március 2018 hónap bejegyzései

Az aktuális asztrológiai előrejelzés: 2018, Március 14-Április 14…

Az előző havi előrejelzésből kiderült, hogy Március 26-ig a tanulmányainkon lesz a fő hangsúly, de utána is marad a tudásunkon a fókusz.

Ettől a naptól ugyanis a Vénusz átlép a Kosba, és így már inkább a vezetés/irányításon lesz a fókusz, főként abból a szempontból, hogy mennyire tudunk másokat mozgatni a tudásunkkal, mennyire tudunk feladatokat delegálni, amivel szinte felhatalmazzuk a velünk együttműködőket.

Sőt mindezt úgy, hogy egészen a mostani szakasz végéig, tehát Április 14-ig, egy Nap/Merkúr együttállásnak is örvendhetünk, ami az igaz, tiszta, tanító beszéd bolygóállása. Így még a külcsín szempontjából sem lehet majd senkinek sem kifogása. Szakszerű vezetés, udvarias és tanítói módossággal karöltve lesz most ennek a szakasznak a mottója!

Valamint azáltal, hogy a Mars csatlakozott a Szaturnusz mellé a Nyilasban Március 6-án (ami a kemény munkabírás és az erős elhatározás bolygóállása is), „nemcsak” dirigálni lesz ingerenciánk, de ahhoz is, hogy vezetőként, példamutatással is elől járjunk a többiek előtt.

Ebben a szakaszban a legmarkánsabb spirituális bolygóállások mind a Rámajána eposzhoz kapcsolódnak. Március 25-én maga Ráma király napja lesz, majd a Március 31-re eső Telihold nap lesz a következő nagy nap. Indiában ezen a napon ünneplik a Rámajána eposz másik főhősének, Hanumánnak a születésnapját. És mivel Hanumán személyisége nagyon sok kellemes és mindennapi élményhez kötődik, ezen a napon Indiában 100 milliók kérnek áldást gyermekeikre, tanulmányaikra, sportteljesítményeikre, a különféle gyógymódokban szerzett jártasságra, de még a harcművészetekben való fejlődésre is.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Heti asztrológiai előrejelzés, Kostól a Halakig: 2018, Március 9-16…

Kos: A lelkünkkel, és az általunk értékes és érdemes dolgokkal kell foglalkoznunk ezen a héten. Sőt egy kicsit be is kell keményíteni, és el kell engednünk olyan részeit és elemeit az életünknek, amelyek nem emelik a mi kis belső világunkat.

Bika: Az együttműködéseink területén kell majd legyőznünk némi nehézségeket ebben az időszakban. Ez érvényes lesz a professzionális életünkre, és a magánéletünkre is. Főként félreértések feloldásában kell majd aktivizálni magunkat.

Ikrek: Spirituális törekvésekre fognak sarkalni minket az e heti csillagállások. Tanuljunk, meditáljunk, végezzünk lelkigyakorlatokat, stb. Valamint gyógyászattal kapcsolatos témákban is tehetünk erőfeszítéseket!

Rák: Az intellektusunk lesz  aktívabb ebben az időszakban, főként abból a szempontból nézve, hogy miként oldhatunk fel kellemetlen történéseket és kellemetlen tapasztalatokat a velünk közelségben lévőkkel, akik nem rokonok, nem barátok, de közel élnek hozzánk. Lásd szomszédok pl.

Oroszlán: A partnereink és a gyermekeink fogják kitölteni ezt a hetünket, és ebben a szakaszban nagyon komoly előrelépéseket fogunk tudni  megvalósítani a családi rendszerek kiépítésében! Kötelességek elvégzésében, stb!

Szűz: Aktív hétnek nézünk elébe, de most többet ésszel, mint erővel kellene, hogy legyen a vezér mottónk! Sőt ne csak tervezzünk, hanem figyeljünk oda az élmény minőségére is! Boldoggá tesz bennünket az, amit most meg kell tennünk?

Mérleg: Beszédes időszakot fogunk végig csinálni ezen a héten. Sőt nemcsak a beszéd fog fókuszba kerülni, hanem mindenféle más kommunikáció is. Szóval írjuk meg az elhalogatott email leveleinket, intézzük el az elmaradt telefonbeszélgetéseinket, stb.

Skorpió: Magunkkal és a közvetlen környezetünkkel kell foglalkoznunk ezen a héten. És leginkább a fizikai szempontból. Pihenjünk, kiránduljunk, mindegy csak töltsünk sok időt együtt, aktivizáljuk magunkat a ház körül, stb.

Nyilas: Ezen a héten minden kimondott szó előtt, minden megtett lépés előtt próbáljunk egy picit elmélyülni, és bele gondolni a következményekbe. Ily módon most sokkal jobb döntéseket fogunk tudni meghozni.

Bak: A világi életünk fog terítékre kerülni ezen a héten. A pénzkeresetünk, az ambícióink és az, hogy mit kezdünk a javainkkal. Abban is tehetünk majd előrelépést, hogy hogyan tudjuk a bevételeinket vagyonná alakítani.

Vízöntő: Ezen hét energiái azon a törekvéseinkben fog minket támogatni, hogy miként alakítsuk munkánkat, teendőinket abba az irányba, hogy ezek megegyezzenek az életfeladatunkkal! Hogy a mindennapi teendőink lelkileg is tápláljanak bennünket.

Halak: Ezen a héten magunkkal kell foglalkoznunk, és leginkább a pihenéssel és a kikapcsolódással. Viszont ez a hét alkalmatlan az aktív pihenésre, a mászkálásra. Gubózzunk be, elmélkedjünk, legyünk sokat csendben, most erre lesz a legnagyobb szükségünk.

Ezen hét fő spirituális eseménye a Március 14-re eső Sziddha Jóga nap. Ezen a napon bármibe is kezdünk áldás lesz erőfeszítéseinken!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Felfázás ellen a tökéletes recept!

Ez a recept azért is kiváló, mert nemcsak az éppen zajló aktuális zavart kezeli, hanem megszünteti a felfázásra való hajlamot is!

A recept egyszerű. Lenyomjuk a 3 napos fehérje diétát, ami minden gyulladásra működik és a 3. fehérjementes nap estéjén megiszunk 1 liter áfonyalevet, lefekvés előtt. 

Ehhez nem kell csili-vili, szuper bio, csak tizenéves szűz lányok által szüretelt áfonyalé, elég a mezei, de csak áfonyát tartalmazó lötty is. Minden verziója jó az áfonyának, tehát lehet, vörös, fekete, tőzeg, stb.

Valamint ne ijedjünk meg, mert másnap reggel barna, sárszerű, büdös valamit fogunk kipisilni, sőt olykor előfordul, hogy még darabos is. 

A biztonság kedvéért heti ismétléssel csináljunk meg 3 kúrát, és meglátjuk újra mehetünk uszodába, lehetünk mezítláb, stb!

Valamint ez egy kötelező recept pároknál, akik fertőzéseket pattogtatnak oda-vissza egymás között. Csinálják meg egyszerre, természetesen más egyéb az aktuális kúrákkal, amelyek az akut problémáikat is kezeli!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Abu Patikája, Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák | Címke: , , | 4 hozzászólás

Dattatréja második guruja a levegő!

Ott tartottunk az előző bejegyzésben, hogy Dattatréja azt tanulta meg a földtől, hogy a Jógi miként látja magát, a környezetében élő lelkeket és azokat az eseményeket és helyzeteket, amelyek megtörténnek vele. 

Második Gurujától, a Levegőtől viszont Dattatréja azt tanulta meg, hogy mi az a minőség, ami összegzi a Jógi hozzáállását a világi életben. Mi az a módszer, ami összeköti azt, hogy miként látja magát és a környezetét.

A levegő mindig tiszta, könnyed, állandó és változatlan. Mindez Dattatréját a tiszta tudatra emlékeztette. A levegő tiszta, hiszen illatokat visz, de ő maga nem változik a hordozott aromáktól. A levegő mindig állandó és változatlan. Még akkor is, ha viharos szelek fújnak egy ideig, hiszen egy idő után minden visszatér az eredeti nyugalmi állapotába. És mindezt a maga könnyed, mindent belengő módján.

Ilyen a Jógi is, kibillenthetetlen és tiszta és ez nem azt jelenti, hogy tejbe tök, mert néha igenis fel kell venni a kesztyűt. De ezt a Jógi nem önös szándékkal, és egész biztosan nem egoból teszi. Hiszen ő változatlan, és ha még néha viharos szelek fújnak, ő ezt is könnyedén kezeli.

Sőt néha pont a küzdelem a lényeg. Mert az a jógi, aki már teljesen megvilágosodott és számára totálisan indifferens a világ, természetesen nem száll harcba, hiszen ő már nem lát különbséget az anyagban. Ő csak a spirituális és az anyagi energiák különbségét észleli. De ezek a jógik már nem is tanítanak, hiszen a tanár és a diák is materiális szerep, mert lélek szintjén mindenki örök életű, minden tudás birtokában van és állandóan boldog.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden e világi tanító nem megvilágosult! Hiszen vannak, akik már teljesen túl léptek a világi élet hullámain, de mégis azt választják, hogy itt maradnak és tanítanak, hogy másokat is hozzá tudjanak segíteni a megvilágosodáshoz.

Viszont ők a világi élet princípiumai szerint fogják működtetni az életüket.

És ehhez hozzá tartozik a harc is. Krisna is részt vett a kurukshétrai csatában. Sőt Krisna és testvére Balaráma, az egymással szemben álló oldalakat támogatták. Szóval a jógi is küzd és harcol, de azért amiért érdemes küzdenie egy spiritualistának! 

Om Tat Sat

Baktai Ádám, Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

További olvasni való ebben a témakörben:

Kategória: Jóga, Védikus Tudástár | Címke: , , , , | Hozzászólás most!