november 2019 hónap bejegyzései

Pushkaram, egy fürdőzős, megtisztulós rituálé Indiából, amit mint szinte mindent, a Védikus asztrológia határoz meg!

A Jupiter bolygó a Védikus asztrológiában a legkedvezőbb égitest, és kb. 1 évente áll elő az a jelenség, hogy a Jupiter jegyet vált. Idén 2019-ben, November 4-én, több mint 1 évvel az utolsó jegyváltása után a Jupiter átlép a következő zodiákusba, a Nyilasba. Ez a Jupiter saját jegye, így a következő évben sokkal erősebben fogjuk érezni ennek a bolygónak hatását.

A Jupiterhez kapcsolódó fő területek a gyerekek/tanítványok, az igazság, a bölcsesség, az életviteli rendszerek, a spiritualitás, de akár az olyan materiálisabb dolgok is mint a pénzügyek.

Szóval a következő évben sokkal könnyebb lesz betartani felépített rendszereket, könnyebb lesz jó és körültekintő döntéseket hozni, de akár spórolni is.

Maga a jegyváltás 21.23-kor fog megtörténni, November 4-én. Ilyenkor Indiában a 18 órával előbbi és utána lévő időszakban különleges spirituális és misztikus felajánlásokat tesznek még az átlag emberek is.

Sőt a Jupiter jegyváltása előtt és után 12-12 nappal az emberek rituális tisztító fürdőt is vesznek, folyókban, természetes vizekben.

Maga a jegyváltás, spirituális tevékenységekre is nagyon kedvező, főként a pontos jegyváltáskor és a fent említett előtt és után 18-18 órával. Szóval próbáljuk úgy intézni ezt a másfél napunkat, hogy beleférjen egy kis mantrázás, vagy meditáció, vagy bármi, ami spirituálisan kedvező. Itt megtaláltok néhány mantrát és néhány kedvező Jupiterhez kötődő rítust, és ne feledjétek 14.23-ig tart a jó dzsudzsu November 5-én!

De maga a szertartás, amiről írni akartam nektek, egy rituális fürdőzés. Prasara Muni, minden idők legnagyobb Védikus asztrológusa (nem mellesleg a fia, Vjászadéva, írta le az összes Védát), úgy írja le ezt a jelenséget, hogy a Jupiter jegyváltása előtt 12 nappal, a jegyváltás napján és az azt követő 12 napban is bármikor érdemes megejteni egy rituális fürdőt nyílt vízben, hogy lemossuk magunkról az előző év összes dzsudzsuját.  

Persze az indiai tradíció minden jegyváltásra megadja, hogy melyik folyóban lenne ideális ezt a fürdőzést megejteni, de jó bármilyen nyílt víz is.

De azoknak a szerencséseknek, akik Ázsiában portyáznak mostanság, megemlíteném, hogy Október 23-tól egészen November 22-ig a Tapti folyóban kellene megmártózni.

A Tapti folyó majdnem teljesen átszeli egész Indiát keresztbe, kb. 724 km hosszú és India 2 szent folyója, a Narmadá és a Kavéri között található, szóval könnyen lokalizálható és megmártózható ha arra járunk! Gondoltam szólok.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Utazás/Zarándoklatok, Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Heti asztrológiai előrejelzés: November 1-8…

Kos: Befejezés, lezárás és ehhez hasonló területek fogják kitölteni ezt a hetünket, de egy mély spiritualitásból fakadó indíttatás végett. Tehát nem az lesz a vezérfonal, hogy már nem bírjuk tovább ezért itt az ideje befejezni, sőt sem harag, sem más negatív érzelem nem fogja ezt az elhatározásunkat tüzelni és abszolúte nem savanyú a szőlő hangulat. Hanem az a lelki nyugalom, hogy ezeken a dolgokon én már túlléptem, és már nincs szükségem ezekre az életemben.

Bika: Ezen a héten egy kicsit könnyebb lesz konfliktusba keveredni, mint máskor és főként a világ dolgokkal kapcsolatban. Vigyázzunk a munkahelyünkön dúló feszültségekkel kapcsolatosan, és minden olyan stresszes dologgal, ami kötődik a pénzkereset területéhez. Viszont egyértelmű menedékként fognak szolgálni a barátaink, akik hihetetlenül nyugtató hatással bírhatnak ránk. Ha effektíven van baráti kapcsolatunk a munkahelyünkön, nyert ügyünk van.

Ikrek: Az együttműködéseink és a munkánk fog fókuszba kerülni ebben az időszakban. Arra viszont vigyázzunk, hogy  egyrészről ne pörögjünk túl, ne hagyjuk le túlságosan a többieket, mert akkor az együttműködés feltételei felborulhatnak, másodsorban pedig arra is ügyelni kellene, hogy ne feszüljünk rá a partnereinkre, ha ők nem tudják ugyanazt a tempót diktálni, mint mi. Ez nem azért van, mert ők nem akarják eléggé, inkább mi vagyunk túl menetben.

Rák: Ahhoz, hogy ez a hét zökkenő mentesen menjen le, kifejezetten mások segítése lesz a kulcs. Egyrészről nekünk is jót fog tenni lelkileg az, hogy másokat segítünk, vagy akár ki is szolgálunk, sőt elképesztően kellemesen fog hatni az, hogy egy nehéz pillanatban nem a feszültség lesz a domináns érzet, hanem az, hogy mi a problémát felmérve és látva a helyzetet, probléma megoldóként lépünk be a történetbe.

Oroszlán: Ebben a szakaszban egy nagyon erős tanítást is megérthetünk, ha képesek vagyunk egy kicsit befelé figyelni. Mégpedig azt, hogy nem mindig a racionálisan meghozott döntések a legjobbak. Hogy vannak helyzetek, amikor a belülről jövő zsigeri döntés lehet, hogy ellene megy a racionális, kiértékelt és megfigyeléseken alapuló következtetéseinknek, és mégis működnek. Sőt nemcsak működnek, hanem egy sokkal kellemesebb hatást váltanak ki, mint a száraz matekból jövő végkövetkeztetés.

Szűz: Az otthonunk és a rokonaink fogják kitölteni ezt az időszakot és az, hogy bizonyos dolgokat megváltoztassunk vagy úgymond megújítsunk az együttműködéseink rendszerében. Szóval most könnyebb lesz feszült témákat és területeket konstruktívan átbeszélni, de az is, hogy bevezessünk új dolgokat, új elképzeléseket még olyan területeken is, ahol eddig nulla megújulást sikerült beeszközölnünk.

Mérleg: Nagyon aktív hétnek nézünk elébe, és ezt most a belsőnk fogja tüzelni. AZ a vágy, hogy másoknak segítsünk, hogy mások problémáiban konstruktívan megnyilvánuljunk, és úgymond próbára tegyük saját elképzeléseinket, terveinket, rendszereinket. Arra természetesen vigyáznunk kell, hogy ne buldózerként menjünk előre, hogy nem nyomjunk át olyan dolgokat másokon, amit ők nem akarnak, de mi jó ötletnek tartjuk.

Skorpió: Ezen a héten mindent képesek leszünk megoldani szimplán kommunikáció keresztül. Persze vigyáznunk kell arra, hogy miként fogalmazunk meg dolgokat, hogy még véletlenül se azon bukjon el a dolog, hogy túl határozottak vagyunk, túl egyenesek, vagy éppen túl nyomulósak. Mert ez esetben még a jó szándék, és maga az a képesség, hogy ténylegesen is megoldhatjuk az adott problémát is elillanhat, ha a stílus nem stimmel.

Nyilas: Mi magunk a közvetlen környezetünk és maga a közvetlen közegünk fog előtérbe kerülni ebben az időszakban. Tehát a minket körülvevő emberek és a közegünk, tehát a fizikai adottságok is. Így egyértelmű, hogy az otthonuk környékén való tevékenykedés a szeretteinkkel együtt egy jó elképzelés erre a hétre, mint pl. takarítás, szépítgetés, átrendezés, átalakítás. A lényeg az, hogy töltsünk minőségi időt együtt, egymással, közös célok érdekében.

Bak: Ezen a héten az lesz a domináns érzetünk, hogy egy kicsit elvonuljunk a zajos, bajos külvilágtól és befelé forduljunk. Hogy azokkal a dolgokkal foglalkozzunk, amelyek közel állnak a lelkünkhöz és maximum a közvetlen család atmoszféránkban szereplők irányába kelljen alkalmazkodnunk, akik nem borulnak ki, amikor az emberből csak csurran-cseppen a szó, mert a beszéd szünet bizony az egyik legnyugtatóbb dolog a tudatunknak.

