Lesz Bhakti Kutir Kalendárium 2016-ban is, még lehet rendelni November 11-ig…

Kedves Barátaink,

Ezt a bejegyzést kérném megosztani, hogy minél többünkhöz jusson el, mert most ez a bejegyzés lesz a hivatalos jelentkezés a Kutir Kalendáriumra. A napi jellegű ikonos előrejelzést már meg is csináltam, és az extra spirituális napokat már kiszámoltam, az már a grafikus bácsinál van, már csak a havi asztrológiai előrejelzéseket kell, hogy megírja, de ott is jól állok.

A terv az, hogy már Novemberben ki lesz nyomtatva a Kalendárium, így mindenkinek könnyebb lesz, sőt így még Karácsonyi ajándékként is betudjátok majd vetni ezt a gyönyörűséget.

Bhakti-Kutir_hatarido-naplo_BORITO_2015-11-25_reklam_01

A határidőnapló ára az érdeklődéstől fog függeni, mert ha 1000 vagy a fölötti példányszámra lesz igény, akkor 4300 Forint lesz, 500 és 1000 közötti példánynál pedig 4900 Forint. 500 darabnál kevesebb rendelés esetén, sajnos nem tudjuk kinyomtatni a kalendáriumot.

2013-ban nagyon sokan kértek Kalendáriumot, akik aztán nem jöttek el érte, de szerencsére jó páran nem kértek, de mégis vittek belőle. Szóval maradunk a tavalyi módszernél annyi példányszámot fogunk nyomtatni, ahány előleg be lesz fizetve.

Szóval, ha érdekel benneteket a kalendárium, akkor írjatok nekem a facebookon vagy a goredas@yahoo.com címemre, ide is lehet kommentálni és készüljetek fel arra, hogy kb. a felét majd be kellene fizetni November 11-ig, de erről majd írok nektek személyesen. Ma este azoknak is írok, akik már jelezték, hogy szeretnének példányokat.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Ha még új a téma, a következő dolgokat találod meg a Kutir Kalendáriumban.

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
Kategória: Bhakti Kutir | A közvetlen link.

2 Responses to Lesz Bhakti Kutir Kalendárium 2016-ban is, még lehet rendelni November 11-ig…

  1. Farkas Katalin szerint:

    Üdvözlöm!
    2 db szeretnék rendelni!
    Farkas Katalin

  2. Annamária szerint:

    Szia Ádám!

    Szeretnék egy kalendáriumot.

    Köszönöm, Annamária

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük