Aktuális asztrológiai előrejelzés: Nap a Vízöntő jegyében: Február 13 – Március 14…

astrA Nap a Ketu, azaz a Leszálló Holdcsomópont mellé érkezik be a Vízöntő jegyébe, és így két tüzes bolygó ebben a jegyben hirtelen utazásokra sarkallhat bennünket, készüljünk fel, hogy nagyon be leszünk sózva. Ez még azzal is fokozódik majd, hogy Február 20-án a Mars áthalad a saját jegyébe, a Skorpióba, ahonnan fényszögeli a Vízöntőt és így már mind a 3 tűz bolygó kapcsolódni fog az utazás, kalandozás és új területek meghódításával kapcsolatos jegyhez.

Ehhez még párosul a Rahu fényszöge is, ami további felfokozó hatással bír, próbáljunk úgy elutazni, hogy ne égessünk fel magunk mögött minden hidat. Főként úgy, hogy a Jupiter/Rahu fényszög még akár meg is tudja ideologizálni elutazásunk, eltűnésünk apropóját.

Persze közben az is éreztetni fogja hatását, hogy a Mars és a Szaturnusz együttáll a Skorpió jegyében, a miszticizmus és okkultizmus jegyében, és ráadásul ezek a bolygók fizikai és erős bolygók. Szóval, ha a tervezett utunk esetleg valami fizikálisan spirituális dologhoz kötődik, mint pl. egy jóga tábor, egy edzőtábor, vagy egy zarándokút, akkor valószínű, hogy a legjobbakat fogjuk tudni kihozni utunkból.

De más szempontból is előkerülhet a belső munka ebben a szakaszban. A Mars a saját jegyében, a Skorpióban, mindig a megoldást keresi a problémákra, és sok belső munkával, valamint jókora adag önmarcangolással mindig azon van, hogy megértse a gondok gyökereit és kiváltó okait. Ebben az időszakban arra kell vigyáznunk, hogy ne mindig arra a végkövetkeztetésre jussunk, hogy csak mi vagyunk a hibások.

Március elsején a Merkúr is csatlakozik a tüzes bolygókhoz a Vízöntőben, így bekövetkezik a lehiggadás, és már könnyebb lesz kikommunikálni azokat az érzéseinket, ami miatt futnánk egy kört a világban.

Március 7-én pedig a Vénusz is megérkezik a Merkúr után, és most már letisztultan és átgondoltan tudunk nekifutni egy útnak, ami lehet akár belső utazás is, hogy magunkkal tudjunk jobb kapcsolatba kerülni. De természetesen, ha adódik egy lehetőség, vágjunk bele egy külvilági útba is.

Március 7., 8. és 9. délelőtt még a Hold is a Vízöntőben lesz, szóval ebben a szakaszban 5 bolygó lesz az utazás és felfedezés jegyében. Érdekes élmény lesz!

Aztán Március 14-én a Nap áthalad a Halak jegyébe.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | 1 hozzászólás

Szomavati Amavaszya…

new moonAmikor az Újhold Hétfőre esik, az egy nagyon különleges napnak számít a Védikus kultúrában, ezeket a napokat Szomavati Amavaszjának hívják.

Spirituális viszonylatban a hétfői napok Krisnához és Sivához vannak rendelve a Védikus és a Tantrikus tradíciókban. Így ezeken a napokon mindkét fő Istenség hívei be szoktak mutatni áldozatokat.

Például India talán leghíresebb embere, Mahátma Gandhi is mindig Hétfőn tett meg különleges felajánlásokat. Sokat látjuk Gandhi nevét úgy írva, hogy MK Gandhi és sokan azt hiszik, hogy ez Gandhi titulusa a Mahátma miatt van. De valójában az MK onnan ered, hogy Gandhi a Mohandász Karamcsand előnevekkel született. A Mohan név (Krisna egyik neve), azt jelenti, hogy mindenkit vonzó, így a Mohandász azt jelenti, hogy a “mindenkit vonzó szolgája”. Szóval Mahátma Gandhi egy vallásos Hindu családban született és így Krisna nevét kapta születésekor.

Mint gyakorló Hindu Mahátma Gandhi azt a fogadalmat tette, hogy Hétfőnként nem evett, nem beszélt és csak nagyon egyszerű, alázatos munkákat végzett, mint pl. az asram WC-inek takarítása, pamut rokkázás és/vagy földmunkák.

Szóval ha valaki a Krisna vagy éppen Siva vonalon mozog, akkor mindenképpen érdemes hétfőnként egy kis többlet felajánlást bevetni, de amikor a Hétfő még Újholddal is párosul, még kiválóbbak ezek a napok a felajánlásainkra.

Először és bővebben a Szomavati Amavaszyáról Bhisma a nagy harcos beszélt, akit az egész Mahabharatában Bhisma Nagyapának hívnak. Hiszen Krisna összes unokatestvérének nagypapája Bhisma féltestvére volt. Így Ő afféle fogadott nagypapaként nagyon a szívén viselte azt, hogy „unokái” hercegekként ne csak az uralkodást tanulják, de váljanak képzetté és gyakorlottakká a spirituális feladatok elvégzésében is.

Szóval Bhisma a következőket mesélte ezekről a napokról Judisthirának:

  • Tegyünk felajánlásokat Visnunak, Krisnának.
  • Adakozzunk ételt rászoruló gyerekeknek.
  • Fogadjunk Mauna Vratát, azaz tartsunk csend napot.
  • Órairányban kerüljünk meg egy Pippali, azaz szentfügefát 108-szor. (Egy ilyen fa alatt világosodott meg Buddha.)
  • Mondjunk mantrákat a Szaturnusz kiengesztelésére.
  • Vegyünk rituális fürdőt szent folyókban.

Szóval spirituális gyakorlásra fel!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

További olvasni való:

Bhisma, egy igazi harcosszerzetes

Ájurvédikus Pszichológia: az ember, mint rituálé követő lény

Kategória: Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Mese folyamok óceánja, Védikus Tudástár | Címke: , , , , , , | 4 hozzászólás

Sri Varáha ünnepe, a szertartások Istenének megjelenésének napja ebben a világban…

varahaSri Varáhadéva napja, Visnu azon inkarnációjának ünnepe, Aki a szertartások és áldozatok Istene. Ennek apropójából le is írnék nektek egy nagyon egyszerű szertartás formát a Jóga Szára nevű tantrikus műből.

Mert persze az is lehet, hogy “csak” az én környezetemre érvényes ez, de egyre több és több ember kezd otthon kis oltárt emelni, és valamilyen féle-fajta kis rítussal fel is szenteli azt, majd rendszeresen kis felajánlásokat is megtesz ott.

Ami zseniális, hiszen az Ájurvédikus pszichológia szerint az ember szertartás függő teremtmény, és így amúgy is csinálunk saját kis szeánszainkat. Mindenkinek meg vannak a saját dilijei, hogy milyen rituáléval zárja a bejárati ajtaját, hányszor nyomja le a kilincset a bezárást ellenőrizve, vagy akár az is, hogy milyen mozdulattal ficenti ki a kulcscsomóján logó macit az ajtó becsukása előtt, hogy az ne legyen útban. 

És ha már a mindennapjainkban is követünk szokásokat és rendszereket miért ne tennénk ezt, mondjuk a lelki vagy hitéletünkben is. Nem beszélve arról, hogyha már csinálunk valamit, akkor azt pl. csinálhatnánk jól is.

Annak érdekében, hogy egy kis Vasztu tudomány is legyen az írásban: Az oltárt legideálisabb otthonunk Észak-keleti részében állítani, hanem lehetséges akkor Északon, vagy Keleten. Tantrikus tradíciókban még a nyugati irány is szokták használni, hiszen akkor az oltárodon álló, üllő, fekvő Istenségek Kelet felé néznek.

Szóval amikor az oltárod már jó helyen áll, képek, szobrok, ereklyék fel vannak rá helyezve, íme egy rövid szertartás menet, amit akár naponta is végig csinálhatunk. Egyébként amióta tanulom a Hindu szertartástant, az elmúlt 30 évben, ezt találtam a legegyszerűbb és legidőtakarékosabb szertartásnak. A forrása ennek az imádatnak nem más, mint az Úr Siva, aki Párvatival, élete szerelmével beszélgetett, és a beszélgetésük egyes részeit egy “Jóga Szára” nevű írás jegyezte fel. A Jóga Szára azt jelenti, hogy a „Jóga lényege”.

Íme a rituálé: 

  • Leülsz az oltárod elé és az elmédben felajánlasz valami a Te Imádandó Istenségednek.  Ez lehet virág, füstölő, étel, egyebek.
  • Végzel egy kis Pránajámát, azaz néhány légző gyakorlatot.
  • Picit meditálsz.
  • Majd Mantra Dzsapázol, azaz imádkozol, egy rövid imát ismételgetve.

Ez szerintem azért elég kivitelezhető, nem?

Om Tat Sat

Baktai Ádám apuka, tanár, pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Vasztu, Védikus Tudástár | Címke: , , , , , , , | 4 hozzászólás

Taoista önmasszírozás…

yinyangA Taoista kultúra több ezer éves hagyományokra és gyakorlásra tekint vissza. Viszont nálunk nyugaton ez a a rendszer csak az elmúlt 40-45 évben vált ismertté. Annyi azonban már korábban is ismert volt a Taoista Jóga gyakorlóival kapcsolatosan, hogy extrém hosszú életűek voltak, és viszonylag egyszerű, kézenfekvő technikákat gyakoroltak egészségük megóvásának érdekében. (Az 1930-as években pl. a New York Times 2 alkalommal is kiküldött Kínába egy tudósítót, hogy találkozón egy 250 évet megélt Taoista mesterrel.)

Az egyik ilyen egyszerű de mégis magasztos hatású Taoista Jóga praktika, az önmasszírozás.

Természetesen ez is a Taoista hagyomány szerint épül fel, tehát nemcsak a testünket kezeljük, de gyógyító légzéseket is és egy belsőmosolyon alapuló meditációt is gyakorlunk önön magunk átkezelésekor.

A Taoista rendszer abban hisz, hogy a tökéletes harmónia eléréséhez szükség szerű az, hogy szervezetünk mind három kincsét tápláljuk és eddzük. A fizikai erőnket, a jing energiát, a lélegzetünkből táplálkozó chi-t és a tudati erőnket, a shen-t. Tehát a Taoista önmasszázs is azt célozza meg, hogy:

  • fejlesztenünk kell a testi képességeinket,
  • légzőgyakorlatokkal a szervezetünkben keringő chi-t kell szabályoznunk,
  • meditációval a tudatunkat lehet képesek nyugtatni, békésíteni.

Mi a Kutirban egy másfél órás etapban tanítjuk meg a Taoista önmasszázs alapjait, fejtől-lábig, az érzékszerveink és belsőszerveink működéseinek serkentésén át a mozgásszerveink funkcióinak karbantartásán keresztül az egyszerű légző gyakorlatokig mindent áttekintve.

Tollal papírral készüljetek. Taora fel!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Olvasni való a Taoista Jógáról

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: | Hozzászólás most!

Szúrja Nárájana napja…

Szúrja Nárájana a Nap Istene. Ez az ünnep, azért különleges esemény a Védikus Kalendáriumban, mert ha ezen a napon megfürdünk szabad ég alatt természetes vízben, akkor egész évben egészségesek leszünk. 

Természetesen ezt mindenki a saját szintjén teljesítse! Hiszen  volt olyan is, hogy 2010 környékén, a Barcsay utcában az ős régi Bhakti Kutir előtt öntözgettük le egymást forrásvízzel az esti jóga óra után, a helyi fürkésző tekintetek nagy örömére! Mondjuk az valószínűleg az elég érdekesé tehetett bennünket, hogy mínusz 17 fok volt, mi meg kint táncikáltunk az utcán, fürdőruhában. De volt olyan is, hogy közösen elmentünk a Lukács fürdőbe és ott a szabad ég alatt, a meleg termálvizes medencében tettük meg felajánlásunkat!

Szóval ha tehetjük fürödjünk szabad ég alatt, de csak okosan! 

Om Tat Sat

Baktai Ádám apuka, tanár, pap, a Védikus tudományok szakértője.

Ui: Az ezt követő napon szoktunk megemlékezni Bhismáról, a Mahábhárata egyik legfontosabb alakjáról…

Kategória: Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár | Címke: , , , , | 3 hozzászólás

Február hónap esemény naptára…

surya narayanaFebruár 1: Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint. Tegyünk az egészségünkért!

Február 4: Jóga böjt, tartózkodjunk a gabonaféléktől.

Február 5: Mritju Jóga.

Február 6: Siva napja, a napnyugtakor végzett lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak.

Február 8: Újhold. A Gangesz azon ünnepe, amikor a Gangesz először beleömlött az óceánba.

Február 9: Mritju Jóga.

Február 10: Sziddha Jóga.

Február 12: Szaraszvati, a tudás Istennőjének napja és egyben a tavasz első napja is.

Február 13: Kezdünk a Zen Shiatsu tanfolyammal. Reiki I-es beavatás.

Február 14: Szúrja Nárájan napja, az év egyik legfontosabb napja az egészségünk szempontjából.

Február 15: Bhisma asztami, a nap amikor mindenidők egyik legnagyobb harcosa Jógiként elhagyta a világot. Valamint Gyógyító Buddha nap a tibeti kalendárium szerint. Tegyünk az egészségünkért!

Február 18: Jóga böjt, tartózkodjunk a gabonaféléktől.

Február 19: Mritju Jóga, Sri Varáha napja.

Február 20: Siva napja, a napnyugtakor végzett lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak.

Február 22: Telihold, az év első 10 milliószoros napja.

Február 23: Mritju Jóga.

Február 24: Sziddha Jóga.

Február 27: Mritju Jóga.

Január és Február egészség karbantartó receptje: A Taoista Jóga rendszerében az év első 2 hónapja a húgyhólyaghoz és a vesékhez kapcsolódó időszak, amit egy többrétű megközelítéssel fogunk megtámogatni az év első 59-60 napja alatt.

Mind a húgyhólyag, mind a vesék leghatékonyabb Ájurvédikus tisztítása és karbantartása, az egy pohár citromos víz reggel az első pisilés előtt. (1/2 citrom 2-3 dl vízben.)

A tél végére amúgy is picit vitaminhiányosabb a szervezetünk, így nem csak egy tisztító eljárást teszünk meg a szervezetünkért, de egy komolyabb vitaminpótlást is végrehajtunk.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Abu Patikája, Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár | Címke: , , , , , , | Hozzászólás most!

Védikus Asztrológiai előrejelzések a 2015-ös évből…

Amennyiben vissza szeretnéd keresni, hogy milyen asztrológiai napon történt valami nagyon fontos az életedben, itt megtalálsz egy csomó napot a 2015-ös évből:

Augusztus 30, Vasárnap: A Vasárnapok a Nap bolygóhoz tartoznak és szilárd természetűek. Ilyenkor érdemes maradandó dolgokba fogni, mert szilárd napokon bármit is kezdünk el, az hosszú távon is működő képes marad, még akkor is, ha egy picit lassabban pörögnek fel az események.

De ezen a napon, 1 nappal leszünk Telihold után, ami egy szilárd természetű jelenség, de a Hold meg a Satabhisak csillagképben lesz, ami meg egy gyors hatású nap, szóval picit szilárdabb napunk lesz, mint a szokásos Vasárnapok, szóval kezdjünk olyan dolgokba, ami hosszú távon fog eredményt hozni vagy olyan feladatokba, amelyek már régóta nyakunkon lógnak.

Augusztus 29, Szombat: A szombati nap a Szaturnusz napja, aki a legtöbb kultúrkörben az aszketikusság, lemondottság és a nélkülözés bolygója és ebből eredendően agresszív természetű. Viszont a Szaturnusz kötödése a spiritualitáshoz és a főleg fizikai szinten ezek a napok alkalmasak önsanyargatásra, fogadalmak tételére, böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot. De kiváló lehet még olyan fizikai korlátokat felállító tevékenységekre is, mint pl. állatok betörése, dolgok le és elbontására, de semmilyen materiális jóléttel kapcsolatos dologra sem alkalmasak a szombatok.

Mindemellett a Hold az Danistha csillagképben fog állni, ami mozgékony természetű, de lesz egy kis plusz szilárdság is a napban, mert ezen a napon lesz Telihold, ami szilárd természetű. Szóval picit vigyázzunk, mert egy ilyen éles és gyors napokon könnyebben és gyorsabban elfajulhatnak dolgok, de akár maradandó kellemetlenség is ki alakulhat belőle a mai nap szilárdsága miatt.

Vigyázzunk, mert ez a nap Mritju Jógás nap, tehát alakulhatnak akár egészen rosszan is ügyes bajos dolgaink. Annyi öröm van az ürömben, hogy ezen a napon egy nagyon spirituális napot is megünnepelhetünk.

Augusztus 28, Péntek: A pénteki napok lágy természetűek, és mint már írottam vala, Pénteki napok a Vénuszhoz kötődnek, szóval szép dolgok, kellemes és kényelmes tevékenységek, művészetek és az ínyencségek kellene, hogy előtérbe kerüljenek ezeken a napokon. De ezek a napok kiválóak barátkozásra, kapcsolatépítésre, meg hölgyek gyorsan menjetek el szépítkezni, kényeztetni magatokat, mert ez a nap erről szól, meg majdnem minden Péntek is. Végre lenne egy nap, ami csak rólatok szól.

De a Hold tölte és Hold fogyta utáni 4., 9., és 14. napok, mindig agresszív természetűek. Valamint ezen a napon a Hold a Dhanista csillagképben áll, ami viszont egy mozgékony jellegű jelenség. Szóval  lágy, agresszív  és gyors hatások fognak keveredni ezen a napom.

Augusztus 27, Csütörtök: A csütörtöki napok a Jupiterhez tartoznak, és ezért a spirituális, a jogi, a pénzügyi és az életviteli rendszerünkkel kapcsolatos dolgainkat könnyebb ezeken a napokon gardedámozni.

A jupiteri napok sajátossága, hogy a délelőttök gyors természetűek, a délutánok inkább szilárd jellegűek csütörtökönként. Viszont az 2 nappal Telihold előtti napok agresszívek, viszont ezen a napon a Hold, a Sravana csillagképen fog áthaladni, meg egy gyors természetű pozíció. Szóval azért vigyázzunk, hogy ne pörögjünk túl.

De persze azt már sokan tudjátok, hogy 2 nappal Teli és Újhold előtt Siva napjai egyben, szóval a napnyugtakor végzett lelki gyakorlataink különösen kedvesek lesznek Sivának, az anyagi teremtés Apukájának.

Augusztus 26, Szerda: A szerdai napok éles-lágy keverékek a merkúri hatások végett, és így kiváló dolgok elintézésére, szervezkedésre, szerelő kihívására, régi kellemetlen dolgok befejezésére, de akár kisebb orvosi beavatkozásokra, tehát mindenre, ami picit kellemetlen, de a végeredmény jó lesz.

Viszont ma 12 napunk lesz Újhold után, ami gyors jellegű hatásokkal bír, és a Hold a Purva Sada csillagképben áll, ami meg éles természetű. Szóval vigyázzunk, mert sok éles helyzet várhat ránk ezen a napon. Annyi öröm van az ürömben, hogy a 12. Hold napok Szerdával párosítva Sziddha Jógát hoz létre, tehát ami ma kezdünk bele az sikeres lesz, így stílszerűen kezdjünk nehéz, kemény dolgokba és sikerülni fog még a lehetetlen is.

Augusztus 25, Kedd: A kedd a Mars napja, aki a legtöbb kultúrkörben a Háború Istene és ebből eredendően agresszív természetű. Ezek a napok inkább durva dolgokra hivatottak, mint sem kellemes időtöltésre barátainkkal, de persze ez a nap is lehet jó valamire. Verekedésre, mások bántalmazására, de alkalmas böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot, és olyan dolgokra is, mint pl. gyógyszeres kezelések megkezdésére, mert ami betegen jót tesz nekünk, az egészségeseknek lehet akár méreg is.

Mindemellett ma 10 nappal vagyunk Újhold után, ami egy szilárd természetű jelenség, de egy kis plusz élesség azért van a napban, mert a Hold a Mula csillagképben fog állni, ami éles természetű. Szóval vigyázzunk, mert az ennyire éles és szilárd napokon teljes környezetünkre és magunkra is károsak lehetünk. Ugyanakkor az ilyen szilárd napokon általában maradandó feszültséget sikerül elő állítani.

Július 27, Hétfő: A hétfői napok gyors és könnyű természetűek, pont ezért van is egy elméletem, miszerint a fogadalmak 90% azért bukik meg, mert Hétfőn szoktuk elkezdeni őket, ami a tökéletes ellentéte a szilárd napoknak, de pont ezért olyan dolgokat elindítani, amelyek nagy elánt, hírverést igényelnek, esetleg még rövidtávúak is. Pl. egy reklám kampány beharangozása, vagy egy üzleti kapcsolat felvétel, amikor gyors válaszokat várunk és várnak tőlünk, arra kiválóak a hétfői napok.

Ezen a napon a Hold, az Anurádha csillagképben áll, ami lágy természetű, de mivel 11. nap vagyunk Újhold után, ami viszont éles természetű, agresszív napunk lesz. Azért is, mert az Anurádha csillagkép a Skorpió jegyében található, ahol a Hold a lehető leggyengébb pozícióban áll. Szóval vigyázzunk arra, hogy ma, egy ilyen alapvetően lágy napon, teljesen ártalmatlan és jó szándékú helyzetekben is minden összekuszálódhat.

Július 28, Kedd: A kedd a Mars napja, aki a legtöbb kultúrkörben a Háború Istene és ebből eredendően agresszív természetű. Ezek a napok inkább durva dolgokra hivatottak, mint sem kellemes időtöltésre barátainkkal, de persze ez a nap is lehet jó valamire. Verekedésre, mások bántalmazására, de alkalmas böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot, és olyan dolgokra is, mint pl. gyógyszeres kezelések megkezdésére, mert ami betegen jót tesz nekünk, az egészségeseknek lehet akár méreg is.

Mindemellett ma 12 nappal vagyunk Újhold után, ami egy gyors természetű jelenség, de egy kis plusz élesség azért van a napban, mert a Hold a Dzsjestha csillagképben fog állni, ami éles természetű. Szóval vigyázzunk, mert az ennyire éles napokon teljes környezetünkre károsak lehetünk, még magunkra is. Embertársainkkal pedig legyünk türelemmel, birkatürelemmel.

Július 29, Szerda: A szerdai napok éles-lágy keverékek a merkúri hatások végett, és így kiváló dolgok elintézésére, szervezkedésre, szerelő kihívására, régi kellemetlen dolgok befejezésére, de akár kisebb orvosi beavatkozásokra, tehát mindenre, ami picit kellemetlen, de a végeredmény jó lesz.

Viszont ma 13 napunk lesz Újhold után, ami agresszív jellegű hatásokkal bír, és a Hold a Mula csillagképben áll, ami meg éles természetű. Szóval vigyázzunk, mert sok éles, bántó helyzet várhat ránk ezen a napon. Annyi öröm van az ürömben, hogy a13. Hold napok Siva napjai is egyben, szóval a napnyugtakor végzett lelki gyakorlataink különösen kedvesek lesznek Sivának az anyagi teremtés Apukájának.

Július 30, Csütörtök: A csütörtöki napok a Jupiterhez tartoznak, és ezért a spirituális, a jogi, a pénzügyi és az életviteli rendszerünkkel kapcsolatos dolgainkat könnyebb ezeken a napokon gardedámozni.

A jupiteri napok sajátossága, hogy a délelőttök gyors természetűek, a délutánok inkább szilárd jellegűek csütörtökönként. Viszont az 1 nappal Telihold előtti napok agresszívek, és ezen a napon a Hold, a Purva Sadha csillagképben fog állni, ami szintén agresszív típusú. Valamint a 4., 9., és 14. napok csütörtökkel párosulva Mrityu Jógát eredményez, tehát bármibe is kezdünk az katasztrofálisan fog sikerülni.

Július 31, Péntek: A pénteki napok lágy természetűek, és mint már írottam vala, Pénteki napok a Vénuszhoz kötődnek, szóval szép dolgok, kellemes és kényelmes tevékenységek, művészetek és az ínyencségek kellene, hogy előtérbe kerüljenek ezeken a napokon. De ezek a napok kiválóak barátkozásra, kapcsolatépítésre, meg hölgyek gyorsan menjetek el szépítkezni, kényeztetni magatokat, mert ez a nap erről szól, meg majdnem minden Péntek is. Végre lenne egy nap, ami csak rólatok szól.

Valamint a mai lesz Telihold, ami szilárd természetű, és ezen a napon a Hold a Sravana csillagképben áll, ami viszont egy mozgékony jellegű jelenség. Szóval szilárd, lágy és gyors hatású hatások fognak keveredni ezen a napom. Ugyanekkor ezen a napon pihennek le az Istenek 4 hónapra, szóval a mai nap szilárdsága végett érdemes lenne fontos és meghatározó dolgokba ma bele kezdeni.

Augusztus 1, Szombat: A szombati nap a Szaturnusz napja, aki a legtöbb kultúrkörben az aszketikusság, lemondottság és a nélkülözés bolygója és ebből eredendően agresszív természetű. Viszont a Szaturnusz kötödése a spiritualitáshoz és a főleg fizikai szinten ezek a napok alkalmasak önsanyargatásra, fogadalmak tételére, böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot. De kiváló lehet még olyan fizikai korlátokat felállító tevékenységekre is, mint pl. állatok betörése, dolgok le és elbontására, de semmilyen materiális jóléttel kapcsolatos dologra sem alkalmasak a szombatok.

Mindemellett a Hold az Danistha csillagképben fog állni, ami mozgékony természetű, de lesz egy kis plusz szilárdság is a napban, mert 1 nappal vagyunk Telihold után, ami szilárd természetű. Szóval picit vigyázzunk, mert egy ilyen éles és gyors napokon könnyebben és gyorsabban elfajulhatnak dolgok, de akár maradandó kellemetlenség is ki alakulhat belőle a mai nap szilárdsága miatt.

Augusztus 2, Vasárnap: A Vasárnapok a Nap bolygóhoz tartoznak és szilárd természetűek. Ilyenkor érdemes maradandó dolgokba fogni, mert szilárd napokon bármit is kezdünk el, az hosszú távon is működő képes marad, még akkor is, ha egy picit lassabban pörögnek fel az események.

De ezen a napon, 2 nappal leszünk Telihold után, ami egy gyors természetű jelenség, de a Hold meg a Satabhisak csillagképben lesz, ami meg egy gyors hatású nap, szóval picit gyorsabb napunk lesz, mint a szokásos Vasárnapok, szóval a régóta nyakunkon lévő dolgainkat, ma ripsz-ropsz eltudjuk majd intézni.