Vízöntő: A barátaink és a rokonaink fogják most a kapcsolatot jelenteni a külvilággal. Saját igényünk szerint most nem a külvilágban lefolytatott előremenetel lesz a vezér irányelv, hanem inkább a picit lelassultabb, nyugalomban szöszölgetős feeling lesz a belső ingerencia. Viszont a fent említett személyek segíteni fognak abban, hogy nehogy túl begubózzunk és azért fenn tartsunk egy működő viszony a külvilággal.

Halak: A munkánk fogja kitölteni ezt az időszakot és minden más is, ami kapcsolódik a munkánkhoz. Előtérbe fognak kerülni az ambícióink, a pénzkeresetünk, de az is, hogy mennyi időt és energiát vagyunk hajlandóak mozgósítani annak érdekében, hogy előrehaladhassunk a munkánkban. És persze az is, hogy mi magunk mit érzünk, mint életviteli feladat és az, hogy a jelenlegi munkánk mily módon kapcsolódik ehhez.

Ennek a szakasznak a fő momentuma kb. az egész hét:

  • November 1-2: az eltávozottakra való emlékezés!
  • November 3: Bhanu Szaptami egy különleges asztrológiai nap, amikor nagyon áldásos tenni az egészségünkért!
  • November 4: Gyógyító Buddha nap.
  • November 5: Dzsagaddhatri napja, a jóság és a gondoskodás Istennőjének napja.
  • November 6: Bhisma 5 napja, a harcos szerzetesek 5 napja, ilyenkor harcosoknak kötelező felajánlásokat végezni.
  • November 7-8: Sziddha Jóga napok, amikor is bármibe is kezdünk az sikeres lesz!

Ettől függetlenül a Hold vándorlása végett a csípőnktől lefelé egészen a lábujjainkig végéig egy picit érzékenyebb lesz a szervezetünk. Ezeken a testrészeken kerüljünk mindenféle beavatkozást, akár a leghétköznapibb pedikűrtől egy előreütemezett visszér műtétig. Halasszunk!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Halál a Védikus kultúrában…

A Védák szerint lelkek vagyunk, és a testünk csak egy átmeneti ruha. Mint ahogyan az is változik, amit látunk a tükörben, mert máshogy nézünk ki 5 évesen, majd 13 évesen, és teljesen másképp 35, 56 és 87 évesen is.

Pedig minden alkalommal magunkat látjuk a tükörben, akárhányszor belenézünk. Mert az én, a lélekből eredő énkép, az örök. Olyannyira, hogy a halál is csak egy változás, testileg. Levetjük a régi ruhánkat, mert jó esetben már elhasználódott, és új ruhát kapunk. 

A halállal csak 1 baj van, nem tudjuk, hogy mikor jön. Ezért a Védák úgy gondolják, hogy a spiritualisták egész életükben azt gyakorolják, hogy hogyan kell nyugodtan és tudatosan meghalni.

Minden kultúrában van legalább egy olyan nap, ünnep vagy megemlékezés, amit az eltávozottak emlékének szentelnek. A Védikus kultúrában is van ilyen, és ők ilyenkor azt ajánlják, hogy imádkozzunk azokért akik eltávoztak, hiszen nem mindenki tud felkészülni az eltávozásra. Így mi is segíthetjük útjukat jó szándékunkkal, szeretettünkkel.

 És ezt megtehetjük bárkiért. Most szándékosan nem említenék meg senkit a szeretteim közül, de sajnos így is van elég megemlékezni valónk! Idén 2019, Március 31-én eltávozott a mi Reiki iskolánk legidősebb mestere, Phyllis Lei Furumoto, Hawayo Takata asszony unokája, imádkozhatunk ő érte is.

De most nemrégiben távozott el Franco Columbu, Augusztus 30.-án, aki sokszoros világbajnok testépítő, több ország erőemelő bajnoka, sőt még Olaszország amatőr bokszbajnoka is volt. És mindemellett orvosi diplomát szerzett csontkovácsolásból (1977-ben), sőt évekig ő volt Kalifornia állam csontkovács szervezetének elnöke és legfőbb vizsgáztatója is. Imádkozhatunk ő érte is.

Vagy akár Karel Gottért is, aki szintén mostanság ment el, Október 1-én.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: És, hogy ne legyen túl komor a bejegyzés:

Amikor valaki eltávozik, azt ő már nem érzékeli nehézségként, halála nekünk nehéz, a környezetének. És ez pont így van akkor is ha valaki hülye. Azt ő nem igazán érzékeli, az  nekünk nehéz a környezetének! 

Kategória: Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Védikus Tudástár | Címke: , , | Hozzászólás most!