Balaráma és Hayagriva napja, és ezen spirituális nap lényege…

hayagrivaEzen Telihold napján ünneplik Indiában Isten 2 inkarnációjának is a születését.

Krisna azt mondja a Bhagavad Gitában, hogy időről időre Ő eljön a világba, hogy bátorítsa az elesetteket, újra előtérbe állítsa a spiritualitást és természetesen a jók védelmében azért is, hogy csapást mérjen a gonoszokra. Ezek a versek a Gitából olyannyira ismertek, hogy még a Golyóálló szerzetes című film záró akkordjaiban is felhangzik.

A nagy mesterek és tanítók úgy interpretálják ezeket a stanzákat, hogy Isten hely, idő és körülményhez illőn érkezik ebbe a világba, és Ő határozza meg egy-egy kor Dharmáját, vagy spirituális útját. Persze az is lehet, hogy nem Ő jön el Maga ebbe a világba, hanem maga helyett ideküldi prófétáját.

Mindemellett a Védák még azt is elmagyarázzák, hogy minden élőlénynek 12 lehetséges verzióban lehet kapcsolata Istennel, így ezért sem lehet különbséget tenni a világ különböző vallásai közt, hiszen mind-mind egy másféle kapcsolatot részesít előnyben Istennel. Pl. az eredeti Krisztusi tanítások is inkább egy Atya/Gyermek viszonylatba helyezték az ember és Isten kapcsolatát, ami az egyik fajtája a 12 kapcsolat archetípusnak, míg a klasszikus Iszlám inkább Isten hatalmasságát domborítja ki elsődlegesen, ami megint csak egyike a 12 alap kapcsolati mintának.

Tehát a Védák szerint egy azon Isten jöhet többféle hangulatban ebbe a világba, és küldheti saját prófétáit is, akik ha még úgy is tűnne, hogy mást mondanak, valójában ugyanazt tanítják, a szeretetet. Legfeljebb picit más fényben, és másra helyezve a hangsúlyt, akár a hely, idő és körülmény végett, de mindenki a szeretetről tanít és “az ember és Isten kapcsolatáról”.

Szóval a mai nap, 2020. Augusztus 3, két fontos Isteni jelenést ünnepelnek a Védák, Balarámét, aki a birkózók és jógások Istene, nem mellesleg Krisna bátyja és Hayagrívá-ét , aki meg a tudás Istene. Ez valószínűleg szintén egy érdekes szimpózium lenne nem-Hinduknak, hogy Balaráma egyébként Isten bátyja.

Mindentől függetlenül, a mai nap folyamán az lenne a lényeg az, hogy tegyünk a tudásunk gyarapodásáért, a jóga és harcművészet gyakorlásunk minőségi és/vagy mennyiségi fejlődéséért, stb.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Egyébként Indiában ezen a napon kötnek emberek szeretteik, barátaik csuklójára piros zsineget, ami az összetartozást és az egymás védelmezését szimbolizálja.

Az egy hiedelem, hogy csak lánytestvérek köthetnek piros madzagot a fivéreik csuklójára! Mindenki köthet mindenkiére, akit szeret és óv! Csak ezt a mantrát kell hozzá elmondani:

Jénabaddho balirádzsa, dánavendrah mahászurah,

téna tvám pratibaddhnámi, rakso má csala má csala.

“Ahogyan Bali királyt, a démonok királyát is kötötte az igazság esküje, úgy kötlek meg téged a védelmezés jeléül, az élet minden mozzanatában.”

Ahogyan Sting bácsi is megénekelte: every breath you take, every move you make, every vow you take, I’ll be watching you!

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belehabarodva a védikus kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A kolostorban 2.30-kor keltünk, és a tanuláson kívül minden nap részt vettünk 2-2 órás meditáción és templomi szolgálaton, valamint elég sok kerti munkát és takarítást is felajánlhattunk, mint szolgálat. Magunkra főztünk és tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt. De mindenek felett az volt a legfelemelőbb, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhagavad Gita, a Jóga szentírás, Bhakti Kutir
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

2 Responses to Balaráma és Hayagriva napja, és ezen spirituális nap lényege…

  1. Visszajelzés: Augusztus hónap esemény naptára… | Bhakti Kutir

  2. Visszajelzés: Ashunja Shajana Vrata, vagyis az alvás böjt fogadalom… | Bhakti Kutir

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük