Li Ching Yuen, a közelmúlt Taoista mestere, aki 256 évig élt…

taoLi Ching Yuen 1677-ben született és gyógynövény tant, harc művészetet és taktikai harcmodort tanult fiatal korában.

71 éves korában, miután rájött, hogy neki nagyon is működik a Taoista életvitel gyakorlása, olyan munka után nézett, ami nyugdíjjárulékkal járt, így bevonult a Qing Birodalom hadseregébe.

40 évvel később szerelt le, 111 évesen, majd további 145 évig vette fel a nyugdíját.

Egyes leírások 23, más feljegyzések 14 feleséget tituláltak az öregúr rovására, de mindkét verzió feljegyzői megegyeztek abban, hogy halálakor 1933-ban egy hatvanas éveiben járó hölggyel élt, Li Ching Yuen.

Akkoriban kb. 180 élő leszármazottja volt, és még mindig kiváló volt a látása, gyors és pattogós a járása, valamint aktívan működött, mint saját készítésű gyógynövény formulákkal gyógyító terapeuta.

1927-ben a kínai hadsereg Yang Sen nevű tábornoka is utána nyomozott az ügynek, és miután felülvizsgálta Li Ching Yuen 139 éve felvett nyugdíjának ügyét, mestereként fogadta az öregurat.

1928-ban már írt róla a New York Times, sőt tudósítót is küldtek Kínába a sztori felgöngyölítésére, aki azt derítette ki Li Ching Yuen szomszédjaitól, hogy az ő nagyapjuk gyermekkorában is már öreg felnőttként ismerték a gyógynövényes bácsit.

Aztán 1930-ban újra bekerült a New York Times magazinba, miután egy professzor a Changdu-i egyetemen talált egy 1827-es kínai császári feljegyzést, miszerint az állam üdvözölte Li Ching Yuen-t 150. születésnapja alkalmából.

Li Ching Yuen nyilatkozott is a New York Times magazinnak, és arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka, a következőket mondta:

„Csendesítsd el a szíved. Légy nyugodt, mint egy teknős, járj gyorsan, mint egy galamb és úgy aludj, mint egy kutya.”

Li Chin Yuen 1933. Május 6-án távozott el, természetes halált halva. Nem is rossz ez a Taoista hozzáállás, nem?

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , | 1 hozzászólás

A most aktuális asztrológiai történések: 2015. Május 15-Június 15. Nap a Bikában…

astrNap, Mars és Merkúr együttállással kezdjük ezt a hónapot a Bikában. A Bika jegy a családdal, a kényelemmel, a beszéddel, és a vagyonnal kapcsolatos, főként nagy témakörökben.

Szóval a Nap és a Mars azért nem érzi magát felhőtlenül boldognak ebben a jegyben, így óvatosnak kell lennünk a családi atmoszféránkban, leginkább azzal, hogy beszédünkkel ne okozzunk kárt szeretteink lelkében. Főként úgy, hogy ez a Nap/Mars együttállás szilárd jegyben áll, ami okozhat hosszú távú károkat, még akkor is, ha nálunk ez csak egy hirtelen Nap/Mars okozta felrobbanás lenne.

Ugyanakkor ez a bolygóállás azt is felszínre hozhatja bennünk, hogy lazítsunk és pihenjünk, hogy megjutalmazzuk magunkat és egy picit ínyenckedjünk, főként a túlzott felelősség okozta feszültségek levezetése érdekében.

Viszont Május 30-ig még mindig ott lesz a Vénusz és Merkúr házcserés állás, ami elősegíti majd a kommunikációs csatornák megnyílását és megnyitását, így a feszültségeket vagy a különleges igényeinket könnyebben fogjuk tudni kezelni, ha odafigyelünk a környezetünkre.

És persze ezzel a házcserés állással nemcsak a Bika jellemzői, de az Ikrekéi is prominenssé válnak, de így csak még erősebbé válnak a kommunikációs igények. Ez a kommunikáció minden formájára érvényes a beszédre, írásra, távközlésre, stb.

Aztán Május 30-án a Vénusz áthalad a Rákba, és ügyeljünk arra, hogy a Hold és Vénusz találkozása mindig sokkal érzékenyebbé teszi az embert. (A Rák jegye a Hold uralma alá tartozik.)

Így az is előáll, hogy a 2 gondolkodó bolygó a Vénusz és a Jupiter egymás mellé kerülnek. Ez egyértelműen a spirituális gondolkodást fogja jobban előtérbe helyezni, de egy kis csavarral. Ezt azért mondom, mert a Jupiter és a Vénusz azért nincs a legjobb viszonyban egymással attól függetlenül, hogy mindkét bolygó gondolkodó típus.

A Védikus kultúrában a Jupiter az Istenek, a Vénusz pedig a démonok Mestere. Így a Vénusz és a Jupiter egy házban képes egy picit túlgondolkodni, túlspilázni még az ezotériát is.

Próbáljunk a realitás talaján maradni, és ne szakadjunk el egy lila kis ezo-bio ködbe. A Vénusz is és a Jupiter is vizes természetű, szóval szeretik a szépet és a jót, tehát egyensúlyozzuk spirituális ténykedéseinket azzal, hogy nem rúgjuk fel a fizikai életünkben szereplő kellemes dolgokat. És ha jobban belegondolok ez a Tantrikus megközelítés fő lényege: nem megtagadni a világot, hanem a spirituális fejlődésünk érdekében és megsegítése végett megélni az élet szép részeit.

Aztán Június 15-én szinte egyszerre a Nap is és a Mars is átlép az Ikrek jegyébe.

De az már a következő havi előrejelzésben lesz olvasható!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Egy hihetetlen gesztus Nepál és a nepáli gyerekek irányába…

rcÉn még nem írtam nektek a nepáli földrengésről, mert még mindig egy kicsit légsújtott állapotban vagyok miatta. Az elmúlt 15-16 évben összesen majd egy évet töltöttem Nepálban, és habár ezt borzasztóan fáj elismerni, az elmúlt időkben szívesebben járok Nepálba, mint Indiába.

Majd szerintem mi is tudunk tenni valamicskét Nepálért, de még elő kell álljak valami okos gondolattal. Én az angol-szász adománygyűjtésben hiszek, mármint, hogy kicsi összegeket lehet felajánlani, mondjuk azt per fő akár többször is, mert az egészségesebb, ha sokan adnak keveset, és így előállítani a nagy pénzeket, meg abban, hogy amint valaki adakozik, az azonnal látható legyen valamilyen netes fórumon, hogy elkerülhető legyen a sunda-bunda.

Mindegy erre még visszatérünk, de híradásképpen a fő baj az, hogy Katmanduba egy út vezet be és ki, így nagyon lassú bármit is oda juttatni, így nincs víz, nincs étel, nincsenek felszerelések. Múlt héten egy üveg ásványvíz 1500 forint volt, ami általában kb. 55-60 forint. Most hagyni kell a nagyokat neki futni, Vörös Kereszt, ENSZ, stb. Az indiai kormány is hihetetlenül teljesít. Mi majd később az újra építésben lehetünk majd hasznosak, szerintem.

De, hogy jó hírrel is szolgáljak, egy egészen elképesztő dolog történt. Lehet őt nem szeretni, vagy isteníteni, de valószínű, hogy minden idők egyik legnagyobb futballista zsenije a mi kis világunknak a Portugál Christiano Ronaldo.  Ő, a Save the Children szervezeten keresztül felajánlotta éves fizetésének több mint 40 %-át, azaz 7 millió Eurót a nepáli túlélőknek. Le a kalappal.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , | 1 hozzászólás

Történelmi Ájurvédikus pillanatot élhetünk meg, azaz adieu bőrbajok, máj bántalmak, stb…

neemKedves mindenki, képzeljétek el az európai fejesek engedélyezték a neem alkalmazását a humán gyógyászatban!

Az állat gyógyászatban már évtizedek óta használatos a neem és megannyi jótét hatását mérték már fel, de eddig sajnos még nem sikerült megugrani azt, hogy ezt mi emberek is használhassuk.

Pedig a neem nem egy bonyolult dolog, nem egy sok komponensű keverék, szimplán egy fa levele. Egy egyszerű Ázsiában honos keményfa levele, de ezekben a levelekben varázserő lakozik. Persze célra vezető ilyen esetekben bio termékeket keresni, hiszen azok mennek át a legszigorúbb ellenőrzéseken, de a lényeg az, hogy már van neem!

A neemről itt bővebben is tudsz olvasni!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Készítmények | Címke: , , | Hozzászólás most!

A Bhakti Kutir 7 alkalmas Védikus Asztrológia tanfolyamának menete…

astAz előadás lényege az, hogy egy átfogó képet kapjunk az ősi indiai asztrológiáról, és értsük is a rendszer működési elveit, mert innen már nagyon könnyű lesz komolyabban is elmélyedni az asztrológia tudományába, ha meg fogott minket ez a fantasztikus Védikus tudományág.

1-2. alkalom:

Itt vesszük át az alapokat, azzal a szándékkal, hogy minél jobban megértsétek az asztrológiát. A hangsúly azon lesz, hogy az asztrológia egy teljesen kézenfekvő, látható és tapasztalható rendszer. Átvesszünk majd annyi csillagászati alapokat is, hogy a egy horoszkópot nézve tudjátok, hogy az mit jelent az égen, vagy azt, hogy az égen látottak, miként válnak láthatóvá emberek képletében. De természetesen sok-sok alap információt fogunk átnézni a bolygókról, a jegyekről, a házakról, a bolygók erejéről és természetükről, a fényszögekről, az együtt állásokról és meg tanuljuk azt, hogy az asztrológia nem más, mint hihetetlen mennyiségű adat és anyag kombinálása.

(Az első 2 előadás külön is látogatható, ha ténylegesen csak az asztrológia alapjai érdekelné a vállalkozó szellemű hallgatókat. A 2 db előadás díja 9000 forint.)

3. alkalom: 

Ez az alkalom a jegyek természetéről fogja elmélyíteni a tudásunkat, azzal, hogy megtanuljuk azt a rendszert, ami egyébként egy teljesen külön ág az asztrológiában, ami abban fog majd minket segíteni, hogy előre kitudjunk választani kedvező időpontokat mindenféle nemű és jellegű tevékenységre. Ez a Muhurta asztrológia. Itt bővebben is tudsz olvasni erről a rendszerről.

4. alkalom:

Téma a szinasztria. Tehát az a módszer, amivel összetudjuk vetni emberek képleteit, hogy bizonyos személyek mennyire illenek össze, vagy esetlegesen akár katasztrofális hatással is lehetnek egymásra.

5. alkalom:

Itt is egy teljesen külön ágazatát fogjuk átvenni az asztrológiának, a Prasnát, azaz a kérdő horoszkópot. Itt lesz idő arra is, hogy belenézzünk a Védikus Asztrológia Jóga, azaz bolygókombinációs rendszerébe is.

6-7. alkalom: 

Végig vesszük azt a 27 csillagképet, amin keresztül nemcsak a Föld/Nap tengely figyelésével lehet megfigyelni az idő múlását, vagy asztrológiai állásokat, hanem akár a Hold figyelésén keresztül is. Ez egy teljesen egyedi része a Védikus Asztrológiának, habár ez a rendszer átvételre került a tibeti és a balinéz asztrológiai rendszerekbe is, és azon alapszik, hogy sok ezer évvel ezelőtt még műszerek nélkül lehetetlen lett volna szemmel követni a Föld mozgását a Naphoz képest, míg a Hold 27 nap és 8 óra alatt kerüli meg a Földet és így ezt akár szabad szemmel is le lehet követni a Hold mozgását. Nem beszélve arról, hogy a Hold amúgy is befolyásolja többek között az árapály jelenséget, és a mezőgazdasági szakaszok sokaságát is, szóval praktikusság szempontjából sem volt utolsó ezt az egyedi rendszert meghonosítani.

Szóval ez lesz átvéve a 7 alkalom alatt. Az előadás sorozat időpontjai itt!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

1995 óta gyakorló asztrológus

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: , | 5 hozzászólás

Asztrológiailag a 3 napos hosszú hétvége minden napjára esik 1-1 spirituális alkalom…

buddhaMájus 1-én, Pénteken Siva napja lesz, azaz Pradosha Vrata, ami azt jelenti, hogy a Napnyugtakor végzett lelkigyakorlataink sokszorosan hatnak ránk. Itt megtaláljátok, hogy milyen felajánlásokat lehet tenni ezen alkalomból, és hogy mire számíthatunk, ha Péntekre eső Pradosha Vratát tartunk be.

Május 2-én, Szombaton Nriszimha napja lesz, aki a Védelmezés Istensége az ősi indiai kultúrában és változatosság kedvéért, ezen napon is Napnyugta környékén tehetnénk valamilyen felajánlást. Ezen a napon ki is nyomtathatjuk Nrsiszimha Yantráját és ha, a bejárati ajtónk fölé akasztjuk, akkor megvédi otthonunkat, családtagjainkat és természetesen minket is. A Yantrát itt megtaláljátok és az időpontot is, amikor a leghatékonyabb lesz a kinyomtatás és a Yantra felfüggesztése is…

Május 3-án, Vasárnap meg Buddha napja lesz, a nap amikor megszületett, megvilágosodott és amikor eltávozott. Ezen a napon is jó lesz felajánlásokat tenni, vagy akár yantrát nyomtatni is. Itt megtalálsz egy gyönyörű szép Buddha yantrát, otthonod északi falára, ami kedvezően hat, az adott területen élő hölgyekre és a materiális gazdagságot is bevonzhatja.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Vasztu, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , , , , | Hozzászólás most!

A Bhakti Kutir 7 alkalmas asztrológiai kurzusának menete, rendszere és tudnivalói…

astElőször is azt szeretném lefixálni, hogy ez a 7 alkalmas tanfolyam teljesen nulláról indul. Tehát az első 1-2 alkalom még azoknak is szórakoztató lehet, akik csak olyan mostanában gyakorta használt szavakkal szeretne tisztába kerülni, mint aszcendens, 3. ház ura a hetedik házban Jupiter a Rák jegyében, stb.

Képzeljétek el tavaly a google nyilvánosságra hozta, hogy mely kulcs szavakra kerestek rá a legtöbben szép kis hazánkban, és a “élet nagy dolgai” kategóriájában a „mi a horoszkópom” volt a 2. és a “mi az aszcendensem” volt a 3. leggyakoribb rá keresés. Szóval nagyon népszerű az asztrológia az összes javával és veszélyével, így azt mondanám, hogy az első 2 alkalom az alapok alapjainak lefektetésével fog kezdődni, ami minden asztrológiai rendszer alapja is egyben, legyen az a nyugati, a kínai, a tibeti vagy éppen a védikus.

Szóval onnan fogunk elindulni, hogy miként működik az asztrológia a valóságban, tehát némi csillagászattal kezdünk. Mert sokkal könnyebb megérteni az asztrológia működési elvét, ha látjuk magunk előtt, hogy pl. miként működik az egész az égbolton, és akkor az olyan kifejezések, mint retrográd bolygó, bolygó együttállás, stb. mind egyből értelmet nyernek. De még az olyan végtelen egyszerű, de hasznos események is, mint pl. az évszakváltások, és az időjárás összefüggési az asztrológiával kapcsolatosan is érthetőbb lesz.

Ezt hívják elvrendszeri oktatásnak a Védákban, és persze majd azért jó lenne, ha otthon átnéznétek hétről hétre az átvett dolgokat, de nem lesz magolás, mert Védikus oktatás alapja a megértés és nem a bevágás. 

Persze úgy is lehet tanulni, hogy bemagoljuk azt, mit jelent Nap a Kosban, a Bikában, az Ikrekben, stb., és ezt minden bolygóra vonatkozóan, de akkor csak a memóriánk fejlődik, de a megértésünk nem. Egyébként nagyon nehéz is megtanulni az össze variációt a 9 bolygóra, ami a 12 házban és a 12 jegyben variálódhat, ami így 1296 szöveg lenne, nem beszélve a 27 csillagképről, amit a nyugati asztrológiában nem igazán használnak, de az indiaiban igen, mert úgy viszont máris 34, 992 szöveget kellene megtanulnunk.

De a Védikus oktatás szerint meg kell tanulnunk a 9 bolygó minden csínját és bínját, meg a 12 állatövi jegy értelmezését, meg a 12 ház jelentéseit és persze a 27 csillagkép jellemzőt is, de ez így még csak mindig 60 kategória és nem majd 35 ezer! Szóval elveket fogunk átvenni, és ha, a kombinációs képességeinket is fejlesztjük ez által, akkor az intuitív rálátásunk is fejlődik majd, mert ne feledjétek az asztrológia még a pálmalevél jóslás kialakulásának környékén Indiában meg lett átkozva, hogy csak akkor működik majd, ha a tudásunkat és az intuitív képességeinket azonos erőviszonylatban használjuk.

És ne aggódjatok, a tanulástól, sőt leginkább az elvrendszeri tanulástól megjön az intuíció, mert ahogy a Védák mondják, tanulás nélkül az intuíció csak képzelgés, míg intuitív használat nélkül a tudás nem más csak száraz spekuláció.

És persze majd átvesszük az indiai asztrológia még másik 2 legfontosabb rendszerét is, a prasna és a muhurta asztrológiát is, tehát a kérdő horoszkóp és a megfelelő időpontok kiválasztásának rendszereit is.

Mindezt persze Baktai Ádám verzióban, sok duma, érdekesség és élményalapú oktatás, mert míg nyugaton sokszor az az oktatás alapja, hogy az kérdez, aki tudja, és annak kell válaszolni aki meg nem tudja, a Védikus oktatásban a tanárnak kell tolnia a dumát, és még szórakoztatóan is, hogy nektek legyen kedvetek a téma elsajátításához. 

Szóval a terv az lenne, hogy egy ideig rendszeresen találkozunk 3 órákra, és így az alapokat majd le tudjuk fektetni, és ez lenne a fontos. Hiszen a Védák az asztrológiát tartják a Védák szemeinek, mert ezzel a tudománnyal könnyedén bele láthatunk a múltba, a jelenbe és a jövőbe is.

Így 7 alkalomból el tudunk majd jutni arra a szintre, hogy teljesen tisztában legyünk az asztrológia működésének rendszerével. Amin keresztül ráláthatunk az idő 3 faktorára, a múltra, ami eljuttatott minket a jelen helyzetbe a születési képletből, a jelenre a kérdő horoszkóp rendszeréből (prasna asztrológia), és hogy rálássunk, de befolyásolni is tudjuk a jövőt a muhurta asztrológiával és azáltal, hogy előre ki tudjuk választani a megfelelő időpontot minden feladatra, eseményre és életszakaszra. Itt eltudjátok olvasni a 7 alkalom tartalom jegyzékét is.

Ez a tanfolyam már párszor lement, és gondolom, az valamelyest tükrözi a sikerességét, hogy azóta is össze szoktunk ülni rendszeresen a tanfolyam veteránjaival, 1-2 havonta további asztrológiai fejtágításra.

Sőt az első 1-2 alkalom után, amikor már értitek az asztrológia működési elveit, akár az újak is tudnak majd csatlakozni hozzájuk, ha több asztrológiát szeretnétek átvenni a közeljövőben.

A 7 alkalom ára 33, 000 forint.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Olvasni való a Védikus Asztrológiáról:

Mi is az a Védikus Asztrológia?

Mi a különbség a Védikus és a Nyugati Asztrológia között?

Étkezés a Védikus Asztrológia szerint!

JP Morgan: A milliárdosság titka, legyen egy jó asztrológusod! 

Kategória: Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia | Címke: | 3 hozzászólás