Jóga tábor jelentkezési határidő…

Kedves Tündérkék,

Most Vasárnap lesz a jelentkezési határidő a montenegrói Jóga táborunkra!

susanj

A program nem változik a tavalyi táboritól, mert nagyon bevált. Reggel Jógázunk egy másfél órát, erősen terápiás jelleggel. Délután átvesszük a Tai Chi egy 24 lépéses formáját, így a tábor végére meg is lesz a sorozat. 

A reggeliket mi biztosítjuk, főként mediterrán hatású hamikákra számítsatok, és a hétből 2 délután együtt főzni is fogunk, természetesen ultra finom indiai ételeket.

Megint csak a tengerparttól pár száz méterre leszünk, apartmanokban. Vannak 2, 3 és 4 fős apartmanok is. Bennük konyha, szoba, fürdő ami kell. Susanj-ban leszünk Bar városának közvetlen közelében. 

Szeptember 5 szombaton kellene indulnunk, mert az előtti nap asztrológiailag húzós. Viszont hiába vonatozzunk az első este, már aki úgy jönne, hogy Belgrádig autóval és onnan vonattal, amire az autóinkat is felpakoljuk, meg lesz a 7 éjszaka, szóval visszafelé majd Vasárnap indulunk.

Most úgy számoltuk, hogy a 2 fős apartmannal számolva 95 ezer forint lenne  a tábor díja, meg a fent említett étkezések, stb. Tőbb fős apartmanban valamivel olcsóbb lesz. 

Amennyiben kérdéseitek lennének írjatok nekem a Facebookon, vagy a goredas@yahoo.com címemre.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük