Egy új elképzelés a Bhakti Kutirban, elutaznánk, hogy Séta és Jóga Tábor révén lazítsunk és töltődjünk, hm?

praagAz elképzelés az, hogy olyan helyekre menjünk el, ami szép és már az magában tölt, hogy ott vagyunk. Én akár arra is gondoltam, hogy 3-4 havonta le is léphetnénk egy ilyen bulira.

Arra gondoltam, hogy 1 itthon és 1 külföldön, de váltogathatnánk a helyszíneket. Persze az idén én természetesen prágai kezdésre gondoltam, már évek óta úgy mászkálunk, hogy van egy prágai útikönyv a kocsinkban, sohasem lehet azt tudni.

Itthon persze ha már van olyan tuti hely, mint Tata, és ott van egy olyan jó jógaterem, mint az Arany Hold, akkor ott lennénk. Az inkább asramos feeling lenne, mert akkor a hölgyek lehetnének a felső szobában, míg az urak lent aludnának a jóga teremben, de ott magunkra is főznénk és hát ott a tókör sétaként.

Az én elképzelésem, hogy reggel korán 5-6 körül nyomnánk egy jó nagy sétát és egy levezető jógát, majd utána egy jó szundi-bundit és utána mindenki, amit akar.

Egyrészről a sétát, mint meditációt maga Buddha fedezte fel, sőt azt a 17 lépéses meditációs útvonalat, amit Ő is bejárt akkor, amikor a megvilágosodás után magán a megvilágosodás élményén meditált 7 hétig.

A legtöbb Zen Buddhista meditációban a sétáló meditáció szerves része a mindennapi spirituális gyakorlatnak, mert egész egyszerűen, amikor sétálunk éberek vagyunk. Üldögélés és fekvés közben persze, hogy előfordul az, hogy elalszunk, de séta közben általában az elég ritka.

A másik része a korai sétáknak, mert akkor az ember azért meditatívabb állapotban is van, és meg az is, hogy egy olyan hely, mint Prága hajnalban azért nagyon más és aztán meg úgy is jön a hiper nyüzsi. És persze a korai túra jó olyan helyekre is kiváló, mint pl. Salzburg, vagy Krakkó, mert még a 2013-14-es etapban ezekre a helyekre gondoltam.

Az elképzelés része még hostel szállók (max. 2-3 ágyas szobák), amelyek olcsók és jók, Prágában pl. biztos, hogy magán a Vencel téren fogunk lakni, és az, hogy az árakat egyedi váltóban is közölni fogjuk, hogy látható legyen egy ilyen tábor értéke. Így pl. az lesz leírva, hogy a túra 27 ezer forint, azaz 27 doboz cigi ára, hátha a fiatalabb generáció is érdeklődik majd a jóga és az utazás iránt.

És persze az egyik fő hatása az utazás lenne, hogy kiráncigáljuk magunkat a mindennapokból, hogy a tudatunk tisztuljon és töltődjünk, hogy újra harcra készek legyünk a visszajövetelkor.

Mit gondoltok?

Én Prágára November végére December 1-re gondoltam, mert akkor már lehet látni az Adventi világítást és az mesés, meg hát már évek óta oda szoktunk menni a szülinapomra a drága kis családommal és akkor én már ott lennék és várnék rátok.

Írjatok visszajelzést!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Jóga, Utazás/Zarándoklatok | Címke: , | 4 hozzászólás

Közkívánatra! Taoista jóga tanfolyam tematika heti bontásban, második hét…

Kedves Érdeklődők! Trataka

Többen is jeleztétek, hogy a 14 hét folyamán bizonyos témakörök kimondottan érdekelnének Benneteket, és ha tudnátok előre, hogy melyik előadáson miről lesz szó, a számotokra szimpatikus alkalmakra szívesen becsatlakoznátok.

Így igyekszünk majd minden hétről, legalább pár sorban, feltenni egy kis infót, hogy  nagyjából rátudjatok érezni az előadás tematikájára.

A második alkalommal a vesék állnak majd a középpontban. Átvesszük a vese területének teljes kezelését, valamint a fülekét is, hiszen azok szorosan kötődnek a vesékhez. Ha fázós vagy, és nehezen kezeled a hideget, akkor érdemes ellátogatnod erre az előadásra, hogy meg tudd tanulni a vesével kapcsolatos praktikákat, hiszen még az ájurvéda szerint is, a lábaink és a nyakunk mellett, a vesénket kell melegen tartanunk ahhoz, hogy melegen tudjuk tartani magunkat.

A taoista jógának az rendszere, hogy nem csak testünket, hanem a légzésünket valamint a tudatunkat is eddzük heti rendszerességgel, így a vese gyakorlatokon túl hangsúlyt fektetünk majd a teljes hasi légzésre is, illetve átvesszük a legalapvetőbb vizuális meditációs technikát is, ami mellesleg a hatha jóga alap vizuális meditációja is egyben, a Trataka.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Jóga | Címke: , , | 1 hozzászólás

Bhakti Kutir Bhindu: Egy gyors alvás böjtös recept a hatha jóga és az ájurvéda kultúrájából

alvás böjtSzokás az az ájurvédában és a hatha jógában, hogy alvás böjtöt tartanak az elszánt gyakorlók.

Havonta két estét szoktak ébren tölteni, a telihold és az újhold napjait. Ennek annyira érdekes a hatása, hogy tudományos kutatásoknak is alávetették az alvásböjtöt betartóakat, és arra jöttek rá, hogy ha valaki ezt a két napot kihagyja alvásilag minden hónapban, az teljesen harmonizálja a bioritmusának működését.

Megfigyelték azt, hogy a teliholdkor és újholdkor nem alvók körében soha sem csökken 80% alá a teljesítmény képesség se fizikai, se mentális, se érzelmi és még az intellektuális szinten sem.

Természetesen az alvás böjt módja az, ha például a mai telihold éjszakát kihagyjuk, és magától értetődően a másnap folyamán sem fekszünk le szundibundizni, hanem megvárjuk a következő estét és csak akkor térünk nyugovóra.

Természetesen, azért az étkezésünkben is kell változtatásokat hozni hogy kibírjunk egy ilyen 36 órás etapot, mert maga az emésztés is nagyon sok energiát vesz el, és persze ne legyünk hülyék, ha telihold vagy újhold másnapján egy iskolabusznyi gyereket kell  elszállítanunk valahova egy több órás úton, akkor ne hagyjuk ki az alvást az azt megelőző éjszaka, még ha szipi-szupi ezo-bio-öko mókusok vagyunk is.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

UI: Olvasni való az Újhold jelenségről a tibeti és indiai kultúrákból

Kategória: Ájurvéda, Jóga, Védikus Tudástár | Címke: , , , | 1 hozzászólás

ide kell valami

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

A félreértések elkerülése végett…

Kedves tanfolyam résztvevők!

Bár volt róla szó, hogy utazás miatt módosulnak a pancsakarma és a taoista jóga tanfolyamok eredetileg kiírt időpontjai, de végül minden marad az eredeti felállásban.

Ennek fényében a most futó tanfolyamok soron következő alkalmai a következőképpen néznek ki:

Pancsakarma 3.alkalom: Szeptember 20. Péntek, 18 órától a Bhakti Kutirban.

Taoista Jóga tanfolyam 2.alkalom: Szeptember 23. Hétfő, 20 órától a Bhakti Kutirban. Akik lemaradtak az első alkalomról, még van lehetőségük csatlakozni, mivel az óra után igény szerint ismétlésre kerül az első óra anyaga.

Zen Shiatsu tanfolyam 2.hétvége: Szeptember 28.-29. Szombat-Vasárnap, 10 órától a Bhakti Kutirban. Akik csatlakoznának még megtehetik, mivel beiktatásra kerül egy ismétlő alkalom az első hétvége anyagából, azoknak akik nem tudtak részt venni azon, és már úgy is vannak most csatlakozók a kurzushoz.

Om Tat Sat

 

 

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

A Mai nap Asztrológiai előrejelzése és ma még Siva napja is van és holnap meg Ananta napja lesz, aki a Hatha Jóga Istene…

anantaA mai nap asztrológiája:

Szeptember 17, Kedd: A kedd a Mars napja, aki a legtöbb kultúrkörben a Háború Istene és ebből eredendően agresszív természetű. Ezek a napok inkább durva dolgokra hivatottak, mint sem kellemes időtöltésre barátainkkal, de persze ez a nap is lehet jó valamire. Verekedésre, mások bántalmazására, böjtök elindítására, gyógyszeres kezelések megkezdésére, stb.

Valamint 13 nappal vagyunk Telihold után, ami szintén egy agresszív természetű jelenség, és a Hold ma a Danitsha csillagképben fog állni, ami meg mozgékony természetű.

Szóval lapítsunk és ne pörögjünk, de spirituálisan a mai nap kiváló mert: ma Srila Bhaktivinoda Thakura, aki az eredeti Bhakti Kutir egyik alapítója, születés napja van és hát ma Siva napja is van és tudjátok, ha az keddre esik akkor a mai fogadalmak vagyonossá tesznek minket.

És ne feledjük, holnap Ananta Csaturdaszi Vrata lesz, azaz Ananta napja, aki a Hatha Jóga Istene. Mi holnap reggel 9-kor a Bhakti Kutirban fogunk ünnepelni némi Jógázással és este pedig kezdődik az új szerdai érdi jóga foglalkozások este 19 órás kezdettel a Véda Bhavanban.

De tudjátok az önmarketing rombolásomhoz hozzájárul, hogy mondjam, aki nem tud eljutni jógázni, az holnap mindenféleképen jógázzon egy jót otthon.

És ha valaki be szeretné tartani a fogadalom részét az Ananta napnak, a Vrata az jelenti, hogy fogadalom, akkor az egyszerű. Egy piros madzagon kössünk 14 csomót, a hölgyek a bal karjukon, urak a jobb karjukon hordják, és a fogadalom az, hogy régelvesztett dolgainkat kellene visszapótolni. Tehát, ha azt érezzük, hogy egy picit a gyermeki lelkünk, vagy a régi elánunk picit már veszőben van, most a következő 14 évben ezen a dolgozzunk. Ja, elfelejtettem szólni a fogadalom 14 éve, és a madzagot is meg kell őrizni addig. Utána gazdagok leszünk és örök életűek, természetesen.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga, Védikus Asztrológia | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Este indul a Taoista jóga tanfolyam

Kedves Érdeklődők! tao

Ma este 20 órától várunk benneteket a 14 hetes Taoista Jóga Kurzus első alkalmával. Ma átvesszük az első két hét gyakorlatait.

A tanfolyam hétfő esténként kerül megtartásra 20 órától körülbelül 21.30-ig.

Elméleti és gyakorlati részeket egyaránt tartalmaz, így szükséges valami kényelmes viselet, illetve toll és papír a jegyzeteléshez.

A tanfolyam díja kezdőknek

Egy összegben: 21.000 Forint

A tanfolyam díja ismétlőknek

Egy összegben: 7.000 Forint

A tanfolyamon résztvevőknek a Szeptemberben induló Tai Chi tanfolyam kedvezményes áron lesz látogatható, és még a hideg előtt meg tartunk egy Taoista Hosszúbot alkalmat is, ami ingyenesen lesz látogatható.

Bővebben a taoista jógáról itt olvashattok.

Valamint a termünk új helyre költözött, a Bartók Béla út túl oldalára!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga | Címke: | Hozzászólás most!