Filozofálgatás az utazásról…

A Védák szerint tudás megtapasztalás nélkül, csak mentális spekuláció, és mint ilyen ez csak egy felszínes tudás. Ahhoz, hogy az ember elmélyítse a tudását, tapasztalati tudássá kell tenni azt, mert a szimplán akadémikus tudás nem változtat meg minket gyökeresen, míg a tapasztalatokban gazdag, megvalósított tudás az értékrendünket is megváltoztatja.

wm

Pont ezért még a Védáknak is van egy olyan része, hogy Purána, azaz „ősi történetek” amelyek leírják, hogy a Védák tudása miként hat használat közben, ami leírja a követendő példát szolgáltató ősök és hősök történeteit és életútjait.

Ezek a történetek persze mindig messzi-messzi világokban, és teljesen más időkben történnek.

Valószínű azért is, mert ahhoz, hogy olyan tudást engedj be, ami ennyire mélyen megváltoztatja az embert, inspirálónak is kell lenni. De, ha bele gondolunk még a mi nyugati irodalmunkban is régebben az úti könyvek és az úti beszámolók voltak mindig is a legolvasottabbak.

Régen még nem volt annyira felkapott a fikció, a valósságról akartak hallani, és amikor még az utazás nehezebb volt, úgymond elég volt messzi helyekről írni, hogy az embert el tudják varázsolni.

A mai napig az egyik legtöbb nyelvre lefordított könyv, nem más, mint „Marco Polo utazásai”. Az egyik legtöbb átdolgozást megélt mű a „Phileas Fogg, 80 nap alatt a föld körül”. De még korunk első szuper hőse, Sherlock Holmes is, amikor halottnak hitettet Moriarty Professzorral való összecsapása után, álnéven Dán kutatóként utazgatott, többek között Ázsiában is, Tibetben, ahol találkozott Ő szentségével a Dalai Lámával is.

Aztán persze könnyebb lett az utazás, és szórakoztatásra valamint kikapcsolódásra már más világba kellett repíteni az embert a teljes kiszakadáshoz, és megszülettek a szuperhősök, a rajzfilmek, a fantasy és persze Harry Potter, a Gyűrűk Ura és a Trónok Harca is.

Persze ez nem helyettesíti a valóságot, de legalább kimenti az embert a megszokottból. És így újra körbe értünk az utazáshoz, mert ami valóságos, tanulságos és kalandos tapasztalást hoz a lelkünknek az bizony az utazás!

Van egy indiai közmondás miszerint az utazás az egyetlen dolog, amire pénzt költesz, de gazdagabbá válsz tőle.

És ha már filmeknél és könyveknél tartunk, akkor a mi Bhakti Kutiros hozzáállásunk az utazáshoz és az utak szervezéséhez pont ez, hogy minél intenzívebb élményeket élhessünk meg. És ez a válasz arra is, hogy miért pont Ázsia,  mert ott tényleg átkerül az ember egy másik érába, egy totálisan más világba. Ahogy, Jack Sparrow kapitány is megmondotta, a Karib Tenger Kalózaiból:

„A világ nem lett kisebb csak kevesebb!”

Ezért kell becserkészni azokat a helyeket, ahol még a világ több, mert még a valóság az érték, és nem minden egyen szagú, ízű, állagú. Azért a legtöbb nyugati nagyvárosban az az érzésed, hogy bárhol lehetnél a sok franchise cég és az azonos trendek miatt. De persze ettől még itt Európában is kell utazgatni, csak mondjuk lehet, hogy kevesebb idő is elég egy-egy hely bejárásához.

Egyébként eddig minden idők legjobb utazásos filmem a Bakancslista volt, gondolom sokaknak, de egyszer hazafelé Nepálból sikerült a repülőn elcsípnem „Walter Mitty, csodálatos életét” és ez a film mindent visz.

Most ez a kedvenc filmem minden kategóriában, és én, akinek fizikailag fáj a magamnak vásárlás, ahogy kijött a boltokba egyből meg is vettem 3290 forintért, pedig hónapokig képes vagyok várni filmekre, hogy 990 huf legyen az áruk.

Jó azóta láttam, hogy most már mindenhol 4990 forint lett Walter Mitty, de gyerekek megéri.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

UI: Ha olvasnál az utazásról, mint terápiáról az Ájurvédában…

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Ájurvéda, Utazás/Zarándoklatok
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük