt, és addigra én már vagy 2 éve nem voltam Indián kívül, tehát se nyugati zene, se nyugati kaja, stb., nálunk a kolostorban erre igen csak odafigyeltek, hála Istennek. Szóval ki voltam éhezve egy kis nyugati elhajlásra és Katmanduban ezt meg is lehet játszani. 

Hogy jobban belelássatok a helyzetbe, elmondanám, hogy volt olyan időszak nálunk az indiai iskolánkban, hogy kiderült az, hogy az ájurvédikus fogport, amit használtunk a forgalmazó cég olykor-olykor téglaporral dúsított, a várható nagyobb profit reményében. Ezen felbuzdulva, amerikai gyerekeink szülei küldtek nekünk vagy 3-4 karton colgate fogkrémet, de nem jutottunk vele sokra, mert a gyerekek megették a reggeli rizskásához, mert az ő bevallásuk szerint “olyan nyugati íze volt”. Szóval volt olyan kiéhezési szint, amit mi itt Európában a rendelhető pizza és percek alatt megfőzhető spagetti világában nem tudunk megérteni.

Na, erre képzeljétek el, hogy arra ébredsz, hogy péksüti illat terjeng körülötted, de olyan koncentrátumban, hogy felébredsz rá! Lebóklásztam az utcára és szagot követve betoppantam egy német pékségbe, ahol a kakaós csigától a fahéjas fánkig minden volt. Szóval ez is vár ránk ott Nepálban.

Ja, és mindezt úgy, hogy Nepálban nincs hűtőbe elrakás és majd holnapra is marad belőle, hanem minden frissen és ripsz-ropszra kerül az emner tányérjára. A 2010-es utunkon voltunk úgy 18-an egy hegyi kis fogadóban, hogy volt aki görög muszakát,  volt aki pizzát, volt aki ameriaki chop suey-t, volt aki kínai sült rizst, volt aki lasagne-t kért, nem beszélve a mexikói sajtos-babos enchilládákról, és a hummuszról, babaganussal és pittával, de akadt persze indiai és nepáli rendelések, meg különféle levesek, de volt tofu steak, sizzler felszolgálásban, és minden 45 percen belül ott virított az asztalunkon.

Szóval ez is vár ránk Nepálba, jó élő zene, fenomenális kaja, stb…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , , | 1 hozzászólás

Kezdődik a Kartik hónap…

Ismét kezdődik a Védikus Kalendárium legspirituálisabb hónapja, a Kartik hónap.

Ebben a hónapban a mai napig, a hinduk 100 milliói gyertyát, vagy mécsest gyújtanak minden este a kis házi oltárunkon, és egész hónapban megpróbálnak egy kicsit jobban a lelki gyakorlataikra koncentrálni. (Ha azon kapjuk magunkat, hogy még nincs házi oltárunk, akkor gyorsan készítsünk egyet! Erre a célra az otthonunk észak-keleti területe, vagy az adott szobánk észak-keleti része a legkiválóbb, oda álmodjunk meg valami szépet!)

Az is szokás a hindu kultúrában, hogy ebben a hónapban lemondásokat végeznek, hogy még kevesebb időt töltsenek a fizikai szükségletekkel és így több idejük maradjon a lelkük kultiválására. Szóval bármilyen önmegtartóztatás kiváló, az a lényeg, hogy kicsit fájjon. Tehát egy vegetáriánusnak az, hogy egész hónapban tartózkodik a hústól nem annyira nagy felajánlás, de mondjuk tartózkodni a gabona féléktől, vagy a cukortól már egészen jó kis buli.  

2022-ben Október 10-én kezdődik ez a hónap és November 8-ig tart.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: A Szkanda Purana azt mondja: “Ha valaki lámpást ajánl fel Kartik hónapjában, sok ezer millió születésben felhalmozott bűnei pusztulnak el, fél szempillantás alatt.”

Kategória: Bhakti Kutir, Vasztu, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , | 1 hozzászólás

E heti tanfolyamok, órák

Október 18-án, pénteken két új tanfolyam is indul:

9:00-15:00: Hatha Jóga Oktatói Tanfolyam

A 15 alkalmas tanfolyam során elmélyülhetsz a jóga rejtelmeiben, melynek elvégzésével Hatha Jóga Oktatóvá válhatsz.

17:00-20:00: Ájurvéda Alaptanfolyam

Az alaptanfolyam 4 alkalmának keretein belül betekintést nyerhetsz az Ájurvéda világába, elsajátíthatod az alapokat.

Október 19, Szombat:

8:00-10:00: Ájurvédikus Olajos Jóga

Holdállásnak megfelelően előtérbe kerülnek az erősítő gyakorlatok, ezzel is emelve belső hőháztartásunkat. Készüljünk együtt a hideg időkre!

10:00-17:00: Védikus Asztrológia Tanfolyam

A tanfolyam soron következő előadása.

Om Tat Sat

 

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Jóga, Védikus Asztrológia | Hozzászólás most!

Hogyan kell értelmezni a Bhakti Kutir napi asztrológiai előrejelzéseit?

Soccer Battle Match. Detailed vector cartoon seriesErről már egyszer írtam korábban, de általában mindig ugyan azok a kérdések szoktak előkerülni, ezekre szeretnék most egy-két példával válaszolni.

Előfordul olyan, hogy felírjuk a honlapra, hogy ma egy éles, vagy agresszív hatású nap várható, de természetesen ez nap azt jelenti, hogy csak ezeken a napokon történhet rossz velünk vagy, hogy globálisan a jó napokon minden csitti-fitti, és a rossz napokon mindenki szenved.

 

A lehető legjobb és legszebb asztrológiai napokon is szoktak emberek meghalni balesetben, mert a nagy számok törvénye alapján, ez így működik.

A Bhakti Kutir előrejelzése azt szolgálja, hogy előre belepillanthassunk egy picit a jövőbe, hogy ha valami fontosat és vagy életbevágót intézünk, akkor lehetőleg egy olyan napon kezdjünk hozzá, ami lágy és kellemes, mert ezeken a napokon könnyebb szót érteni emberekkel, könnyebb ráhangolódni mások igényeire, szükségleteire, vágyaira.

Viszont amikor egy olyan éles nap kerül előtérbe, mint a múlt keddi vagy például a mai, az szimplán azt jelenti, hogy az emberek reagálhatnak egy kicsit ingerültebben, vagy az általános feszültség lehet lényegesen magasabb. És amikor egy extrán kellemetlen nap összejön, az annyit tesz hozzá az életünk menetéhez, hogy még a szokásosnál is gázosabb dolgok történhetnek velünk, vagy valami egészen új, idegtépő akció kerül előtérbe, amit mondjuk eddig még nem tapasztalhattunk.

Például múlt héten kedden, az extra durva hatású kedden Bulgáriában szélsőséges futballszurkolók berontottak egy sajtótájékoztatóra, a frissen kinevezett edzőről letépték a mezt, ütöttek rajta egy-két kubait, és kirugdosták a sajtótájékoztatóról, mondván, hogy ők mint a csapat szurkolói nem egyeznek bele kinevezésébe. Ilyen még nem volt a fociban, és kellett hozzá egy ilyen kedd, hogy egy ilyen fajta újdonság beépüljön a sport köztudatba.

Egyébként észrevettétek, hogy ha a jóga és az ájurvéda szemléletéből nézzük a focit, és azt hogy a játék úgy játszódik, hogy a tudatunkat lesüllyesztjük a lábainkba és így egyből értelmet nyer az, hogy miért a legvandálabbak a futballszurkolók, és miért az egyik legdurvább sport a foci?

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia | Hozzászólás most!

Taoista jóga tematika – 6.hét

Az e heti etap gyakorlatai:

Fizikai gyakorlat: Befejezzük az utolsó gyógyító hangot, a hármas melegítő gyakorlatával, valamint ehhez kapcsolódóan a nyakunkat fogjuk átmozgatni. Belekezdünk Yi Chin Ching-ben vagyis az inak és szalagok tréningjébe, amit maga Bódhidharma, a Shaolin Kung-Fu alapítója állított össze.

Légző gyakorlat: Folytatjuk a hasi légzést, valamint a felhúzások gyakorlását, főként az  Aranyvirág Titkai című ősi taoista írás alapján.

Meditációs gyakorlat: Folytatjuk a Belső mosoly meditációs gyakorlatot, közben pedig a főbb szerveinkre fókuszálunk.

tao

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga | Címke: , , | Hozzászólás most!

Hatha Jóga oktatói képzés…

Kedves Érdeklődők!hatha

2017, Szeptember 15-én, pénteken indul a következő Jóga Oktatói Képzés.

A kurzus 15 db, 6 órás alkalomból áll (3 óra gyakorlás-3 óra elmélet), ami alatt megtanuljuk, hogyan kell felkészült, egészség megőrző, szervezetünk minden részét átmozgató és karbantartó jóga órákat tartani.

A 90 óra alatt megtanuljuk hogyan kell tökéletesen felépített jóga foglalkozást tartani. Anatómia elmélet elsajátítására is sor kerül, mozgástan és izometria elmélettel egybekötve.
Átvesszük az Ájurvéda alapjait, azon belül pedig elmélyülünk majd a mozgásszervi valamint ízületekkel kapcsolatos témakörökben. Alaposan átveszünk még körülbelül 350-400 gyakorlatot, az alap pránajáma légző gyakorlatokat, valamint egy-két tisztító eljárást.

  • Oktató: Baktai Ádám.
  • Helyszín: Budapest, XI. kerület.
  • Időpont: 3 hetente pénteken 9:00 – 15:00.
  • Időtartam: 15 alkalom.
  • Díja: egy összegben 150 000 Ft (3 részletben 3X60 000 Ft). Korán észlelők: 125 000 forint, Augusztus 7-ig fizetve.
  • A tanfolyam ideje alatt a Bhakti Kutirban, a Baktai Ádám által tartott jóga órákon teljesen ingyenesen (a korán észlelők), harmad (az egy összegben fizetők) vagy fél áron (a részletekben fizetők) vehetnek részt a hallgatók.
  • A képzésen résztvevők ingyenesen részt vehetnek a szintén Szeptemberben induló Ájurvéda Alap Tanfolyam első előadásán.
  • A hallgatók a képzés ideje alatt, az összes Védikus témakört érintő tanfolyamon 33%-os kedvezménnyel vehetnek részt, legyen az Ájurvéda, Védikus asztrológia, Vasztu térrendezés, egyéb előadások.

Amennyiben felkeltettük érdeklődésed, és jelentkeznél tanfolyamunkra, kérjük jelentkezz be a kutir.bejelentkezes@gmail.com e-mail címünkön.

Om Tat Sat

Kategória: Jóga | Címke: , , | 2 hozzászólás

Keleti égtáj mágikus ábrája, a Nap területét harmonizáló Ráma Yantra…

Sokáig és sokat kutakodtam, de nem találtam jóféle Nap területet harmonizáló yantrát, amit fel tudtam volna tenni nektek a honlapra. Így egy jó ideig a egy lényegesen egyszerűbb yantra volt fent a Kutir oldalán, a keleti égtáj yantrájának tantrikus verziója.

De most egy grafikus barátommal megcsináltunk egy csodálatos keleti égták yantrát nektek!

Ezt a yantrát bármelyik asztrológiailag jó vasárnapon ki lehet nyomtatni, de minden évben 3 nagyon ideális napunk van ennek a yantra  kinyomtatására, és ezek Ráma király, a Nap dinasztia királyának, és a Napbolygó Istenének napjai. Ezek a napok:

  • Ráma király születésnapja,
  • az a nap amikor győzelmet aratott Rávana felett, felesége, Szita Dévi el rablója felett,
  • Diwali napja, amikor Ráma király haza tért a száműzetésből.

Ha kb. 1 bekezdésbe próbálnám sűríteni a Rámajánát, az egyik legnagyobb Hindu eposzt, akkor az úgy szólna, hogy:

Ráma, még herceg korában Ajodhja trónjának várományosaként, udvari intrikák végett, nemcsak az örökösi helyzetéből lett kitúrva, de még egy 14 éves száműzetésbe is belekeveredett. Száműzetése vége felé egy Sri Lankán élő gonosz király elrabolta feleségét Szitát, és elhurcolta magával a szigetére. Ráma a gonosz király után ered, legyőzi őt csatában, visszaszerzi a nőt. Majd visszatér Ajodhjába, ahol egyik öccse az Ő fennhatósága alatt uralkodott mindaddig amíg Ráma vissza nem tért az Őt megillető trónra.

Egyébként a Hinduk legnagyobb ünnepe, a Diwali is ezt hívatott megünnepelni, Ráma visszatérését saját városába. (De azért olvassátok el a Rámajánát, mert az eléggé leegyszerűsített verzió volt.)

Különben a Diwali mindig az év legerősebb varázslós napja, szóval yantra nyomtatásra is egészen kiváló. Természetesen ez a Ráma/Nap yantra a keleti égtáj védelmező talizmánja, szóval a kinyomtatás után helyezzük fel a keleti falunkra a yantrát.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Ennek a yantrának a szimbolikus tudnivalói:

  • Természetesen a domináns színek, mind a Nap színei.
  • A yantra közepén lévő csillag, valójában Védikusan a yin-yang ábrázolása. A lefelé ágú háromszög a női princípiumot jeleníti meg. A felfelé ágú háromszög a férfi energia szimbóluma. Ennek a formának a használata az energiák kiegyensúlyozására kerül használatba a yantráknál. A Nap bolygó természetében kegyetlennek számít a védikus asztrológiában, mert a közelébe érkező bolygók materiális hatásait elégeti. Így ezt a szimbólumot általában használják a Nap yantránál.
  • A csillagot körül vevő 8 szirmú lótusz azt szimbolizálja, hogy a Nap áldásos hatása szét árad minden irányba, a fő és a mellék égtájak irányába is.
  • A következő lótusz 12 szirmú, ami a 12 hónap/12 csillagkép szimbóluma. Ugyanis védikusan a Napot 12 külön formában tisztelik, 12 eltérő névvel és tulajdonságokkal felruházva, a szerint, hogy általunk a földről melyik csillagképben látható az égitest.
  • A sarkokban lévő kicsi feliratok a tisztelet mantrái a Nap 12 formájának. Természetesen azokban az irányokban feltüntetve a yantrában, ahol azoknak lenniük kell.
  • A nagy felirat pedig a yantra feltöltéséhez használandó mantra. om ráma rámája namaha. Kinyomtatás után ezt a mantrát legalább 108 x el kell ismételni, a yantrát a jobb kézben tartva. Papír yantrákat évente fel kell tölteni, így a fent említett 3 nap bármelyikén újra ismételjük el ezt a mantrát 108 x, legalább.

Om Tat Sat

Kategória: Bhakti Kutir, Vasztu | Címke: , , , , , , , | 6 hozzászólás