Július 3-án újra lemegy az Asztrológia tanfolyam első órája, hogy még lehessen csatlakozni a tanfolyamhoz…

astrotanKedves Érdeklődők,

Páran írtátok, hogy még csatlakoznátok a 7 alkalmas Védikus Asztrológiát bemutató tanfolyamunkhoz, így lesz egy korrepetálás Július 3-án.

Ugyan felvették az első előadás anyagát hangfelvétel formátumba, de rajzoltunk jó néhány ábra is az előadás folyamán. Persze a most csatlakozók is megkapják a hangfelvételt, de kb. a rajzok nélkül majdhogynem lehetetlen lenne megérteni az előadást, vagy csak nagyon nehezen, így összeülünk még egyszer és újra neki futunk a bulinak. Ezután az alkalom után betudtok majd csatlakozni a többiekhez, akikkel Június 20.-ával kezdtünk bele ebbe a tanfolyamba.

Természetesen a fent említett ismétlő órára azok is jöhetnek, akik ott voltak az első órán is.

Szóval Július 3-án, Csütörtök 17 órakor találkozunk és 19.15-ig be is fejezzük, hogy még tudjak jógát tartani utána. Találkozás a Feneketlen tónál, a Budai Park Színpad lépcsőinél. Ez kb. a Hemingway étterem és a tó mögött van. 

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: A tanfolyam többi időpontját itt megtaláljátok. 

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Ájurvédikus rálátás a krumplira…

krumpliÉvek óta szinte boszorkányüldözés folyik a krumpli ellen az ezo-bio-öko-fitness világban, és így a krumpli maga lett a sátán az étkezésben, mert hizlal, szénhidrát bomba, és így minden rosszat el lehet róla mondani.

De mi tegyünk azokkal a tényekkel, hogy egy öklöm nagyságú krumpliban annyi a rost, mint 6 db aszalt szilvában, hogy annyi benne a c vitamin, mint 2 db almában és azzal, hogy kiváló B1, B6 vitamin és kálium forrás.

Hogy ha más köretekhez vagy pl. a zabpehelyhez hasonlítjuk, akkor messzemenőleg a legjobb mutatókkal rendelkezik.

  • Kb. 200 gramm krumpliban 161, fehér rizsben 217, durum (teljes kiőrlésű) tésztában 209 és zabpehelyben pedig 364 kalória van.
  • Rost: Krumpli 3,8 g, fehér rizs 0,7 g, tészta 1,8 g, zab pehely 2,1 g.
  • Szénhidrát: Krumpli 36,59 g, fehér rizs 47,03 g, tészta 41,82 g, zabpehely 15,43 g.

Hogy is van ez? Meg akkor most mi legyen!? És szerintem ezért is releváns az Ájurvédikus hozzáállás!

Mert az Ájurvéda egyszerűen áll hozzá az ilyen dilemmákhoz, mert mindig tudatosan a jót választja mindenben és mindenből. A krumpli erőssége természetesen a rostban rejlik, ez kb. 20 %-a krumplinak, a maradék 80% pedig víz. Szóval a krumplinál a szárazanyag tartalomra domborít az Ájurvéda.

Pont ezért, amint szétnyomkodjuk a krumplit és benne a rostokat, egyből sokkal nehezebb lesz megemészteni, hiszen a rost tartalma nem fogja olyan gyorsan átmozgatni rajtunk, mint amilyen gyorsan a szervezetünk képes lenne erre a rost segítségével. Sőt ha még hozzá dobunk a szétnyomkodott krumplihoz egy kis vajat is, meg tejet is (legalább tegyünk hozzá szerecsendiót, ami segíti a megemésztését), akkor már tényleg nehéz lesz és emésztésileg terhelő, sőt hizlaló, és ez az a rész ami ezo-bio-fitnessileg teljes mértékben felvállalhatatlan.

Szóval nem kell kidobni a krumplit a fürdő vízzel, azért mert sokan kárognak, csak együk egy picit természetesebb formátumban, a krumpli dharmájának megfelelően. Süssük meg parázson, vagy sütőben, de egészben! Főzzük, de egészben! Ez az Ájurvéda elképzelése krumpli ügyileg!

Réges-régen öreg olasz hippiktől láttam Indiában azt a trükköt, hogy a krumplihoz vaj és olíva olaj keveréket tettek pici oregánóval, mindezt alufóliába és úgy ment az egész bele a parázsba. Szóval vannak lehetőségek az egészben elkészített krumpli terén is.

És azoknak, akiknek ez mind tökéletesen érdektelen, mert imádják a krumplit, és amúgy is minden formátumban fogyasztják íme egy Ír recept, ami feldobja a krumplipüréről alkotott alapvetéseinket.

Om Tat Sat

Baktai Ádám keletkutató, a védikus tudományok szakértője

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske, Blog/Gasztro Blog, Gasztro Blog Vegáknak | Címke: , , , | 1 hozzászólás

Ájurvéda és a pálinkafőzés, ívás, készítés, stb…

fruitsMár megszokhattátok, hogy Keddenként szoktam írni a Marssal kapcsolatos dolgokról, harcról, vegyszerekről, agresszióról, mert a Keddi napok felett uralkodó bolygó a Mars, és a Mars kötődik a fent említett témakörökhöz.

De már azt is megszokhattátok tőlem, hogy a „Bazi nagy Görög lagzi” film mintájára, én mindent Indiára vezetek vissza, pont úgy, ahogyan a filmben az öreg Görög fószer, mindent görögnek mondott.

És újfent egy már többször is említett Ájurvédikus aforizmára szeretnék emlékeztetni benneteket, miszerint minden lehet méreg, és minden lehet életet adó nektár is. Attól függően, hogy mennyit fogyasztunk valamiből, az mennyire illik az alkatunkhoz vagy éppen a betegségünkhöz, és még attól is, hogy hogyan készítjük azt el.

És ha már kis hazánkban mindenki főzhet otthon magának páleszt, akkor elárulnám a legfontosabb Ájurvédikus alapszabályokat. Először is az Ájurvédában főként kesudió pálinkát használnak, értágítóként, napi adag hajnalban 1 cl. Szóval kb. olyan vehemenciával fogyasztják a páleszt, mint a bort. (Katt ide az Ájurvédikus kisfröccs receptért…)

De az értágító, az emésztésserkentő, a gyomorfertőtlenítő és egyéb jótét hatásai az alkoholnak csak akkor lép hatásba, ha jó minőségben van előállítva az anyag.

Természetesen Ájurvédikusan is cefréből indítják el a folyamatot, de ebben a rendszerben kizárt a rohadt, a kukacos, a mindent bele hozzáállás. Az Ájurvédikus elképzelés mentén nem kerülhet bele minden a cefrealapba, se telekszomszéd, se gumicsizma, se aranyhal, semmi sem a gyümölcsön kívül.

Mert, ahogy az Ájurvédában mondják rossz alapanyagból szinte lehetetlen jót, míg jóból meg nagyon nehéz rosszat előállítani.

A másik nagyon fontos téma az érlelés. Persze sok helyen az a divat, hogy ki kell rakni a cefrét a napra, mert akkor jobban befortyan, és ütősebb lesz! De ezt nagyon nem szabad!

A cefre erjedésekor mindenféle organizmusok versengenek a cukor felzabálásáért, és amelyik nyer az fogja meghatározni, hogy milyen lesz majd a pálinka. Azok az organizmusok, akik a jó minőségű alkoholt állítják elő a cukorból 15 és 20 fok között szaporodnak a legjobban, tehát az érlelés szigorúan csak pincében történhet meg.

Magasabb hőfokon azok az organizmusok szaporodnak a legjobban, akik méreganyagokat is felszabadítanak az erjedés folyamata közben, és bizony abból lesz a fejfájós, gyomorégetős, kerítésszaggató főzet, ami persze a hányást is elősegíti.

Szerintetek hasznos volt ez? Vagy itt már túllőttem a célon.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ui: Természetesen arra oda kell figyelnünk, hogy a tömény alkohol nagy tételben azért is rossz az Ájurvéda felfogásában, mert becsapja a szervezetünket. Annyi kalória van alkoholban, mint a szénhidrátban és a fehérjében együtt! Viszont kb. nulla benne a tápérték. Szóval ezzel a sok üres kalóriával nagyon becsapjuk a szervezetünket!

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske | Címke: | 2 hozzászólás

Hatha Jóga népszerűsítés férfiak körében, és némi belső információ Isten illatáról…

ryan giggs jóga közben, minden idők legeredményesebb wales-i labdarúgója...

ryan giggs jóga közben, minden idők legeredményesebb wales-i labdarúgója…

Nem terveztem semmi komolyat, csak annyit, hogy azok a férfiak, akik ma 19.30-kor nálunk megjelennek jóga órán, és nem a méltán várt Német – Portugál meccs előtt ülnek, kapnak ajándékba 5 száll, kézzel készített kiváló minőségű Aguru füstölőt.

Egyébként a Védák azt írják, hogy Isten illata 5 összetevőből kikeverhető, a szantálból, a kámforból, kék lótuszból, a pézsmából és az aguruból. Sajnos az arányok nincsenek megadva.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Jóga | Címke: , | Hozzászólás most!

A most aktuális asztrológiai előrejelzés: Nap az Ikrekben (Június 15 – Július 16)

astrownaksSzóval újra élvezhetjük a Nap/Merkúr együttállást, ami a tanárok és az oktatók bolygóállása, de itt még annyival megbolondítódik a helyzet, hogy a Jupiter is az Ikrekben van, és a Jupiter bolygó szanszkrit neve az, hogy Guru, azaz a mester.

Mindez az Ikrekben, ami a természetes zodiákus 3. háza, ami a kommunikáció jegye is, tehát azok a kis mackók, akik most majd ebben a hónapban fognak születni, azok ilyen veleszületett szupersztárok lesznek a beszéd és a tanítás területén, főként úgy, hogy ezt a hármas bolygóállást még a Rahu, a felfokozás és túlműködés bolygója is fényszögeli a Mérlegből.

De ez a különleges bolygóállás kb. csak 4 napig lesz jelen az égen, mert Június 19-én a Jupiter átmegy a Rák jegyébe, ahol is a legerősebb pozíciójába fog kerülni.

A Jupiter kb. 1 évente vált jegyet, így ez egy igen ritka jelenség asztrológiailag, amit így Indiában jól meg is ünnepelnek. Amikor a Jupiter jegyet vált, akkor az előtte és utána 12-12 napban tisztító fürdőt vesznek az ezt a lelki gyakorlatot végzők, különböző zarándok helyeken. Ennél a váltásnál, ha pont Indiában mászkálunk, akkor Június 7-től 19-ig a Szaraszvati folyó az ajánlott hely, Június 19-től Július 1-ig meg a Jamuna folyó.

Ebben az elkövetkező évben a Jupiter erőssége miatt mindaz a jelenség, ami a Jupiterrel kapcsolódik, hihetetlenül fel fog erősödni az életünkben.

Tanulás, tanítás, tanácsadás, életviteli rendszerek kialakítása, jog, igazság, sport, betegségből való felépülés, spiritualitás, elmélyült gondolkodás, és mindenféle szép és jó fog életünkbe beköszönni.

Mindeközben Június 18-án a Vénusz belép a saját jegyébe, a Bikába, ami az ínyencség, a szépérzék, a luxus kivitel, a művészetek, és minden más, ami szép és extravagáns bolygóállása.

Ugyanakkor a Jupiter is erős pozícióba lép, és ez még jobban felfokozza az igényt a kényelemre, és a lazításra, mert maga a Jupiter is egy vizes bolygó, akár a Vénusz. Így ez a szakasz kiváló időszak lesz pihenésre és önmagunk kényeztetésére.

Ugyanakkor mindkét bolygó a gondolkodó, tanító és gyógyító kasztba van besorolva, így egy ilyen periódusban a tanulás és tanítás is előtérbe tud kerülni. Szóval az elvonulás és a tudásra összpontosítás is lehetővé válik ebben a szakaszban, főként úgy, hogy a Szaturnusz és a Rahu még midig a Mérlegben van, tehát a másokkal való együttműködés még mindig terhelt. Így a tanulás igen csak jó opció lesz Július 13-ig, amíg a Vénusz hazai pályán, a Bikában lesz.

