Spirituális ünnepek és halál napok?

buddhagazingonEgy jó páran feltettétek ezt a kérdést, hogy a szép spirituális napokat és az asztrológiailag über gáz jelenségeket együtt, hogyan kellene értelmezni.

Röviden és Baktaisan azt mondanám, hogy meghalni is tudni kell szép napon, de persze a helyzet ennél azért bonyolultabb.

Megint csak Bhaktivinode Thákurt, az eredeti 1902-es Bhakti Kutir egyik alapítóját tudom idézni. Ő, a zarándoklatokat leíró könyvében (Sri Nawadvip Mahatmya) az mondja, hogy a jó Isten 2 okból engedi meg valakinek azt, hogy egy szenthelyen élhessen. Vagy azért, hogy 100 ezerszer gyorsabban menjen vissza a mennyországba, vagy 100 ezerszer gyorsabban kerüljön a pokolba.

Mert nagy amplitúdójú események persze nagyobb következménnyel is járnak. Szóval szerintem a mai napra még jobban oda kell figyelni, mint a többi spirituális napon, mert meg van az eshetőség, hogy egy spirituális napon előidézhessünk halált a bennünk lappangó rossz beidegződésekre, vagy olyan dolgokat szakítsunk ki az életünkből, amitől bizony jó lenne már megválni, vagy pl. itt az eshetőség, hogy ripsz-ropsz elássuk magunkat a mai nap elkövetett dolgainkkal.

Van egy nagyon kedves és komoly harcművész barátom, aki a táborait mindig azzal kezdi, hogy „hagy otthon a benned rejlő idiótát” persze kicsit erősebben fogalmazva.

Mindenkiben vannak nem kívánatos személyiség jegyek, amelyek ráadásul még sokkal rosszabbak és ártóbbak fizikai gyengeségeknél, és gyarlóságoknál. Szóval, mi a lenne a mai nap üzenete a Védikus és Tantrikus írások szerint?

Halál a bennünk bujkáló büszkeségre, irigységre, haragra, gyűlöletre, hírnévre és elismerésre vágyásra, mindenre, ami hátráltatja spirituális utunkat.

Savy?

És akiknek még új a téma:

Halál és Tökéletesség napok a Védikus Asztrológiában!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Guru, mester, tanár ki kicsoda?

Ahogyan a mi kis nyugati világunkban fejlődik a spiritualitás kultúrája egyre többször hallani azt a kifejezést, hogy a mesterem így, meg a gurum úgy. A jóga tanárom ezt mondta, a reiki mesterem meg ezt. De mindezt megvizsgálván vajon mi mester és/vagy a tanár definíciója a keleti kultúrkörökben?

Íme, a Védák álláspontja az én olvasatomban:

Röviden a tanár és a mester közötti különbség csak annyi, hogy a mester egy sokkal személyesebb kapcsolatot ápol a diákjaival/tanítványaival, mint a tanárok. Persze így több a felelősség vállalás is a diák irányában, de a mesterek már csak ilyenek.

Amikor erről szoktunk beszélgetni egy csomóan megdöbbennek, hogy ezen definíció szerint akár az általános iskolában is volt már mester/tanítvány viszonyuk, a hétköznapi matek vagy földrajz tanárukkal. A válasz IGEN! Persze!

És ez így is van jól. Hiszen van akinek a foglalkozása tanár, de ő mester szinten működteti a hivatását, és persze ott van a másik oldal is, hogy vannak kikiáltott mesterek, akik még a tanár szintet sem közelítik meg. (Természetesen a tanár kifejezést itt nem szitok szóként használtam.)

A Védák szerint a tanárok felelőssége az, hogy átadják a tudásukat, de hogy ezzel mit kezd a diák, az már nem feltétlen a tanárra felelősége. Általában ilyenek a tantermi szituációk, meg az olyan rövid tanfolyamok, amikor az ember kb. hatszázad magával van jelen egy pár napos kurzuson, amikor esély sincs arra, hogy egy személyes kapcsolat ki tudjon alakulni tanár és diák között. Persze ettől valaki nem rossz tanár, de marad tanár és ennyi.

Aztán meg vannak azok a tanárok, akik nem tudnak így tanítani, mert őket nem feltétlen csak a saját tudás témakörük érdekel, hanem az is, hogy mások, hogy fogják azt alkalmazni tudni, vagy esetleg tovább adni, stb. és így ők már a diákjaik személyiségével is foglalkoznak. Sőt ők olyan módon próbálják felhozni a személyiségét is a tanítványaiknak, hogy azok majd méltó képviselői lehessenek a jövőben az ő közös ágazatuknak.

