Védikus Pszichológia 3 alkalmas előadás: Én, mi, női és férfi Dharma…

yyAnno az apropója ennek a kurzusnak igen egyszerű volt. Egy kedves Jógás házaspár megkért, hogy legyek én a pap az esküvőjükön. Valamint arra kértek, hogy lehetne-e valamiféle Védikus jegyes oktatás szerűen részt venni, ezen szép esemény alkalmából.

Szóval, így arra gondoltam, hogy csapjunk bele a Védikus lélektan lecsójába.

A 3 alkalom egymástól függetlenül is érthetőek lesznek, de külön-külön is érdekesek lehetnek, mert minden egyes előadásnak meglesz a saját témája is, íme:

Első előadás: Az én! Meg egy kis alapozás!

  • Mi a különbség a lelkünk és az ego-intelligencia-elme formált finom fizikai testünk között…
  • Miért hívják a Védák a lelki gyakorlatokat az önmegvalósítás tudományának?
  • Krisna tényleg azt mondta, hogy inkább csináljuk a saját feladatunkat rosszul, mint másét jól?
  • Elvárások kontra vágyak, igények és szükségek.

Második előadás: A mi!

  • A női és férfi lélek sajátosságai, agyban (fizikai felépítés és gondolkodás) és érzelmekben (érzelem, értelem, érzékiség).
  • Tényleg a Vénuszról és a Marsról jöttünk? De hogyan váljunk ezek után Hold és Nap/Jupiter természetűvé?
  • Nők és Férfiak, mint kapcsolati embertípusok.

Harmadik előadás: Női és Férfi Dharma!

  • Indiában már gyerekkorban kezdődik a kapcsolatra nevelés kontra felszínesedő kapcsolatok a nyugati világban, és a virtuális világ adta „örömök”…
  • Kit szeretünk? És ha szerettünk valakit, akkor az mindig szép és tökéletes, és akkor már vitázni sem vitázunk sohasem? A vita Dharmája: avagy sohase találkozzon a kemény női belső a kemény férfi külsővel.
  • A hosszú és egészséges kapcsolat titka: kommunikáció és elfogadás.
  • Energia beosztás, hogy Barbie Ken mellett élve ne GI Joe-ba legyen szerelmes.

Az előadások dátumai: 2020, Április 24, valamint Május 8 és 15!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Kategória: Ájurvéda | Címke: | 3 hozzászólás

Reggel 9-kor jógázunk együtt a világtörténelem első nemzetközi jóganapján, Nepálért…

garuda ktmTehát, most vasárnap, Június 21-én reggel 9-kor jógázunk egyet a Feneketlen Tónál, a XI. kerületben. Találkozás a Hemingway étterem mögötti kis füves placcon!

Több pázsit is van az étterem és a park színpad között, tehát ha sokan leszünk, akkor is elfogunk férni. A jóga óra díjazása adomány jellegű, és egy szép kis Buddhás dobozban fogjuk össze gyűjteni, majd Nepálban felhasználni. Valamint leírnék nektek egy-két belső információt a földrengésről, amit nekem onnan súgtak az én ottani barátaim.

Képzeljétek el, ahol mi Katmanduban meg szoktunk szállni, a Hotel Blue Horizon, a tulaj bácsi egyik szállodája csak, 4-ből. Habár a 2012-es brigáddal azt hiszem a Lucky Strike-ban laktunk, ami szintén Dévendráé, de bent van Thamelben. De mindegy is, emberünk 4 db szállodájából 2-ben laknak otthontalanok, természetesen ingyért,  és egy ideig ő is etette és itatta szegényeket.

A földrengés után volt olyan szakasz is, amikor az általában 60 forintos ásványvíz 1500 forint volt, mert annyira nem volt víz az egész völgyben, akkor a mi szállodás bácsink a víz elfogyatalával üdítővel itatta a gyerekeket, de mondta is, hogy ha továbbra sem lesz víz, akkor előkapja majd a sör készletét, és azt fogják nyomni a gyerekek, utána meg majd jön a tömény.

Szerencsére már újra van víz Katmanduban, de persze Ázsiára jellemző módon már el is kezdődött a monszun, így most meg az a baj, hogy túl sok víz van. Párnapja pont hatalmas földcsuszamlás is volt, több tucat ember halt meg, ami még mindig a földrengés számlájára róható fel, mert ez is egy olyan helyen történt, ahol a fák kidőltek, és a gyökér rendszereik már nem tartanak meg annyi földet, mint korábban.

Persze Ázsiában lassan őrölnek a malmok, de pl. India elképesztően sokat segít Nepálnak, így amiről már korábban is írtam nektek, szerintem jó nyom lesz nekünk, hogy mi örökbe fogadhatnánk egy kis templomot, vagy valamilyen spirituális helyet, és segíthetnénk, annak az újjá építésében.

Egyébként az UNESCO már drónok segítségével nagyjából felmérte a terepet a templomok és kolostorok szemszögéből is. Mint tudjátok Katmandu völgyében korábban 3 királyság is működött, mind a 3 koronázási térben komoly károk keletkeztek. Kb. 30 épület dőlt teljesen össze a világörökségi listáról és 120 rongálódott meg. Az egész országra nézve kb. 1000 templom és kolostor sérült meg.

Ugyanakkor ne érezzétek a nyomást, nem arra kell kalibrálni magunkat, hogy most kötelező sokat adni, én inkább az angolszász adománygyűjtésben hiszek, abban, hogy sokan adnak, és abból jön össze a sok. És nem tudom, hogy melyik 2 koronázási téren, de a 3-ból kettőn összedőlt a Krisna templom, azt is meg lehetne próbálni, de ha úgy jön össze az összeg, akkor simán örökbe fogadhatjuk Garuda oszlopát is a Katmandu-i Durbar téren. Ami egyébként úgy dőlt le, hogy Garuda szobra érintetlen maradt, 10 méteres zuhanás után is, ja és persze talpra érkezett, pedig az oszlop ripityára tört. Ez látható a fotón is.

Szóval jöjjünk el jó sokan vasárnap, és hajrá! Kérlek, osszátok meg ezt a bejegyzést!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Pár héttel azután, hogy elkezdtem írogatni nektek, hogy Június 21-én jógázunk
egyet majd Nepálért, a National Geographic elkezdte reklámozni, hogy ugyanezen
a napon este 10-től lesz egy műsor a nepáli földrengésről, kemény, nem?

Kategória: Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , | Hozzászólás most!

A most aktuális havi asztrológiai előrejelzés: 2015. Június 15-Július 17. Nap az Ikrekben…

astrolilaA mostani Nap/Mars együttállás kifejezetten jó a vezetésre és az irányításra, és arra, hogy saját erőből segítség nélkül legyünk képesek dolgokat megvalósítani, és szerencsére mindezt támogatni fogja a tanító, gyógyító és papi bolygók együttállása.

Sőt a Jupiter és a Vénusz jelenléte a Rákban tovább tudja azt támogatni, hogy vezetőként is ne hatalomból nyomjuk végig saját akaratunkat, hanem közös megegyezéssel vezessük a mi kis közösségünket. Meg fog adatni az a lehetőség, hogy szellemi vezetőkké váljunk, fizikai vezetőkből.

A fizikai síkon tevékenykedő vezetőket kötelező követni, mert része a szabályzatnak, a rendszernek és a szerződéseinknek, de a szellemi vezetőket az emberek önszántukból követik. Most ezzé lehet válni!

Sőt, mivel a Rák jegye jelzi a tömegeket is, ebben a szakaszban sok-sok embert tudunk segíteni iránymutatással, szóval ha világuralomra töréssel kapcsolatos terveink vannak, ezt valamikor ez idő tájt kellene bedobni a köztudatba.

Aztán Július 5-től ez még tovább fog finomodni, mert a Merkúr is beérkezik az Ikrekbe a Nap és a Mars mellé, és vezetői képességeink jó kommunikációs erőkkel is meg lesznek támogatva.

De visszatérve a Jupiter/Vénusz együttállásra a Rákban, ez egy hihetetlen lehetőség, hogy fizikailag is tegyünk az otthonunkért. A Rák jegye a minket körülvevő lakhatási lehetőségeket, de még a járműveinket is uralja.

Felújítást, változtatást, vagy bármilyen fejlesztést teszünk meg ebben a szakaszban, az támogatásra lel és könnyebben fogjuk tudni véghezvinni az elképzeléseinket.

Ezen kívül a Rák jegye még erősen kötődik a szívünk és lelkünk elégedettségéhez is, így ha most végzünk spirituális tanulmányokat, természetesen a megfelelő forrásból, nagyon mélyen meg fogja tudni érinteni az értékrendünket, és nagyon hatékonyan fogja tudni befolyásolni az elégedettség érzetünket.

És hát az anyai szerep is a Rák jegyének hatáskörébe tartozik, szóval úgy is mint anyukák, és úgy is, mint anyáink irányába könnyebbé válnak a teendők, feladatok és kapcsolatok.

Aztán Július 5-én szinte egyszerre a Merkúr jegyváltásával a Vénusz is pozíciót vált és áthalad az Oroszlánba. Már írtam nektek, hogy a Vénusz picit el tudja tántorítani a Nap erejét, és el tudja csábítani a kijelölt útról, így ebben a szakaszban vigyáznunk kell, hogy ne használjuk ki hatalmunkat arra, hogy élvezetekhez jussunk mások kárára.

Ezek után, majd egy év után, Július 14-én a Jupiter átmegy az Oroszlánba és picit alábbhagy az elmúlt idők magasztossága, majd 17-én a Nap is áthalad a következő jegybe, a Rákba.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Ha kíváncsi vagy napi lebontásban is a most aktuális asztrológiai állásokra, katt ide…

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Bhakti Kutir Bhindu: Az egészen bámulatos himalájai só…

Természetesen én is vad összeesküvés párti vagyok, de azért nem elvetemülten. Mostanában halljuk azt itt-ott, hogy mérgeznek minket a sóval, de én nem gondolnám, hogy ez tudatos rosszindulatból fakad.

Ez kb. olyan, mint a cigaretta. Azt hiszem, 2012. Január 1-től van az, hogy már csak olyan dohány terméket lehet az Unió területén árusítani, ami át van itatva egy olyan vegyszerrel, aminek az a hatása, ha nem szívsz bele a cigarettába, akkor 1-2 percen belül elalszik.

Ez azért van, mert az EU területén minden évben 30-32 ember halálra ég a dohányzás közbeni elalvás miatt. Szóval, hogy ezek a balesetek ne forduljanak elő, bevezették ezt az új adalék anyagot. Persze nem tudom, hogy hány ember dohányzik az EU-ban, de ha azt mondjuk, hogy kb. 50 millió, akkor most 50 millió embert azért adalékoznak meg, hogy megmentsenek 30-at.

Szerintem ez így van a sóval is, picit belepiszkálunk, és akkor hátha jobb lesz tőle az emberek vérnyomása, érfali helyzete, stb. Persze ezt is nyugati módon van csinálva, hogy úgy is mindenkinek tutira ugyanaz lesz a jó! Ami persze nem így van.

Egyébként a mostani orvosi kutatások azt mondják, hogy ha a só már problémaként jelentkezik a szervezetünkben, az több, mint 90 %-ban só hiány, és elenyésző százalékban só többlet.

De mindezzel nekünk nem is kell foglalkoznunk, mert most már itt van és mindenhol elérhető a Himalája só! Ez a tökéletes só a szervezetünknek.

És ami egészen elképesztő az, hogy a mai tudomány 118 ásványi anyag létezéséről tud, ebből a himalájai só 84-et tartalmaz. Sőt már olyan termékek is multi vitamin néven futnak, ami ennek az ásvány mennyiségnek a töredékét tartalmazzák. Szóval egyértelműen és csakis Himalája só! (Egyébként azokból elemekből, amit nem tartalmazz a Himalája só egy csomó mérgező, lásd plutónium, urán, stb.)

Egyébként nem tudom mennyire emlékeztek, de kb. 10-12 évvel ezelőtt még csak egyetlen német cég kiszerelésében lehetett himalájai sót kapni, itthon, és azt a terméket úgy hívták, hogy Alexander Salz. Ez azért volt, mert egy olyan külszíni bányából hozatták a sót, amit még Nagy Sándor alapított kb. 2300 évvel ezelőtt, durva mi?

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: A Himalája sót nagyon ritkán hamisítják, mert Indiában és Pakisztánban olyannyira olcsó, hogy nem éri meg azzal bajlódni, hogy itteni kősót rózsaszínre szinezenek.

Kategória: Abu Patikája, Ájurvéda, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske, Baktai Ádám válaszol, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

3 évente egyszer van Purushottama hónap…

Már többször írtam nektek arról, hogy a legtöbb lelki és vallási kultúra a Hold naptárat követi, és ezért éves szinten eltérő napokon szoktak megtörténni a spirituális ünnepek, még nálunk az európai hagyományokban is, mint pl. a húsvét vagy a pünkösd.

Ezzel így vannak Indiában is. Minden évben 12 hold hónapot tartanak be, de mindig marad egy kis extra azáltal, hogy a Hold 27 nap és 8 óra alatt kerüli meg a földet, és 29 nap alatt ér vissza ugyanoda a földünkhöz képest, mint a kiinduló pontban. Így minden 2 és fél évben a 12 hold hónaphoz képest hozzáadnak egy extra hónapot, a Purushottama hónapot a Védikus Kalendáriumokhoz.

A Purushottama szanszkrit szó az jelenti, hogy a „legmagasztosabb” de ezt a hónapot Amala mászának is hívják, azaz hibátlan hónapnak.

Idén, 2020-ben is lesz ilyen. Szeptember 17-től – Október 16-ig fog tartani. Ebben a hónapban a szokás az, hogy lelkileg foglalkozzunk sokkal többet magunkkal. Meditáljunk, tanuljunk, rakjuk rendbe a belsőnket és iktassunk be olyan szokásokat, amelyek fent is tartják a rendbe tételeinket.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy hanyagoljuk el a materiális világ által támasztott felelősségeinket és feladatainkat, elvégre egy hónap azért elég hosszú idő. Minél több a felelősségünk annál több ember billen ki, a mi kibillenésünkkel. A Védák szerint nincs hitéletünk és civil életünk. Egy életünk van, aminek része a spirituális értékrendünk és a világi életünk feladatai is.

Nekünk nyugatiaknak különöseb vigyáznunk kell az egyensúlyra, mert hajlamosabbak vagyunk még a jó dolgokat is fanatikusabban látni és csinálni. Sokszor az sem számít, ha az egész környezetünk azt nyögi, hogy mi éppen mit követünk, vagy ép milyen szétcsúszásban vagyunk.

Én például nem is tudok mit kezdeni azzal, amikor valaki ezeket nyomja, hogy “én nemcsak egészségesen eszem, hanem csak szüzek által szedett, és csak Irán területén megtermett királydatolyából sajtolt cukrot teszek a bio-vegán-zsírszegény-lattémba, amit persze csak újra hasznosított uránium pogácsákból fröccsöntött bögréből vagyok hajlandó elfogyasztani”. “Nemcsak jógázom, hanem szétbüntetem magam, és meghalok a szőnyegen, mert olyan hajlékony szeretnék lenni, mint az indiai mesterem, aki 25 éve gyakorolja azt, amit én 2 éve.”

Szóval most nem azt szeretném népszerűsíteni a Kutir honlapján, hogy legyen még egy olyan hónap, amikor szét tudjuk magunkat tolni, és újfent megbizonyosodhatunk, hogy nem vesszük eléggé komolyan lelki törekvéseinket. Nem!

Csináljunk valami természetest, a napjainkba beilleszthetőt, és ne a szeretteinken spóroljuk meg az időt, hanem a felesleges dolgokon! Mert most többet fogunk foglalkozni a kis lelkecskéinkkel.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár | Címke: , , , , | 3 hozzászólás

Idén először a földkerekségen, Nemzetközi Jóga Nap…

Tavaly Decemberben az indiai Miniszter Elnök indítatása végett az ENSZ minden év Június 21-et jelölte ki Nemzetközi Jóga Napnak.

Idén ez Vasárnapra esik. Mi szólnátok egy közös Jógázáshoz a Feneketlen Tónál, és a bejövő adományokat pedig közösen felajánlanánk Nepálnak. Hm?

modiji yoga

A képen Narendra Modi jógázik, India jelenlegi Miniszter Elnöke!

A bejegyzést megosztani ér, és hálás köszönet is érte.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga | Címke: , , , | 1 hozzászólás

A mostani 10 milliószoros nap különlegessége…

m10Akiknek még új a téma, ide kattintva el tudják olvasni, hogy miért is ezek a napok az év legfontosabb napjai a tibeti kultúrában.

De röviden annyit mondanék, hogy minden évben 4 ilyen 10 milliószoros nap van. Viszont a mostani, idén ez a második és 2015. Június 2-re esik, nagyon komoly nap, a varázslás szempontjából.

Mert most Kedden Telihold lesz, de a Hold a Skorpióban fog állni, ami a Hold leggyengébb pozíciója. 2 hét múlva meg újholdkor pont a Bikában lesz a Hold, amikor is az Újhold miatt gyenge a Hold, de mégis a Bikában a lehető legerősebb helyzetben áll.

Sokan tudjátok, hogy Teliholdkor a Nap és a Hold mindig egymással szemben állnak, míg Újholdkor a Nap és a Hold együttállnak csillagászatilag. Ezért ez a jelenség, hogy a Hold Újholdkor áll a lehető legerősebb helyzetében a Bikában és Teliholdkor áll a leggyengébb pozíciójában a Skorpióban, évente csak egyszer jöhet létre.

A varázslásban ez a legerősebb, de mégis gyenge, leggyengébb, de mégis erős állások rendkívül kedvezőek. Egyszerűen azért mert a Tantra alapszabályai közé tartozik az, hogy minél magasztosabb valami, az általában annál egyszerűbb is, és minél
komplikáltabb valami, az annál nehezebben megérthető és gyakorolható.

Nem beszélve arról, hogy ez a keddi nap pont Sznána Játra napra is esik, egy rendkívül szép spirituális napra.

Szóval varázslásra fel, és 10 milliószoros lesz a hatás, bármit is teszünk, tehát okosan.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , | Hozzászólás most!