Az utóbbi időben, a lehető legnagyobb örömömre, egy csomóan a barátaim közül elképesztő komolyan veszik azt, hogy az Ájurvéda tudománya szerves részét képezze az életüknek. És bizony tőletek jött ez az ötlet is, hogy Dhanvantari napján, az Ájurvéda tudományának Istene napján, csináljunk már valami komolyabb lelki gyakorlatot.
Így összeírtam nektek egy gyakorlat sort, a Sri Dhanvantari Sziddhit. Maga a sziddhi kifejezés a szanszkrit nyelvben lehet tökéletesség, de akár képesség is. Ebben a kontextusban, amiben most mi használjuk felhatalmazást jelent.
Valójában ezen a napon kezdődik el a Diwali ünnepség és ezen a napon Laksmi és Kuvérát is imádják, a gazdagság Isteneit és az este folyamán Jamát is, a halál Istenét.
Szóval a nap folyamán kitakarítjuk az otthonunkat, az irodánkat, vagy rendelőnket, ahová beszeretnénk ezt a rezgést invitálni. Majd új ruhát veszünk fel, és a bejárati ajtónk elé rizs liszttel felfestünk egy mandalát. Ez lehet bármilyen ábra, de legyen benne 2 pici lábnyom, ami azt szimbolizálja, hogy szeretettel várjuk Laksmi Istennőt, Aki Visnu kedvese. Tehát ha Ő eljön, akkor Dhanvantari is elfog.

Majd a nap folyamán mondjuk el ezt a mantrát 108 vagy 1008 alkalommal. Amennyiben ezt egyben tesszük meg, és nem több nekifutásra, úgy az még hatékonyabb. Amennyiben ezt napkeltekor, napnyugtakor vagy délben tesszük meg akkor az megint csak még hatékonyabb.
A mantra:
om namo bhagavaté vászudévája dhanvantarajé,
amrita kalásha hasztája, szarva rogha vinászanája,
triloka náthája, dhanvantari maha visnavé namaha.
“Felajánlom tiszteletem a Legfelsőbb Úrnak, Dhanvantarinak, Aki kezében tartja a halhatatlanság nektárját őrző edény, Aki minden betegség elpusztítója, Aki mindhárom világ ura, és Aki nem különbözik a nagy Maha Visnutól.”
(Egyébként ezt a mantrát el szokták mondani a gyógynövény keverékek felett is, azok a gyógyítok, akik összeállítják a keveréket.)
Valamint, a mantra Visnu részhez írnék egy kis magyarázatot, hogy a több infó végett jobban tudjunk összpontosítani a mantrára és a jelentésére:
- A Jó Isten a Védák szerint 3 Maha Visnu formában jelenik meg ebben a materiális világban. Mint az első Nagy Visnu, Ő teremti meg az egész materiális teremtést. (A materiális teremtésben sok milliárd univerzum működik egyszerre és egy időben.)
- A második Nagy Visnu a világok fenntartója. Ő jelen van minden egyes univerzumban. Ezekben a különálló univerzumokban kisebb Istenségek működtetik a világot, mint pl. Brahmá, a teremtés istene, Agni a tűz Istensége. stb. De az egész univerzumot Maha Visnu hozza létre.)
- A harmadik Maha Visnu pedig Visnu azon formája, Aki áthatja az egész materiális teremtést, Ő ott van mindenben, Minden egyes atomban és még az atomok között is. Ebben a formában van Ő jelen a szívünkben is. Ő a felső lélek, a szívünkben, a mi kis lelkünk mellett. Ő az Aki segít nekünk, amennyire mi azt engedjük.
Szóval Dhanvantarin úgy is meditálhatunk, mint a Nagy Visnu bármelyik formáján. Mint a teljes materiális világ megteremtőjén, az univerzum Legfelsőbb Úraként, vagy akár úgy is, mint Aki ott lakozik a szívünkben.
Amennyiben használunk imafűzért a mantrák számlására, Dhanvantarinak a legkedvesebb, ha az kristályból, vagy lótusz magból van.
A mantra elmondása után ajánljunk fel Dhanvantarinak füstölőt, mécsest és virágot. Amennyiben felajánlanánk Neki ételt is, az legyen Kitri, amiben 9 féle gabonát főztünk össze. (Ötletként: rizs, árpa, búza, rozs, zab, köles, hajdina, kukorica, quinoa, teff, amaránt, stb.)
A nap folyamán vegyünk valamit, ami része a főzési szokásainknak, vagy a gyógyítói praxisunknak. Legyen az egy új merőkanál, egy új ghee-t főző edény vagy egy új mozsár. Valamint adakozzunk valamilyen gyógynövényt valakinek, aki rászorul.
Este ajánljunk fel egy mécsest, amit amúgy is szokás hiszen Kartik hónap van. De ezen az estén azt tartsuk evidenciában, hogy azért is gyújtunk fényt, hogy Jama a halál istene elkerülje az otthonunkat.
Erről van egy csodálatos történet, de azt majd később írom le nektek.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője
Ui: Indiában az is szokás, hogy ilyenkor “nemcsak” használatitárgyakat, hanem aranyat és ezüstöt is vásárolnak az emberek, mint befektetés, mint ajándék, stb. 2025-ben kb. 46 tonna arany cserélt gazdát ezen a napon. Valamint 125 ezer autó is megvásárlásra került.

Maga a 


Kos: Ebben az időszakban a barátaink és a rokonaink fognak előtérbe kerülni. Próbáljunk minél több időt eltölteni szeretteinkkel mert ez kifejezetten jót fog tenni nekünk. Természetesen itt nem az a cél, hogy jól leszívjuk, le energia vámpírozzuk a környezetünket, de bátran töltődjünk belőlük, csak figyeljünk oda arra is, hogy mi is töltsük őket. Egy ősi indiai mondás szerint akkor lesz nyugodt a lelkiismeretünk, ha egy picit mindig többet teszünk mindenbe az elvártnál.