Szeptember 17-től aktuális asztrológiai előrejelzés, 1 hónapos időintervallumra…

Kundali2015.Szeptember 17-Október 17. Nap a Szűzben

Ebben a szakaszban, amikor a Nap együttállásba kerül a Rahuval, az ego faktor fog előtérbe kerülni, főként úgy, hogy a többi férfibolygó, mármint a Mars és a Jupiter meg az Oroszlánban, az alfahím jegyben vannak.

A Rahu, tehát a felszálló Holdcsomópont természete az, hogy mindent fokoz, amivel kapcsolatba kerül. Így azáltal, hogy a Nap csatlakozott a Rahuhoz a Szűz jegyében, a Nap hatása is fokozódik, és minden, ami a Nappal kapcsolatos, valamint minden más is, ami a Szűzhöz és a 6-os házhoz kapcsolódik.

  • Többek között a Nap a személyiségünk és az egónk bolygója is, és így, hogy a Rahu által erősebb lesz az énképünk és az önérvényesítési képességünk, kicsit túlzásokba is eshetünk magunkat nézve.
  • Valamint több lesz bennünk a kommunikációs kényszer és ingerencia is azáltal, hogy a Nap és a Merkúr is együtt áll a Rahuval, de természetesen a téma leginkább mi magunk leszünk.
  • Ezentúl a Szűz jegye a természetes zodiákus 6. háza is, ami a betegségek és az ellenségeskedés háza is, szóval ezek a területek is előtérbe kerülhetnek. Lásd az Ukrán háború, ami 2 héttel azután kezdődött, hogy a Rahu beérkezett a Szűzbe tavaly nyáron.

Aztán Október 1-jén a Vénusz belép az Oroszlánba a Jupiter és a Mars mellé. Ez a bolygóállás jót tesz a Marsnak és a Vénusznak is, így a kreativitásunk megint csak szárnyalni fog, de egy kicsit lazító hatású a Napot és a Jupitert nézve.

Picit nehezebben fogunk tudni összpontosítani a munkánkra, a feladatainkra és a kötelességeinkre, de sebaj, meg lesz hozzá a kreativitásunk, hogy kidumáljuk magunkat.

Sőt, mivel a Vénusz jelenléte picit lazít a Jupiter sarkosságán, valamint azért a Jupiter is egy vizes bolygó, akár a Vénusz, ez a bolygóállás még jobban felfokozza az igényt a kényelemre, és a kikapcsolódásra. Így ez a szakasz kiváló időszak lesz pihenésre és önmagunk kényeztetésére. De még a picit begubózódásra és az elvonulásra is alkalmas a Szaturnusz fényszöge miatt.

Egyébként új tanulmányok kezdésére is kiváló időszakunk lesz, de a már megszerzett tudásunk nagyközönség elé tárása és az ebből származó esetleges haszon megszerzése is támogatott ebben a korszakban.

A lassabb bolygók, tehát a Szaturnusz, a Rahu és a Ketu még mindig ugyanott állnak, mint az év elején. Itt elolvashatod a lassabb bolygók hatásait ránk nézve…

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Ganésa Csaturthi, az akadályok elhárítójának születésnapja…

ganeshA Védikus kultúra egyik legnépszerűbb Istensége Ganésa, akihez a mai napig száz és száz milliók imádkoznak Indiában, hogy áldásával megsegítse törekvéseiket.

Ganésa imádatnak és tiszteletének a egyik legfőbb napja Ganésa születésnapja, azaz Ganésa Csaturthi. Idén, 2025-ben, augusztus 27-re esik ez a nap. Ezen a napon ajánljuk fel valami kedvességet Ganésánk. Ez lehet egy virág, némi füstölő, tea mécses, gyümölcs, egy kis édesség vagy éppen egy-két mantra.

A Védákban a legtöbbször Ganésát úgy hívják, hogy „Minden Akadály Elhárítója”. Ezért is van az, hogy Indiában minden szertartás úgy kezdődik, hogy Ganésának felajánlanak valamit, legalább egy mantrát. 

Szóval, ha vannak olyan dolgaink, amelyek mostanság egy picit nehezebben mennek, vagy valami igazán nagy dologba szeretnénk vágni, akkor használjuk ki a lehetőséget, és a felajánlásaink mellett, kérjük Ganésa áldását arra, hogy sikeresek legyenek törekvéseink!

Om Tat Sat

Baktai Ádám apuka, tanár, pap, a Védikus tudományok szakértője.

Ui: Egy gyönyörű mantra Ganéshának, amennyiben ezen a napon szeretnénk mantrát felajánlani.

Uui: Bővebben Ganésháról

Kategória: Bhakti Kutir, Védikus Tudástár | Címke: , , , , | 5 hozzászólás

Szeptember hónap esemény naptára…

ganpatSzeptember 1: Sziddha Jóga.

Szeptember 2: Hold az Asvini csillagképben, a varázslatos kezdetek asztrológiai állása.

Szeptember 3: Ájurvédikus Pszichológia előadás a Női/Férfi kapcsolatok Dharmájáról.

Szeptember 4: Mrityu Jóga.

Szeptember 5: Sri Krisna születésnapja, a tibeti kalendárium szerint a Gyógyító Buddha napja. Reggel 9.30-kor Pancsakarma találkozó a Feneketlen tónál, a Hemingway étterem mögött. Lehet még csatlakozni!

Szeptember 8: Gabona böjtnap.

Szeptember 9: Sziddha Jóga.

Szeptember 10: Siva napja.

Szeptember 12: Újhold és Mrityu Jóga.

Szeptember 15: Kezdődik a Tai  Chi kurzus.

Szeptember 16: Párvati ezen a napon kezdte el lemondásait, hogy elnyerje Sivát férjeként. Mrityu Jóga.

Szeptember 17: Ganésha napja és Mrityu Jóga. A Nap átlép a Szűz jegyébe.

Szeptember 18: A Védikus kultúra 7 fő Rishijének, 7 fő tanítójának napja. Újra kezdődik az Ájurvéda Alap Tanfolyam. Ez az első alkalom látogatható a Kezdő, Komolyan Kezdő Jóga Tanfolyam keretein belül.

Szeptember 21: Gyógyító Buddha nap.

Szeptember 24: Gabona böjtnap.

Szeptember 25: Vámana napja, a Jupiter bolygó Istenének napja. Az év legjobb napja az Észak-keleti yantra kinyomtatásához és lakásunkban való elhelyezésére. Mrityu Jóga.

Szeptember 26: Siva napja. Az eredeti Bhakti Kutir egyik megalapítójának, Srila Bhaktivinoda Thakur születésnapja.

Szeptember 27: Telihold. Ananta Csaturdaszi Vrata, Ananta a Hatha Jóga Istenének fogadalom tételi napja. Az Istenek alvásának 3. hónapja, az alap böjt: 1 hónapos tartózkodás a tejtől.

Szeptember 30: Hold az Asvini csillagképben, a varázslatos kezdetek asztrológiai állása.

Szeptember hónap Ájurvédikus házipraktikái: A gyomrunkhoz kötődő hónap. A világon két olyan anyagot találtak eddig a kutatások során, amelyekben van olyan enzim, ami képes újraéleszteni a gyomrunk nyálkahártyáját, és akár a felsebzett, felfekélyesedett területeket is képes begyógyítani.

Az egyik a nyers olívabogyó magjában van, a másik a nyers krumpli levében. Így reggelente éhgyomorra leküldeni egy saját öklünk nagyságú krumpli levét az egyik leghatékonyabb módszer a gyomrunk karbantartására, de ha ez túl kemény, akkor lehet persze gyomornyugtató teázgatást is bevezetni, lásd borsmenta, hibiszkusz vagy citromfű főzetek. Figyelem, szoptatós anyukáknak tilos a borsmenta tea fogyasztása.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia | Címke: , | Hozzászólás most!

Egy mese az indiai térrendezésről: Észak-Kelet vs. Dél-Nyugat a Vasztuban…

terraceEgyszer volt, hol nem volt egy Balaton közeli település. Hirtelenjében egy területét ennek a településnek felparcellázták lakóterületnek.

Sebtiben, gyorsan el is adták a telkeket és szinte azonnal mindenki munkához is látott, hogy mihamarabb nyaralóval tudja ékesíteni frissen szerzet föld tulajdonát.

Mindenki a jó Magyar szokás szerint déli, dél-nyugati tájolásra ragadtatta magát, kellemes nagy teraszokkal, hogy minél élvezhetőbb legyen az ott eltöltött idő. Viszont abszolúte eltérően a Magyar szokásoktól a leendő szomszédok egymást segítették, mind jó tanáccsal, mind munkával és egy-kettőre csuda kis közösség alakult ki a boldog nyaraló várományosok között.

De az egyik legény, arra vetemedett, hogy a Vasztu tudományát segítségül hívva, Észak-Keleti terasszal ékesítse, sokak szerint csúfítsa el újult erővel épülő otthonát. Össze is szaladt a sok szomszéd, hogy ez így nem lesz, meg amúgy nem, természetesen kedvesen, de nem tetszésüket nyilvánították ki, a legény érdekében.

Aztán ripsz-ropsz meg lett az építkezés, és a tél tavaszba majd nyárba ment át. És ott volt a sok boldog háztulajdonos, és biza ezek a népek még össze is járogattak, sőt úgy is szervezték, hogy hétvégenként akár egyszerre többen is ott tartózkodjanak, hogy együtt is megoszthassák a pihenés örömeit. 

Aztán szép lassan mire elindult a Júliusi meleg, egyre többször volt az, hogy a fent említett legény teraszán lett szervezve az esti borozgatás, beszélgetés és kártyázás, mert úgy tűnt, hogy a déli teraszok bizony túl melegek a kiülésre, láblógatásra.

Erre a legény panaszkodni kezdett, drága szép szomszédaim, egész ősszel az építkezés alatt szíttátok a vérem, hogy miként nem lesz jó így meg úgy, aztán most meg haza se akartok menni, és még azután is itt ricsajoztok, amikor én, a ház ura már rég bementem és nyugovóra hajtottam fejemet.

Sok jó szomszéd, a sok jó ember mind fejet hajtott a legénynek, és azt mondták: eleinte kétkedtünk elméd épségében, de most már tapasztalatból tudjuk, hogy kend igaz ember, kinek nem csak szíve, de az esze is helyén van.

Itt a mese vége, fuss el véle. 

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Vasztu | Címke: , , | 1 hozzászólás

Varalaksmí Puja: A Gazdagság és Szerencse Istennőjének napja…

8laksm2bGyerekek, van olyan, amikor nekem is kiderülnek teljesen új dolgok a Szanátan Dharma kultúrában, akár 40 év gyakorlás után is.

Például az, hogy van egy olyan nap, az Istennő imádatban, amit Varalaksmí napjának hívnak, az Áldást-adó Laksmí napjának.

Persze ez egy inkább Dél-Indiában és Maharasztra államokban megtartott ünnep, én pedig Bengálban laktam, szóval erre a különleges napra nem annyira volt rálátásom. De a fáma úgy szól, hogy ha ezen a napon felajánlod a tiszteleted, akár valami kis apróság formájában is Vara Laksmínak, az áldást adó Laksmínak, az olyan mintha egész évben imádtad volna az Ő Astha Laksmí formáját, Laksmí mind a 8 formáját.

Laksmí 8 formája:

Gazdagság, Földanyaság, Tudás, Szeretet, Hírnév, Békesség, Elégedettség és Erő.

Sőt egy rakat történelmi feljegyzés arról tanúskodik, hogy több királyágban is szokás volt, hogy ezen a napon maga az uralkodó tett különleges felajánlásokat Laksmídévinek, hogy a birodalmában élők mind jólétben éljenek! 

Tehát szertartásokra fel! Amúgy szoktunk közösen is csinálni egy kis szertartást, amennyiben van reá igény!

Egy ötletként a falajánlásokhoz, íme egy fantasztikus Laksmí mantra:

om visvarúpaszja bhárdzsjászi, padmé padmálajé subhé,

szarvatah páhi mám dévi, mahálaksmí namosztu té.

“Felajánlom a tiszteletem Mahálaksmínak (a Nagy Laksmínak), aki tiszta mint a lótusz, aki kedvező, aki egy lótuszban lakozik és aki a Világmindenség Urának párja! Ó Laksmí, kérlek óvj meg engem, mindig és mindenkoron!”

Om Tat Sat

Baktai Ádám apuka, tanár, pap, a Védikus tudományok szakértője

UI: Egy kis olvasnivaló Laksmíról és a pénz értékéről

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , , , | 3 hozzászólás

Garuda, a gyógyítás, a harcművészet és az otthonunk délnyugati területeinek védelmezője…

garuda nakshatra, avagy a sas csillagképe...

garuda nakshatra, avagy a sas csillagképe…

Garuda egy univerzális Istensége a Védikus kultúrának. Ide kattintva el tudjátok olvasni, hogy Garuda szinte az összes ázsiai kultúrában a gyógyítás és a harcművészetek mestereként van megtisztelve. 

Garuda, a mennyei sas, Aki Visnu és/vagy Krisna hordozó madara,a Védák révén egy sok-sok ezer éve ismert és tisztelt entitás, aki a későbbi kultúrákban is feltűnik.  Az európai kultúrkörben pl. Zeusz és Jupiter hordozójaként tűnik fel a sas motívum, mint az Istenek hordózója, de sajnos nálunk a sas már személytelen, és általános.

Garuda olyan fontos személyisége a Védáknak, hogy még csillagképet is neveztek el róla, amit a mi európai csillagászatunk is a sas csillagképeként tart számon. Már Kr. e. 1200-ban volt domborműi ábrázolása is ennek a csillagképnek, amit a mi nyugati tudósaink mezopotámiai eredetűnek hisznek.

De ez kb. olyan, mint az, hogy mi arab számrendszert követünk a mi iskoláink szerint, de az arab világban meg azt tanítják, hogy ők a hindu számrendszert vették át Indiából.

Szóval Garuda egy hihetetlenül fontos személyisége a távol keleti spiritualitásnak, olyannyira, hogy még a mi görög és római őseink is átvették Garuda tiszteletét az ő Pantheonjaikba is.

Om Tat Sat

Baktai Ádám, Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

UI: Garudát a Védák építészeti részében is imádják, Ő a délnyugati területek védelmezője, aki megóv bennünket a kellemetlenségektől, és aki stabilitást hoz az életünkbe. Garuda születésnapja, az év egyik legjobb napja a délnyugati yantrák kinyomtatásához.

Kategória: Bhakti Kutir, Vasztu, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Új helyre költözött a Jóga termünk! De csak az utca túl oldalára…

jóga szobaTehát átkerültünk a Bartók Béla út 30 szám alá! Akik régebben ismernek tudják, hogy nekem mindig is szinte minden családtagom a XI. kerületben lakott, és nekem, habár nincs nagy otthon kötödésem Magyarországhoz, nekem a hazatérős feeling a XI. kerületre korlátozódik.

Szóval a Bartók 19-hez képest srégen szembe található a Bartók 30. A kis pici Gárdonyi tér sarkán, a narancsos, rózsaszínes épület. Bejárat a Bertalan Lajos utca felől van, a bejárat melletti fodrászüzlet régen Édesanyámé volt. Ugyanaz van kiírva, Andreanum.

És innen kezdődik az, amit imádok, hogy egy indiai házban lett helyünk. Lehívod a liftet, az recsegve-ropogva meg érkezik. Mi a 3. emeleten vagyunk, tehát megnyomod az 5-ös gombot. Ne lepődjetek meg, de a 4. emelet után a lift számlálólapja 4-ről 9-re ugrik.

Szóval a lift 9-et mutat és te az 5-ös gombot nyomtad meg, kinyitod az ajtót és TÁÁÁ DÁÁÁ az lesz kiírva, hogy a 3. emeleten vagy, és ez jó. Jobbra mész és a 3/2-ra pecóban vagyunk.

OK?

És persze ma már ott leszünk a Tao Jógával is a Hatha Jóga óra után.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Egy kis Vasztu az új helyre nézve: A jógaterem a délnyugati sarkában van a lakásnak, a föld sarkában. A tradicionális Vasztuban ide még vendégszobát sem terveznek, mert a vendégek majd nem akarnak haza menni, sőt amit egy raktár délnyugati sarkában tartunk az sohasem fog onnan kivándorolni, de a boltokat nézve is ez a trend, ami délnyugatra kerül az ott is marad.

Szóval innen nagyon nehéz elmenni, főként úgy, hogy látod a Gellért hegyet, meg stb… De majd küzdjünk ez ellen, jó?, hogy ne legyünk majd mindig az Andi nyakán.

Kategória: Bhakti Kutir, Vasztu | Hozzászólás most!