Ők a mesterek! Mert az igazi mestert nem arról ismerjük fel, hogy több ezer tanítvány mozog körülötte, hanem arról, hogy a mester mestereket képez ki a diákjaiból.

Régebben már írtam nektek, arról, hogy a Védákban 4 féle Gurut, azaz mestert különböztetnek meg, de még ezen felül is van egy minőségi kategorizálás! Mármint az, hogy maga a mester mily módon vállal felelősséget a tanítványa irányában. Ezt a minőségi különbséget Bhaktivinode Thákur, a Bhakti Kutir egyik alapítójának tollából idézném:

  • A Pancsaratrika Guru, azaz aki egy spirituális beavatás, vagy egy más lelki folyamat révén hivatalosan is a Mestere lesz valakinek és ennek a “megállapodásnak” hűen, mindaddig ameddig a tanítvány betartja az ő rendjük szabályrendszerét, ő gurujaként, mestereként gondoskodik róla és az ő lelki fejlődéséről. De amint a tanítvány már nem hű úgymond a tanítás fizikai rendszeréhez, a mester-tanítvány megállapodás elvész.
  • A másik Gurut a Védák Bhagavat Gurunak hívják, ők a ritkább mesterek! Ők azok, akik teljes mértékben felelősséget vállalnak azok irányába, akiket elfogadnak, mint tanítványok. Sőt ezek után már az is mindegy, hogy a tanítvány követi-e vagy sem a szabályokat, betartja vagy sem az előírásokat Ő ott van és segíti a diák fejlődését minden áron.

És még ott van egy apróság amiről nem igazán esik szó itt nyugaton, hogy nem csak a gurunak kell elfogadni a tanítványt, de a tanítványnak is a mestert.

A Guru szempontja persze attól is függ, hogy Ő Bhagavat vagy Pancsaratrikus Guru kiván lenni, mert míg az első kategóriában szerintem lehetetlen sok tanítványt elfogadni, addig Pancsaratra Guruja lehet az ember akár százezreknek is. 

A tanítvány szemszögéből meg az a mérvadó, hogy olyan mestert fogadjon el, akinek a szavait szentnek és sérthetetlennek tudják elfogadni, és akinek a személyisége olyannyira inspiráló, hogy tudjuk Őt követni tűzön-vízen át, stb., stb.

Valószínű erről azért nem esik annyi szó itthon, mert nekünk nyugatiaknak ritka az, hogy valaki mesterekkel tudjon együtt élni, lenni. Persze az olvashatjuk megannyi honlapon, hogy “az én mesterem Sri Srimad Szvámi Jóga Krisna Buddha Véda Tirtha Maharádzsa”, mert esetleg részt vettek egy pár hetes képzésen Indiában, de valószínű, hogy az a mester az utcán nem ismerne meg azokat az embereket, akik oly ékes szólóan dicsekednek az ő tollaival. És pont ezért van a Védák rendszerében több gurunk, mert addig ameddig nincs meg az a Bhagavat Guru, aki minket is elfogad ezer százalékig, addig tanulhatunk a Vartmapradarsika Gurunktól, a Diksa Gurunktól, stb., stb…(a különböző guruk magyarázatához, katt ide…)

De a lelki fejlődésünkhöz elengedhetetlen a személyes útmutatás, így egy Guru irányítása is, akit mi is elfogadunk a lelkünkben és Ő viszont elfogad bennünket. Persze csak ha komolyan gondoljuk a spirituális utunkat!!! 

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: És mivel előfordul, hogy ezt a cikket Guru Purnima napján, azaz a Mesterek Teliholdjának alkalmából osztom meg, had szóljak egy pár szót az én drága Bhagavata Gurumról. 10 évig éltem együtt az én drága mesteremmel, és ebből 7 évig szekrény társak is voltunk. Tehát még a reggeli készülődés, és az esti lefekvés előtti pillanatokban is sikerült vele lenni, tanulni tőle.

10 év alatt, Ő mindig a példájával tanított engem/minket, és ez a mesterek szintjén a legmagasabb állapot. Az Ácsárja szint, amikor valaki mindig és mindenkoron példa értékű életet él, és ez persze visszafelé is működik. Ő sohasem és semmikoron nem tett vagy mondott olyat, ami nekem az sugallta volna, hogy Ő nem egy teljes mértékben az evilági zaj és ricsaj felett álló, tökéletesen tiszta személyiség! Örök hálám, drága mesterem, az életemet köszönhetem neked!

Om Tat Sat

Uui: Itt még olvashattok a mesteremről és a Bhagavat guru definícióiról!

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga | Címke: , , | Hozzászólás most!

Készüljünk! Jövő héten fenomenális napok várnak ránk kulturálisan, asztrológiailag, nyelvtanilag, és egyéb fontos szempontokból…

garudaAmikor az Istenek alszanak, akkor még fontosabb, hogy a jó napokat meg becsüljük, és jó előre készüljünk, hogy a fontos dolgainkba jókor kezdjünk  és a spirituális fogadalmainkat áldásos napokra tegyük! 

Július 31: 10 Milliószoros Nap: Miért fontos, miért pont 10 millió?

Augusztus 1: Garuda Napja. Tudjátok Ő Visnu vagy Krisna sasmadara, és az egész távol kelet kultúrkörben Őt imádják a harcosszerzetesek. Még a most nemrégiben kijött 47 Ronin filmben is a főhőst az erdő mélyén Garudaszerű lények tanították harcra és varázslatra. Valamint Garuda van a Thai pénzen, az Indonéz légitársaságot Róla nevezték el, és Ő vigyáz otthonunk Dél-nyugati területeire is!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , , , , | 1 hozzászólás

Bhutáni és Nepáli Zarándoklat: 2014, Októberében…

Wangdi és Baktai Ádám a két túravezető…

Kedves Zarándoktársak,

Vitathatatlanul korunk egyik legegzotikusabb, vagy talán a legegzotikusabb úti célja Bhután! Még a közelmúltban is voltak olyan idők, amikor lehetetlen volt bejutni ebbe az apró, eldugott, elzárt Himalájai Királyságba. Szerencsénkre azért az elmúlt időben kicsit könnyebb lett az idelátogatás, viszont ahogy az szokott lenni, a több turista változtatni is kezdte a helyi közösség életét, ezért mi a Bhutáni Kulturális Minisztérium által szervezett utazásokon szoktunk résztvenni, hogy azt nézzük meg, amire ők büszkék.

Útitársatok én, Baktai Ádám leszek. Gyerekkoromban 10 évet éltem Indiában, és 1996 óta szervezek utakat Ázsiába, a többszáz fős saját magunkkal utaztatott saját konyhás zarándoklatoktól a párfős Himalájai hegymenetekig bezárólagosán mindenfélét. Összeadva az elmúlt 15 év alatt több mint fél évet töltöttem Nepálban és ezt használva szeretném Bhután előtt és után Katmandut és környékét nektek bemutatni. Bhutánba is jártam már, de „csak” egyszer, és mivel ott kötelező helyi vezetővel mozogni, így ott majd helyi kollegámmal Wangdival fogjuk gondotokat viselni.

Beszéltem az illetékesekkel és Október elejére kaptunk vízumot Bhutánba! Október 18-ig kell beutaznunk az országba, tehát legkésőbb Október 12-vel kellene elindulnunk. Ennek fényében kellene döntsetek, hogy jöttök-e. Kb. egy hónapotok van a döntésre, hogy Augusztus vége felé már meg tudjuk venni a Katmandu-Bhután repjegyeinket, mert általában az a nehéz a buliban.

2-3 hét múlva majd tartunk egy eligazítást is, hogy ha lenne kérdésetek, akkor személyesen is utána tudjatok majd járni a benneteket érdeklő vagy aggasztó dolgoknak.

És akkor íme a program, szerintem a legjobb útitervünk eddig:

Első nap: Indulás Budapestről.

Valószínű, hogy a Török légitársaság lesz a nyerő és velük utazunk, mert praktikus, nem indulunk ellenkező irányba, így elég rövid az út időtartama, stb.

Viszont az áprilisi zarándoklatunknál még volt egy olyan opció, ahol 50 ezer forinttal olcsóbb volt a repülőjegy, ha nem Isztanbul-Katmandut repült az ember, hanem Isztanbul-Delhit, majd Jet Airways-zel Delhi-Katmandut.

Ennek a hátulütője egy a visszafelé úton megtörténő 12 órás várakozás volt Delhiben, de ez már szinte ellehetetlenedett. A Török Légitársaság nem adja át a csomagjainkat más légitársaságnak Delhiben, így ki kell szállni Indiában a csomagjainkért, és az indiai 20 egynéhány ezres vízummal és a reptéren elfogyasztandó ételekkel, ez már nem akkora buli.

Azoknak tudom ezt ajánlani, akik egy kézipoggyásznyi cuccal el tudnak jönni az útra, mert akkor nem kell kiszállni Delhiben a csomagért. De ez nem jelenti azt, hogy visszafelé ne tudnátok hazahozni vásárfiát, mert Katmanduból jövet a Jet légitársaság emberei majd probléma nélkül átviszik Delhiben a Törököknek a csomagjainkat.

Szóval, ha odafelé megy a kistáska és hazafelé jövünk haza millió-ezer cuccal, akkor ez a buli még járható. És ne gondoljátok, hogy hazafelé nem lesz 600 kiló cuccotok, mert utunk után jön a tél és ilyenkor még a legkeményebb férfiak is ellágyulnak Katmanduban a 4-5 ezer forintos kívül goretex, belül ezres polár Northface kabátok, a szintén pár ezres Mammut sínadrágok, a párszáz forintos túra zoknik és mindenféle más hegymászó felszerelések láttán.

Ennek fényében kellene majd döntenetek, hogy hogyan repültök majd Nepálba.

Második Nap: Megérkezés Kathmanduba.

P1020113Elhelyezkedés a szállodában, pihenés, ismerkedés a környezettel.

A Thamel negyedtől 100 méterre fogunk lakni. Thamel a turista kerülete Kathmandunak, és sok a szálláshely, az étterem és a buli helyszín. Pont ezért lakunk egy picit a kerületen kívül. A városközpontban maradunk, de a csendet és a nyugalmat is élvezhetjük.

Thamel egy másik hatalmas előnye, hogy egy óriási bazár negyed közepén található, tehát a shopping adott, valamint sok a telefon és internet kávézó az utcában, itt még könnyű lesz az otthoniakkal kapcsolatba lépni, és a szállodák tetején kellemes éttermek találhatóak. A szobákban van ventillátor, TV, fürdőszoba, Kathmandu más kerületeire ez azért már nem ennyire igaz.

A délután folyamán még ellátogatunk a Svayambhuvanath Sztupához, ami már egy kis edzést jelent majd a hegymenetre Bhutánba, mivel több száz lépcsőfokot kell majd legyűrni ahhoz, hogy láthassuk azt a szentélyt, ami a Kathmandu völgy első temploma is egyben. Láttunk még vagy kb. 2 millió majmot, és megpróbálhatunk aprópénzt bedobni Buddha adománygyűjtő tálába, ami attól nehéz, hogy Buddha egy emelvényen áll egy medence közepén, és az adományos szerzetes tálkája pedig a lábainál van.

Harmadik Nap: Kirándulás templomokhoz és Sztupákhoz a hegyekben.

Egy egész napos kirándulást izzítunk majd be, egy kis hegymenettel, hogy szokjuk majd a magasabb légköri sétálgatást, Bhutánba leszünk majd 3000 méter felett is! Reggel felmegyünk a több mint 1000 éves Gokarna Mahadév Siva templomhoz, és átsétálunk egy hegyen a közeli Buddhista kolostorokhoz.

Ebédet a Kopang kolostorban fogyasztunk, ahonnan a Kis Buddha című film története ihletődött. Igaz a valóságban nem egy amerikai kisfiúban találták meg egy nagy Láma reinkarnációját, hanem egy spanyol kisfiúban, aki több évet itt is élt ebben a kolostorban, mint a templom és az iskola feje és vezető mestere.

Ebéd után a Boudhanáth Sztúpát nézzük meg, Katmandu nagy Sztúpája, ahol Buddha egy fogát őrzik és picit szétnézzünk a sztúpa körülötti fantasztikus művészeti gazdagsággal díszített Buddhista templomokban is. Az indiai Buddhizmus hanyatlása végett, igazi hagyományos klasszikus indai newári művészettel már csak itt találkozhatunk az egész világon.

DSCF4029Negyedik Nap: Indulunk Bhutánba!

Maga a repülő út is varázslatos, mert míg Októberben sokkal tisztább az ég, mint tavasszal, az áprilisi úton is simán láttuk az Everest-et, a Kancsendzöngát a Lhotsét, a Makalut és a Cho Oyut is, tehát 5 darab 8 ezres hegyet, köztük a világ legmagasabb csúcsát is.

