október 2011 hónap bejegyzései

A 7 Ájurvédikus Tanácsa: Leszokás a dohányzásról…

kálmosEgy kedves családi barátnak megígértem ezt a receptet, így ez most csak egy rövid, zanzásított bejegyzés lesz. Nem írok hozzá filozófiát, meg Baktai féle dumát, csak a tiszta esszencia, és mindenki annyira betalálónak érzi majd, amennyire rá vonatkozik.

Az Ájurvéda szerint a dohányzás leginkább egy mentális szükséglet. 1 száll cigaretta elszívása után az immunrendszerünk hatékonysága 80%-kal csökken egy rövid időre. Szóval a dohányzás nem lehet fizikai szükséglet, mert a testünk tudja, hogy árt nekünk, ezért ez szellemi igényként szerepel az Ájurvédikus kezelések listáján.

Persze nekem is vannak dohányos barátaim, higgyétek el nekem ők sokkal jobban tisztában vannak a cigi káros hatásaival, mint a nem dohányzók, és ők nagy százalékban azt mondják, hogy a cigaretta 5 perc nyugalmat és békességet jelent számukra. Csajoknál persze a kávé-cigi, leülünk dumálunk feeling is bejátszik, szóval minden jel arra mutat, hogy ez leginkább egy mentális igény, a nagy többségnek.

Így az Ájurvéda célja ebben az esetben az, hogy abban segítsen, hogy a mentális kívánalmat legyünk képesek kordában tartani. Íme a recept: készítsünk ghee-t 10dkg vajból, ahogy már leírtuk egy korábbi bejegyzésben, ami az allergiáról szólt, és keserű gyógynövény helyett tegyünk bele kálmosgyökér törzset őrölve és persze a gyömbérport is, 1-1 evőkanállal. Ennek a gyógynövénynek erősen nyugtató hatása van a kívánalmak irányában. Ezt a növényt használják az Ájurvédában minden függőség kezelésére.

Ja, és persze kenegessük az orrunkat vele, belülről.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Abu Patikája, Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk | Címke: , , , , | 11 hozzászólás

Önismereti szútrák…

Van, hogy maga az út többet ad, mint a célba érés!

Om Tat Sat

Baktai Ádám aka Fat Yogi.

Kategória: Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Bhakti Kutir bölcsességek, Saját Szektánk Értékrendje, Srí Bhakti Kutir Szamhitá | Címke: | Hozzászólás most!

Malla Yuddha az ősi indiai harcművészet…

myMalla Yuddha – az ősi indiai harcművészet

A szanszkrit malla yuddha kifejezés azt jelenti, hogy harcosok küzdelme, szóval nem valami jól hangzó stílus név fedi ezt az ősi művészetet, inkább egy leírás magáról az aktusról.

A malla yuddha kifejezés először a Mahabhárata nagy hindu eposzban szerepel, ami a nyugati kutatások szerint több mint 2500 éves, a védikus írások szerint pedig 5000 éves, így is úgy is elég régi. A Mahabhárata 18 fejezetes és több mint 100 ezer versből áll, ami nagyjából tízszer terebélyesebb az Iliásznál és az Odüsszeusznál együttvéve.

A malla yuddha a Mahabhárata nagy harcosainak küzdelmét írta le, és ebből eredendően a stílus különböző technikáit is az eposz nagy harcosairól nevezték el.

A Hanumanti technikákat Hanumánról, a majom harcosról nevezték el, aki a Rámajána nagy eposz egyik hőse is. Ezek a küzdelmi módszerek a komplex kivitelezésükről és technikásságukról ismertek.

A Jambuvanti technikák Jambaván, a medve harcos nevét viselik, ő is feltűnik a Rámajánban, és ezek a technikák leszorítások és ízületi támadások révén győzedelmeskednek az ellenfelek felett.

A Bhimaszéni technikák Bhímárol, a Pándava fivérek egyikéről lettek elnevezve, és puszta elementáris erőn alapulnak.

A Jarászandi technikákat pedig Járásandáról, a legkiválóbb démon harcosról neveztek el, és ezek a technikák maradandó sérülések okozására hívatottak, törések és fojtások formájában.

Ezekből a technikákból tevődik össze a Malla Yuddha.

Írjak még róla?

Om Tat Sat

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , , | 4 hozzászólás

Decemberben megyünk Indiába!!!

Kedves Zarándok Tündérmacik,

Egyéb kötelező utazások végett, meg azzal a kecsegtető eshetőséggel, hogy együtt utazhatunk Horváth Ádám barátommal, Harciszerzivel, picit halasztjuk az indiai utat.

A terv az, hogy INDIÁBAN FOGUNK SZILVEZTEREZNI!!!

A delhi-i Lótusz Templom, a világ 7. legnagyobb temploma, ezt is megfogjuk nézni

December 27-én , vagy 29-én indulunk, és két hétig maradunk. A fent említett esetekben vagy a Finn Air, vagy a Lufthansa lesz a nyertes abban a versenyben, hogy ki utaztathat minket. Mondjuk úgy kezdeni az évet, hogy Indiában van az ember, egészen jó élmény. Velem ez eddig nyolcszor történt meg, a nagy 2000-es váltáskor is, és természetesen az azt követő évek mind jók voltak.

Az időpont módosítása végett elképzelhető, hogy megkutyuljuk az utat, hogy érkezéstől függetlenül Vrindavanban legyünk az Újévre, mert egy szent helyen kezdeni az évet még profibb terv.

Persze az állandó kritikusaink, a meleg gimnasztikás, kötekedni imádó emberek már elkezdték pedzegetni, hogy december és január hideg Indiában, de nyugodjatok meg, november végéhez képest decemberben és januárban 3-4 fok a különbség. 21-23 fok van Delhiben, Jaipurban 23-24 és éjszaka 7-9 fok. Ezek átlag hőmérsékletek, így általában ezeknél a számoknál melegebb az idő, mert Indiában mindig a napkelte előtti 1 óra a leghidegebb, de ahogy erőre kap a Nap, már jó idő szokott lenni.

Persze a programban úgy terveztük, hogy egyszer azért fogunk hajnalban mászkálni, amikor körbezarándokoljuk Vrindavan szent városát, de ha nagyon hideg lesz, nekifuthatunk reggeli után is.

Mellesleg nem nyaralni megyünk, hanem zarándokolni Indiába. India Goán kívül nyaralásra messzemenően alkalmatlanabb pl. a köpésre lévő Nepál vagy Thaiföldhöz képest.  Indiába a fantasztikus kultúráért és spiritualitásért kell menni, amihez viszont nincs fogható e világon.

Attól függetlenül, hogy én Hindu vagyok, elfogadom azt, hogy az Iszlám is része az indiai kultúrának, ezért elzarándokolunk a delhi-i nagy Mecsethez is. A több száz év alatt, amióta áll a Mecset, csak két nem muzulmán mondhatott itt beszédet, Mahátma Gandhi és Germánusz Gyula, érdekes, nem?

Én képtelen vagyok egy turista utat levezetni Indiában, mert nekem India szerelem, nem pedig munka, hogy végig nézzük a kötelezőket, és én vadul csoport-vezessek nektek. Például ezért nem járunk múzeumokba Indiában, (a jaipuri királyi múzeum nagyon jó, azt mondjuk meg is fogjuk nézni) de általában a kiállítások nem annyira jók, hogy politikailag korrektül fogalmazzak. Ázsiában, én Tajvanon kívül nem voltam még olyan múzeumban, ahová  vissza is járnék. Jó, adjuk meg a 10 pontot az idén nyílt pattani múzeumnak is Nepálban, de az még teljesen új. Lehet, hogy ráéreztek a Hinduk a múzeum összehozásra?

Én Indiába nőttem fel ezért más kép látom, mint azok, akik nyaralni járnak oda, vagy azért szerveznek utakat és  táborokat, hogy pénzt keressenek ezen. Persze engem mindig azzal vádolnak, hogy túl szépnek és hibátlannak látom Indiát és a kultúráját, és igazuk is van, de elfogultságom azért a racionalitás határain belül helyezkedik.

Krabi partjainál több mint 80 kis sziget, és több mint 100 apró öböl van, itt azért el lehet jógázgatni

Ezért, ha nyaralós utat is szervezünk majd Ázsiába, akkor tuti Thaiföld és Kambodza lesz majd az úti cél, vagy talán Mianmar és akkor a tengerpartos rész nem Thaiföldön lesz. A burmai vagy kambodzsai partok most kb. olyanok, mint a Thai partok voltak vagy 20 éve, nyugi, nem turistákkal tömött, és TISZTA.

Ha viszont jógatábort szervezünk majd, akkor Thaiföld lesz a választás, mert a fantasztikus bangkoki templomok után azonnal Krabiba kell menni, és ott minden nap más szigetre mennénk ki jógázni, és fürdeni. Remélem jól felkeltettem az érdeklődéseteket Ázsiával kapcsolatosan.

Om Tat Sat

UI: Vicces, mert miközben írtam, bekapcsoltam a Travel Channelt, és egy olasz és egy angol srác elmentek Indiába siklóernyőzni, pont azt magyarázzák, hogy Indiában még a hegyekben is annyira meleg van télen, hogy lehet siklóernyőzni.

Kategória: Utazás/Zarándoklatok | 3 hozzászólás

Nyílt nap a Bhakti Kutirban

Drága Tündérek!

Szeretettel várunk Benneteket a Bhakti Kutirban megrendezett NYÍLT NAPON október 16-án vasárnap, 15 órától!

A rendezvényen mmegismerkedhettek újdonságainkkal, és azokkal a szolgáltatásokkal, amiket a későbbiekben szeretnénk bevezetni!

Egy kis ízelítő a programokból:

  • Fengshui tanácsadás
  • Magnevit kezelés (magnetoterápia: az elektroterápia és az akupunktúra elvén működnek, 30 perces kezelések, bejelentkezés telefonon)
  • Ajurvédikus gyógynövények (bemutató és vásár 10 % kedvezménnyel)
  • Gyógyító mágnesterápia  MAGNEVIT (Trembling hang és rezgés terápia – Széles Andor)
  • Egyedi hangterápiás kezelésre is lesz lehetőség (bejelentkezés és időpont egyeztetés 30/949-6005)
  • Holdnaptár bemutató és vásár szerzői áron – Hold, nőiesség, életmód (Személyes találkozás 15:00-17:00 – Imolai Judit, Asztrológus)

Csoportos foglalkozások időpontja:

  • 15:00 – 16:00    Hatha jóga Baktai Ádám
  • 16:00 – 17:00    5 szeretet nyelv előadás meditáció – Varga István
  • 17:00 – 18:30    HANGMEDITÁCIÓ – HUSONYICZA GÁBOR (a program díja 2000 Ft)
  • 18:30 – tól        Női Önvédelem bemutató – Horváth Ádám Kisordas

Bejelentkezés és időpont egyeztetés a 06/ 30 949 60 05 telefonszámon.

Várunk mindenkit szeretettel,

a Bhakti Kutir Közösség

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Jóga | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Új kurzusok és tanfolyamok a Kutirban: Asztrológia, Hatha Jóga Oktató Képző, Tai Chi, Zen Shiatsu

Most már látjuk, hogy hogyan néz ki az elkövetkező pár hónap a Kutirban és így ki tudunk tűzni időpontokat a várva várt képzésekre.

Íme, olvassátok, szemezgessétek, jelentkezzetek:

Om Tat Sat

November 3. Tai Chi:

8 alkalmas tanfolyam, ami alatt kényelmesen és alaposan meg tudjuk tanulni a Tai Chi egy 24 lépéses formáját. Ez a gyakorlatsor az, ami az ázsiai játékokon a kötelező formagyakorlat.

A tanfolyam során a bemelegítéseknél megtanuljuk a 8 brokát tekercs alap chi kung gyakorlat sort, a 6 makko ho meridián nyitó gyakorlatokat, ami annyira elterjedt a távol keleti mozgáskultúrában, hogy a japán do-in szerves része is, és megtanuljuk a zhan zhuang álló meditációs gyakorlatait is a taoista jógából.

Időpontok: Október 31. pihenő nap, ezért, hogy még karácsony előtt be tudjuk fejezni a kurzust, November 3-án kezdünk, de utána December 19-ig hétfőnként fogunk találkozni még hétszer. Az órák 18.00-19.00 óráig tartanak.

November 11. Jóga Oktatói Kurzus:

3 hetente találkoznánk Péntekenként. Reggel 9-től 15 óráig. A tematika az lesz, hogy 90 percet jógázunk, 3 órát elméletezünk és írunk, majd 90 percet jógázunk. A képzés 1 éves, ami 2 szünettel számítva, 15 alkalomból áll.

A képzés ideje alatt a hallgatóknak gyakorlási lehetőséget biztosítunk a Bhakti Kutirban az alábbi feltételekkel: a teljes tanfolyami díj kifizetésekor egy szabadon felhasználható ingyenes jógabérletet adunk, mely a hatha jóga órákon való korlátlan részvételre jogosít. Azoknak a hallgatóknak, akik részletekben kívánják kifizetni a kurzus díját, a jógabérletek árából 50% kedvezményt biztosítunk.

A kurzus elvégzése és a sikeresen teljesített vizsga után ugyanazt az oklevelet kapják meg a résztvevők, mint az oktató, Baktai Ádám.

November 12. Védikus Asztrológia:

Havi 1 teljes szombattal 2 év alatt be tudjuk fejezni ezt a tanfolyamot. Ilyen alkalmakkor reggel 10-től leszünk majd 18 óráig. Bővebben:

November 13. Zen Shiatsu:

5 teljes hétvégés a kurzus, de asztrológiailag is kedvező szombat hiányában az első hétvégi tananyagot 2 részre bontjuk, így az első alkalommal csak vasárnap találkozunk. Megint csak reggel 10-től leszünk este 6-ig, mindkét nap. A kurzusról bővebben:

 A tanfolyamokat 10 ember jelentkezésével tudjuk elindítani!

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Horoszkóp | Címke: , , | 3 hozzászólás

A 7 Ájurvédikus receptje: Óda az almához – Kismamák, Bringások figyelem!

almaGyerekek hideg van! És az elsődleges hatása ennek a lehűlésnek az Ájurvédikus gyógyászat szerint az, hogy a nap már nem tud annyi párát és nedvességet elégetni a légkörünkben így párásabb, felhősebb, fülledtebb lesz a levegő.

Ez sajna azzal is jár, hogy a nagyobb városok levegője szmogos lesz, és hihetetlen mennyiségű égésterméket és egyéb szennyeződést lélegzünk be. Sőt egyre durvább cuccokat, ahogyan az autók egyre eurokonformabbak! Mert így molekulárisan jobban szétbontott részecskék kerülnek a levegőbe, onnan pedig a szervezetünkbe, ami így egyre ártalmasabb ránk nézve.

Természetesen mindenki figyeljen ennek az ellensúlyozására, de kismamák és bringások kifejezetten!

Kismamák egyértelmű, hogy miért, bringások meg persze a komolyabb igénybevételből eredendően intenzívebben és gyorsabban lélegeznek, a kitágult léghólyagokon keresztül pedig több káros anyagot juttatunk a szervezetükbe.

De ne csüggedjetek itt a megoldás az Ájurvéda szerint: Napi 1 alma, minimum.

Persze azt tudjuk, hogy az alma tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, magnéziumot, valamint A, B és C vitamint. Fontos még benne a pektin és a héjában lévő cellulóz, ami nagyon jó béltisztító, és a glukóz tartalma is kiváló, főleg vércukorszint esésnél.

De ebben az esetben a legjobb rész az, hogy az alma sava lesüllyeszti a szervezetünkbe kerülő nehézfémeket a tápcsatornába, ahonnan természetesen meg is szabadulunk tőle. Szóval minden nap egy alma, amit még szezonális szempontból is most kellene fogyasztani gazdagon.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk | Címke: , , , , , , | 1 hozzászólás