Pancsakarma és Zen Shiatsu tudnivalók…

zgKedves Tündérmackók, először is azt mondanám, hogy még mindkét témakörben lehet jelentkezni. Pancsakarmára mivel szabadban leszünk akárhányan tudtok még csatlakozni, a Zen Shiatsura még 2 db hely van. 

De csak szép sorjában. Tehát Pancsakarma:

Péntek 17 órakor találkozunk a Hemingway étterem mögött a Feneketlen tónál. Arra gondoltam, hogy ne rondítsunk bele a most majd jövő hosszú hétvégébe, így az első két alkalom anyagát és gyógynövényeit is átadom nektek, sőt így a vidékről jövök már most megúsznak egy budai feljövetelt. Persze nem mindenki tud erről, nem is mindenki tölti ki előre az Ájurvédikus alkat meghatározót, így majd lesznek nálam keverékek mindenki részére és ott helyben összerakjuk a magunkét. OK?

Zen Shiatsu:

Szombaton reggel 09.30-kor találkozunk a Hemingway étterem mögött, szokásos és autóval kimegyünk hozzám Érdre, szóval, aki tud autóval jönni az jöjjön, és akkor majd mi kivisszük az autó nélkül jövőket. Az ebédet én főzöm. Vasárnap meg majd bent leszünk a XI. kerületben, ahol szoktak lenni a jóga órák is. OK?

Üdvözlettel és szeretettel,

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Kategória: Ájurvéda, Shiatsu | Címke: , | Hozzászólás most!

Akshaya Tritiya, az év legkedvezőbb asztrológiai napja, egy kis történeti háttér információ…

kuberaMinden évben vannak jó bolygóállások, lásd 2014-ben és 2019-ben az elmúlt évek legjobb napjait éltük meg, de minden évben van egy olyan kedvező nap asztrológiailag, ami szinte mindig az év legjobb napja.

Ez akkor szokott lenni, amikor a Nap és a Hold a lehető legerősebb pozíciókba lépnek, és ilyenkor sokszor előfordul az is, hogy közben a Vénusz is a lehető legjobb helyzetben áll. Ezen a napon érdemes új és fontos dolgokba kezdeni, mert ezek a dolgok maradandóan és kiválóan fognak alakulni az életünkben.

Ezt az asztrológiai jelenséget hívják Akshaya Tritiya napnak a Védikus Kalendáriumokban, és ezen a napon tradicionálisan aranyat és ékszereket ajándékoznak egymásnak az emberek Indiában.

A szokás onnan ered, hogy Kuvéra, ezen a napon vált az Istenek kincstárnokává. Persze itt is több verziója van a történetnek, de Kuvéra mindig benne van, és mindig áldást is kap hol Visnutól, hol Laksmitól a szerencse Istennőjétől, hol pedig Sívától. De ezen a napon megesett még ez-az a Védikus történelemben:

  • Ezen a napon ünneplik Indiában Visnu hatodik inkarnációjának születésnapját, Parasurámét, aki nem más, mint a Vénusz bolygó Istene.
  • Valamint ezen a napon szállott alá a Gangesz Istennője a földre, a mennyei tejút folytatódásaként.
  • Ezen a napon született Annapurna Dévi, az ételek, és főként a rizs Istennője, róla nevezték el Nepál egyik 8 ezer méteres hegyláncát.
  • A Védikus Indiában a tradíció követő királyok ezen a napon különleges felajánlásokat tettek meg Vaibhava Laksminak, hogy az országunkban mindenki jó módban éljen.
  • Ganésha ezen a napon kezdte el leírni a Mahabháratát, Vyászadéva diktálásában.
  • A Védák azt mondják, hogy a teremtés különböző szakaszai fel vannak osztva Arany, Ezüst, Réz és Vas korra. Mi most a Vas korban vagyunk, de az Akshaya Tritiya napján kezdődött el előzőleg az Arany és a Réz kor is, szóval ezért is különleges ez a nap.
  • A Mahabharatában Krisna ezen a napon ajándékozza meg Draupadit, a Pándavák feleségét, az Akshaya Patra nevezetű edénnyel, aminek az volt a különlegessége, hogy sohasem ürült ki. 
  • Valamint olyannyira fontos ez a nap, hogy India ősi templomaiban is bizonyos szokások és rituálék ehhez a naphoz vannak kötve. Például Puriban, a Bhakti Kutir őshazájában, ezen a napon szokták elkezdeni megépíteni a szekereket, az éves Rátha Játra szekér fesztiválra. Egyébként minden évben új szekereket építenek, a és a régieket pedig eltüzelik a templom konyháján, amikor a jó Istennek főznek. Pár ezer kilométerre északon, pedig ezen a napon kezdődik újra a templomi imádat Badrináthban,  az extrém hideg miatti leállás után.
  • Szudáma a szegény pap, Krisna gyerekkori osztálytársa, ezen a napon látogatta meg Krisnát felnőtt korukban, hogy Krisna segítségét kérje. 

Ezért is van az, hogy amit ezen a napon kezdünk el az biztos, hogy sikeres lesz, és rendkívül gyors lefolyású. Tehát legyen az bármi, amit ezen a napon elkezdünk, az ezer százalék, hogy sikerülni fog! Sőt lehet akár több dologba is belefogni, de a játék csak akkor ér, ha 48 percen belül csak 1 új dologba kezdünk bele!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Ezen a napon kiváló kinyomtatni Parasurám Yantráját, a Vénusz Istenének Yantráját, majd felrakni otthonunk, üzletünk Dél-keleti sarkába.

Íme a yantra:

A Yantrában megjelenő szimbólumok a következők:

  • Természetesen a domináns színek, mind a a Dél-keleti égtáj színei.
  • A Yantra közepén lévő csillag, valójában Védikusan a yin-yang ábrázolása. A lefelé ágú háromszög a női princípiumot jeleníti meg. A felfelé ágú háromszög a férfi energia szimbóluma. Ennek a formának a használata az energiák kiegyensúlyozására kerül használatba a yantráknál.
  • A csillagok csúcsaiban a Srí írásjel látható, hiszen a Vénusz az Istennői energiákkal is kapcsolatos és Sri írásjel univerzálisan használt minden Istennő megnevezésekor.
  • A csillagot körül vevő 6 szirmú lótusz azért 6 szirmú, mert a Vénusz bolygó a 6-os számhoz kapcsolódik a Védikus asztrológiában és numerológiában.
  • A szirmok és a csillagok közötti koncentrikus vonalak azt a pályát jelenítik meg, amit a Vénusz és a Föld bejár, miközben megkerülik a Napot.
  • A Yantra közepén lévő írásjel a Ram szótag. Ez a tűz gyökmantrája, ugyanis a Dél-keleti sarok a tűz sarka a Vasztu tudományában.
  • A nagy felirat pedig a Yantra feltöltéséhez használandó mantra. om parasurámája namaha. Kinyomtatás után ezt a mantrát legalább 108 x el kell ismételni, a Yantrát a jobb kézben tartva. Papír Yantrákat évente fel kell tölteni, így a fent említett nap folyamán újra ismételjük el ezt a mantrát 108 x, legalább.

Om Tat Sat

Kategória: Baktai Ádám válaszol, Bhakti Kutir, Mese folyamok óceánja, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , , | 4 hozzászólás

Ájurvéda, a megelőzés tudománya…

hgAz Ájurvéda egyértelműen a megelőzést támogatja, és ezért is a kis liebling-je a Hatha Jóga, mert technikailag igen kevés jógázással is nagyon komolyan teheteünk az egészségünkért.

De visszatérve a témához, a nyugati orvoslás 2 fázisát sorolja fel a betegségnek, az akuttá válást és a komplikációt. Az Ájurvédában is ismeretes ez a 2 db szakasz, de ezek előtt még 4 fázist különböztet meg ez a tudomány, így ha sikerül ezeket az elő szakaszokat felismerni, technikailag még az előtt tehetünk 1-1 betegség ellen, mielőtt az még kialakulna. 

Erről lesz szó most csütörtökön az esti jóga óra előtt a tematikus Ájurvéda előadáson.

Tehát, Április 23, 17.30-kor, a Bartók Béla út 19 szám alatt, a negyedik emeleten, az Andreanum helyszínen, Ájurvéda óra a fenti témában. 19.00 óráig leszünk, a díjazás 2200 huf.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda | Címke: | Hozzászólás most!

Tehát, akkor Április 24-én kezdünk a Pancsakarmával…

pkCsak az ismétlés kedvéért, 24-én, 17 órakor találkozunk a Feneketlen Tó mögött a Hemingway étteremnél a kis tisztáson.

A következő alkalmat majd megbeszéljük, mert jön a 3 napos hétvége és akkor kellene találkozni, amikor mindenkinek jó. Egyébként vidékiekkel úgy is megbeszéltük, hogy nekik megpróbáljuk az 5 alkalmat 3 Budapestre feljövetelből megoldani, így nekik amúgy is már most 24-én oda fogom adni az első rítusra való anyagot.

Viszont ezt csak úgy tudom előre bekeverni, ha még ezen a héten Vasárnapig kitöltitek az Ájurvédikus alkat meghatározott (katt ide érte…) és elkülditek nekem a Facebookon, vagy emailben azt, hogy milyen alkatúak vagytok. OK?

Meg ugye azt tudjátok, hogy aki el szeretne jönni egy fél órás konzultációra a Pancsakarma előtt vagy az elején, akkor lécci keresetek, hogy ne torlódjanak fel az érdeklődők. Természetesen, mint korábban is, a fél órás konzultáció díja lejön a Pancsakarma árából.

Valamint összeeszkábáltam egy kifejezetten Pancsakarmáról szóló oldalt itt a Kutir honlapján, ahol minden kérdésre választ tudtok kapni. Pl. arra is, hogy az ár marad a 3 évvel ezelőtti, és hogy idén is lesz a Pancsakarmát végzőknek kedvezményes jóga bérlet ár, (600 forint lesz egy óra az 5 hét alatt) stb., stb…

A Bhakti Kutir Pancsakarma oldalára, katt ide…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Kategória: Ájurvéda | Címke: , | Hozzászólás most!

Aktuális Asztrológiai előrejelzés: 2015. Április 14-Május 15, Nap a Kosban…

vezetőA Nap a Kosban a lehető legerősebb pozícióban áll és így a Nap vezetői, irányítói és uralkodói képességei még erősebbek lesznek. Azáltal, hogy ebben a szakaszban még a Jupiter is a legerősebb pozícióban lesz, a bölcs irányítás, az átgondolt vezetés fog előtérbe kerülni, ahogyan a spirituális és az evilági hatalom kéz a kézben működik együtt.

Ha vezetői pozícióban vagyunk, és itt a szülői szerepet is bele kell érteni, akkor itt az idő, hogy picit újraszervezzük a rendet és a rendszereket az otthonunkban, mert a most előállított értékek örökkön örökké fennmaradhatnak.

De ez persze érvényes cégekre, iskolákra, de még az állami vezetésre is.

Mindez főként úgy, hogy a Kosban ott áll a Mars is, ami még jobban felfokozza a változtatás erejét, ahogyan minden nagy változtató ember horoszkópjában ott van a Nap/Mars együttállás Napóleontól kezdve Barack Obamáig.

Ezt persze még erősebbé teszi a Merkúr jelenléte is, hiszen így nemcsak az erő lesz meg ahhoz, hogy jól vezessünk és a megfelelő változtatásokat iktassuk be, de az is, hogy jól tudjuk másoknak is átadni az elképzeléseinket és ne egyszemélyes műsorként csináljuk végig a fejlesztéseket.

Aztán Április 21-én előáll az év legjobb napja asztrológiailag, és idén nem lesz pite! A Nap, a Hold és a Jupiter a lehető legerősebb pozícióban fognak állni, míg a Vénusz és a Mars pedig saját házban, természetesen ilyen bolygóállásokban ez előbb említett bolygók mind kiváló hatást adnak.

Bármibe is kezdünk majd bele ezen a napon, az garantáltan sikeres lesz!

Aztán Április 27-én a Merkúr csatlakozik a Vénuszhoz a Bikában, és ez megint csak egy kivételes bolygóállás irányításra, vezetésre. Mint már a korábbi előrejelzésekben szó volt róla, a Nap/Mars egy vezetői, míg a Vénusz/Merkúr meg egy igen erős diplomáciai együttállás.

Voltak ilyen együttállások Viktória angol királyné horoszkópjában is, aki miután Indiában fellázadtak a szipolyok az angol uralom ellen, úgy tudta befejezni a konfliktust mindenki elégedettségére, hogy Ő lett India első Császárnéja. Felettébb ügyes.

Május 3-án a Vénusz áthalad az Ikrekbe, de ez nem fog változtatni a különleges beszéd és kommunikációs készségeinken, mert így a Vénusz és a Merkúr házcserés állásba kerülnek (Vénusz a Merkúr jegyében és oda-vissza is), ami mindkét bolygót és így a jelentéseiket is felerősíti.

Viszont már a következő napon a Mars belép a Merkúr mellé, és vigyázzunk, mert a lehetőség is meg lesz a vetítésre. Néha még úgy is tűnhet, hogy még meg is úszhatjuk, de tudnunk kell, hogy ha egy jóindulatú kis fehér hazugságról is van szó, amikor kiderül, az borzasztó módon rombolja a bizalom és hit szövetét.

Aztán Május 15-én a Nap áthalad a Bikába és csatlakozik a Marshoz és a Merkúrhoz.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: , | Hozzászólás most!

Új Védikus Asztrológia csoport indul, és némi útmutatás a közeljövő oktatás programjaihoz…

ayurTegnap volt 4 hetes a kisfiam, 10 napja távozott el édesapám és múlt héten megadta magát a telefonom, és az újban természetesen nincs meg az a sok-sok olvasatlan sms, meg hát egy csomótok telefon számát is buktam.

Szóval kicsit szétcsúsztam mostanában, talán még jobban is mint szoktam. Valamint nem volt annyi időm sem, hogy eleget koncentráljak a honlapra. Így szeretném a kételyeket eloszlatni.

A mai Védikus Asztrológia előadás azoknak lett kitalálva, akik tavaly részt vettek a 7 alkalmas Védikus Asztrológia mini kurzuson. Persze lehet erre is jönni, ha van már némi alapotok a témában. A mai előadáson arról lesz szó, hogy a bolygók milyen hatással bírnak a különböző házakban és, hogy miként lehet jógák alapján megállapítani azt, hogy milyen házak milyen erőt képviselnek.

De olyan sokan kérdeztétek, hogy ez most egy induló csoport-e, hogy így arra gondoltam, ha van rá érdeklődés, akkor kezdhetnénk egy újat is.

Az lenne a terv, hogy Május 6-án, Szerdán indulnánk és utána 2 hetente Péntek délután összejöhetnénk 3-3 órákra. Én valószínű, hogy lelépek Szeptemberben, így ez sem lenne egy hosszú sorozat. Így főként elvekről fogunk beszélni és sok-sok nyomtatott anyagot fogok nektek odaadni, hogy mire el utazom már nagyon jól értsétek az asztrológiát.

Havonta egyszer összevontan fogunk a tavaly hallgatókkal tanulni a köztes alkalmakkor azt vesszük át, amit már ők tudnak. Így azoknak, akik tavaly jártak is nyugodtan mondhatom, hogy havi egyszer fogunk tudni találkozni.

És, hogy ne legyen túl hosszú a bejegyzés csak egy pár szó az Ájurvédáról:

  • Az Ájurvéda házi patikája és fiatalító kúrái előadás nem ma, hanem Április 17-én lesz!
  • Április 23-án lesz egy előadás a betegségek kialakulásáról.
  • Április 24-én kezdünk a Pancsakarmával.

Ok?

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Osztani meg ér a bejegyzést, mert így nem lesz félre értés az alkalmak időpontjaival kapcsolatosan. Nagyon köszönöm.

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia | Címke: , | 1 hozzászólás

Édesapámra emlékeznék…

gandakiDrága Apukám 2015 Márciusban eltávozott erről a világról. Akkor fel is tettem a facebookra egy fotót magamról tök kopaszon és persze próbáltam elütni a kopaszságom áprilisi tréfaként, de akkor azért vágattam le a hajam, mert a Hindu kultúrában ez a szokás. A gyászoló fiú gyermekek levágják a hajukat.

Egy másik része a búcsúztatás kultúrájának az, hogy az eltávozás után 11 nappal áldást kérünk az eltávozott lelkére és drukkolunk neki a jobb újjá születés reményében. Aztán minden évben az eltávozás évfordulóján vagy az eltávozott születésnapján szintén lehet imákat felajánlani. 

Édesapám 1948-ban született, és miután Édesanyjának gyors egymás utánban 3 férje is meghalt, az állami rendszer Édesapámat kiemelte a családból és először intézetben, majd nevelő szülőknél helyezték el.

Az intézetben kezdett azzal foglalkozni, hogy pénzért ponyvaregényeket másolt át, kézzel. Így apám egészen elképesztően szépen tudott írni. Minden betű ugyanúgy nézett ki, ugyanolyan magas volt, teljesen ugyanakkor szó és betűtávolságokkal.

Középiskolában pincér akart lenni, de a szakközépben „csak” szakácsoknak volt még hely, így oda jelentkezett, és hihetetlen tehetségnek számított. Aztán 18 évesen Siófokon töltött gyakorlata közben meghalt az Európa szálló főszakácsa, és ő lett kinevezve.

Persze nem sokkal később elvitték katonának, és mivel a zárka idő nem számított bele a 2 év kötelező hadkötelékbe, Apám két és fél év alatt járta ki a katonaságot.

Többek között olyan elzárásba is belefutott, hogy rossz sorrendben főzte meg a hadgyakorlat alatt az ételeket. A parancs az volt, hogy főzőn meg egy paprikás krumplit, aztán a szottyos kondérban süssön ki szalonnát, amit persze nem lehet egy nedves-vizes szaftos edénybe, majd végül a zsíros, szaftos edényben főzőn teát a katonáknak.

Ő szakácsként ezt úgy értelmezte, hogy megfőzte a teát, majd utána a szárazra melegített edényben kisütötte a szalonnát és annak a zsírján főzte meg a paprikás krumplit. Ez a gasztronómiai kísérlet 1 hónap zárka volt. De persze apám se volt szent, kapott egy hónapot azért is, amikor „az ellenséges repülők az égen” parancsra nem vetődőt hanyatt a térdig érő sárban és nem szegezte a fegyverét az égnek, hanem azt kiabálta a többieknek, hogy „ne lőjetek fiúk, ezek a mieink”.

De azáltal, hogy egy picit hosszabbra húzódott a szokványos két év, két maradandó élménye is lett. Elsőként 1966-ban kivezényelték az egész laktanyájukat az Egri Csillagok című film forgatására statisztának, majd 1968-ban részt vett a csehszlovákiai forradalom leverésében is.

Ki is tüntették, mert rájuk lőttek. Szegény felkelők a legnagyobb autóra lőttek, mert az gondolták a legfontosabbnak, de az a hadtápos autó volt, és sikerült is megölni a sofőrt. Apám, mint autóparancsnok az anyós ülésen ült és, hogy az autó ne rohanjon le egy szakadékba beült szegény lelőtt sofőr ölébe, és úgy állította meg a járművet.

Egyébként Apám idejében élt az a vicc a seregben, hogy Ő volt az első szakács, aki megszerezte a Kilián féle Hadi Torna mindhárom fokozatát.

A sereg után Apám még egy pár évig működött szakácsként, és jó is volt benne. Sokat főzött Kádár Jánosra és a vezérekre a dobogókői pártgyűléseken.

Aztán postásnak állt, hiszen sohasem akart szakács lenni.

Egyébként Apám hihetetlen fizikai erővel és kitartással bírt, így amíg a munkaidőből leírható volt az edzés, védett is a Postás kézilabda csapatában. NB II-ig vitte. 14 éven át indult a Postás pingpong bajnokságában is, 7 alkalommal nyert, a többi alkalommal 2. vagy 3. helyezést ért el, volt olyan is, hogy Klampár Tibor ellen nyert a döntőben, aki akkoriban világbajnok is volt. Apám sohasem gondolkozott profi szinten pingpongban, mert az edzés nem lett volna leírható a munkaidőből.

Egyébként Apám még amikor húszas éveimben pingpongoztunk, és én sem vagyok kutya benne, is megtudott verni akár egy tollal, vagy befőttes üveg tetővel.

Ezen kívül Apám gyönyörűen rajzolt, és egész jó verseket és novellákat írt. Meg pár perc után bármilyen hangszeren képes volt dallamokat játszani, a citerától a fúvósokig, mert szinte abszolút hallása volt.

Édesapám hihetetlenül szerette a nőket. 4 gyermeke született 3 házasságból. Hamvasztani fogjuk, és a hamvait majd az októberi zarándokutunk keretein belül felvisszük Nepálba, és ott a szent Gandaki folyóba fogjuk beszórni. (Ez azóta megvolt!)

Ő rá kérném az áldásaitokat.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: | 2 hozzászólás