Kb. 30 perces repülés után megérkezünk a Paro-i reptérre Katmanduból, és szinte azonnal meglátogatjuk a Paro-i erődöt és azt ott álló múzeumot. Eredetileg Bhután összes államában volt erőd, de ezeket az építményeket, ne unalmas masszív épületekként képzeljük el, hanem gyönyörű fafaragásokkal díszített hófehér palotákként, ami általában fele-fele arányban van szétosztva az ország vezetése és vallási gyakorlói között.

Egyébként dohányosoknak elmondanám, hogy Bhutánba nem lehet cigarettát kapni, az országban tiltott a dohányzás, persze a saját szállodai szobáinkba lehet, de befelé vámot és adót is kell fizetni a cigaretta termékekre, és nem ildomos csempészni, az összeg nem borzasztó, és vicces kapni egy szép bhutáni címeres papírost arról, hogy dohányozhat az ember.

Paroban kapunk majd enni is, és utána átautózunk Thimphu-ba, Bhután fővárosába, kb. másfél óra az út. A főváros nagyjából 100 ezer lakosú, és az egyetlen főváros a világon ahol még mindig nincs villanyrendőr. Délután időtől függően még mászkálás a városba vagy egyből út a szállodába.

Ötödik Nap:

Reggeli után autóval kiruccanunk egy kis platóra, ahonnan az egész várost be lehet látni, és ahol egy több mint 50 méter magas Buddha szobor néz alá a városra, a város védelmének érdekében. Onnan a közeli mini állatkertbe megyünk el, ahol megnézzük Bhután nemzeti állatát a Takin-t.

Thimpuban is meglátogatjuk a helyi erődöt, ami otthont ad az ország Parlamentjének  és itt található az ország vallási vezetőjének nyári rezidenciája is. És ugyan fotózni a palota irányába nem szabad, de megtekinthetjük a jelenleg uralkodó Király otthonát, ami meglepően szerény méretében, és szinte pont a parlament mellett van, így reggelente az Uralkodó sétálva mehet a munkába.

Onnan indulva meglátogatjuk Bhután 3. királyának emlékére emelt Chortent (Sztupa szerű építmény), ahol mindig tömeg van és természetesen helyiekkel, mert Bhutánba azért nem tülekednek a turisták.

Estefelé elvisznek minket egy helyi kézműves termékeket áruló boltba.

Hatodik Nap:

Átautózunk Punakhába, lesz 3000 méter magas hágó is, és megnézzük Bhután fő vallási vezetőjének téli székhelyét. Barangolunk egyet az erődben, ahol látunk 1majd egy Boddhi fát is, ami egy hatalmas indiai füge fa, abból a fából metszetként áthozva Bhutánba, amely fa alatt a történelmi Buddha megvilágosodott. Ebéd után megnézzük a helyi étel piacot, és a helyi zsibvásárt is a folyó túloldalán. Ha szeretnénk, akkor elmehetünk megnézni egy több száz méteres függőhidat is. Este visszaautózunk Paro-ba.

DSCF3730

Hetedik Nap:

Korán reggeli indulással indulunk utunk fénypontjához. Felmászunk a Tigris Fészek névre hallgató kolostorban, ami Bhután legrégebbi és legszentebb temploma. Ez egy komolyabb mászás fel a hegyre, és amikor már egyvonalban vagyunk a Kolostorral, onnan még le kell ereszkedni egy meredélybe és onnan vissza fel a templomhoz, ami még 900 lépcsőfok. Az első szakaszra lehet kis öszvérszerű lovacskákat bérelni. De erre csak annyit tudok mondani, mint világot látott ember, hogy életem top 3 úti élményemben van ez a mászás és a kolostor körbe járása.

Nyolcadik Nap:

Visszaút Katmanduba.

UI: Újra a Kulturális Minisztérium adott ki nekünk csoportos vízum kvótát, szóval valamelyik este majd el kell mennünk egy kulturális táncos, énekes, népdalos kb. 1 órás műsorra, de ne aggódjatok, a helyiek öniróniáját szemléltetve, 5 percenként körbesétálnak egy tálca whiskey-vel, szóval kibírható lesz.

Szerencsére tapasztalatból mondom, hogy Bhután után Katmandu szinte semmilyen és kb. mindenki használhatatlan is, akkora élmény löketet kap az út után. Így a délelőttöt utána pihenéssel szoktuk tölteni, mert a Bhutáni út elég tömény főként úgy, hogy vezetőnk Wangdi egy igazi hajcsár, és próbál minél több élményt bepréselni nekünk ezekre a napokra.

Délután Thamel bazárjának bevétele lesz a program. Persze hamisítatlan ázsiai bazár érzet van több négyzet kilométeren, ahol mindent lehet kapni a gumicsizmától az orvosi szikéig és a jakgyapjú sáltól a színes, divatos belül polár kívül csicsás, európában is hordható szép és így akár télen is viselhető cuccokig. És persze ékszerek, könyvek, albumok, poszterek a hegyekről és az elengedhetetlen tigrisbalzsam dílerek.

Egyébként minden túrafelszerelést gyártó cég Nepálban állíttat elő mindent, így hátizsákok, túra botok, túra ruházat, stb. az európai árak töredékéért beszerezhetőek, és persze tökéletes minőségben. Én most vettem búcsút egy North Face zoknimtól, amit 2007-ben vettem Thamelben és 2012 Decemberében adtam meg magát a talpa, egy piciny kis lyuk formájában. Igaz, akik jobban ismernek, azok tudják, hogy én csak Novembertől Márciusig használok zoknit, különben mezítláb, papucs.

Kilencedik Nap: Muszáj lesz itt majd előállni a farbával, mert Bhután után minden szürke, és így Nepál talán legszebb helyét fogjuk bejárni a nap folyamán. Félnapos kirándulásra megyünk Bhaktapurba, a tradicionális nepáli építészet és kultúra fellegvárába, majd délután az utolsó bevásárlások után összekészülődünk a másnapi hazaútra.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , , | Hozzászólás most!

A most aktuális asztrológiai előrejelzés: Nap a Rákban (Július 16 – Augusztus 17)

astretiA Nap-Jupiter együttállás egy érdekes felhozatal a Rák jegyében. A Jupiter a lehető legerősebb pozícióban van ott, és így mindaz, ami a Jupiterrel kapcsolódik, az felerősödik. Attól függetlenül, hogy a Nap és a Jupiter baráti viszonyban van egymással, ez most egy kicsit túl sok.

A Jupiter, akár egy miniszter, mindig támogatja a királyt, a Napot, de sajnos úgy, hogy számolatlanul és mindenféle megkérdőjelezés nélkül. Főként a vezető pozícióban lévők figyeljenek arra, hogy ne zsarnokosodjanak el, mert a Jupiter sajnos most előállhat mindenféle kamu filozófiával, hogy megideologizálja a Nap hatalmát és elnyomását. És ez bizony érvényes az apa szerepnél is, szóval egy atyai jó tanács az apukáknak is, ne legyünk hülyék.

Ez most azért éleződött ki ennyire, mert ezt a bolygóállást a Rákban a Szaturnusz és a Ketu is fényszögeli, és a Szaturnusz/Ketu hatása végett az érzelmi kötödések picit elhalványulhatnak, szóval vigyázzunk, nehogy megbántsuk a szeretteinket.

És ez persze nemcsak a Nap erejével lehet kapcsolatos, lehet, hogy a Jupiter/Ketu/Szaturnusz elvont spirituális hatása lesz a ludas abban, hogy a normális emberi értékrend fölé helyezzünk valami ideológiai őrültséget.

Azt kell elraktároznunk, hogy minél kiszolgáltatóbb valaki irányunkban, annál nagyobb felelősséggel kell, hogy gondoskodjunk róla.

Persze a Merkúr/Vénusz hatása erősebbé teszi a kommunikációs megoldó képességeinket, szóval használjuk ki az alkalmat és beszéljünk, beszéljünk, beszéljünk, és tanuljunk, tanuljunk, tanuljunk, mert ez a bolygóállás annak is kedvez.

Aztán Július 29-én a Merkúr is csatlakozik a fent említett bolygókhoz a Rákban, és ez oldani fogja a feszültségeket, és immáron összpontosíthatunk arra, hogy eredeti ötleteinket a nagyközönség előtt is feltárjuk. A Rák jegye kapcsolódik a nagy nyilvánossághoz és a tömegekhez is, szóval egy ilyen erős bolygóállással simán hírnévre törhetünk.

Ezután Augusztus 8-ával a Vénusz is a Rákba ér és így már egy Jupiter/Nap/Vénusz/Merkúr együttállás lesz terítéken. Tanulmányok kezdésére ez egy kiváló időszak, de mint már mondtam, a már megszerzett tudásunk nagyközönség elé tárása is támogatott ebben a korszakban.

Majd Augusztus 12-ével a Merkúr, majd Augusztus 17-ével a Nap is áthalad az Oroszlánba, és újra az irányítás és vezetés kerül előtérbe, a tanulás és tanítás előtt. De ez már a következő szakasz története.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Ébren maradós Ájurvéda tipp…

sunmoonRekordot döntöttünk, mert 14 óra alatt levezettünk 1300 kilométert, 2 határátlépéssel, unióból ki, unióba be, szóval jól nyomtuk. Általában felváltva vezetünk az Ágival, de most ki akartam próbálni egy Ájurvédikus-Hatha Jógás trükköt.

Légzésszabályozással igyekeztem végig a jobb orrlyukamon tartani a prominens légzést, és este 10-es indulással és egy 50 perces szundival Szerbiában, simán lenyomtam az 1300 kilométert.

Persze az üvöltő Guns and Roses, a Jézus Krisztus Szuper Sztár, a Hair és a Macskajaj is segített, de azért a fővonulat mégis az Ájurvéda/Hatha Jóga volt.

Természetesen ez a légzés nem helyettesíti az alvást, de muszáj helyzetben kiváló tud lenni.

Szóval, ha időnként beszorítjuk a jobb öklünket a bal karunk alá, akkor a légzést a jobb oldalon tudjuk tartani, ami a Nap oldala a testünknek, így az éberség, az aktivitás és egyéb Naphoz köthető dolgok jobban előtérbe kerülnek.

De ez a légzés használható elsősegély gyanánt fájdalomcsillapításra is.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk | Címke: , | 1 hozzászólás

Októberben megyünk Bhutánba!

nem vagyok egy fotóművész, de ez egy saját kép Bhutánból, komolytalan géppel készítve…

Kedves Útitársak!

Most már tény az, hogy ősszel megyünk a világ egyik legcsodálatosabb és legegzotikusabb országába, Bhutánba!

Beszéltem a helyi vezető bácsival, és újra ki adott a Kulturális Minisztérium nekünk egy csoportos vízum kvótát, szóval zöld utat kaptunk, mehetünk.

Azt, hogy októberen belül mikor mehetünk még képlékeny, de ahogy tudok valami fixet, egyből rikácsolni kezdek majd itt az interneten.

  • A program egyszerű lesz. Az első nap elindulunk Nepálba, és másnap reggelre már oda is érünk.
  • Második nap reggelén elfoglaljuk a szállást, mászkálunk egyet Thamelben, ami Katmandu hátizsákos negyede, hogy némi helyismeretet szerezünk, majd még a délután folyamán elugrunk és megnézzük a Szvayambhuvanáth templom komplexumot, Katmandu legősibb kegyhelyét.
  • Vacsorát a híres neves Jak étteremben költjük el, mert az ízek helyiek, tiszta és nem mellesleg egy nagyon jó hely a dél-kelet ázsiai konyha bevezetésére a társaságnak.
  • Harmad nap egész napos kirándulást izzítunk majd be, egy kis hegymenettel, hogy szokjuk a magasabb légköri sétálgatást. Reggel felmegyünk a több mint 1000 éves Gokarna Mahadév Siva templomhoz, és átsétálunk egy hegyen a közeli Buddhista kolostorokhoz.
  • Ebédet a Kopang kolostorban fogyasztunk, ahonnan a Kis Buddha című film története ihletődött.
  • Ebéd után Boudhanáth Sztúpa, Katmandu nagy Sztúpája, ahol Buddha egy fogát őrzik.
  • Másnap, a negyedik napunkon elmegyünk Bhutánba és a nyolcadik nap reggelén visszatérünk Katmanduba.
  • 9. nap délelőttös kirándulásra megyünk Bhaktapurba, a tradicionális nepáli építészet és kultúra fellegvárába, majd délután az utolsó bevásárlások után összekészülődünk a másnapi haza útra.

Mit szóltok a programhoz?

Ide kattintva a Kutir honlapján szereplő összes Bhutánnal kapcsolatos írást megtaláljátok!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: A nepáli helyszínekről itt tudtok bővebben tájékozódni.

 

Kategória: Bhakti Kutir, Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , , | 1 hozzászólás