2015. 29. hét:

Július 13, Hétfő: A hétfői napok gyors és könnyű természetűek, pont ezért van is egy elméletem, miszerint a fogadalmak 90% azért bukik meg, mert Hétfőn szoktuk elkezdeni őket, ami a tökéletes ellentéte a szilárd napoknak, de pont ezért olyan dolgokat elindítani, amelyek nagy elánt, hírverést igényelnek, esetleg még rövidtávúak is. Pl. egy reklám kampány beharangozása, vagy egy üzleti kapcsolat felvétel, amikor gyors válaszokat várunk és várnak tőlünk, arra kiválóak a hétfői napok.

Ezen a napon a Hold, a Rohini csillagképben áll, ami szilárd szóval lesz egy kis gyorsaság és szilárdság keveredése a mai napon, de mivel 13. nap vagyunk Telihold után, ami viszont éles természetű, szóval vigyázzunk, mert fura zizi napunk lesz, sokféle keveredéssel. Viszont a 13. napok Siva napjai, és amikor ezek a napok Hétfőre vagy Szombatra esnek, akkor még kedvezőbb hatásokat érhetünk el a napnyugtakor végzett lelkigyakorlatokkal.

Július 14, Kedd: A kedd a Mars napja, aki a legtöbb kultúrkörben a Háború Istene és ebből eredendően agresszív természetű. Ezek a napok inkább durva dolgokra hivatottak, mint sem kellemes időtöltésre barátainkkal, de persze ez a nap is lehet jó valamire. Verekedésre, mások bántalmazására, de alkalmas böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot, és olyan dolgokra is, mint pl. gyógyszeres kezelések megkezdésére, mert ami betegen jót tesz nekünk, az egészségeseknek lehet akár méreg is.

14 nappal vagyunk Telihold után, ami egy agresszív természetű asztrológiai jelenség, de az érdekesség kedvéért a Hold a Mrigasira csillagképben fog állni, ami viszont lágy természetű. Szóval vigyázzunk, mert egy ilyen éles napokon, amibe keveredik némi lágyság sokszor, akár akaratlanul is, de azokat tudjak leginkább megbántani, akik a közvetlen közelünkben vannak.

Július 15, Szerda: A szerdai napok éles-lágy keverékek a merkúri hatások végett, és így kiváló dolgok elintézésére, szervezkedésre, szerelő kihívására, régi kellemetlen dolgok befejezésére, de akár kisebb orvosi beavatkozásokra, tehát mindenre, ami picit kellemetlen, de a végeredmény jó lesz.

Mindemellett ma lesz Újhold, ami mindig éles természetű, szóval egy kis plusz élesség azért van a napban, főként úgy, hogy a Hold az Ardra csillagképben áll, ami agresszív típusú, sőt ha ebben a csillagképben vesszünk fel új ruhát, akár meg is halhatunk. Szóval megint csak arra kellene vigyázzunk, hogy ne robbantsunk ki viszályokat környezetünkben.

Július 16, Csütörtök: A csütörtöki napok a Jupiterhez tartoznak, és ezért a spirituális, a jogi, a pénzügyi és az életviteli rendszerünkkel kapcsolatos dolgainkat könnyebb ezeken a napokon gardedámozni.

A jupiteri napok sajátossága, hogy a délelőttök gyors természetűek, a délutánok inkább szilárd jellegűek csütörtökönként, de ezen a napon még jobban a Jupiteri napok jellemzői fognak erősödni, mert délelőtt a mozgékonyság, délután meg szilárdság fog jobban érvényesülni, mert ezen a napon 1 nappal vagyunk Újhold után, ami egy szilárd jelenség, és a Hold a Punarvaszu csillagképben fog állni, ami szintén mozgékony természetű.

Sőt ez a nap Sziddha Jóga, és erre a napra esik Puriban a templom kitakarítása, a szekérfesztivál előtt.

Július 17, Péntek: A pénteki napok lágy természetűek, és mint már írottam vala, Pénteki napok a Vénuszhoz kötődnek, szóval szép dolgok, kellemes és kényelmes tevékenységek, művészetek és az ínyencségek kellene, hogy előtérbe kerüljenek ezeken a napokon. De ezek a napok kiválóak barátkozásra, kapcsolatépítésre, meg hölgyek gyorsan menjetek el szépítkezni, kényeztetni magatokat, mert ez a nap erről szól, meg majdnem minden Péntek is. Végre lenne egy nap, ami csak rólatok szól.

Valamint a mai nap 2 nappal vagyunk Újhold után, ami mozgékony jellegű, és ezen a napon a Hold a Pusja csillagképben áll, ami a szintén gyors. Sajnos Mrityu Jógás napunk lesz, remélem Indiában nem lesz nagy zűrzavar a szekérfesztiválon, mert ezen a napon indul, főként úgy, hogy idén 19 év után cserélik a Krisna szobrok testeit, és ilyenkor még többen szoktak lenni, mint általában. A múltkorin ott voltam, és 1996-ban 5 millió ember gyűlt össze erre az ünnepségre, úgy, hogy Puri lakossága kb. 200 ezres.

Ilyenkor az általában 1 napos szekérfesztivál is tovább tart, mert a tömeg miatt nagyon lassan lehet csak haladni, és sajnos a következő napok is elég furák asztrológiailag, szóval Pénteken nyugodtan elpukkanthatunk egy kis védelmező imádságot, azon szerencsés zarándokok irányába, akik eljutottak Puriba az évtized bulijára.

Július 18, Szombat: A szombati nap a Szaturnusz napja, aki a legtöbb kultúrkörben az aszketikusság, lemondottság és a nélkülözés bolygója és ebből eredendően agresszív természetű. Viszont a Szaturnusz kötödése a spiritualitáshoz és a főleg fizikai szinten ezek a napok alkalmasak önsanyargatásra, fogadalmak tételére, böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot. De kiváló lehet még olyan fizikai korlátokat felállító tevékenységekre is, mint pl. állatok betörése, dolgok le és elbontására, de semmilyen materiális jóléttel kapcsolatos dologra sem alkalmasak a szombatok.

Mindemellett a Hold az Aslésa csillagképben fog állni éles természetű, szóval egy kis plusz élesség azért van a napban, viszont 3 nappal vagyunk Újhold után, ami meg egy gyors bolygóállás. Szóval vigyázzunk, mert egy ilyen éles napok, amelyek gyorsasággal keverednek nem túl biztonságosak.

Július 19, Vasárnap: A Vasárnapok a Nap bolygóhoz tartoznak és szilárd természetűek. Ilyenkor érdemes maradandó dolgokba fogni, mert szilárd napokon bármit is kezdünk el, az hosszú távon is működő képes marad, még akkor is, ha egy picit lassabban pörögnek fel az események.

De ezen a napon, a Mágha csillagképben fog állni a Hold, ami egy agresszív természetű jelenség, de még mindig a 3. Hold napon leszünk Újhold után, ami meg gyors jellegű, szóval picit kavalkádos fura napunk lesz.

2015. 28. hét:

Július 6, Hétfő: A hétfői napok gyors és könnyű természetűek, pont ezért van is egy elméletem, miszerint a fogadalmak 90% azért bukik meg, mert Hétfőn szoktuk elkezdeni őket, ami a tökéletes ellentéte a szilárd napoknak, de pont ezért olyan dolgokat elindítani, amelyek nagy elánt, hírverést igényelnek, esetleg még rövidtávúak is. Pl. egy reklám kampány beharangozása, vagy egy üzleti kapcsolat felvétel, amikor gyors válaszokat várunk és várnak tőlünk, arra kiválóak a hétfői napok.

Ezen a napon a Hold, a Satabhisak csillagképben áll, ami szintén mozgékony szóval lesz egy kis plusz gyorsaság a mai napon, de mivel 5. nap vagyunk Telihold után, ami viszont lágy természetű, a mai napon nem minden nagyon flottul fog működni, és ráadásul még gyorsan is.

 Július 7, Kedd: A kedd a Mars napja, aki a legtöbb kultúrkörben a Háború Istene és ebből eredendően agresszív természetű. Ezek a napok inkább durva dolgokra hivatottak, mint sem kellemes időtöltésre barátainkkal, de persze ez a nap is lehet jó valamire. Verekedésre, mások bántalmazására, de alkalmas böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot, és olyan dolgokra is, mint pl. gyógyszeres kezelések megkezdésére, mert ami betegen jót tesz nekünk, az egészségeseknek lehet akár méreg is.

Mindemellett a 6. nap Telihold után mindig éles/lágy természetű, szóval egy kis plusz élesség azért van a napban, főként úgy, hogy a Hold a Purva Bhadrapada csillagképben fog állni, ami szintén éles természetű. Szóval vigyázzunk, mert az ilyen éles napokon picit könnyebben veszti el a fonalat az ember és keményebben is reagál le helyzeteket. És ez persze érvényes visszafelé is, hogy a mi irányunkban is durvábbak lehetnek a megnyilvánulások. Ja és ezen a napon Mrityu Jóga is lesz.

