A Bhagavad Gitának több mint 750 ismert fordítása létezik, így most nem rugóznék fordításokon, hanem inkább a tartalomra és a kontextusra fókuszálnék.
Igyekszem majd felhasználni nagy és okos jógik magyarázatait is a leírásokban, hogy érthetőbb legyen ez a magasztos szöveg, és szerény személyem meglátásait is közzéteszem majd, amit dőlt betűkkel fogok jelezni, hogy azokat a részeket legyen lehetőségetek fenntartásokkal kezelni. Ok?
Hogy egy picit kézzel foghatóbbá tegyem nektek ezt a művet, elmondanám, hogy 2005-ben AK Bansal és Dr. PV Holay kiszámolták a védikus asztrológia segítségével, hogy Krisna i.e. 3228-ban született, Július 21-én, és a nagy kurukshétrai csata, ami előtt Krisna elmesélte a Bhagavad Gitát i.e. 3143, November 13-án kezdődött el. Azért volt szükség ezekre a kalkulációkra, mert a Védák bolygóállások alapján rögzítették a főbb események dátumait, és nem egy idővonalon.
Ezenfelül az is egy érdekes információ, hogy a Matsya Purána azt írja, hogy Krisna 89 éves volt a Kurukshétra-i csata idején, szóval nekem megfelelnek a fent leírt dátumok. 1-2 év ide-oda szerintem elfogadható, 5000 év viszonylatában. Több is veszett oda Mohácsnál vagy, hogy stílszerű maradjak Kurukshétránál.
És akkor bele is vágnék az első fejezetbe, ami az Ardzsuna Visháda Jóga címet viseli, azaz Ardzsuna szomorúsága néven fut, és 46 verset tartalmaz.
A Bhagavad Gita úgy kezdődik el, hogy Dhritarástra az akkoriban uralkodó király meg kérdezi Szandzsaját az elbeszélőt, hogy mesélje el, mi történt miután fiai és Pándu fiai összegyűltek a szent Kurukshétra helyén, hogy megvívjanak egymással.
Ebben a versben több nagyon fontos dolgot említenek meg a Gitát magyarázatokkal ellátó nagy Jógik.
- Dhritarástra azt kérdezi, hogy mi történt Kurukshétránál, amit ő Dharmaksétrának is hív, ami azt jelenti, hogy a spirituális kötelességek helye. Itt fel lehet már mérni, hogy a király aggódik fiai miatt, akik nem éppen Dharma követő, vagyis a spirituális feladatokat ellátó emberek voltak, míg az „ellenfeleik”, saját unokatestvéreik, a Pándavák (Pándu fiai) Krisna barátai voltak, akik igen csak jó lelkű, jámbor személyiségek hírében álltak, még akkor is, ha mind az öten kiváló harcosokként is letették névjegyeiket. Visvanáth Chakravati Thákur szerint az öreg és vak Dhritarástra abban is reménykedett, hogy talán fiai hirtelen megtisztulnak gőgjük és haragjuktól, valamint irigységüktől a Pándavák irányába és visszaszolgáltatják nekik jogos királyi címeiket, így a csata elkerülhető lett volna.
- Keshava Kashmiri a Nimbarka Vaisnava vonal 29. Áchárjá-ja, vagyis iskola vezetője, pedig Dhritarástra másik belső vágyára hívja fel a figyelmet, miszerint hátha maguk a Pándavák kerülnek egy olyan emelkedett hangulatba, Kurukshétra szent helyén, hogy lemondanak jogos trónjukról, így a testvér háború ugyancsak megúszható lett volna.
- Dhritarástra úgy fogalmaz, hogy mi történ az enyéim és a Pándavák között. Ami valamelyest sejtett arra következtetni, hogy Dhritarástra, habár saját unokaöccseiről van szó, a Pándavákat nem tekintette sajátjainak.
Hogy ez érthetőbb legyen, íme a kontextus:
A Mahabharata ott kezdődik, hogy Santánu királyt említi meg, a dinasztia első királyaként. Viszont Santánu fia úgy hal meg egy csatában, hogy még nem születtek gyermekei. A család kihallásának elkerülése végett, Santánu király fogadott fiát, Vjászát a szentet, aki lejegyezte a Védákat, kérik fel, hogy nemzzen gyerekeket a megözvegyült királynénak.
Az első alkalomkor a királyné az aktus során végig teljesen összezárt szemekkel feküdt, így a megfogant gyermek vaknak született (Dhritarástra). A második alkalommal a királyné teljesen elfehéredett, amikor meglátta Vjászát, ezért ez a fiú fehér bőrrel született (Pándu). A harmadik alkalommal a királyné már nem törte tovább magát, és az egyik szolgáló lányát küldte el a légyottra, ebből az együttlétből született meg Vidura, a harmadik fiú a családban.
Eleinte a második fiú Pándu uralkodott, hiszen a bátyja vak volt, de amikor Pándu elhunyt, akkor Dhritarástra vette át a hatalmat.
Pándu és Dhritarástra fiai együtt cseperedtek, szinte testvérként, főként úgy, hogy királlyá nevelésükben olyan elképesztő harcosok vettek részt, mint Bhisma és Dróna, akik egyenlőként szerették és kezelték őket.
Viszont Dhritarástra önző és kényeztető szülő volt, elrontotta fiait, akik attól rettegve, hogy unokatestvéreik egyszer majd hatalomra kerülnek, hiszen a nép a Pándavákat szerette és támogatta, többször is életükre törtek. Majd egy elcsalt kockajáték segítségével 14 évre száműzetésbe is kényszerítették saját véreiket.
A száműzetés folyamán is történt néhány kísérlet abba az irányban, hogy megszabaduljanak az 5 fivértől, akik túlélték azt a 14 évet, sőt időközben megházasodtak prominens és hatalmas királyi családok leányaival. Így már feleségeik révén is királyként kellet volna őket tisztelni.
A 14 év után a Pándavák, Pándu fiai, visszatértek és még abba is bele mentek volna, hogyha kapnak 1-1 falut, amelyek vezetőiként élhették volna életüket, hiszen harcosként az irányítás és vezetés kötelező dharmája az egyénnek. De Dhritarástra fiai erről sem voltak hajlandók tárgyalni. Így lassacskán háborúvá avanzsálódott a helyzet. Ez a Kurukshétrai csata előzménye.
És pont ezért aggódott Dhritarástra. Hiszen fiai arra készültek, hogy egy szent helyen csatába bonyolódjanak zarándok lelkületű spiritualistákkal, akik híres és rettegett harcosok voltak, és persze azon is szorongott, hogy a karma törvénye valószínűleg nem az igazságtalanokat fogja ilyen esetben támogatni.
Azáltal, hogy ez a bejegyzés elég hosszúra sikeredet, most azért nem húznám tovább, de ne aggódjatok nem versenként fogunk haladni.
Folyt. köv.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője
