BKS Iyengar-ra emlékezve…

iyeng2014 Augusztusának végén eltávozott ebből a világból Bellur Krisnámáchár Sundararádzsa Iyengar, a Jóga tradíció egyik legnagyobb alakja.

Iyengar mester 1918. December 14-én született, Bellurban, Dél-Indiában, egy Sri Vaisnava Brahmin családban.

Fiatalon nagyon beteges volt, és sógora unszolására kezdett jógázni, hogy fejlessze az egészségét. Persze komoly segítség volt az, hogy sógora nem más volt, mint Tirumalai Krisnámáchárja, akit a „Modern Jóga Atyjának” hívnak a mai napig.

3 év tanulás után sógora és mestere arra kérte, hogy költözzön Puné-ba és tanítson jógát ott. Így 1937 óta tanított jógát. 1954-től már rendszeresen terjesztette a jóga tanait és jó hírét nyugaton is.

1966-ban publikált „Light on Yoga” című könyve nemzetközi szinten is az eladási listák élén állt, és 17 nyelvre lett lefordítva.

2004-ben a Times magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.

Habár Ő maga halála napjáig azt állította, hogy Ő maga szimpla Radzsa Jógát tanít, és olyan dolog, hogy Iyengar Jóga nem létezik, a világban sok százezren gyakorolják az „Iyengar Jógát”.

2011-ben a pekingi posta kiadott egy bélyeget a tiszteletére, és egyes felmérések szerint csak Kínában több mint 30 ezer ember, 57 városra leosztva követi az Ő által oktatott jóga rendszert.

Én sajnos Őt nem ismerem személyesen, a lányával Gítával már volt szerencsém találkozni és részt venni Jóga oktatásán, de személy szerint nekem még az nagyon szimpatikus BKS Iyengarral kapcsolatosan, hogy a nyugatot megjárt nagy indiai tanítok közül azon kevesek közé tartozik, akik sohasem keveredtek botrányba, nincs rossz hírük, és nem kezdtek aranyórákat, meg autókat gyűjteni.

A Jó Isten nyugosztalja.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Bővebben Iyengar Mesterről…

Bővebben az “Iyengar” Jógáról…

Kategória: Jóga | Címke: , | 1 hozzászólás

2015-ben is lesz Bhakti Kutir Kalendárium, sőt még van néhány darab 2014-es is!

Bhakti-Kutir_hatarido-naplo_BORITO_01Drága szép barátaim, idén időben fogom elkezdeni a 2015-ös Kalendárium írását, de persze ez már amúgy is könnyebb lesz, mint a tavalyi, az első.

A dizájn hasonló lesz, de más színekben, és jövőre is majd megpróbálok egy-két olyan dolgot bele tenni, ami miatt majd talán az év végén sem fogjátok kidobni a mi kis gyerekünket. Viszont idén már szeretnék bele kis madzagot is, hogy tudjuk, hogy hol tartunk, és még egy két praktikus apróságot.

Mivel idén már egy pár dolog meg lesz jövőről, és így picit olcsóbb lesz az előállítás, ezért azok akik 2014-es Kalendáriummal rendelkeznek 3700 forintért vehetik majd át a példányikat, 4400 forint helyett.

És mivel olyat sohasem csinálnék, hogy mondjuk “Márciustól olcsóbb a Kalendárium”, mert az nem fair azokkal szemben, akik kifizették a teljes árat, így vártam mostanáig, és a megmaradt Kalendáriumokat méretarányosan alacsonyabb áron szeretném felajánlani még az érdeklődőeknek.

Szóval a maradék 4 hónapra még kaphatók Bhakti Kutir Kalendáriumok, természetesen kb. egy harmad áron, tehát 4400 forint helyett, 1450 forintért. És persze ha most vennétek még egy darabot, akkor a jövő évi, nektek is olcsóbb lesz.

Különben azért vannak még maradék darabjaink, mert nem mindenki jött el a megrendelt példányaiért, így viszont jövőre már csak annyit fogunk nyomni, ahány megrendelés és előleg beérkezett.

És még egy valami, ha lenne időtők vagy kedvetek, azt kellene tudtunkra hozni, hogy van-e észrevételetek. Mint pl. elég strapabíró ez a borító, stb. Mondjuk, én ütöm-verem szegény én példányomat és egyelőre bírja!

