Bhakti Kutir Bindhu: A spirituális tudás elsajátítása…

A Védák azt mondják, hogy 2 féle tudás létezik. Az akadémikus tudás, amit szimplán megtanulunk, és vagy emlékszünk rá, vagy nem, de nem változtatja meg az életünket. Valamint a megvalósított tudás, ami mélyen belénk ívódik és megváltoztatja az értékrendünket, a döntéseinket, az életünket.

monksteaching

És persze a Védák arra is adnak egy receptet, hogy miként mélyítsünk el tudásunkat, mármint azokon a területeken, amit érdemes elmélyíteni.

Először is tanuljunk, majd a tudásunkat helyezzük gyakorlatba, elmélkedjünk rajta és próbáljuk másoknak is átadni. Mint pl. Buddha, aki 5 nap alatt megvilágosodott, de 7 hetet elmélkedett magán a megvilágosodás élményén. Aztán pikk-pakk megkereste azt az 5 szerzetest, akikkel azelőtt meditált és egyből át is adta a frissen szerzett tudását.

Majd az első 2 teendő után, tudásunk csak úgy magától elmélyül és beépül.

Ahogy korunk egyik legnagyobb harcművésze, Joe Rogan Rickson Gracie mondotta:

„Érd el a mester szintet az alapok gyakorlásával!”

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Ja, és egyébként ez volt a Bhakti Kutir honlapján a 100. írás a Védikus Kultúra és Spiritualitás és Lélek kategóriákban.

Kategória: Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk | Címke: , , | 1 hozzászólás

Augusztus 15, Dr. Mikao Usui születésnapja, a Reiki rendszer megalapítója…

reiki

mikao usui tanítványai körében, cca. 1925…

Kedves mindenki, ezen szép nap alkalmából terveztük a Reiki I-es beavatást, ami viszont Augusztus 16-án lesz reggel 9 órás kezdéssel. Találkozzunk a szokásos helyen, a Feneketlen tó mögött a Hemingway étterem és a Budai Parkszínpad között. 

A mi vonalunkon évente egyszer lehet egy alkalmat kiválasztani, amikor nem teljes áron adódnak a Reiki beavatások, idén ez lesz az a nap. Így 14 ezer 5 száz forint helyett, 11 ezer forint lesz a Reiki I-es beavatás.

Biztos, hogy meg lesz tartva a beavatás, így mindegy ha, nem jelentkeztél. Ha, szeretnél gyere el, mert tegnap jött haza látogatóba Indiás nagybátyám, és ő már régóta kérte tőlem a beavatást tehát neki tutira megfogom csinálni, így aki felénk téved, az is ott talál majd minket. 

Aztán meg majd lesz valahogy, felmegyünk a Gellért hegyre, stb. Hiszen Usui Sensei is egy hegyen, a Kuramán kapta meg az első Reiki beavatást!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Bővebben a Reikiről…

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: | 1 hozzászólás

Asztrológiai búcsúztató: Robin Williams egy bohókás, kicsit örült zseni, az improvizáció mestere…

rw1951. Július 21-én született, Chicagoban, 13.34-kor. Legszembetűnőbb asztrológiai állása talán a Rahu/Hold együtt állás az ötödik házban, amit sokszor láttunk színészek, zseniális színészek képletében, mint pl. a Rahu és Jupiter vagy Vénusz állást a hármas házban igazán híres zenei előadóknál.

Ugyanakkor a Rahu közelsége a Holdhoz, sajnos hajlamosít az érzelmi és elmebéli érzékenységre, és betegségekre, valamint a függőségekre is. Robin Williams ráadásul Rahu korszakban született, ami persze fizikailag megnyilvánult abban, hogy zárkózott, egyke gyerek volt, jómódú háttérrel. Pluszban a negyedik ház ura, tehát az anyukát jelző bolygó a 12-esben áll, a hiány házában, és a 12. ház ura, tehát a hiány és a veszteség bolygója pedig a 10-es házban áll, az apuka pozíciójában.

Anyukája modell volt, Apukája magas rangú vezetője a Ford autógyárnak.  Mindkettőjük elfoglalt ember révén Robin Williams sokat volt egyedül otthonukban, egy 40 hálószobás farmházban, ahol 2000 db játék katona és a saját képzelő erejével töltötte idejét.

Már gyerek korában kitűnt hangutánzó képességével és azzal, hogy mennyire jól tudta utánozni saját nagymamáját.

Aztán 6 éves korától elindult a Jupiter korszaka (ez egy 16 éves korszak és legtöbbünknek igen kedvező) és ebben a szakaszban sorra jöttek az osztályelsőség, osztály elnökségi megválasztás, sikeres szereplés az iskola foci és birkózó csapatában, stb. Főiskolára egy neves politológiai iskolába járt.

Aztán 1973-ban teljes ösztöndíjjal felvették a világhíres Julliard művészeti iskolába, abban az évben csak őt és Christopher Reeve-et, 20 olyan diákból, akiket az egész Egyesült Államokból toboroztak össze. Pont ekkor lépett be a Szaturnusz korszakába, ami nála a tovább tanulás, a felépülés, az otthonteremtés és a veszteségek bolygója is.

Aztán 1978-ban berobbant a világhírűségbe Mork-ként a nálunk is vetített „Egy Úr az Űrből” sorozattal. Közben már a 70-es évektől Stand Up komikusként is fellépett és nem régiben a Comedy Central minden idők 13. legnagyobb Stand Up komikusának választotta Őt.

Drog problémákkal kezdett küzdeni, de kedves barátja John Belushi túladagolásos hirtelen halála és első gyermekének születése talpra állította. De még nem volt vége a Szaturnuszi megpróbáltatásoknak. 1986-ban a Szaturnusz/Rahu korszaka kezdetekor egy pincérnő beperelte 6.2 millió dollárra, amiért állítólagosan megfertőzte herpesszel. A perre ráment első házassága.

Egyébként soha nem tért vissza a drogozáshoz, egy élőadásos műsorban azt mondta: „Amikor kokainoztam impotens voltam, és paranoiás, nem volt jó móka, oda többet nem kívánkozom vissza”.

Persze, amint születésekor is a Rahu korszak materiális jót és rosszat is hozott magával. 1987-ben Oscar díjra jelölték, életében először a „Jó reggelt Vietnám” című filmben nyújtott alakításáért.

Még mindig ebben a Szaturnusz/Rahu korszakban, 1989-ben újra jelölték Oscar és Golden Globe díjra, mint az év férfi színésze, a „Holt költők társasága” című filmmel.

A Szaturnusz korszakot záró 31 hónapos korszakban, ami nála ötvözte az 5. ház urának korszakát, és a Jupiter idejét, mindkettő gyermekkel kapcsolatos szakasz, 2 kisbabája is született. Mindkettőjüket híres computeres játék hősökről nevezte el.

A teljes 19 éves Szaturnuszi korszakban, 26 mozifilmben, számos sorozatban és rengeteg egy estés szóló előadásban szerepelt.

Az ezt követő Merkúr szakaszban, ami nála a munka és utazás szakasza volt, 17 év alatt 41 nagyfilmben szerepelt, hónapokig tartó Stand Up turnékat tartott Új-Zélandtól a Broadwayig, és feltűnt producerként, valamint szövegíróként is.

2005-ben, 20 év után újra kezdődtek függőségi gondjai, immár alkohollal, ami válásakor eldurvult. Mély depresszióval küzdött. 2008-ban a második felesége válópert indított ellene, és 2009-ben a Ketu szakaszban 30 millió dollárt nyert el tőle kártérítés gyanánt.

2011-ben 12 nappal azután, hogy belelépett a barátság és partnerkapcsolat bolygóinak korszakába harmadjára is megesküdött, saját bevallása szerint élete szerelmével és lelki társával. Egyébként Susan Schneider a mai napig elképesztő módon őrzi Robin Williams emlékét és hagyatékát. 

Robin Williams egy Lewy testes demencia nevezetű betegségben szenvedett, ami a szellemi és fizikai leépülés mellett figyelem, koncentráció és érzelmi ingadozással jár, valamint erős fájdalmakkal is. 2014-ben a Ketu/Szaturnusz korszakban (Ketu a halál utáni élet bolygója, Szaturnusza pedig a 12-es házban áll, a halál házában) többször átvágta ereit, majd ezek után felkötötte magát egy bőrövvel otthonában.

Életműve alatt nyert 1 db Oscar díjat, mint legjobb mellékszereplő, 2-2 Emmy és SAG díjat, 3 Oscar jelölése volt, mint legjobb férfi szereplő, 4 Golden Globe díjat söpört be és 5 db Grammy díjat is.

Episzkopális neveltetésben részesült, amiről írt egy egészestés Stand Up műsort, amiben az Episzkopális hitet Katolikus Lite vallásként aposztrofált, ugyanazokkal a rituálékkal csak feleannyi bűntudattal.

