június 2014 hónap bejegyzései

A 2014-es nyár oktatás programja a Bhakti Kutirban: Asztrológia, Shiatsu, Ájurvéda, Tai Chi, és még sokan mások…

DSCF3808Azt tervezzük, hogy idén ősszel picit elmennénk Ázsiába (ami végül is lehet bármennyi idő, mert 20-25 év elég kevés Ázsiába, ahol repül az idő, de ez persze csak vicc volt), de addig is szeretnék még egy-két dolgot átvenni veletek. Ugye most már 3. éve megy a jelenlegi asztrológiás csoport, így bizony 3 éve nem kezdtünk Védikus Asztrológia oktatásba, de most fogunk! Szóval, íme a listánk, és sok szeretettel várlak benneteket.

Védikus Asztrológia: Ha 2 hetente találkozunk 3 órára, akkor az alapokat le tudjuk fektetni, és ez lenne a fontos. A Védák az asztrológiát tartják a Védák szemeinek, mert ezzel a tudománnyal könnyedén bele láthatunk a múltba, a jelenbe és a jövőbe is.

Így 6-7 alkalomból el tudunk majd jutni arra a szintre, hogy teljesen tisztában legyünk az asztrológia működésének rendszerével. Amin keresztül ráláthatunk az idő 3 faktorára, a múltra és arra, ami eljutatott minket a jelen helyzetbe a születési képletből, a jelenre a kérdő horoszkóp rendszeréből (prasna asztrológia), és hogy rálássunk, de befolyásolni is tudjuk a jövőt a muhurta asztrológiával és azáltal, hogy előre ki tudjuk választani a megfelelő időpontot minden feladatra, eseményre és életszakaszra.

Taoista hosszúbot gyakorlatok: A Taoista Jógát gyakorló szerzetesek gyakran választottak remete életet, és a hegyekbe elvonulva, az erdők mélységében végezték testi és lelki gyakorlataikat. A Taoista remeték alapvető kelléke volt a hosszúbot. Vándorbotként is használták, de önvédelmi fegyverként is, az erdők mélyén élő vadállatokkal szemben, és a banditák ellen is.

A Bhakti Kutirban tanított hosszúbot gyakorlatok egy 24 gyakorlatból álló sorozat. A gyakorlatok hatása főként az ízületekre hat. Hajlékonyabbá és ruganyosabbá teszi a vállakat, a csípőt és a gerincet. Amit legelőször vesz észre az ember, hogy hihetetlenül megnő az ízületek mozgás tartománya, így még a legkötöttebb emberek is könnyedén végezhetik a gyakorlatokat.

Minden korosztálynak ajánlott a gyakorlatok elsajátítása, amit az olajos jógák után szoktunk lehetőleg szabadtéren elvégezni, hogy legyen elég helyünk a botok forgatására.

Shiatsu: Ősi tradicionális Japán fizioterápia: Ez a kurzus a szokásos menetben fog lezajlani, 5 hétvége alatt. A teljes tanfolyam menetét itt el lehet olvasni, árastul, mindenestül.

Ájurvéda alaptanfolyam: Ez a kurzus is már tradíció a Bhakti Kutirban, így mondhatom, hogy a szokásos módon havonta egy alkalommal találkozunk, Pénteken 17 és 20 óra között.

Ide kattintva a teljes oktatás menetet el tudjátok olvasni…

Tai Chi: Most Májusban kiderült, hogy ha hetente 2 alkalommal találkozunk, akkor 8 óra folyamán igen csak kényelmesen meg lehet tanulni azt a 24 lépéses forma gyakorlatot, amit nálunk a Kutirban meg lehet. Szóval Szeptemberben hetente 2-szer, Tai Chi a parkban. Kedden és Csütörtökön 18 órától a Feneketlen tónál, találkozás a Budai Park Színpad lépcsőinél, a Hotel Flamenco-val szemben.

Ide kattintva tudsz bővebben a Tai Chiról és az árakról olvasni…

Taoista Jóga: Ez egy 14 hetes kurzus, aminek célja az, hogy a szervezetünket teljesen regenerálja. Most már mondhatom, hogy tradíció a Kutirban, hogy ezt a kurzust Szeptembertől Karácsonyig szoktuk közösen átvenni, de most erre nem lesz időm. A terv az, hogy 2 heti adagot veszünk át minden alkalommal, amikor találkozunk, és így 7 hét alatt megtanulhatjuk az egész folyamatot, de természetesen, ha csináljuk is, akkor 14 hét alatt fogjuk végig csinálni az anyagot, csak már a 7. találkozónkra le lesz írva a füzeteitekbe, az egész a végéig.

Ha bővebben olvasnál erről a rendszerről és a Taoista Jóga gyakorlatok hatásairól, katt ide…

Ismétlők a kurzusokon, egyharmad áron vehetnek részt!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske, Bhakti Kutir, Shiatsu, Védikus Asztrológia | Címke: , , , | 3 hozzászólás