Asunja Sajana Vrata, vagyis az alvás böjt fogadalom…

visnuseeleefcutMinden évben 2 nappal a Spirituális tudás Istenének napja után, Indiában tartanak egy alvás böjtös fogadalmat.

Ezt azért hívják fogadalomnak, mert Napkeltekor tesznek egy fogadalmat, hogy a következő pirkadatig nem alszanak. A fogadalom lényege, hogy a kb. 24 órás intervallumban mélyebben foglalkozzunk spirituális dolgokkal. 8 db 3-3 órás etapban.

Idén, 2024-ben, augusztus 21-re esik.

A fogadalom végrehajtásának gyümölcsei a következőek:

  • Beállítja az alvás ritmusunkat.
  • Elmélyíti az alvásunkat.
  • Megszünteti az alvás zavarainkat és az ismétlődő rémálmainkat.
  • Megszünteti az alvajárást.
  • Férfiaknál megszünteti az éjszakai magömlés jelenségét.
  • Spirituális védelmet biztosít alvásunk idején.
  • Éjszakai műszakban dolgozóknál energetikailag segít a természetellenes időbeosztás megélésében.
  • Elmélyíti képességeinket a Jóga Nidra, vagyis Álom Jóga és a hasonlók területén.
  • Segíti az álomfejtés tanulmányainkat, lásd Agni Purána.
  • Rendszeres fogadalom elvégzéskor, tehát évente végzéskor, karma oldó hatású azon felmenőinknél, akik álmukban léptek ki ebből  világból, és a mi esetünkben pedig véd attól, hogy erőszakos halállal távozzunk el.

És akkor íme a fogadalom:

Ilyenkor 05.30 körül van a napkelte és így az ezt követő 3 órában a következőek az ajánlott feladatok: Szenthelyekkel kapcsolatos tanulmányok, olvasás, ez a mai világunkban lehet zarándokhelyekről szóló filmek nézése, stb. B opció: az otthoni oltárunk és/vagy rituális eszközeink rendbetétele, letakarítása.

2. etap: Elvégezni némi templomi szolgálatot.

Felajánlásokat tenni, segíteni a takarításban, stb… Indiában ilyenkor olyan templomokba látogatnak el, ahol a Jó Isten pihenő pózban van. pl. Sri Rangam, vagy éppen Kushinagar, ahol Buddhát ábrázolják az oldalán pihenve.

3. szakasz: Ajánljunk fel tüzet.

Füstölőt, tea mécsest, gyertyákat vagy egy teljes tűzáldozatot, stb.

4. intervallum: Mantra felajánlás.

A szanszkrit Mantra Dzsapa kifejezés azt takarja, hogy egy aránylag rövidebb imát, egymás után ismétlünk sokszor. Minimum 108 alkalommal per mantra.

aindra

Srípad Aindra dasa Babadzsi

5. etap: Kirtan vagy Bhadszan felajánlás.

Tehát zenés spirituális recitáció. Amennyiben otthon végezzük ezt a kis fogadalmat és nincs kivel összeülni élőben zenélni, akkor a híres-neves Youtube oldalt ajánlanám. Ha szeretjük a Krisna dalokat, a keresőbe azt írjátok, hogy Aindra és életetek hátralévő idejében hálásak lesztek nekem, hogy ezt megosztottam veletek, mert olyan spirituális zenét fogtok hallani, hogy az szavakkal leírhatatlan. Amennyiben nem ezen a vonalon mozgunk írjátok be a keresőbe, hogy Nusrat Feteh Ali Khan és azt, hogy Qawwali és ott meg Szufi zenét találtok, szintén elképesztő formátumban.

Amennyiben nem vagyunk zenés, éneklős arcok, lehet templomi szolgálattal is kiváltani ezt a szakaszt.

6. szakasz: Szentírásolvasás. Az indiai kultúrában ilyenkor olyan felsorolásokat olvasnak, mint pl. Hanumán 1000 neve, Krisna 1000 neve, Durgá 1000 neve, stb…

7. intervallum: Jóga ászanák és mudrák gyakorlása, meditációk végzése, stb…

8. és egyben utolsó felosztás: Virágok, étel vagy egyéb felajánlások egy olyan formájának a Jó Istennek, amikor pihen, valamint és/vagy szegények megetetése.

Táááá, Dáááá!

Jó szórakozást!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Védikus Tudástár | Címke: , , , | 2 hozzászólás

Védikus Asztrológia Előrejelzés: Nap az Oroszlán jegyében: Augusztus 16 – Szeptember 16…

astrologyAugusztus 16-án a Nap becsatlakozik a Merkúrhoz, a Rahuhoz és a Vénuszhoz az Oroszlán jegyében. A Nap és a Merkúr az Oroszlánban erőssebé teszi a vezetői vénánkat, és nem csak irányítás és vezetés szempontjából, hanem a Merkúr végett a kommunikációval kapcsolatosan is. Egyszóval nemcsak előtérbe tudunk kerülni, de meg lesz hozzá az affinitásunk is, hogy a mögöttünk állókkal is foglalkozzunk egy kicsit és segítsük azokat, akik vezetőként tekintenek ránk.

A Vénusz jelenléte a jegyben tovább tudja azt támogatni, hogy vezetőként is ne hatalomból nyomjuk végig saját akaratunkat, hanem közös megegyezéssel vezessük a mi kis közösségünket. Meg fog adatni az a lehetőség, hogy szellemi vezetőkké váljunk, fizikai vezetőkből.

A fizikai síkon tevékenykedő vezetőket kötelező követni, mert része a szabályzatnak, a rendszernek és a szerződéseinknek, de a szellemi vezetőket az emberek önszántukból követik.

Persze ebben a szakaszban is meg kell tenni a kötelezőket, nem fog a sült tofu a szánkban landolni. Sőt azáltal, hogy a Mars és a Szaturnusz együtt áll a Skorpióban, kifejezetten nehezebb lesz a másokkal való együttműködés ha pénzről van szó, de ha a kommunikációt helyezzük előtérbe, akkor lesz esély arra, hogy jól jöjjenek ki a dolgok.

Természetesen nem lehet arról sem megfeledkezni, hogy a Rahu is az Oroszlánban áll, ami feltüzelheti a Napot, és ezáltal a Nap negatív területeit is, mint pl. a zsarnokság, az önimádat és mások eltiprása önös indokokból. A Nap/Merkúr/Vénusz együttállás viszont fel tud majd minket vértezni azon értékekkel, melyek segítenek túllátnunk önös rövidtávú hasznunkon.

Ezek után a Merkúr Augusztus 19-én tovább halad a Szűz jegyébe és ez nehezebbé teszi majd azt, hogy magasztosan és önzetlenül vezessük környezetünket, hiszen a Nap olyan bolygókkal marad az Oroszlánban (Rahu és Vénusz), akik akár el is terelhetik a figyelmét a lényegi dolgokról.

Amikor a Merkúr átlép a Szűzbe, ahol a lehető legerősebb pozícióban áll, minden merkúri jelenség hatványozottabban lesz jelen az életünkben.

Tehát a kommunikáció, a racionális gondolkodás, az odafigyelés a részletekre, az üzleti érzék, a nyelvek tudása és tanulása, a számokkal kapcsolódó területek, minden erősebben lesz érezhető a mindennapokban.

Majd Augusztus 25-én a Vénusz is csatlakozik a Jupiterhez és a Merkúrhoz a Szűzben. Elvileg a Vénusz gyenge helyzetbe kerül a Szűzben, de a Merkúr ottléte miatt ez törlődik, és így előáll az, hogy 3 gondolkodó és tanító bolygó áll egy jegyben. Újfent azt tudom mondani, hogy itt és most lesz érdemes elmélyülni tanulmányainkban, a gyógyítás és a rituálék területén.