Szóval hálás lennénk.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Mi is szokott lenni egy Bhakti Kutir Kalendáriumban?

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: | 1 hozzászólás

Kutir Hírek: Esőtervek a holnap kezdődő Tai Chi kurzusra és holnap lesz a jelentkezési határidő a Bhután-i zarándok utunkra…

Kedveskéim,

A Tai Chi kurzus lesz! Legfeljebb esőben behúzódunk az Budai Parkszínpad árkádjai alá. Tavasszal is volt egy alkalom, amikor egy étterem verandáján Tai Chiztunk az esőben.

cloudsandchakra

Valamint, most már szorít az idő, így akik szeretnének velünk jönni Bhutánba, kérném holnap küldjenek egy üzenetet nekem a Facebookon az útlevelükben szereplő nevükkel és útlevél számukkal!

Nagyon köszönöm a figyelmeteket,

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

Negatív napok az asztrológia szerint, mritju jóga azaz halál bolygóállás, mik ezek?

pirate11Először is a legtöbben azt szokták kérdezni tőlem, hogy létezik-e, hogy többször van Mritju azaz halál bolygóállás, mint Sziddha, azaz tökéletes nap.

Igen, sajnos. Sziddha Jóga napok a hét 5 napjára vannak „csak”, a Keddtől Péntekig tartó szakaszra, a Hétfőre és a Vasárnapra, tehát a Hold és Nap napjára nincsenek. Halál Jóga, vagyis Mritju Jóga pedig van a hét mindennapjára, tehát a hétvégére és a hét elejére is.

És, hogy mit jelentenek egyáltalán a negatív napok az asztrológiában?

Ezek a napok inkább figyelmeztetések! Figyelmeztetések arra, hogy nagyobb az esély arra, hogy furán alakuljanak a dolgaink. Múltkor is valaki hozzá posztolt az egyik Mritju Jógás figyelmeztetésemre a Facebookon, hogy aznap rekord mennyiségű baleset volt az országban. És míg persze sajnos vannak ilyen napok, de azt tudni kell, hogy ezek mindig ezekre a nehezebb napokra, és más kellemetlenebb asztrológiai állásokkal egybe esnek. Egyszempontból erre való az asztrológia, hogy lássunk előre és fél tudjunk készülni!

Mint pl. egy pár éve amikor aránylag több légi katasztrófa volt, mert akkoriban volt a Szaturnusz és a Mars is a Mérleg jegyében, a levegő jegyében, ami egyébként az üzleti utak jegye is egyben, miközben a Mérleg uralkodó bolygója, a Vénusz meg állandóan elégésben volt a Naptól. Így ez a sok egyéb negatív hatás és pluszban a Mritju jóga napok sajnos be tudták hozni a több balesetet.

Vagy ép 2014-ben volt a nagy Ebola járvány Afrikában? Mert a Rahu a nehezen diagnosztizálható betegségek bolygója a Szűz jegyében állt, ami a betegségek jegye is egyben. És habár az Ebola már akkor is vagy 40 éve benne volt a köztudatban, mégis ezek a bolygóállások miatt a 2014-es időszak egy sokkal hangosabb, sokkal félelmetesebb hatást keltett. (És ebben az évben volt pestis járvány is Madagaszkárban, ami akkor már nagyon rég nem volt tapasztalható, de volt nyugat nílusi láz is Brazíliában!) 

De, ha visszanézünk egy picit az időben, 1968-ban szintén ugyan itt a Szűzben volt a Rahu, a Hong Kong-i influenza idején, ami kb. 1 millió embert ölt meg 2 év alatt. Sőt, régebbre is mehetünk, ugyanis az 1629-31-es olasz pestis járvány, ami 280 ezer embert veszejtett oda szintén a Rahu/Szűz kombináció alatt történt meg. Majd 18 évvel később, Rahu következő ciklusában jött a „Nagy Sevilla-i” pestis, ami Spanyolország lakosságának 5%-át irtotta ki. Sőt, a következő Rahu a Szűz idejében volt a nagy londoni pestis járvány.

1772-ben az Orosz pestis járvány alatt, ami egyes hírek szerint Moszkva lakosságának kb. egy harmadát meg is ölte, persze megint csak a Szűzben állt a Rahu. 1847-48-ban volt Kolera, Sárga Láz, Tífusz és Influenza világszerte, természetesen a Rahu ismét a Szűzben volt.

Szóval vannak ilyen szakaszok, nehezebbek, rosszabbak, az asztrológia meg segíthet, mint az időjárás jelentés, előre. És mivel a materiális világban élünk, igen bizony dolgok elmúlnak, emberek meghalnak. Kb. ez az egyetlen biztos a világba  Az asztrológia annyiban próbál segíteni, hogyha már úgy is jön a zűrzavar, akkor picit felkészültebben kezeljük a dolgokat.

Ez válasz volt?

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Ja, és ma is Mritju Jóga van.  

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | 2 hozzászólás

2014. Augusztus 29, ma van Ganésha születésnapja…

ganpatiMa Ganésha születésnapját ünneplik Indiába és asztrológiailag is egy elég kemány nap van. De sebaj, mert a Védákban a legtöbbször Ganéshát úgy hívják, mint „Minden Akadály Elhárítója”.

Ezért van az, hogy Indiában minden szertartás úgy kezdődik, hogy Ganéshának felajánlanak valamit. Szóval, ha ma nehezebb napunk van, akkor használjuk ki a lehetőséget, és a pici kis felajánlásunk mellett Ganéshának, kérjük az áldását arra, hogy bennünk rejlő dzsudzsuk legyen feloldva, kioldva, kiirtva, stb…

Ma egy jó napunk van a belső és spirituális méregtelenítésre!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Ja, és holnaptól kezdve 3 napig Mritju jóga lesz, szóval, ha ma kezdünk el valamit a saját és szeretteink védelmére, akkor tutira sikeresek leszünk benne!

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Az aktuális asztrológiai előrejelzés: Nap az Oroszlánban (Augusztus 17 – Szeptember 17)

jyot2014augA Nap és a Merkúr az Oroszlánban erőssebé teszi a vezetői vénánkat, és nem csak irányítás és vezetés szempontjából, hanem a Merkúr végett a kommunikációval kapcsolatosan is. Egyszóval nemcsak előtérbe tudunk kerülni, de meg lesz hozzá az affinitásunk is, hogy a mögöttünk állókkal is foglalkozunk egy kicsit és segítsük azokat, akik vezetőként tekintenek ránk.

A Jupiter és a Vénusz jelenléte a Rákban tovább tudja azt támogatni, hogy vezetőként is ne hatalomból nyomjuk végig saját akaratunkat, hanem közös megegyezéssel vezessük a mi kis közösségünket. Meg fog adatni az a lehetőség, hogy szellemi vezetőkké váljunk, fizikai vezetőkből.

A fizikai síkon tevékenykedő vezetőket kötelező követni, mert része a szabályzatnak, a rendszernek és a szerződéseinknek, de a szellemi vezetőket az emberek önszántukból követik.

Persze ebben a szakaszban is meg kell tenni a kötelezőket, nem fog a sült a szánkban landolni, sőt azáltal, hogy a Mars és a Szaturnusz együtt áll a Mérlegben, kifejezetten nehezebb lesz a másokkal való együttműködés, de ha a kommunikációt helyezzük előtérbe, akkor lesz esély arra, hogy jól jöjjenek ki a dolgok. És most könnyebb lesz úgy együttműködni, ha felosztjuk az életünk és létünk különböző területeit, és beismerjük, hogy egy kapcsolatban lehetséges az, hogy bizonyos helyzetekben és területeken mi, és más területeken meg esetleg a partnerünk az, aki erősebb személyiség, vagy jobb képességű és akkor ő fog minket vezetni.

Ezt az áldott állapotot kb. Augusztus 29-ig van időnk megvalósítani, mert amikor a Merkúr ezen a napon áthalad a Szűz jegyébe és 2 nappal később a Vénusz pedig áthalad az Oroszlánba, figyelmünk újra inkább kifelé fog irányulni. És azáltal, hogy a Vénusz ínyencsége picit eltántorítja a Nap erőfeszítéseit, nem fogjuk azt az elszánt erőt magunkban érezni, mint eddig.

Arra is vigyázzunk, hogy a Merkúr a Rahuval picit behozhatja a hamiskás kommunikációt és a Vénusz által gyengített Nap pedig a gyávaságból eredő hazugságokat is. Persze minden hazugság valahol gyávaságból ered, mert azt gondoljuk, hogy egy feszültebb szituációt könnyebb „kidumálni”, mint felvállalni, de most a Marssal és a Szaturnusszal a Mérlegben, ami támadja az együttműködést, minden esély meg van a lebukáshoz.

Aztán Szeptember 5-ével a Mars átmegy a saját házába, a Skorpióba, és egy több mint másfél éve tartó támadás a partnerkapcsolat jegyén az asztrológiában, egyszer csak felszabadul. Persze a Szaturnusz, ami nem egy könnyű bolygó, így is a Mérlegben marad, de ott Ő emelkedett helyzetben van, és az Ő általa okozott nehézségek így együttműködéssel és kemény munkával azért megoldhatóak lesznek. De tény és való, hogy a partnerkapcsolati dolgok lényegesen könnyebben fognak alakulni.

Persze a Mars a saját jegyében, a Skorpióban, mindig a megoldást keresi a problémákra, és sok belső munkával, valamint jókora adag önmarcangolással mindig azon van, hogy megértse a gondok gyökereit és kiváltó okait. Ebben az időszakban arra kell vigyáznunk, hogy ne mindig arra a végkövetkeztetésre jussunk, hogy csak mi vagyunk a hibások.

Aztán Szeptember 17-én a Nap áthalad a Szűz jegyébe, és egy racionálisabb szakasz jön be az életünkbe. De ez már a következő hónap története.

Azért érdemes lesz figyelemmel követni a Szeptember 5-től alakuló helyzetet, mert az azt követő 12 napban szinte az összes bolygó kivételesen jó pozícióban lesz, és így az ebben a szakaszban születendő gyermekek biztos, hogy kis Istencsászárok lesznek.

Főként a Szeptember 14-16 lesz érdekes, ami egyébként egészen bámulatos asztrológiai szemmel nézve, de úgy az elmúlt és elkövetkező 25-30 évet nézve is, akkor lesz majd érdemes nagy dolgokba bele kezdeni!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: , , | Hozzászólás most!

Az Ájurvédikus Gyógyászat és a Védikus Asztrológia találkozása…

Az ősi India minden tudományát és művészetét a Védák könyvei foglalják magukban, és mint várható is lenne, ezek a témakörök összefüggésben is vannak egymással.

Röviden azt mondhatnánk, hogy ha az Ájurvéda azt mondja meg, hogy mit tegyünk, akkor a Védikus Asztrológia azt teszi hozzá, hogy mikor, míg a Vasztu Shásztra írásai pedig azt, hogy mindezt hol.

A mi szervezetünkre nézve az, hogy mikor végezzük el az Ájurvéda által ajánlott beavatkozásokat, kb. annyit tenne, mintha azt mondanánk profi gazdáknak, hogy mindegy, hogy mikor végzik el a metszést, a permetezést vagy az oltást.

moonphase

Nem csak az a fontos, hogy mit és miért teszünk, de az sem mindegy, hogy mikor tesszük meg azt. Ezért egészítik ki egymást a Védikus tudományok, hogy a lehető legjobb és leghatékonyabb módon fogjunk mindenhez, ami majd jót is fog tenni nekünk.

Így természetesen az sem mindegy, hogy a különböző évszakokban, hogy állunk hozzá bizonyos dolgokhoz, nem beszélve olyan havi teendőkről, ami kötődhet a Hold növekvő vagy csökkenő fázisaihoz, és persze ez egészen leképezhető a hét napjaira és még arra is, hogy bizonyos napszakokon belül mihez érdemes hozzá fogni.

És mindezt természetesen lebontva a különféle emberek, különféle alkati adottságai szerint, mind a teendők, mind a táplálkozás szempontjából.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Egy kis érdekesség a végére, étkezés a védikus asztrológia szerint

Kategória: Ájurvéda, Vasztu, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , | Hozzászólás most!