Július 8, Szerda: A szerdai napok éles-lágy keverékek a merkúri hatások végett, és így kiváló dolgok elintézésére, szervezkedésre, szerelő kihívására, régi kellemetlen dolgok befejezésére, de akár kisebb orvosi beavatkozásokra, tehát mindenre, ami picit kellemetlen, de a végeredmény jó lesz.

Viszont ma a Hold, az Uttara Bhadrapada csillagképben áll, ami egy szilárd típusú pozíció és 7 nappal vagyunk Telihold után, ami agresszív jellegű. Viszont a 7. Hold napok és Szerdák találkozása Sziddha Jógát formálnak, szóval az általában jól működő szerdai napok a mai nap folyamán meg simábban fog működni.

Július 9, Csütörtök: A csütörtöki napok a Jupiterhez tartoznak, és ezért a spirituális, a jogi, a pénzügyi és az életviteli rendszerünkkel kapcsolatos dolgainkat könnyebb ezeken a napokon gardedámozni. A jupiteri napok sajátossága, hogy a délelőttök gyors természetűek, a délutánok inkább szilárd jellegűek csütörtökönként.

Viszont a 8. napok Új vagy Telihold után gyors természetűek, így ezen a napon inkább a gyorsaság for érvényesülni, de egyébként is kellemes napunk lesz, mert a Hold a lágy természetű Révati csillagképben fog állni.

Valamint a 8. Hold napok a tibeti naptár szerint a Gyógyító Buddha napjai, így ezeken a napokon érdemes az egészségünkért is tenni.

Július 10, Péntek: A pénteki napok lágy természetűek, és mint már írottam vala, Pénteki napok a Vénuszhoz kötődnek, szóval szép dolgok, kellemes és kényelmes tevékenységek, művészetek és az ínyencségek kellene, hogy előtérbe kerüljenek ezeken a napokon. De ezek a napok kiválóak barátkozásra, kapcsolatépítésre, meg hölgyek gyorsan menjetek el szépítkezni, kényeztetni magatokat, mert ez a nap erről szól, meg majdnem minden Péntek is. Végre lenne egy nap, ami csak rólatok szól.

Valamint 9 nappal vagyunk Telihold után, ami viszont agresszív jellegű, szóval ilyenkor vigyázzunk, mert picit érzéketlenebbé és nem törődőmé válhat az ember.

Viszont ezen a napon a Hold az Asvini csillagképben áll, ami a varázslatos kezdetek napja szóval, ha valami újba kezdenénk az meglepően jól fog sikerülni, főleg ha keverni tudjuk az agresszív és a lágy elemeket. Kezdjünk el harcművészetet tanulni, vagy háborút az igazunkért, stb…

Július 11, Szombat: A szombati nap a Szaturnusz napja, aki a legtöbb kultúrkörben az aszketikusság, lemondottság és a nélkülözés bolygója és ebből eredendően agresszív természetű. Viszont a Szaturnusz kötödése a spiritualitáshoz és a főleg fizikai szinten ezek a napok alkalmasak önsanyargatásra, fogadalmak tételére, böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot. De kiváló lehet még olyan fizikai korlátokat felállító tevékenységekre is, mint pl. állatok betörése, dolgok le és elbontására, de semmilyen materiális jóléttel kapcsolatos dologra sem alkalmasak a szombatok.

Mindemellett a Hold a Bharani csillagképben fog állni éles természetű, szóval egy kis plusz élesség azért van a napban, viszont 11 nappal vagyunk Telihold után, ami szintén agresszív természetű. Szóval vigyázzunk, mert egy ilyen éles napok materiálisan természetesen csapni valóak, de még egy picit veszélyesek is. .

Július 12, Vasárnap: A Vasárnapok a Nap bolygóhoz tartoznak és szilárd természetűek. Ilyenkor érdemes maradandó dolgokba fogni, mert szilárd napokon bármit is kezdünk el, az hosszú távon is működő képes marad, még akkor is, ha egy picit lassabban pörögnek fel az események.

De ezen a napon még mindig 11 nappal vagyunk Telihold után, ami egy agresszív természetű jelenség és a Krittika csillagképben fog állni a Hold, ami éles/lágy jelegű szóval picit kavalkádos fura napunk lesz. A két 11. Hold nap közül, ha általában betartjuk a szép Hindu napot és nem szoktunk gabonát enni ezen a napon, akkor a másodikon, tehát Vasárnap kellene betartanunk a gabonától való tartózkodást.

2015. 27. hét:

Június 29, Hétfő: A hétfői napok gyors és könnyű természetűek, pont ezért van is egy elméletem, miszerint a fogadalmak 90% azért bukik meg, mert Hétfőn szoktuk elkezdeni őket, ami a tökéletes ellentéte a szilárd napoknak, de pont ezért olyan dolgokat elindítani, amelyek nagy elánt, hírverést igényelnek, esetleg még rövidtávúak is. Pl. egy reklám kampány beharangozása, vagy egy üzleti kapcsolat felvétel, amikor gyors válaszokat várunk és várnak tőlünk, arra kiválóak a hétfői napok.

Ezen a napon a Hold, az Anurádha csillagképben áll, ami lágy természetű, de mivel 12. nap vagyunk Újhold után, ami viszont gyors természetű, Mrityu Jógás napunk lesz. Szóval vigyázzunk arra, hogy ma talán teljesen ártalmatlan és jó szándékú helyzetekben is minden összekuszálódhat.

Június 30, Kedd: A kedd a Mars napja, aki a legtöbb kultúrkörben a Háború Istene és ebből eredendően agresszív természetű. Ezek a napok inkább durva dolgokra hivatottak, mint sem kellemes időtöltésre barátainkkal, de persze ez a nap is lehet jó valamire. Verekedésre, mások bántalmazására, de alkalmas böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot, és olyan dolgokra is, mint pl. gyógyszeres kezelések megkezdésére, mert ami betegen jót tesz nekünk, az egészségeseknek lehet akár méreg is.

Mindemellett ma 13 nappal vagyunk Újhold után, ami mindig éles természetű, szóval egy kis plusz élesség azért van a napban, de az érdekesség kedvéért a Hold a Dzsjestha csillagképben fog állni, ami szintén éles természetű. Szóval vigyázzunk, mert az ennyire éles napokon teljes környezetünkre károsak lehetünk, még magunkra is. Embertársainkkal pedig legyünk türelemmel, birkatürelemmel.

Viszont a 13. Hold napok és a Keddek Sziddha Jógát alkotnak, így ha valami nagyon kellemetlent kellene megoldjunk, megcsináljunk akkor azt ezen a napon kellene elkezdeni, mert biztos, hogy sikeres lesz, és valószínű, hogy a legkevesebb kárral fog járni környezetünkre nézve. És a 13. Hold napok Siva napjai is egyben, szóval a napnyugtakor végzett lelki gyakorlataink különösen kedvesek lesznek Sivának az anyagi teremtés Apukájának.

Július 1, Szerda: A szerdai napok éles-lágy keverékek a merkúri hatások végett, és így kiváló dolgok elintézésére, szervezkedésre, szerelő kihívására, régi kellemetlen dolgok befejezésére, de akár kisebb orvosi beavatkozásokra, tehát mindenre, ami picit kellemetlen, de a végeredmény jó lesz.

Viszont ma Telihold lesz, ami szilárd jellegű hatásokkal bír, viszont a Hold a Mula csillagképben áll, ami meg éles természetű. Szóval fura intézkedős napunk lesz, ami picit szilárd, így talán jó lesz majd régről visszamaradt dolgaink újra indítására, elintézésére, vagy olyan dolgok elkezdésére, ami hosszú távú és nem igazán kellemes.

Július 2, Csütörtök: A csütörtöki napok a Jupiterhez tartoznak, és ezért a spirituális, a jogi, a pénzügyi és az életviteli rendszerünkkel kapcsolatos dolgainkat könnyebb ezeken a napokon gardedámozni.

A jupiteri napok sajátossága, hogy a délelőttök gyors természetűek, a délutánok inkább szilárd jellegűek csütörtökönként, de ezen a napon még jobban a szilárdság fog érvényesülni, mert az 1 nappal Telihold utáni napok szilárdak, viszont ezen a napon a Hold, a Purva Sadha csillagképben fog állni, ami agresszív típusú. Viszont Sziddha Jógánk is lesz, tehát bármibe is kezdünk az kellemesen fog sikerülni.

Július 3, Péntek: A pénteki napok lágy természetűek, és mint már írottam vala, Pénteki napok a Vénuszhoz kötődnek, szóval szép dolgok, kellemes és kényelmes tevékenységek, művészetek és az ínyencségek kellene, hogy előtérbe kerüljenek ezeken a napokon. De ezek a napok kiválóak barátkozásra, kapcsolatépítésre, meg hölgyek gyorsan menjetek el szépítkezni, kényeztetni magatokat, mert ez a nap erről szól, meg majdnem minden Péntek is. Végre lenne egy nap, ami csak rólatok szól.

Valamint a mai nap 2 nappal vagyunk Telihold után, ami gyors természetű, és ezen a napon a Hold az Uttara Sadha csillagképben áll viszont szilárd jellegű jelenség. Szóval úgy tűnhet majd, hogy ez egy egész kiváló nap bármilyen lágy, kellemes, női, elegáns dologba kezdeni, de vigyázzunk mert ez a nap is Mrityu Jógás, tehát bármibe is kezdünk az biztos, hogy elbukik és megsemmisül, de vigyázzunk arra is, hogy a mai nap szilárdsága végett ne tegyünk tartós és maradandó károkat környezetünkben.

Július 4, Szombat: A szombati nap a Szaturnusz napja, aki a legtöbb kultúrkörben az aszketikusság, lemondottság és a nélkülözés bolygója és ebből eredendően agresszív természetű. Viszont a Szaturnusz kötödése a spiritualitáshoz és a főleg fizikai szinten ezek a napok alkalmasak önsanyargatásra, fogadalmak tételére, böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot. De kiváló lehet még olyan fizikai korlátokat felállító tevékenységekre is, mint pl. állatok betörése, dolgok le és elbontására, de semmilyen materiális jóléttel kapcsolatos dologra sem alkalmasak a szombatok.

Mindemellett a Hold az Sravana csillagképben fog állni, ami mozgékony természetű, de lesz egy kis plusz gyorsaság is a napban, mert 3 nappal vagyunk Telihold után, ami megint csak mozgékony természetű. Szóval picit vigyázzunk, mert egy ilyen éles és gyors napokon könnyebben és gyorsabban elfajulhatnak dolgok, de ha valami kellemetlenséget kell minél gyorsabban elintéznünk, akkor ez lesz a mi napunk.

Július 5, Vasárnap: A Vasárnapok a Nap bolygóhoz tartoznak és szilárd természetűek. Ilyenkor érdemes maradandó dolgokba fogni, mert szilárd napokon bármit is kezdünk el, az hosszú távon is működő képes marad, még akkor is, ha egy picit lassabban pörögnek fel az események.

De ezen a napon, még mindig 4 nappal leszünk Telihold után, ami egy agresszív természetű jelenség, de a Hold meg a Dhanistha csillagképben lesz, ami meg egy gyors hatású nap, szóval picit kavalkádos fura napunk lesz, némi agresszív felhanggal.

2015. 26. hét:

Június 22, Hétfő: A hétfői napok gyors és könnyű természetűek, pont ezért van is egy elméletem, miszerint a fogadalmak 90% azért bukik meg, mert Hétfőn szoktuk elkezdeni őket, ami a tökéletes ellentéte a szilárd napoknak, de pont ezért olyan dolgokat elindítani, amelyek nagy elánt, hírverést igényelnek, esetleg még rövidtávúak is. Pl. egy reklám kampány beharangozása, vagy egy üzleti kapcsolat felvétel, amikor gyors válaszokat várunk és várnak tőlünk, arra kiválóak a hétfői napok.

Ezen a napon a Hold, a Mágha csillagképben áll, ami agresszív természetű és mivel 6. nap vagyunk Újhold után, ami viszont éles-lágy természetű, lesz egy kis extra élesség a mai napban, szóval vigyázzunk arra, hogy ma talán picit ingerültebbek lehetünk, ne veszítsük el a fejünket.

Június 23, Kedd: A kedd a Mars napja, aki a legtöbb kultúrkörben a Háború Istene és ebből eredendően agresszív természetű. Ezek a napok inkább durva dolgokra hivatottak, mint sem kellemes időtöltésre barátainkkal, de persze ez a nap is lehet jó valamire. Verekedésre, mások bántalmazására, de alkalmas böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot, és olyan dolgokra is, mint pl. gyógyszeres kezelések megkezdésére, mert ami betegen jót tesz nekünk, az egészségeseknek lehet akár méreg is.

Mindemellett ma 7 nappal vagyunk Újhold után, ami mindig éles természetű, szóval egy kis plusz élesség azért van a napban, de az érdekesség kedvéért a Hold a Purva Phalguni csillagképben fog állni, ami szintén agresszív természetű. Szóval vigyázzunk, mert az ennyire éles napokon teljes környezetünkre károsak lehetünk, még magunkra is. Embertársainkkal pedig legyünk türelemmel, birkatürelemmel.

Június 24, Szerda: A szerdai napok éles-lágy keverékek a merkúri hatások végett, és így kiváló dolgok elintézésére, szervezkedésre, szerelő kihívására, régi kellemetlen dolgok befejezésére, de akár kisebb orvosi beavatkozásokra, tehát mindenre, ami picit kellemetlen, de a végeredmény jó lesz.

Viszont ma a Hold, az Uttara Phalguni csillagképben áll, ami szilárd jellegű hatásokkal bír, viszont 8 nappal vagyunk Újhold után, ami meg mozgékony természetű. Szóval, fura intézkedős napunk lesz, talán jó lesz ez a nap a régről visszamaradt dolgaink újra indítására, elintézésére.

Június 25, Csütörtök: A csütörtöki napok a Jupiterhez tartoznak, és ezért a spirituális, a jogi, a pénzügyi és az életviteli rendszerünkkel kapcsolatos dolgainkat könnyebb ezeken a napokon gardedámozni.

A jupiteri napok sajátossága, hogy a délelőttök gyors természetűek, a délutánok inkább szilárd jellegűek csütörtökönként, de ezen a napon még jobban a gyorsaság fog érvényesülni, mert ezen a napon a Hold, a Haszta csillagképben fog állni, ami könnyű és gyors természetű. Viszont a 9 nappal Újhold utáni napok, agresszív típusú asztrológiai állások, és csütörtökönként ez még Mrityu Jógát is jelent, szóval ne kezdjünk bele semmi újba, ha még hajtana is minket a vérünk, a gyors nap hatás végett.

Június 26, Péntek: A pénteki napok lágy természetűek, és mint már írottam vala, Pénteki napok a Vénuszhoz kötődnek, szóval szép dolgok, kellemes és kényelmes tevékenységek, művészetek és az ínyencségek kellene, hogy előtérbe kerüljenek ezeken a napokon. De ezek a napok kiválóak barátkozásra, kapcsolatépítésre, meg hölgyek gyorsan menjetek el szépítkezni, kényeztetni magatokat, mert ez a nap erről szól, meg majdnem minden Péntek is. Végre lenne egy nap, ami csak rólatok szól.

Valamint a mai nap 10 nappal vagyunk Újhold után, ami viszont szilárd jellegű jelenség, és ezen a napon a Hold a Csitra csillagképben áll, ami a szintén lágy. Szóval bármilyen lágy dologba kezdünk ma bele az tartós és maradandó lesz, legyen az masszázsra járás, fürdőzés, vagy bármilyen önkényeztetés. De érdemes művészi dolgokkal is foglalkozni, mert az is a Vénuszhoz köthető tevékenység.

Június 27, Szombat: A szombati nap a Szaturnusz napja, aki a legtöbb kultúrkörben az aszketikusság, lemondottság és a nélkülözés bolygója és ebből eredendően agresszív természetű. Viszont a Szaturnusz kötödése a spiritualitáshoz és a főleg fizikai szinten ezek a napok alkalmasak önsanyargatásra, fogadalmak tételére, böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot. De kiváló lehet még olyan fizikai korlátokat felállító tevékenységekre is, mint pl. állatok betörése, dolgok le és elbontására, de semmilyen materiális jóléttel kapcsolatos dologra sem alkalmasak a szombatok.

Mindemellett a Hold az Szvati csillagképben fog állni, ami mozgékony természetű, de lesz egy kis plusz élesség azért a napban, mert 11 nappal vagyunk Újhold után, ami megint csak agresszív természetű. Szóval vigyázzunk, mert egy ilyen éles és gyors napokon könnyebben, gyorsabban elfajulnak dolgok, akár önkontrollról vagy a mi irányunkba zajló dolgokról beszélünk.

Június 28, Vasárnap: A Vasárnapok a Nap bolygóhoz tartoznak és szilárd természetűek. Ilyenkor érdemes maradandó dolgokba fogni, mert szilárd napokon bármit is kezdünk el, az hosszú távon is működő képes marad, még akkor is, ha egy picit lassabban pörögnek fel az események.

De ezen a napon, még mindig 11 nappal leszünk Újhold után, ami egy agresszív természetű jelenség, de a Hold meg a Visákha csillagképben lesz, ami meg éles-lágy keverék jelenség, szóval picit kavalkádos fura napunk lesz, némi agresszív felhanggal.

2015. 25. hét:

Június 15, Hétfő: A hétfői napok gyors és könnyű természetűek, pont ezért van is egy elméletem, miszerint a fogadalmak 90% azért bukik meg, mert Hétfőn szoktuk elkezdeni őket, ami a tökéletes ellentéte a szilárd napoknak, de pont ezért olyan dolgokat elindítani, amelyek nagy elánt, hírverést igényelnek, esetleg még rövidtávúak is. Pl. egy reklám kampány beharangozása, vagy egy üzleti kapcsolat felvétel, amikor gyors válaszokat várunk és várnak tőlünk, arra kiválóak a hétfői napok.

Ezen a napon a Hold, a Rohini csillagképben áll, ami szilárd szóval lesz egy kis gyorsaság és szilárdság keveredése a mai napon, de mivel 14. nap vagyunk Telihold után, ami viszont éles természetű, szóval vigyázzunk arra, hogy ha esetleg picit elveszítjük a fejünket, ne okozzunk maradandó károkat szeretteinkben.

Június 16, Kedd: A kedd a Mars napja, aki a legtöbb kultúrkörben a Háború Istene és ebből eredendően agresszív természetű. Ezek a napok inkább durva dolgokra hivatottak, mint sem kellemes időtöltésre barátainkkal, de persze ez a nap is lehet jó valamire. Verekedésre, mások bántalmazására, de alkalmas böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot, és olyan dolgokra is, mint pl. gyógyszeres kezelések megkezdésére, mert ami betegen jót tesz nekünk, az egészségeseknek lehet akár méreg is.

Mindemellett ma lesz Újhold, ami mindig éles természetű, szóval egy kis plusz élesség azért van a napban, de az érdekesség kedvéért a Hold a Mrigasira csillagképben fog állni, ami viszont lágy természetű. Szóval vigyázzunk, mert egy ilyen éles napokon picit könnyebben veszti el a fonalat az ember.

Viszont ezen a napon kezdődik a 3 évente létre jövő extra Hold hónap, ami nagyon spirituális hatású.

Június 17, Szerda: A szerdai napok éles-lágy keverékek a merkúri hatások végett, és így kiváló dolgok elintézésére, szervezkedésre, szerelő kihívására, régi kellemetlen dolgok befejezésére, de akár kisebb orvosi beavatkozásokra, tehát mindenre, ami picit kellemetlen, de a végeredmény jó lesz.

Viszont ma a Hold, a Ardra csillagképben áll, ami agresszív típusú, sőt ha ebben a csillagképben vesszünk fel új ruhát, akár meg is halhatunk,  ezentúl 1 nappal vagyunk Újhold után, ami szilárd jellegű. Szóval megint csak arra kellene vigyázzunk, hogy ne robbantsunk ki hosszan tartó, maradandó viszályokat környezetünkben.

Június 18, Csütörtök: A csütörtöki napok a Jupiterhez tartoznak, és ezért a spirituális, a jogi, a pénzügyi és az életviteli rendszerünkkel kapcsolatos dolgainkat könnyebb ezeken a napokon gardedámozni.

A jupiteri napok sajátossága, hogy a délelőttök gyors természetűek, a délutánok inkább szilárd jellegűek csütörtökönként, de ezen a napon még jobban a gyorsaság fog érvényesülni, mert ezen a napon 2 nappal vagyunk Újhold után, ami egy gyors jelenség, és a Hold a Punarvaszu csillagképben fog állni, ami szintén mozgékony természetű.

Június 19, Péntek: A pénteki napok lágy természetűek, és mint már írottam vala, Pénteki napok a Vénuszhoz kötődnek, szóval szép dolgok, kellemes és kényelmes tevékenységek, művészetek és az ínyencségek kellene, hogy előtérbe kerüljenek ezeken a napokon. De ezek a napok kiválóak barátkozásra, kapcsolatépítésre, meg hölgyek gyorsan menjetek el szépítkezni, kényeztetni magatokat, mert ez a nap erről szól, meg majdnem minden Péntek is. Végre lenne egy nap, ami csak rólatok szól.

Valamint a Hold a mai nap 3 nappal vagyunk Újhold után vagy, ami viszont mozgékony jellegű, és ezen a napon a Hold a Pusja csillagképben áll, ami a szintén gyors.

Mindkét nap az e heti csütörtök és péntek is egészen kivételesen jó napok hirdetések, kampányok, hírverés indítására. Kíváncsi vagyok, hogy ezeken a napokon hány feladott hirdetésre mennek majd el autók, házak vagy lakások.

Június 20, Szombat: A szombati nap a Szaturnusz napja, aki a legtöbb kultúrkörben az aszketikusság, lemondottság és a nélkülözés bolygója és ebből eredendően agresszív természetű. Viszont a Szaturnusz kötödése a spiritualitáshoz és a főleg fizikai szinten ezek a napok alkalmasak önsanyargatásra, fogadalmak tételére, böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot. De kiváló lehet még olyan fizikai korlátokat felállító tevékenységekre is, mint pl. állatok betörése, dolgok le és elbontására, de semmilyen materiális jóléttel kapcsolatos dologra sem alkalmasak a szombatok.

Mindemellett a Hold az Aslésa csillagképben fog állni éles természetű, szóval egy kis plusz élesség azért van a napban, főleg úgy, hogy 4 nappal vagyunk Újhold után, ami megint csak agresszív természetű. Szóval vigyázzunk, mert egy ilyen éles nap materiálisan természetesen csapni való, de spirituálisan azért lehet hasznos, mert ez a kombináció, Szombat és 4, 9 vagy 14 nappal Új vagy Telihold után mindig Sziddha Jóga jelenség.

Június 21, Vasárnap: A Vasárnapok a Nap bolygóhoz tartoznak és szilárd természetűek. Ilyenkor érdemes maradandó dolgokba fogni, mert szilárd napokon bármit is kezdünk el, az hosszú távon is működő képes marad, még akkor is, ha egy picit lassabban pörögnek fel az események.

De ezen a napon, még mindig Aslésa csillagképben fog állni a Hold, ami egy agresszív természetű jelenség, de az 5. napok Újhold után lágy jelegű szóval picit kavalkádos fura napunk lesz.

Idén lesz először a világon Nemzetközi Jóganap!

2015. 24. hét:

2015. Június 8, Hétfő: A hétfői napok gyors és könnyű természetűek, pont ezért van is egy elméletem, miszerint a fogadalmak 90% azért bukik meg, mert Hétfőn szoktuk elkezdeni őket, ami a tökéletes ellentéte a szilárd napoknak, de pont ezért olyan dolgokat elindítani, amelyek nagy elánt, hírverést igényelnek, esetleg még rövidtávúak is. Pl. egy reklám kampány beharangozása, vagy egy üzleti kapcsolat felvétel, amikor gyors válaszokat várunk és várnak tőlünk, arra kiválóak a hétfői napok.

Ezen a napon a Hold, a Dhanistha csillagképben áll, ami szintén mozgékony szóval lesz egy kis plusz gyorsaság a mai napon, de mivel 6. nap vagyunk Telihold után, ami viszont éles/lágy keverék természetű nem minden fog flottul működni, de kellemetlen helyzetek elintézésre kiváló lesz ez a nap.

2015. Június 9, Kedd: A kedd a Mars napja, aki a legtöbb kultúrkörben a Háború Istene és ebből eredendően agresszív természetű. Ezek a napok inkább durva dolgokra hivatottak, mint sem kellemes időtöltésre barátainkkal, de persze ez a nap is lehet jó valamire. Verekedésre, mások bántalmazására, de alkalmas böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot, és olyan dolgokra is, mint pl. gyógyszeres kezelések megkezdésére, mert ami betegen jót tesz nekünk, az egészségeseknek lehet akár méreg is.

Mindemellett a 7. nap Telihold után mindig éles természetű, szóval egy kis plusz élesség azért van a napban, de az érdekesség kedvéért a Hold a Shatabhisak csillagképben fog állni, ami viszont mozgékony természetű. Szóval vigyázzunk, mert egy ilyen éles és gyors napokon picit könnyebben veszti el a fonalat az ember, és hamarabb mond és tesz dolgokat, mint kellene.

2015. Június 10, Szerda: A szerdai napok éles-lágy keverékek a merkúri hatások végett, és így kiváló dolgok elintézésére, szervezkedésre, szerelő kihívására, régi kellemetlen dolgok befejezésére, de akár kisebb orvosi beavatkozásokra is, tehát mindenre, ami picit kellemetlen az elején, de a végeredmény jó lesz.

Viszont ma a Hold, a Purvabhadrapada csillagképben áll, ami agresszív típusú pozíció és 9 nappal vagyunk Újhold után, ami szintén agresszív jellegű. Szóval az általában jól működő szerdai napok azért a mai nap folyamán egy picit eldurvulhat, és így inkább vigyázzunk magunkra.

2015. Június 11, Csütörtök: A csütörtöki napok a Jupiterhez tartoznak, és ezért a spirituális, a jogi, a pénzügyi és az életviteli rendszerünkkel kapcsolatos dolgainkat könnyebb ezeken a napokon gardedámozni. A jupiteri napok sajátossága, hogy a délelőttök gyors természetűek, a délutánok inkább szilárd jellegűek csütörtökönként, de még jobban a szilárdság fog érvényesülni, mert ezen a napon 10 nappal vagyunk Telihold után, ami egy szilárd jelenség, és a Hold az Uttara Bhadrapada csillagképben fog állni, ami szintén szilárd természetű.