Viszont ebben a szakaszban, a Vénusz átlépésével a Szűzbe – a Nap és a Rahu maradtak az Oroszlánban – az ego faktor fog előtérbe kerülni.

A Rahu természete az, hogy mindent fokoz, amivel kapcsolatba kerül. Így azáltal, hogy a Nap csatlakozott a Rahuhoz, a Nap hatása is fokozódik, és minden, ami a Naphoz kötődik, valamint minden más is, ami az Oroszlánhoz és az 5-ös házhoz kapcsolódik.

Többek között a Nap a személyiségünk és az egónk bolygója is, és így, hogy a Rahu által erősebb lesz az énképünk és az önérvényesítési képességünk, kicsit túlzásokba is eshetünk önmagunkkal kapcsolatban. És mivel az 5-ös ház az intellektusunk bolygója is, vigyáznunk kell, hogy szellemileg se essünk át a ló túloldalára.

Mindez Szeptember 9-ig tart, amikor a Merkúr visszalép az Oroszlánba és ezzel némileg lágyítja ez a bolygóállást.

Ugyanekkor a Vénusz marad a Szűzben, aki a Merkúr társasága nélkül itt már nem érzi magát elemében. A Vénuszhoz kapcsolódó dolgok ezt megsínylik, főként a partnerkapcsolati területek. Ehhez hozzáadva az erős ego hatást az Oroszlánban, vigyázzunk, hogy nehogy elkergessük szerelmünket otthonról.

De szerencsére ez a szakasz csak egy hétig tart, mert Szeptember 16-án a Nap áthalad a Szűzbe.

Valamint azt is fontos tudnunk, hogy Szeptember 5-én a Nap leelőzi a Rahut, így minden bolygó a Rahu és a Ketu között tartózkodik, amit Kála Szarpa Jógának hívnak a Védikus Asztrológiában. Ez egy igen ritka asztrológiai jelenség, és mivel ebben az esetben az összes bolygó a Rahu irányából halad a Ketu felé, a spiritualitás, a fizikai dolgokról való lemondás és az aszketizmus érvényesül erősebben. Materiális életünk itt egy picit nehezebbé válhat. Ez a jelenség December 26-ig fogja éreztetni hatásait, de minden Holdtöltének nagyjából csak a felében lesz igazán hangsúlyos.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Bhagavad Gita, a Jóga szentírás: V. rész, Második fejezet 31-38. versek…

Arjuna_and_Lord_KrishnaMásodik fejezet, versek: 31-38…

Krisna ebben a szakaszban Ardzsuna második (amennyiben megölöm családomat kivel fogom élvezni a királyság velejáróit) és harmadik (nem leszek én is olyan bűnös a csata megnyerésével, mint a csatára szomjazó ellenfeleim) fenntartásait válaszolja meg, amelyeket az első fejezet 31. és 38. versei közt hozott fel.

Krisna azt magyarázza el Ardzsunának, hogy még a materiális boldogságunk és boldogulásunk is abból fakad, ha elvégezzük dharmikus feladatainkat, tehát személyiségünkhöz, pozíciónkhoz és felelőségeinkhez rendelt teendőinket.

Hiszen amennyiben Ardzsuna megnyeri a csatát egy páratlan és kihívásoktól mentes királyság lesz a jussa, míg ha legyőzik és életét veszti a harcban a menyei bolygókon fog újra születni, abból a kitüntetésből fakadóan, hogy harcosként csatában halt meg, az igaz ügyért harcolva. (31-32. versek)

Szerintem itt Krisna azt is közli Ardzsunával, úgy egész finoman, hogy amennyiben Ő nyer és legyőzi ellenfeleit, akkor ők, mint csatában életüket vesztő harcosok is a menybe kerülhetnek, így tehát talán az lehet a legegyütt érzőbb Ardzsuna szemszögéből, ha csatában megöli tévútra terelődött rokonait, és hiába a sok bűn részükről, mégis menybe kerülhetnek. De ez csak az én meglátásom. Egyébként Yajnavalkya azt mondja, hogy a harcosoknak csatában részt venni ugyanolyan, mint papoknak bemutatni egy magasztos tűzáldozatot.

  • Egyébként a 32. vershez Shankarácsárja azt a kommentárt fűzi, hogy a Védákban a konkrét szabályok felül írják az általános szabályokat. Így a harcosokra nézve, a harcolj a dharmikus indokokkal felül írja az általános ahimsza szabályt, amit úgy általánosságban, mindenkinek be kellene tartani.

Ezek után Krisna azt mondja Ardzsunának, hogy nem lehet bűnös a harctól, hiszen Ő harcos, és a dhamrájának része a harc. Valamint amennyiben nem harcol, 3 területen is érheti veszteség, ami harcoshoz nem méltó pozícióba taszíthatja Őt:

1. Rossz hírnévre tesz szert, hiszen feladni harcos mivoltának kötelességeit bűnnek számit. (33. vers)

2. Becstelenné válik, és egy tisztességes embernek a becstelenség rosszabb a halálnál. (34. vers)

  • Ehhez a vershez Késhava Kashmiri a Mahabháratából is idéz. Miszerint csatában minden módon a győzelemre kell törekedni. Tárgyalás útján, kijátszás útján vagy nyílt küzdelmen keresztül, de csak akkor, ha a győzelem biztos. Amennyiben biztos vereség vár ránk, visszavonulhatunk, és újra tervezhetjük támadási stratégiánkat.
  • Mégis Krisna itt azt mondja, hogy a becstelenség rosszabb a halálnál. Hogy miért? Mert egy harcosnak a legfontosabb erélye a becsülete. Amint azt elveszíti már nincs meg az a kisugárzása és belső tartása, hogy vezetőként működjön.

3.  Gyávának titulálhatják és nevetség tárgyává válhat ellenfelei szemében. (35-36. vers)

Majd Krisna végkövetkeztetésként azt mondja, vagy meghalsz és menybe jutsz, vagy nyersz és uralkodhatsz ebben a világban. Harcolj a harc kedvéért, és ne gondolj győzelemre vagy vereségre, veszteségre vagy nyereségre, boldogságra vagy szomorúságra és akkor bűntelen maradsz. (37-38- versek)

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Vissza az előző bejegyzéshez, Bhg 2.1-2.30

Tovább a következő bejegyzéshez, BhG 2.39-2.41

Kategória: Bhagavad Gita, a Jóga szentírás, Jóga, Védikus Tudástár | Címke: , , , | 1 hozzászólás

Augusztus hónap főbb spirituális eseményei…

FB_IMG_1466005720559Augusztus 2: Újhold.

Augusztus 6: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Augusztus 7: Garuda születés napja.

Augusztus 10: Sziddha Jóga. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Augusztus 11: Több mint 1 év után a Jupiter jegyet vált a Védikus asztrológia szerint, ami egy igazán spirituálisan potens 18 órás periódust is létrehoz, és amihez egy fantasztikus spirituális gyakorlat is párosul az indiai kultúrában.

Augusztus 11: Gyógyító Buddha nap, a tibeti kalendárium szerint, ezen a napon 100-szoros áldással bír minden, amit az egészségünkért teszünk.

Augusztus 12: Évadzáró Ájurvéda előadás kint a parkban. Az Ájurvédikus kultúra fiatalító receptjeiről lesz szó. Ájurvéda alapok nem szükségesek ennek az előadásnak a megértéséhez.

Augusztus 14-15: Mritju Jóga napok. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Augusztus 16: Sziddha Jóga és Siva napja. A napnyugtakor végzet lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Augusztus 17: Varalaksmi nap, vagyis az áldást adó Szerencseistennő napja.

Augusztus 18: Hayagríva és Balaráma születés napja. Sziddha Jóga, Telihold. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Augusztus 23: Mritju Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Augusztus 25: Krisna születés napja. Gyógyító Buddha nap, a tibeti kalendárium szerint, ezen a napon 100-szoros áldással bír minden, amit az egészségünkért teszünk.

Augusztus 27-29: Mritju Jóga napok. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve.

Augusztus 30: Sziddha Jóga. Siva napja. A napnyugtakor végzet lelkigyakorlatok különleges hatással bírnak. Bármibe is kezdünk ezen a napon, az sikerre van ítélve.

Augusztus Ájurvéda receptje: A vastagbél szervhez kötődő hónap. A legeslegjobb eljárás a vastagbelünk kitisztítására a Triphala és az útifűmaghéj használata. Ezt ajánlja az Ájurvéda 5000 éves tapasztalata, és így mi is.

A Triphala használat megint csak egyszerű, este áztassunk be 750-1000 mg Triphala port egy pohár vízbe, reggelig. Igyuk meg a folyadékot, éhgyomorra, de a zaccot hagyjuk a pohár alján és engedjünk rá még egy pohár vizet. Hagyjuk ázni estig, majd igyuk meg zaccostul vacsora előtt. A Triphala nemcsak kitisztítja beleinket, de képes megszüntetni a bélfali kiboltosúlásokat és megszabadítja szervezetünket a bélpolipoktól is.

Egyébként az útifűmaghéj őrleményt is vízben kell elkeverni és úgy meginni. Az útifűmaghéj nemcsak egy nyálkás, nem felszívódó réteget képez a nyálkahártyákon, ami táplálja az emésztőcsatornánkat a gyomortól a végbélig, de hihetetlen mennyiségű nedvességet képes megkötni, akár saját súlyának tízszeresét, ami így magába szívja a méreganyagokat és azokat szinte kilöki a testünkből.

Om Tat Sat

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Készítmények, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

A különféle esszenciák és olajok Ájurvédikus felosztása…

champaIdén nyáron egyre többen kezdték el mondogatni nekem, hogy picit kellemetlenebbé vált a testszagúk, és mindegy, hogy milyen dezodort vagy tusfürdőt használnak, egy idő után mér a ruhájuk is mókusszagú lesz.

Persze ez azért van, mert egyre silányabb az étel minősége, amit be lehet szerezni, így egyre több méreganyag, a művi összetevő és a különféle tartósítószer is ami bekerül a szervezetünkbe.

Persze belsőleg ezt meg lehet szüntetni Ájurvédikusan beavatkozva Neem-mel, vagy olyan fűszerek fogyasztásával, amelyek elősegítik a szervezetünk öntisztító folyamatait.

De külsőleg is érdemes tenni a szagok ellen, mégpedig úgy, hogy az alkatunknak megfelelő olajakat és esszenciákat használunk. De ezeket használhatjuk aromaterápiásan, vagy simán masszázsra illó olajak formájában, amit hozzáelegyítünk vivőolajokhoz, vagy jó minőségű parfümökben, de akár jobbféle tusfürdők formájában is.

  • A Vata, azaz levegős alkatú embereknek a picit nehezebb, testesebb, illatosabb esszenciák valók, mint: Jázmin, Rózsa, Kardamom, Szerecsendió, Fahéj, Tömjén, Sáfrány, Vanília, Orgona, Frangipáni vagy Levendula, de azt csak nyáron.
  • A Pittáknak, vagyis a tüzeseknek a hűsítő és nyugtató esszenciák a testhez állóak: Szantál, Jázmin, Édeskömény, Ánizs, Koriander, Levendula, Borsmenta (szoptatós anyukák nem alkalmazhatják), Citrom, Lime, Narancs és Rózsa.
  • A Kaphák, vagyis a vizes alkatúak, pedig a serkentőbb típusú aromák hozzák meg az egyensúlyt, tehát: Zsálya, Mirha, Pacsuli, Eukaliptusz, Kámfor, Menta, Citrom, Lime, minden fűszerolaj és a Geránium is.

Itt megtaláljátok az alkatoknak megfelelő vivő olajokat is.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Abu Patikája, Ájurvéda, Ájurvédikus Készítmények, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák | Címke: , , | 2 hozzászólás

Aktuális Asztrológiai előrejelzés: Nap a Rák jegyében: Július 16 – Augusztus 16…

astrA Rák jegye a szívünk és elménk nyugodtságával és elégedettségével kapcsolatos, a szülői házzal, édesanyánkkal és a tanulás mellett még a tömegekkel is.

Szóval egy ilyen erős bolygóállással, mint a Nap/Merkúr/Vénusz a Rákban, már összpontosíthatunk arra, hogy saját ötleteinket a nagyközönség elé is feltárjuk, szóval egy ilyen erős bolygóállással simán hírnévre törhetünk. De tanulmányok elkezdésére is kiváló időszak elé nézünk, de mint már mondtam, a már megszerzett tudásunk nagyközönség elé tárása is támogatott ebben a szakaszakban.

Ugyanakkor kicsit ihletett állapotban is leszünk, mert amit most kezdünk el tanulni, vagy fejleszteni magunkban, az nagyon sok jót tartogathat a jövőnkre nézve.

Aztán Július 27-én a Merkúr átlép az Oroszlánba és csatlakozik a Jupiterhez és a Rahuhoz. Ez nem lesz egy nyugodt szakasz, mert a Jupiter és a Merkúr picit egymás ellen dolgoznak.

A Jupiter a spirituális intellektusunk és a józan paraszti eszünk is, míg a Merkúr az aprólékos, részletekre odafigyelő racionális gondolkodásunk bolygója.

Így ezen két bolygó találkozása nehezebbé teszi a tisztán célratörő gondolkodást, és magát a jupiteri magasabb célra törekvő elmélkedést is, mert a két bolygó hatásai kioltják egymást azáltal, hogy két irányba húznak.

És ott van még a Rahu is, ami tovább bonyolítja a Jupiter/Merkúr belső kis harcunkat. Arra is vigyázzunk, hogy a Merkúr a Rahuval picit behozhatja a hamiskás kommunikációt és a Vénusz által gyengített Nap pedig a gyávaságból eredő hazugságokat is. Persze minden hazugság valahol gyávaságból ered, mert azt gondoljuk, hogy egy feszültebb szituációt könnyebb „kidumálni”, mint felvállalni, de most a Marssal és a Szaturnusszal a Skorpióban – ami fokozhatja a kellemetlenségeket – sajnos minden esély meg van a lebukáshoz. Főként a partnerkapcsolataink gazdasági területein.

Aztán a helyzetet tovább bonyolítva a Vénusz is csatlakozik a fent említett bolygókhoz az Oroszlánban. Persze ez lehet egy hihetetlenül segítő bolygóállás a tanulás és intellektus fejlődés területén, hiszen mind a 3 intelligenciával kapcsolatos bolygó a Jupiter, a Vénusz és a Merkúr egy jegyben állnak, de nagyon oda kell figyeljünk a Rahu hatásaira.

Az intellektusunk mindhárom bolygója hajlamos arra, hogy büszkévé váljon és a magasabb rendű tudása miatt lenézzen másokat, és ezt a lenyomatot a Rahu minden bizonnyal erősíteni is fogja. Így erre a hónapra már csak egy ajánlása van a Védikus Asztrológiának, legyünk szerények és alázatosak, mert ezekkel a tulajdonságokkal felvértezve sokkal könnyebbé válik bármilyen jellegű tudás elsajátítása.

Majd Augusztus 11-én a Jupiter átlép a Szűzbe, és így még erősebb lesz bennünk a Merkúr/Jupiter belső széthúzás. Picit nehezebb lesz döntéseket hozni, főleg az érzelmek területén.

Ugyanakkor a Jupiter a Szűzben, a természetes zódiákus 6. jegyében arra is késztetni fog bennünket, hogy foglalkozzunk gyógyászattal, tanácsadással és mások önzetlen megsegítésével. Mindezt jupiteri módon, tehát szervezetten, rendezetten és rendszerekben gondolkodva. Nézzünk mélyen magunkba, hogy mi az, ami nekünk már évek óta foglalkoztatja a tudatunkat és vágjunk bele.

Amennyiben le tudjuk foglalni energiáinkat, a fent említett területeken megszabadulhatunk egy csomó kellemetlenségtől és személyes viszályoktól is. Hiszen a Védikus Asztrológia úgy tartja, amennyiben egy terület hívásainak jó oldalát már megéltük, a negatívumoknak már nem kell bekövetkezniük.

Szóval ha a feladat az, hogy hagyjunk el egy szobát és nekünk jobban esik az ablakon kimászni, és így ez még könnyebb is, nem kell majd újra bemásznunk, hogy az ajtón is kimenjünk.

Tehát ha kiteljesítjük a 6. jegy kellemes gyógyászattal és mások megsegítésével kapcsolatos oldalát, nem kell, hogy aggódjunk a betegségekkel és ellenségeskedéssel kapcsolatos részei végett.

És mivel a Szűz a precizitás és aprólékosság jegye is, ebben a szakaszban komolyan is el tudunk majd mélyülni az általunk választott területekben.

Aztán Augusztus 16-án a Nap átvándorol a saját jegyébe, az Oroszlánba.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Ájurvéda, Horoszkóp, Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár | Címke: , | 1 hozzászólás

Jóga és Ájurvéda kultúra a mindennapokban: Miért kell felállnunk, ha egy hölgy belép a szobába?

bow2Az Ájurvédikus gyógyászat fő különlegessége, hogy mindenkit egyedi módon és holisztikusan kezel. Mindenkit az alkatának megfelelően kezelnek azon a tudomány segítségével, hogy besorolják őket a doshák rendszerébe, mint tűz, víz vagy levegő alkatú személy. Ezeket az alkati kategóriákat szanszkritul Pittának, Kaphának és Vatának hívják. 

De ezek a az alkati adottságok nemcsak jellemzői alkatunknak, de testi, szellemi és egyéb funkciók is. Sőt minden jellemző 5 különböző formában jelentkezik a szervezetünkben. Így 5 féle Vata azaz levegő, 5 féle Pitta azaz tűz és 5 féle Kapha vagyis víz van jelen bennünk.

A Jóga tudományának is alapja az 5 féle Vata vagyis életlevegő áramlás a szervezetben, sőt még Krisna a Bhagavad Gitában is kitér az 5 életlevegőre.

Az 5 életlevegő különböző funkciókat látnak el szervezetünkben és így ennek megfelelően vannak lefelé, fölfelé, kívülről befelé, és belülről kifelé áramló életlevegők is.

Ezért van pl. az is, hogy amikor egy hölgy belép a szobába, jelenéltétől megemelkedik a hely rezgése és a felfelé áramló életlevegők bennünk is elindulnak felfelé. Ez természetesen arra készteti szervezetünk, hogy az életlevegőkkel egyszerre emelkedjük és tiszteletünket nyilvánítsuk a felállással.

Amennyiben ezt nem tesszük meg, szervezetünk ellene megy a természetes folyamatoknak és az akár ártalmas is lehet egészségünkre nézve.

Érthető voltam?

Tehát az udvariasság nemcsak szép dolog, de egészséges is.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Ájurvéda, Baktai Ádám válaszol, Bhagavad Gita, a Jóga szentírás, Jóga, Védikus Tudástár | Címke: , , | Hozzászólás most!