Mint, már írottam vala, nemrégiben itt volt az én drága mesterem 3 napig Budapesten.
Voltunk bringázni, kezeltem is, volt, hogy együtt ebédeltünk, kérte, hogy írjak neki össze jóga gyakorlatokat a hátára, vitt haza magával Indiába Bhakti Kutiros jógaszőnyeget a párom által varrott jógaszőnyeg táskában, szóval minden nagyon rendben volt. És sikerült színültig töltekezhettem a fantasztikus lényéből is.
Majd búcsúzáskor leborultam előtte, mert én nem egy hétköznapi iskolába jártam Indiába, hanem egy tradicionális papneveldébe, amit Gurukulá-nak hívnak, ami annyit jelent, hogy a Guru családja.
Ugyanis minket egy Guru nevelt, és attól függetlenül, hogy mi együtt éltünk, ettünk, takarítottunk, főztünk, és utaztunk mindig nagyon nagy tisztelettel voltunk mesterünk irányába. Ez nem azért volt így mert Ő ezt megkövetelte, hanem azért mert ez magától értetődő volt. Hiszen olyan minőségű figyelmet és tanítást kaptunk tőle, hogy neki kijárt a szívből jövő és a formális tisztelet is.
Szóval búcsúzáskor leborultam előtte, mire Ő megkérdezte, hogy a nadrágom derekánál kikandikáló Szuperman rajz, tetoválás vagy alsónadrág?
Itt tisztáznom kell, hogy én kb. olyan viszonyban vagyok a Mesteremmel, mint a Hellboy filmben, a szuperhős, a tudós édesapjával. Tudjátok, abban jelenetben, amikor Hellboy szivarozik, és édesapja felbukkanásakor megpróbálja a háta mögé rejteni a szivart, és lent tartani a füstöt.
Szóval ott álltam a Mesterem előtt, majd 40 évesen, 3 gyermek apukája, férj, tanár, sőt voltam már iskolaigazgató is 3 és fél évig, és volt rajtam egy Szuperman-es alsógatya, amit ráadásul a nagymamámtól kaptam.
Elég kínos.
Így persze mentegetőztem egy sort az alsóm miatt és ha már drága Mesterem rákérdezett, hirtelen bevallottam a tetoválásaimat is. A tetoválásaimból azokat, amelyek a felsőtestemen vannak már látta, de hát még nem meséltem el neki őket. És akkor úgy éreztem, hogy eljött az idő, hogy a többi már vagy 10 éves tetkóimat is bevalljam.
Van egy hatalmas, egész combomat és csípőmet fedő Maori tetkóm, ami nekem Új-Zélandon kezdődött, egy igazi Maori mestertől. Szóval ott álltam a Mesterem előtt, aki felnevelt és mindenre megtanított, amit én most nektek próbálok átadni, és hebegve-habogva megmutattam neki a tetoválásaimat.
Persze Ő nem csak a mesterem, hanem olyan, mintha az Apukám is lenne, szóval őt így leginkább az érdekelte, hogy nem-e fájt túlságosan. Mondtam, hogy nem annyira, de muszáj volt színt vallanom, és habár úgy gondolom, hogy könnyebb bocsánatot kérni, mint engedélyt kapni, elmondtam, hogy tervezem a másik combom televarrását is.
Erre Ő csak annyit mondott, „biztos vannak olyan Maorik is, akiknek csak az egyik lábuk van tele tetoválva!” Hiszen Ő az Apukám is, és ezért aggódik értem.
Felettébb zavarba ejtő volt, minden másra meg ott van a master card!
Om Tat Sat
Baktai Ádám