Valamint 10. napok Új vagy Telihold után csütörtökre esve Sziddha Jógát, azaz tökéletes bolygó állást hoz létre. Szóval, bármibe is kezdünk ma, az gyorsan és akadályok nélkül fog teljesülni, de azért igyekezzünk maradandó dolgokba kezdeni, faültetéstől, a hosszú távú tanulmányinkba kezdésig, az új pozíció betöltéstől a gyűjteményeink piszkálásáig mindenre jó lehet ez a nap.

2015. Június 12, Péntek: A pénteki napok lágy természetűek, és mint már írottam vala, Pénteki napok a Vénuszhoz kötődnek, szóval szép dolgok, kellemes és kényelmes tevékenységek, művészetek és az ínyencségek kellene, hogy előtérbe kerüljenek ezeken a napokon. De ezek a napok kiválóak barátkozásra, kapcsolatépítésre, meg hölgyek gyorsan menjetek el szépítkezni, kényeztetni magatokat, mert ez a nap erről szól, meg majdnem minden Péntek is. Végre lenne egy nap, ami csak rólatok szól.

Valamint a Hold a mai nap 11 nappal vagyunk Telihold után vagy 4 nappal Újhold előtt, ami viszont agresszív jellegű, szóval ilyenkor vigyázzunk, mert picit érzéketlenebbé és nem törődőmé válhat az ember.

Viszont ezen a napon a Hold az Asvini csillagképben áll, ami a varázslatos kezdetek napja szóval, ha valami újba kezdenénk az meglepően jól fog sikerülni, főleg ha keverni tudjuk az agresszív és a lágy elemeket. Kezdjünk el harcművészetet tanulni, vagy háborút az igazunkért, stb…

2015. Június 13, Szombat: A szombati nap a Szaturnusz napja, aki a legtöbb kultúrkörben az aszketikusság, lemondottság és a nélkülözés bolygója és ebből eredendően agresszív természetű. Viszont a Szaturnusz kötödése a spiritualitáshoz és a főleg fizikai szinten ezek a napok alkalmasak önsanyargatásra, fogadalmak tételére, böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot. De kiváló lehet még olyan fizikai korlátokat felállító tevékenységekre is, mint pl. állatok betörése, dolgok le és elbontására, de semmilyen materiális jóléttel kapcsolatos dologra sem alkalmasak a szombatok.

Mindemellett a Hold a Bharani csillagképben fog állni éles természetű, szóval egy kis plusz élesség azért van a napban, viszont 12 nappal vagyunk Telihold után, ami viszont mozgékony természetű. Szóval vigyázzunk, mert egy ilyen éles nap materiálisan természetesen csapni való, de spirituálisan azért lehet hasznos, főként fizikai síkon lásd jóga, böjtök, stb.

2015. Június 14, Vasárnap: A Vasárnapok a Nap bolygóhoz tartoznak és szilárd természetűek. Ilyenkor érdemes maradandó dolgokba fogni, mert szilárd napokon bármit is kezdünk el, az hosszú távon is működő képes marad, még akkor is, ha egy picit lassabban pörögnek fel az események.

De ezen a napon, 13 nappal vagyunk Telihold után, ami egy agresszív természetű jelenség és a Krittika csillagképben fog állni a Hold, ami éles/lágy jelegű szóval picit kavalkádos fura napunk lesz.

De némi jó hírrel is szolgálhatok, a 13. napok Új és Telihold után is Siva napjai, szóval a naplementekor végzet lelki gyakorlatok különlegesen hatékonyak! 

2015. Január 12, Hétfő: A hétfői napok gyors és könnyű természetűek, pont ezért van is egy elméletem, miszerint a fogadalmak 90% azért bukik meg, mert Hétfőn szoktuk elkezdeni őket, ami pont az ellentéte a szilárd napoknak, de pont ezért olyan dolgokat elindítani, amelyek nagy elánt, hírverést igényelnek, esetleg még rövidtávúak is, mint pl. egy reklám kampány, arra kiválóak a hétfői napok.

Ezen a napon a Hold, a Haszta csillagképben áll, ami könnyű és gyors jellegű, és minden 7. nap az Újhold, vagy Telihold után éles természetű, szóval lesz egy kis plusz élesség is ezen a napon. Tehát picit lassítsunk, mert a gyors Hétfő úgy is arra késztett bennünket, hogy pörögjünk, csak a mai nap erre nem teljesen alkalmas. Valamint a 7. napok Hétfővel találkozva mindig Mritju, azaz Halál Jógát alkotnak, így fontos dolgainkba lehetőleg ne ma kezdjünk bele.

2015. Január 9, Péntek: A pénteki napok lágy természetűek, mert ezen a napon a Vénusz az uralkodó bolygó. Szép dolgok, kellemes és kényelmes tevékenységek, művészetek és az ínyencségek kellene, hogy előtérbe kerüljenek ezeken a napokon.

Viszont ma 4 nappal vagyunk az Telihold után, ami éles természetű napot takar és ráadásul a mai napon a Hold a Mágha csillagképben fog áthaladni, ami szintén éles természetű. Szóval nagyon vigyázzunk magunkra és szeretteinkre is.

2015. Január 8, Csütörtök: A csütörtöki napok a Jupiterhez tartoznak, és ezért a spirituális, a jogi, a pénzügyi és az életviteli rendszerünkkel kapcsolatos dolgainkat könnyebb ezeken a napokon gardedámozni. A jupiteri napok sajátossága, hogy a délelőttök gyors természetűek, a délutánok inkább szilárd jellegűek csütörtökönként, de még jobban a gyorsaság fog érvényesülni, mert ma 3 nappal vagyunk Telihold után, ami egy gyors jelenség, de a Hold az Aslésa csillagképben fog állni, ami viszont agresszív természetű, szóval pöröghetnénk lesz gazdagon, de picit óvatosan kellene.

2015. Január 7, Szerda: A szerdai napok éles-lágy keverékek a merkúri hatások végett, és így kiváló dolgok elintézésére, szervezkedésre, de akár kisebb orvosi beavatkozásokra, tehát mindenre, ami picit kellemetlen, de a végeredmény jó lesz. Viszont ma a Hold, a Pusja csillagképben áll, ami könnyű és gyors típusú pozíció és 2 nappal vagyunk Telihold után, ami meg mozgékony jellegű, valamint a mai nap Sziddha Jóga is, azaz tökéletes bolygóállás. Szóval az általában is jól működő szerdai nap a mai nap folyamán még inkább hatékony lesz, és a gyorsaság miatt, hihetetlen mennyiségű feladatot fogunk tudni majd elvégezni.

2015. Január 6, Kedd: A kedd a Mars napja, aki a legtöbb kultúrkörben a Háború Istene és ebből eredendően agresszív természetű. Ezek a napok inkább durva dolgokra hivatottak, mint sem kellemes időtöltésre barátainkkal, de persze ez a nap is lehet jó valamire. Verekedésre, mások bántalmazására, de alkalmas böjtök elindítására, hiszen ilyenkor picit magunk ellen teszünk erőszakot, és olyan dolgokra is, mint pl. gyógyszeres kezelések megkezdésére, mert ami betegen jót tesz nekünk az egészségeseknek lehet akár méreg is.

Valamint a Hold ma a Punarvaszu csillagképben van, ami gyors természetű, valamint az első nap a Telihold után mindig szilárd hatású. Szóval a mai nap agresszív, gyors és szilárd jellegű energiák keverednek, ami azért elég kavalkádos, mindemellett, ha a Teli vagy Újhold után első napok pont Keddre esnek, az még egy Mrityu Jóga is, ami pedig halál bolygó állás. Amúgy is vigyázni kell az agresszív és gyors napok keveredésére, hogy ne pörögjünk túl, mert ilyenkor picit baleset veszélyesebb az élet, de a mai napon legyünk extrán óvatosak.

2015. Január 5, Hétfő: A hétfői napok gyors és könnyű természetűek, pont ezért van is egy elméletem, miszerint a fogadalmak 90% azért bukik meg, mert Hétfőn szoktuk elkezdeni őket, ami pont az ellentéte a szilárd napoknak, de pont ezért olyan dolgokat elindítani, amelyek nagy elánt, hírverést igényelnek, esetleg még rövidtávúak is, mint pl. egy reklám kampány, arra kiválóak a hétfői napok.

Valamint ezen a napon a Hold, a Punarvaszu csillagképben áll, ami szintén mozgékony jellegű, de csillagászatilag még ma is Telihold van, ami meg szilárd hatású asztrológiai állás. Szóval ma egy gyors természetű napunk lesz, ami arra is jó lehet, hogy maradandó és hosszú távú dolgokba kezdjünk, amiben viszont nagyon gyorsan fogunk tudni majd előre haladni, és maradandót alkotni. Így bármibe is kezdünk ma, azt ripsz-ropsz be is tudjuk majd fejezni.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

UI: Amennyiben a 2015-ös év havi asztrológiai előrejelzéseit szeretnéd elolvasni, katt ide!

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!