Kos:Ezen a héten könnyebb lesz befejezni a régebb óta húzódó feladatainkat és ezzel nemcsak magunknak tehetünk jót, hanem a környezetünknek is, akik tanulhatnak majd a példánkból és a kitartásunkból.
Bika: Ezen a héten sokkal erősebben fognak előtörni belőlünk az ambícióink. Sőt adódni fognak olyan lehetőségek, amin keresztül kifejezetten jobb anyagi helyzetet tudunk majd előállítani, persze ehhez majd némi többlet erőfeszítést is vállalnunk kell.
Ikrek: Némi félreértést és kollegiális viszályt is orvosolnunk kell majd ezen a héten, ahhoz, hogy jobban tudjunk összpontosítani a feladatainkra/munkánkra. Viszont ezen a héten hihetetlen újítások, fejlesztések is eszünkbe juthatnak az adott területeinken.
Rák: Az egyébként jól működő kapcsolati rendszereinkben is tapasztalhatunk majd némi súrlódást, és amúgy is feszültebbek lesznek az emberek a környezetünkben.Amennyiben képesek vagyunk egy picit spirituálisabban hozzáállni a történésekhez, áttudjuk majd vészelni ez a hetet.
Oroszlán: A szellemi/intellektuális téren várható komolyabb aktivitás ezen a héten. Viszont figyeljük magunkat, hogy ne gondolkodjunk túl eseményeket és ne fessük az ördögöt magunk elé, kérjük ki mások véleményét is, ha nem tudunk egy helyzetbe jól dönteni.
Szűz: Elengedhetetlen lesz az együttműködéseinkre és partneri szálainkra támaszkodni ahhoz, hogy haladni is tudjunk és érzelmileg is kiegyensúlyozottak maradhassunk. Mert valószínű, hogy egyedül is menne, csak az olyan tartományban terhelne minket, hogy felmerülhet az is, hogy megéri-e?
Mérleg: Neki kell veselkednünk ennek a hétnek, és akkor is menni előre és csinálni, amikor azt érezzük, hogy már nem tudunk erőt kifejteni. És ez most nem is nekünk lesz fontos, hanem környezetünknek, hogy lássák mire vagyunk képesek.
Skorpió: Vigyázzunk arra, hogy mit mondunk. Meg arra is, hogy kinek. Arra meg nagyon, hogy hogyan mondjuk mindezt. Ezen a héten könnyebben kerülhetünk konfliktusba a mondanivalónk miatt. Figyeljük magunkat és egy csomó konfliktust megspórolhatunk.
Nyilas: Ezen a héten több figyelmet kell szentelnünk magunkra. Úgy általánosságban. Foglalkoznunk kell egy picit az egészségünkkel és úgy mindennel, ami a fizikai síkon történik velünk és foglalkoznunk kell a belső egyensúlyunkkal is.
Bak: Elvonulós hétre kellene tervezzünk, amikor is távol minden és mindenki zajától alkothatunk. Mert most nem azért kellene kivenni magunkat a forgalomból egy picit, hogy elmélkedjünk. Legyünk csak aktívak, de külső zavaró tényezők nélkül alkossunk.
Vízöntő: A materiális világunkban kell most nagyot alkossunk. A pénzkereset és az ambíciók életterületeinken. És minél jobban odatesszük most magunkat, annál nagyon lesz a jutalom. És ez nem egy klisé, mert sokan nagyon oda teszik magukat és még sem szokott az sokat előremozdítani.
Halak: Azt kellene elkerülnünk ezen a héten, hogy ne keveredjünk összetűzésbe a feljebbvalóinkkal. Persze ez kicsiknél a szülőket és a tanárokat jelenti, felnőtteknél meg a főnökeinket. Ebben a szakaszban most ez lesz a legkiélezettebb tengely az életünkben.
Ezen a héten a fő momentum az Április 8-ra eső Gyógyító Buddha nap lesz, ezen a napon mindenképpen tegyünk az egészségünkért!
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője
A mandala egy olyan szép és harmonikus, általában koncentrikus és szimmetrikus ábra, amit mindenféle spirituális rituálé mentesen is meg lehet alkotni. Sőt egy mandala akár lehet természetes képződmény is, vagy egy tudat alatt rajzolt grafika.
A Védák azt mondják, hogy a legmagasabb szintű tudás elsajátítás az, ha már hallás után magunkévá tudjuk tenni az anyagot. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek szüksége lenne szuper memóriára. Mert a hallás (szanszkrit nyelven a hallás = sravana) után, ott van még a hallottakon való elmélkedés (manana), majd a hallott és megemésztett tudás anyag magunkévá tétele is, ezt szanszkrit nyelven nidhidhjászanának hívják. Ez az a szint, amikor a tudás már változtat az értékrendünkön, változtat a habitusunkon is.
Eddig ott tartottunk, hogy Dattatréja megtanulta első Guruitól, hogy a Jógin ugyanolyan lélek, mint bármely más élőlény. Viszont ő maga másképp működik a világban, független a világ világi részétől, és mindezt a hallás után elsajátított tudás révén, és a hallás alapú lelkigyakorlatok művelésével képes elérni.