Utána sem lesz panasz a tanításra és a fejlődésre, mert amikor a Vénusz átlép az Ikrekbe és csatlakozik a Naphoz és a Merkúrhoz, egy fantasztikus bolygóállás lép életbe. A Nap/Merkúrról már többször is írtam ebben a kalendáriumban, de a Vénusz/Merkúr bolygóállás ebben az évben még csak most állt elő.

Csillagászatilag az tudnunk kell, hogy a Vénusz és a Merkúr annyival közelebb vannak a Naphoz hozzánk képest, hogy nekünk a földről ez úgy látszik, hogy a 2 bolygó sohasem lép el távolabbra, mint 2 állatövi jegy a Naptól. Tehát, ha a Nap ebben a Hónapban az Ikrekben áll, sem a Vénusz, sem a Merkúr nem lehet a Kosnál hátrább, sem pedig az Oroszlánnál előrébb. Ez csillagászatilag lehetetlen lenne. Szóval ezek a bolygóállások viszonylag gyakoribbak szoktak lenni, de akkor is különlegesek.

A Merkúr és a Vénusz hatalmas ugrással fejleszti a kommunikációnkat, főként abban az irányban, hogy picit óvatosabban, diplomatikusabban tudjuk megfogalmazni a mondanivalónkat.

És eközben megint csak egy igen ritka jelenséget fogunk átélni. Július 13-án, 18 hónap után, a Rahu és a Ketu is arrébb vándorol egy jeggyel.

A Ketu hátrafelé halad a Halakba, és a Rahu pedig a Szűzbe. A Ketu a Halakban jól tudja érezni magát, mert a Ketu picit olyan, mint a Mars, és a Mars jó barátságban van a Jupiterrel, aki a Halak uralkodó bolygója. Viszont azáltal, hogy a Halak a természetes zodiákus 12. háza, ami az elválás, a vég és egy picit a halál jegye is, hajlamosabbak leszünk az elvonulásra, és az egyedüllét keresésére, főként úgy, hogy picit nehezebbé válhat az érzelmeink kifejezése és kimutatása is ebben az időszakban.

A Rahu a Szűzben a hatos házbéli jelenségeket fogja fokozni, tehát pl. az egész világban érezhető lesz majd egy gazdasági élénkülés, és a szolgáltatásokban is lehet majd növekedés. De a hatos ház végett vigyáznunk kell a felburjánzó ellenségeskedésre, és hát arra is, hogy ebben a pozícióban nem kizárt, hogy újra lesz egy globális betegséges izgulni való, mint pl. pár éve a H1N1-es vírus. De ne feledjük, a Rahu az illúzió bolygója is egyben, szóval nem minden arany, ami fénylik.

És így Július 13-án és 14-én áll elő az is, hogy a Rahu és a Mars egy jegybe kerül, ami azért nem annyira vidám, szóval abban a 2 napban nagyon vigyázzunk a balesetekre, az összetűzésekre.

Utána a Nap Július 16-án átsiklik a Rákba, és az már a következő hónap története.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

A Június 20-án kezdődő Védikus Asztrológia mini tanfolyam menete és elvei…

medieval_astrologyElőször is azt szeretném lefixálni, hogy ez a 7 alkalmas tanfolyam teljesen nulláról indul. Tehát az első 1-2 alkalom még azoknak is szórakoztató lehet, akik csak olyan mostanában gyakorta használt szavakkal szeretne tisztába kerülni, mint aszcendens, 3. ház ura a hetedik házban Jupiter a Rák jegyében, stb.

Képzeljétek el tavaly a google nyilvánosságra hoztam, hogy mely kulcs szavakra kerestek rá a legtöbben szép kis hazánkban, és a “élet nagy dolgai” kategóriájában a “mi az aszcendensem” volt a 3. leggyakoribb rá keresés. Szóval nagyon népszerű az asztrológia az összes javával és veszélyével, így azt mondanám, hogy az első 2 alkalom az alapok alapjainak lefektetésével fog kezdődni, ami minden asztrológiai rendszer alapja is egyben, legyen az a nyugati, a kínai, a tibeti vagy éppen a védikus.

Szóval onnan fogunk elindulni, hogy miként működik az asztrológia a valóságban, tehát némi csillagászattal kezdünk. Mert sokkal könnyebb megérteni az asztrológia működési elvét, ha látjuk magunk előtt, hogy pl. miként működik az egész az égbolton, és akkor az olyan kifejezések, mint retrográd bolygó, bolygó együttállás, stb. mind egyből értelmet nyernek. De még az olyan végtelen egyszerű, de hasznos események is, mint pl. az évszak váltások, és az időjárás összefüggési az asztrológiával kapcsolatosan is érthetőbb lesz.

Ezt hívják elvrendszeri oktatásnak a Védákban, és persze majd azért jó lenne, ha otthon átnéznétek hétről hétre az átvett dolgokat, de nem lesz magolás, mert Védikus oktatás alapja a megértés és nem a bevágás. 

Persze úgy is lehet tanulni, hogy be magoljuk azt, mit jelent Nap a Kosban, a Bikában, az Ikrekben, stb., és ezt minden bolygóra vonatkozóan, de akkor csak a memóriánk fejlődik, de a megértésünk nem. Egyébként nagyon nehéz is megtanulni az össze variációt a 9 bolygóra, ami a 12 házban és a 12 jegyben variálódhat, ami így 1296 szöveg lenne, nem beszélve a 27 csillagképről, amit a nyugati asztrológiában nem igazán használnak, de az indiaiban igen, mert úgy viszont máris 34, 992 szöveget kellene megtanulnunk.

De a Védikus oktatás szerint meg kell tanulnunk a 9 bolygó minden csínját és bínját, meg a 12 állatövi jegy értelmezését, meg a 12 ház jelentéseit és persze a 27 csillagkép jellemzőt is, de ez így még csak mindig 60 kategória és nem majd 35 ezer! Szóval elveket fogunk átvenni, és ha, a kombinációs képességeinket is fejlesztjük ez által, akkor az intuitív rálátásunk is fejlődik majd, mert ne feledjétek az asztrológia még a pálmalevél jóslás kialakulásának környékén Indiában meg lett átkozva, hogy csak akkor működik majd ha a tudásunkat és az intuitív képességeinket azonos erőviszonylatban használjuk.

És ne aggódjatok, a tanulástól, sőt leginkább az elvrendszeri tanulástól megjön az intuíció, mert ahogy a Védák mondják, tanulás nélkül az intuíció csak képzelgés, míg intuitív használat nélkül a tudás nem más csak száraz spekuláció.

És persze majd átvesszük az indiai asztrológia még másik 2 legfontosabb rendszerét is, a prasna és a muhurta asztrológiát is, tehát a kérdő horoszkóp és a megfelelő időpontok kiválasztásának rendszereit is.

Mindezt persze Baktai Ádám verzióban, sok duma, érdekesség és élményalapú oktatás, mert míg nyugaton sokszor az az oktatás alapja, hogy az kérdez, aki tudja, és annak kell válaszolni aki meg nem tudja, a Védikus oktatásban a tanárnak kell tolnia a dumát, és még szórakoztatóan is, hogy nektek legyen kedvetek a téma elsajátításához. 

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: A 7 alkalom előre meghatározott időpontjaiért és az árekért katt ide…

Olvasni való a Védikus Asztrológiáról:

Mi is az a Védikus Asztrológia?

Mi a különbség a Védikus és a Nyugati Asztrológia között?

Étkezés a Védikus Asztrológia szerint!

JP Morgan: A milliárdosság titka, legyen egy jó asztrológusod! 

 

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | 2 hozzászólás

Bhakti Kutir Bindhu: Gyors Ájurvédikus elsősegély recept…

tandgEgy alkalommal sikerült úgy megvágnom magam kerámia késsel, hogy ha a körmöm nincs ott, akkor valószínű, hogy lekapom az ujjam hegyét.

Persze vér mindenhol, stb. Olyannyira durva volt a vágás, hogy 2 nappal később vízben voltam, és amikor a seb szétnyílt, még mindig képes volt a vérzésre, ami azért szép teljesítmény.

És, hogy mitől állt el a vérzés kb. 1 perc alatt, egy ilyen mély és durva sebből?

Kurkuma és gyömbér por összekeverve pici vízzel, és durr bele a sebbe. Nem csíp, nem égett, csak jó! Ezt tudja az Ájurvéda!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Abu Patikája, Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák | Címke: , | 1 hozzászólás