Isten nyugosztalja!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ui: Robin Williams egy igazi filantróp volt. A legkülönfélébb segélyprogramokban is részt vállalt, de volt olyan, hogy a teljes 2010-es stand up turnéjának bevételét egy új-zélandi város újjá építési alapjának ajánlotta fel. Hollywoodban évtizedekig csak úgy vállalt munkát, amennyiben a megrendelő stúdió legalább 10 hajléktalant is alkalmaz a forgatás során. Ezzel a módszerrel 1520 hajléktalan embernek sikerült egy új esélyt adnia! 

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , | Hozzászólás most!

Ma is Mritju Jóga van, ajánlanék egy-két mantrát a katasztrófák elkerülésének végett…

hariharaA Kutir oldalát rendszeres olvasók már tudják, hogy asztrológiailag rendszeresen vannak olyan napok, amikor a hétköznapi dolgaink is akadozottabban mennek, és ilyenkor ripsz-ropsz balul sülhetnek el a legtermészetesebb és a szinte már unalomig átismételt, és megszokott dolgaink is.

Ezeket a napokat halál bolygóállásos jógának hívják az ősi indiai asztrológiában. (Ha ez a téma még új, ide kattintva bővebben is olvashatsz erről.) Ezeken a napokon érdemes némi spirituális védelemről gondoskodni, csak a mihez tartás végett.

Íme 2 db mantra, az egyik Visnuhoz a másik Sívához szól, attól függően, hogy ki milyen ágazathoz kötődik jobban, vagy mi Kiben hiszünk, vagy melyik Istenség áll közelebb hozzánk. A Védák egy része nem lát sok különbséget a 2 Istenség között, lásd a fotón, Hari-Hara, Visnu és Síva egy alakban.

Szóval az első stanza Nriszimhadév-hez szól aki a védelmezés Istensége. A mantra a következő, fonetikusan leírva:

om ugram víram mahávisnum

dzsvalantam szarvato mukham

nriszimham bhisanam bhadram

mrityor mrityum namámjaham

„Felajánlom tiszteletem a félelmetes Hősnek, a nagy Visnunak, kinek megannyi szájából tűz zúdul alá, aki rettenetes, de mint Nriszimha hívei felé egyben kedvező is, és akitől még a halálnak is halálfélelme támad.”

A második Sívához lett intézve és valószínű, hogy a Védák legismertebb mantrája, a Mahamritundzsáj Mantra:

om trayambakam jadzsámahé

szugandhim pusthi vardhanam

urvárukam iva bandhánán

mrityor muksíja mámritát

Ezt a mantrát hívják, a halált is legyőző mantrának és íme a jelentése:

“A három szemű Urat imádjuk (ez Síva, aki a három szemével látja mind a múltat, a jelent és a jövőt is), aki az élet illata számunkra, aki táplál és éltet minket, és úgy szabadít fel minket a haláltól, mint ahogyan egy gyümölcs beéréskor természetes módon elválik a szárától.”

Valamint, mint tudjátok, 108-szor kellene ezeket elmondani a mai nap folyamán, lehetőleg minél korában.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , , , , | 5 hozzászólás

Balaráma és Hayagriva napja, és ezen spirituális nap lényege…

hayagrivaA mai telihold napján Indiában, a Vaisnavák (Visnu hívők) Isten két különálló inkarnációjának a leszületését is megünneplik.

Krisna azt mondja a Bhagavad Gitában, hogy időről időre Ő eljön a világba, hogy bátorítsa az elesetteket, újra előtérbe állítsa a spiritualitást és természetesen azért is, hogy a jók védelmében csapást mérjen a gonoszságra is. Ezek a versek a Bhgavad Gítából olyannyira ismertek, hogy még a Golyóálló szerzetes című film záró akkordjaiban is felhangzanak. 

A nagy mesterek és tanítók úgy interpretálják ezeket a stanzákat, hogy Isten hely, idő és körülményhez illőn érkezik ebbe a világba, és Ő határozza meg egy-egy korszak Dharmáját, vagy spirituális útját. Persze az, hogy Ő Maga jön el ebbe a világba, nem jelenti azt, hogy nem küldi ide prófétáit is, rendszeresen. néha Ő maga jön, néha pedig a küldöttjei.

Mindemellett a Védák még azt is elmagyarázzák, hogy minden élőlénynek 12 lehetséges verzióban lehet kapcsolata Istennel, így ezért sem lehet különbséget tenni a világ különböző vallásai közt, hiszen mind-mind egy másféle kapcsolatot részesít előnyben Istennel. Pl. az eredeti Krisztusi tanítások inkább egy atya/gyermek viszonylatba helyezték az ember és Isten kapcsolatát, ami az egyik fajtája a 12 kapcsolat archetípusnak, míg a klasszikus Iszlám inkább Isten hatalmasságát domborítja ki elsődlegesen, és a csodálat megint csak egyike a 12 alap kapcsolati mintának.

Tehát a Védák szerint egy azon Isten jöhet többféle hangulatban ebbe a világba, és küldheti saját prófétáit is, akik ha még úgy is tűnne, hogy mást mondanak, valójában ugyanazt tanítják, a szeretetet. Legfeljebb picit más fényben, és másra helyezve a hangsúlyt, akár a hely, idő és körülmény végett, de mindenki a szeretetről tanít ugyanis ez az ember és Isten kapcsolatának alapja.

Szóval a mai nap, két fontos Isteni jelenést ünnepelnek a Védák. Balarámét, aki a birkózók és jógások Istene, nem mellesleg Krisna bátyja, valamint Hajagrívá-ét, aki a spirituális tudás Istene. (Ez valószínűleg szintén egy érdekes szimpózium a nem-Hinduknak mármint, hogy Balaráma egyébként Isten bátyja.)

Mindentől függetlenül, a mai nap folyamán az lenne a lényeg az, hogy tegyünk a tudásunk gyarapodásáért, a jóga és harcművészet gyakorlásunk minőségi és/vagy mennyiségi fejlődéséért, stb.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Egyébként Indiában ezen a napon kötnek emberek szeretteik, barátaik csuklójára piros zsineget, ami az összetartozást és az egymás védelmezését szimbolizálja.

Az egy hiedelem, hogy csak lánytestvérek köthetnek piros madzagot a fivéreik csuklójára! Mindenki köthet mindenkiére, akit szeret és óv! Csak ezt a mantrát kell hozzá elmondani:

Jénabaddho balirádzsa, dánavendrah mahászurah,

téna tvám pratibaddhnámi, rakso má csala má csala.

“Ahogyan Bali királyt, a démonok királyát is kötötte az igazság esküje, úgy kötlek meg téged a védelmezés jeléül, az élet minden mozzanatában.”

Ahogyan Sting bácsi is megénekelte: every breath you take, every move you make, every vow you take, I’ll be watching you!

Kategória: Bhagavad Gita, a Jóga szentírás, Bhakti Kutir | Címke: , , , , , | 4 hozzászólás

Jó előre szólnék, hogy idén 2014, Szeptember 14-16 az elmúlt és az elkövetkező évek legeslegjobb asztrológiai állásai következnek be…

solarascEgyrészről már évek óta mondogatom, hogy 2014-ben lesz néhány olyan nap, amikor kis Isten gyerekek fognak születni, ez a 3 nap pl. ilyen lesz, de már akkor is ezt regéltem, amikor mindenki a 2012-es világvégével hozakodott elő.

De ezek a napok olyan ritkaság számban mennek, hogy én is évek óta várok egy-két fontos dolog elindításával. De, hogy egy kis ízelítőt adjak nektek, ezekből a napokból vegyük végig a bolygókat:

  • A Jupiter, a Védikus Asztrológia legkedvezőbb bolygója, a Hold az érzelmeink és a mentalitásunk égiteste, a Merkúr az intellektusunk és a kommunikációs képességünk planétája, valamint a Szaturnusz, a kitartás és az aszketizmus jelzője az asztrológiában, mind a lehető legerősebb pozícióban lesznek. Ez nem rossz átlag, mármint, hogy 9 bolygóból, 4 a lehető legjobb helyen áll.
  • A Nap és a Mars, a férfiúi energiák megtestesítői, valamint a hatalom, az erő és a vezetői képességek bolygói pedig a saját házaikban helyezkednek el ezeken a kérdéses napokon, amelyek asztrológiailag a második legerősebb pozíciók a bolygókat nézve.
  • A Vénusz az Oroszlánban lesz, a Nap mellett, amely jegyet a Vénusz herceg jegyének szoktak hívni, szóval a hét fő napjainak bolygói, mind kiváló pozícióban lesznek. Egyébként a Vénusz természetesen a nőiesség, a kényelem, az élvezetek és szépség bolygója is egyben.
  • A Rahu és a Ketu a Szűz és a Halak jegyében állnak, ami nem annyira különleges, de ha azt nézzük, hogy a természetes zodiákus 12. jegye a Halak, és Ketu a 12-es házban azt jelenti, hogy tetteink és/vagy életünk végén felszabadulunk, és visszajutunk a mennyországba, akkor ez sem egy rossz adalék, a már eleve ultra szuper asztrológiai álláshoz.

Készüljetek, életünk nagy dobásait majd most elpukkantani.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: , | 6 hozzászólás

Ájurvédikus műtét, felrobbanó kukta, egy őrületes történet a teljes Pancsa Karmáról…

untitledTémánk a tradicionális Pancsakarma kúra, amit akár lehet otthon saját közegben is csinálni. Persze a legtöbben azt szokták megkérdezni tőlem, hogy végezhető ez a kúra munka mellett? Mennyire nehéz betartani a diétás részét? Milyen hatás várható ettől az egésztől? Mi van ha ki hagy egy hetet, vagy nem tud ott lenni az elsőn?

Hát akkor szép sorjában…

Amit mi most meg fogunk csinálni, az a teljes tradicionális Pancsa Karma kúra.

Indiában ezt az kúrát alkalmazzák minden komolyabb betegségnél, legyen az öröklött, krónikus, autóimmun, stb. Az Ájurvéda azt mondja, hogy ezzel a kezeléssel minden bennünk lappangó vagy testünkben ép jelenlévő bajt teljesen kiírtunk. A teljes Pancsa Karma kezelés célja az, hogy abszolút beindítsa szervezetünk fantasztikus öngyógyító képességét.  

Egy kedves gyerekkori indiai osztálytársam édesapjának felrobbant egy kukta a kezében és teljesen összeégett az arca. Elment Dél-Indiába és egy Ájurvédikus klinikán elvégezte a teljes Pancsa Karma kezelést.

Ott az Ájurvédikus klinikán azt mondták, hogy az arcát teljesen rendbe tudják hozni, de hogy az órát majd műteni kell. A kúra 40 napja alatt végig kenték a homlokát egy olaj keverékkel, aminek hatására egy komolyabb bőr lebeny nőtt a homloka közepére.

A 40 nap után az arcbőre teljesen helyre állt, és a műtét igazából arról szólt, hogy teljesen eltávolították az összeéget orrszöveteket és a homlokán lévő bőr lebenyt metszették körbe, és azt varrták le a sérült orr területén.

Jó persze ez is egy csoda, de igazából az öreg azt mesélte, hogy neki az volt az egészben a legfantasztikusabb, hogy a kúra alatt a szinte teljesen ősz haja vissza feketedett, a kihullott részek vissza erősödtek és 2 db korában kiesett foga visszanőtt.

Szóval a Pancsa Karma hatása ténylegesen varázslatos, de most leszögezem, hogy műtétre semmilyen esetben sem fog sor kerülni.

Különben ez a kúra elég egyszerű a mechanikáját nézve. Általában egy hétig előkészítjük magunkat és utána jön a tisztító rítus. Pl. a hányást, a hasmenést és az egyik típusú beöntést csak egyszer indukáljuk az egész kúra alatt.

A diéta része egyszerű, mert nem bizonyos dolgokat lehet csak enni, hanem irányadó elképzelések mentén kell étkezni.  Ami a mai világban már minden élethelyzetben megoldható, legyen az egy török büfé, vagy egy munkahelyi menza, ahol létezik mondjuk rizs, főzelék és saláta.

Persze a cél az lenne, hogy rendkívül tiszta alapanyagokból együnk a kúra végéig, de ha amúgy nem vagyunk teljesen bio evők, nem tudom, hogy mi a különbség a boltban és egy jó kajálda kínálata között.

Pont ezért ha közben elutazunk, de betudjuk tartani az étkezésre vonatkozó alapszabályokat, folytathatjuk a kúrát később is. Dr. Pankadzs Naran Mumbaiban már HIV fertőzötteket is kigyógyított többek között a Pancsa Karmával, és ott pl. előfordult az, hogy annyira le volt már gyengülve a páciens, hogy szünetet kellett tartani a kúrában.

Szóval némi szünet néha még indokolt is. Így nem kell aggódni mert hiányzott anyagokat át tudom adni a hiányzóknak később is, és persze vissza tudnak csatlakozni az előadásokban, de annyival le lesznek maradva, amennyi időre elutaztak.

És ez vonatkozik arra is, hogyha valaki nem tud ott lenni az elsőn. Járjon be az előadásokra írja le a teendőket a többiekkel, de ő mindent 1 hét késéssel fog tudni megcsinálni.

Remélem megválaszoltam a kérdéseiteket. Mindenkit szeretettel várunk a Pancsa Karmára. Mi 24 nap múlva kezdjük a teljes Pancs Karma tisztítást!

Om Tat Sat

Akiknek ez az egész még új, Ide katt és mindent megtalálsz a teljes kúrával kapcsolatosan.

Kategória: Ájurvéda | Címke: , , , | Hozzászólás most!