Ahogyan a mi kis nyugati világunkban fejlődik a spiritualitás kultúrája egyre többször hallani azt a kifejezést, hogy a mesterem így, meg a gurum úgy. A jóga tanárom ezt mondta, a reiki mesterem meg ezt. De mindezt megvizsgálván vajon mi mester és/vagy a tanár definíciója a keleti kultúrkörökben?
Íme, a Védák álláspontja az én olvasatomban:
Röviden a tanár és a mester közötti különbség csak annyi, hogy a mester egy sokkal személyesebb kapcsolatot ápol a diákjaival/tanítványaival, mint a tanárok. Persze így több a felelősség vállalás is a diák irányában, de a mesterek már csak ilyenek.
Amikor erről szoktunk beszélgetni egy csomóan megdöbbennek, hogy ezen definíció szerint akár az általános iskolában is volt már mester/tanítvány viszonyuk, a hétköznapi matek vagy földrajz tanárukkal. A válasz IGEN! Persze!
És ez így is van jól. Hiszen van akinek a foglalkozása tanár, de ő mester szinten működteti a hivatását, és persze ott van a másik oldal is, hogy vannak kikiáltott mesterek, akik még a tanár szintet sem közelítik meg. (Természetesen a tanár kifejezést itt nem szitok szóként használtam.)
A Védák szerint a tanárok felelőssége az, hogy átadják a tudásukat, de hogy ezzel mit kezd a diák, az már nem feltétlen a tanárra felelősége. Általában ilyenek a tantermi szituációk, meg az olyan rövid tanfolyamok, amikor az ember kb. hatszázad magával van jelen egy pár napos kurzuson, amikor esély sincs arra, hogy egy személyes kapcsolat ki tudjon alakulni tanár és diák között. Persze ettől valaki nem rossz tanár, de marad tanár és ennyi.
Aztán meg vannak azok a tanárok, akik nem tudnak így tanítani, mert őket nem feltétlen csak a saját tudás témakörük érdekel, hanem az is, hogy mások, hogy fogják azt alkalmazni tudni, vagy esetleg tovább adni, stb. és így ők már a diákjaik személyiségével is foglalkoznak. Sőt ők olyan módon próbálják felhozni a személyiségét is a tanítványaiknak, hogy azok majd méltó képviselői lehessenek a jövőben az ő közös ágazatuknak.
Ők a mesterek! Mert az igazi mestert nem arról ismerjük fel, hogy több ezer tanítvány mozog körülötte, hanem arról, hogy a mester mestereket képez ki a diákjaiból.
Régebben már írtam nektek, arról, hogy a Védákban 4 féle Gurut, azaz mestert különböztetnek meg, de még ezen felül is van egy minőségi kategorizálás! Mármint az, hogy maga a mester mily módon vállal felelősséget a tanítványa irányában. Ezt a minőségi különbséget Bhaktivinode Thákur, a Bhakti Kutir egyik alapítójának tollából idézném:
- A Pancsaratrika Guru, azaz aki egy spirituális beavatás, vagy egy más lelki folyamat révén hivatalosan is a Mestere lesz valakinek és ennek a “megállapodásnak” hűen, mindaddig ameddig a tanítvány betartja az ő rendjük szabályrendszerét, ő gurujaként, mestereként gondoskodik róla és az ő lelki fejlődéséről. De amint a tanítvány már nem hű úgymond a tanítás fizikai rendszeréhez, a mester-tanítvány megállapodás elvész.
- A másik Gurut a Védák Bhagavat Gurunak hívják, ők a ritkább mesterek! Ők azok, akik teljes mértékben felelősséget vállalnak azok irányába, akiket elfogadnak, mint tanítványok. Sőt ezek után már az is mindegy, hogy a tanítvány követi-e vagy sem a szabályokat, betartja vagy sem az előírásokat Ő ott van és segíti a diák fejlődését minden áron.
És még ott van egy apróság amiről nem igazán esik szó itt nyugaton, hogy nem csak a gurunak kell elfogadni a tanítványt, de a tanítványnak is a mestert.
A Guru szempontja persze attól is függ, hogy Ő Bhagavat vagy Pancsaratrikus Guru kiván lenni, mert míg az első kategóriában szerintem lehetetlen sok tanítványt elfogadni, addig Pancsaratra Guruja lehet az ember akár százezreknek is.
A tanítvány szemszögéből meg az a mérvadó, hogy olyan mestert fogadjon el, akinek a szavait szentnek és sérthetetlennek tudják elfogadni, és akinek a személyisége olyannyira inspiráló, hogy tudjuk Őt követni tűzön-vízen át, stb., stb.
Valószínű erről azért nem esik annyi szó itthon, mert nekünk nyugatiaknak ritka az, hogy valaki mesterekkel tudjon együtt élni, lenni. Persze az olvashatjuk megannyi honlapon, hogy “az én mesterem Sri Srimad Szvámi Jóga Krisna Buddha Véda Tirtha Maharádzsa”, mert esetleg részt vettek egy pár hetes képzésen Indiában, de valószínű, hogy az a mester az utcán nem ismerne meg azokat az embereket, akik oly ékes szólóan dicsekednek az ő tollaival. És pont ezért van a Védák rendszerében több gurunk, mert addig ameddig nincs meg az a Bhagavat Guru, aki minket is elfogad ezer százalékig, addig tanulhatunk a Vartmapradarsika Gurunktól, a Diksa Gurunktól, stb., stb…(a különböző guruk magyarázatához, katt ide…)
De a lelki fejlődésünkhöz elengedhetetlen a személyes útmutatás, így egy Guru irányítása is, akit mi is elfogadunk a lelkünkben és Ő viszont elfogad bennünket. Persze csak ha komolyan gondoljuk a spirituális utunkat!!!
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője
Ui: És mivel előfordul, hogy ezt a cikket Guru Purnima napján, azaz a Mesterek Teliholdjának alkalmából osztom meg, had szóljak egy pár szót az én drága Bhagavata Gurumról. 10 évig éltem együtt az én drága mesteremmel, és ebből 7 évig szekrény társak is voltunk. Tehát még a reggeli készülődés, és az esti lefekvés előtti pillanatokban is sikerült vele lenni, tanulni tőle.
10 év alatt, Ő mindig a példájával tanított engem/minket, és ez a mesterek szintjén a legmagasabb állapot. Az Ácsárja szint, amikor valaki mindig és mindenkoron példa értékű életet él, és ez persze visszafelé is működik. Ő sohasem és semmikoron nem tett vagy mondott olyat, ami nekem az sugallta volna, hogy Ő nem egy teljes mértékben az evilági zaj és ricsaj felett álló, tökéletesen tiszta személyiség! Örök hálám, drága mesterem, az életemet köszönhetem neked!
Om Tat Sat
Uui: Itt még olvashattok a mesteremről és a Bhagavat guru definícióiról!
A Kutir oldalát rendszeres olvasók már tudják, hogy asztrológiailag rendszeresen vannak olyan napok, amikor a hétköznapi dolgaink is akadozottabban mennek, és ilyenkor ripsz-ropsz balul sülhetnek el a legtermészetesebb és a szinte már unalomig átismételt, és megszokott dolgaink is.
