Sorozatunk folytatódik: Hogyan engeszteljük ki a bolygók negatív hatásait, fókuszban a Szaturnusz…

ShaniMár többször is írtam nektek, hogy a Védikus tudományágak nagyon erősen kőtődnek egymáshoz. Sőt hasonló rendszerekben működnek és hasonló elvek szerint gyakorolják a látszólag különféle, de valójában teljesen egy tőrről fakadó tudományokat.

Bizony a Védikus Asztrológiát is használják úgy, mint pl. az Ájurvédát. Tehát, ha a Szaturnusz bolygó hatásai picit jobban hatással van ránk, mint az harmonikus lenne, akkor a Szaturnusz bolygó hatásait megpróbálhatjuk egy hangyányit kiengesztelni, egyensúlyba hozni. Pont úgy, mint amikor a tűz alkatú emberek a nyári meleg idején különféle hűtő tevékenységekkel csökkentik a szervezetükben felgyülemlett Pittát.

A Szaturnusz természeténél fogva hajlamos arra, hogy lassítsa és nehezítse erőfeszítéseinket. Picit pokrócabbé és érzéketlenebbé is tehet bennünket. Előhozhat ízületi bántalmakat, keringési zavarokat és emésztési panaszokat is. Hajlamosíthat a depresszióra, a befelé fordulásra és a szótlanságra is.

Ugyanakkor a Szaturnusz spirituális oldala az aszketizmussal fonódik össze, így a böjtök, a lemondások és a fizikai síkon gyakorlott spiritualitás, mint pl. a jóga, a chi kung és a tai chi is ehhez a hideg és kemény bolygóhoz kötődnek.

Szóval, ha fent említett területeken gondjaink vannak, vagy fejlesztenénk ezeken a területeken, akkor, íme néhány egyszerű gyakorlat a Szaturnusz kiengeszteléséhez:

  • Etessünk meg egy fekete kutyát kenyérrel, Szombatonként.
  • Szombatonként gyújtsunk olaj lámpást. Égessünk szezám vagy mustármag olajat.
  • Sohase bántsunk bogarakat, csúszó-mászókat és fákat.
  • Adományozzunk lábbelit, takarókat, fekete színű ruhákat szegényeknek, hajléktalanoknak.
  • Segédkezünk látássérülteknek ahol csak tudunk.
  • Sohase legyünk durvák szolgákkal, takarítókkal, munkásokkal, árusokkal. Sőt mindig időben fizessünk nekik, hiszen ők különlegesen kedvesek a Szaturnusznak.
  • Az éjjel folyamán ne fogyasszunk tejtermékeket.
  • Kerüljük a helyzeteket, ahol hazudni kell.
  • Szombatonként ne vásároljunk fém tárgyakat vagy olajat.
  • Hordjunk a középső ujjunkon egy vas karikagyűrűt. Hölgyek bal kézen, urak jobb kézen.
  • Szórjunk ki főtt rizst varjaknak.
  • Egy tetszőleges szombaton durva szövésű fekete ruha darabba csomózzunk bele 12 db mandulát, némi fekete szezámmagot, némi fekete babot és egy pénzérmét. Ezt tartsuk az otthonunk legsötétebb sarkában. 8 héttel később, mondjuk el a csomag felett 108 x a lent megtalálható mantrát és ajándékozzuk el ezt a csomagot, vagy engedjük bele egy folyóba a csomagocskát. És kezdhetjük elölről.
  • Hordjunk magunknál apró ezüst golyócskákat.

És a kedvencem:

  • Tömjünk meg egy bambusz fuvolát cukorral és ássuk el egy elhagyatott helyen az éjszaka közepén.

Persze ezen praktikák között vannak olyan dolgok is, amelyeket akár minden nap elvégezhetünk, de a nagyobb teendőket, időzítsük Szombatra, a Szaturnusz napjára.

Ha, inkább a spirituális gyakorlatok érdekelnek bennünket, akkor a következő mantrát ajánljuk fel Szaturnusznak, minden Szombaton, 108 ismétléssel, lehetőleg a napkelte utáni első órában:

A nilandzsana virág…

„om nilandzsana szamábhaszam, ravi putra jamágradzsam,

csahaja martanda szambhutam, tam namámi saniscsaram.

om aim hrim srim saniscsarajá namaha. ”

“Felajánlom a tiszteletem a Szaturnusz bolygónak, aki lassú mozgású, és olyan mély kék, mint a nilandzsana virág, aki a Nap és annak kedves az árnyék szülöttje, és aki a Halál Istenének testvére.”

Ideális esetben 24 ezerszer kellene elmondanunk a fent leírt mantrát, 40 nap alatt. Egy jó asztrológiai szombaton kezdve. Opcionálisan mantrázhatjuk mind az 5 sort, vagy csak első 4-et, vagy csak az utolsót, ahogyan időnk engedi.

De kiváló felajánlás a Hanumán mantrák elmondása is, hiszen a Szaturnusz megáldotta azokat akik Hanumán mantrákat ajánlanak fel szombatonként! Valamint Dasarath, Ráma apja írt egy gyönyörű amntrát a Szaturnuszhoz, amit úgy hívnak, hogy Shani Stotram! 

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Itt eltudtok olvasni még még néhány érdekes információt a Szaturnuszról!

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

4 Responses to Sorozatunk folytatódik: Hogyan engeszteljük ki a bolygók negatív hatásait, fókuszban a Szaturnusz…

  1. Visszajelzés: Védikus Asztrológia: A bolygók negatív hatásainak semlegesítése: Fókuszban a Mars… | Bhakti Kutir

  2. Visszajelzés: Bhakti Kutir

  3. Visszajelzés: Védikus kozmológia: Szaturnusz… | Bhakti Kutir

  4. Visszajelzés: 2023. Január 17, jegyet vált a Szaturnusz… | Bhakti Kutir

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük