A most pénteki Ájurvédikus Főzőcske menü sorra…

khannaAmint már írtam, a főzőcskének az lesz a lényege, hogy főzési technikákat sajátítsunk el, és ne „csak” szimplán egy menü sort. Az klasszikus indiai főzés, ami az Ájurvéda alapjaiból virágzott ki egy nagyon egyszerű, de hatékony módszer.

Arra fogunk koncentrálni, hogy igen gyorsan lehet előállítani finom, változatos és egészséges ételt! Valamint, ebben a megközelítésben azért főzünk majd egy-két olyat is, ami kifejezetten a téli hidegben praktikus, mert semmi sem egyszerűbb annál, mint, hogy egészségesre együk magunkat!

Két olyan ételt is elfogunk készíteni, amit az ember nagyjából csak összekészít, majd feltesz a tűzre, és leszedi akkor, amikor elkészült. De több olyan ételt is meg főzünk majd, ahol nagyjából az első 5-7 percben kell oda figyelni a fűszerezés összetételére, majd míg fő, már fel is kerülhet a következő fogás a tűzhelyre. Indiai stílusban 4 fogás nem négyszer 20 perc, hanem kb. 30 perc, mert 5 percenként felkerül egy-egy fogás a lángra, így amikor az utolsó is felkerül a tűzre, már az első kész is, és így amilyen sorrendben felkerülnek az ételek a tűzre, abban a sorrendben le is vesszük őket.

Szóval elég sok fogást össze fogunk majd pattintani. És hát íme a várva várt Bhakti Kutir Főzőcske Menü Sorra:

Gabona: Természetesen az ázsiai kultúra fő tápláléka a rizs! Pl. a kínai orvoslás abszolút ideális étkezés stílusa: 50% gabona, lásd rizs. 20 % zöldség, 15 % hüvelyes, 10% gyümölcs és magvak és 5% állati fehérje.

Először is persze majd áttárgyaljuk, hogy miként különbőztethetjük meg az új rizst és a régit, mert attól függ, hogy mennyi vizet kell majd hozzátenni. És, hogy ne legyen azért annyira uncsi a sok rizs, 3 félét fogunk megfőzni. Simát és 2 Dél-indiai csodát, a paradicsomos rizst, ami meg áll magában is mint 1 tál étel és egy kis könnyű citromos rizst.

De lesz egy upma is, egy búzadarás téli és őszi recept, mert egész napra jó melegen tartja a szervezetünket.

Dhál és dhál alapú ételek: A dhál az indiai főzés fehérje forrása! Indiában minden sárgaborsó dhál, és mivel a főzőcskénk egyik fókusza az lesz, hogy kis idő ráfordítással tudjunk jókat főzni, most mi vörös lencsét és mungó babot fogunk használni, ami kb. 5 perc alatt fő meg, és három és félszer annyi fehérje van benne, mint a marhahúsban. Lesz 1 dhál és az egyik előkészítős étel, egy jó kitri.

Zöldségek: Megint csak technikákra fogunk összpontosítani. Az indiai főzésben a főzelékre kb. 10 féle név van, attól függően, hogy milyen lesz az étel állaga. Lesz könnyű és száraz étel, leveses-szaftos egészen a gazdag zsírfőzelékig. Persze lesz spenót, egy kis keserű, mustármag olajos krumpli, de mindenféle egzotikus jóság is, a zöld banántól az okráig.

Kiegészítők: persze azért lesz 2 saláta is, és egy csatni is. A csatni az indiai mártások gyűjtő neve, ami annyira édes, hogy nem lehet ott hagyni, és annyira csípős, hogy nem lehet megenni.

Édességek: Lesz 1-2 egészséges cucc gyerekeknek, ebből az egyik hónapokra elrakható, és technikailag a legegészségesebb süti a világon. De lesz egy kis répa halava, és rendes halava is (búzadarából), ami az upma édes társa, valamint egy kis tejbe rizs is, csak az íze végett.

Én 22 fogást terveztem, kb. 2 óra alatt meg is lesz és utána már csak meg kell enni.

Akik jönnének lécci írjatok nekünk a bhaktikutirinfo@gmail.com címünkre, csak, hogy tudjuk, mennyi alapanyagot és hány tányért vegyünk.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: A logisztikai kérdések végett, árak, hol, mikor, stb. katt ide…

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belehabarodva a védikus kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A kolostorban 2.30-kor keltünk, és a tanuláson kívül minden nap részt vettünk 2-2 órás meditáción és templomi szolgálaton, valamint elég sok kerti munkát és takarítást is felajánlhattunk, mint szolgálat. Magunkra főztünk és tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt. De mindenek felett az volt a legfelemelőbb, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Ájurvéda, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük