Ráma Navami, Ráma király születésnapja…

ramaAz ősi indiai kultúrában Ráma az Isten Király. Itt nem jelzőként gondolok a kifejezésre, hanem úgy, hogy Ráma tényleg Isten. Ő Krisna inkarnációja és azért jött le erre a világra, hogy megmutassa azt, hogy királyként hogyan kellene uralkodni és a néppel bánni. Egy szóval példát jött mutatni az eljövendő generációknak, és azok vezetőinek.

Ezért van az, hogy szinte az összes dél-kelet ázsiai kultúrkörben a Rámajána mély tiszteletnek örvend. Sőt, a Thai királyi dinasztia a mai napig Ráma király leszármazottainak tartják magukat.

Egyébként Ráma, a nagy hindu eposznak, a Rámajánának a hőse. Ő olyannyira népszerű az indiai kultúrában, hogy nem csak a mai nap az egyik legnagyobb ünnep Indiában, de a Szubkontinens 2 másik legnépszerűbb fesztiválja is az Ő életéhez kötődik.

Diwali ünnepről már többször is írtam nektek, így biztosan ismerősen cseng, ez a gyertyagyújtós hónap Újholdra eső ünnepe. Az a nap annak állít emléket, hogy Ráma király visszatér városába Ajodhjába, 14 év száműzetés után, és hű hívei úgy várnak rá az éjszakában, hogy mindenki fényt gyújt az otthonában. Tehát, mint India legnagyobb ünnepe, a Diwali több dologgal is összekapcsolódik, de maga az a szokás, hogy ezen az estén fényt gyújtanak az emberek, mára már mindenki tűzijátékozik, az Rámához kötődik.

A másik nagy ünnep az a Vijayadasami, jobban ismert nevén a Dushera, azt celebrálja, hogy Ráma az elrabolt felesége után kutatva és harcolva, legyőzi az el rablót és megöli a nagy démonkirályt Rávanát. Nepálban ezt az ünnepet Dushainnak hívják, és a Diwali után tuti, hogy ez a második legnagyobb bulijuk.

Szóval Ráma király igencsak népszerű az indiai kultúrkörökben.

Ráma király fő jellemvonása az „egy szó, egy nyíl, egy feleség” mondásában a legfellelhetőbb:

  • Ő, mint király sohasem hazudott, vagy változtattatta össze-vissza a véleményét,
  • ha valaki mellé odaállt azt mindaddig megvédte, amíg azaz illető méltó volt az Ő értékrendjéhez viszonyítva,
  • az akkori és az átlagos királyi szokásokkal ellentétben nem volt több felesége, nem tartott ágyasokat, mindig és csakis Szitát, élete szerelmét szerette.

Ráma király a Napbolygó Istene, tehát bármire kérhetünk áldást a mai napon, ami kötődik a Naphoz.

A Nap főbb jellemzői: az énünk, apánk, az egészségünk, a munkánk és életfeladatunk, feletteseink, főnökeink és az ország vezetői, a szívünk minden értelemben, a gerincünk, a tartásunk, a jobb szemünk, a kisugárzásunk, a testi és jellemi erőnk, a vezetői képességeink, stb.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Spirituális szempontból ma van az év legjobb napja a Nap bolygó yantrájának kinyomtatására! Szóval he kiszeretnénk nyomtatni, innen letölthető, sőt a yantra beavatására használatos mantra is megtalálható, tehát ha már van otthon Nap yantránk, akkor ezzel a mantrával fel is tudjuk tölteni! 

Uui: A Rámajána eposz rövidített verziója itt elolvasható!

Kategória: Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , , , , | 4 hozzászólás

A holnapi 17 órás Ájurvéda előadás, a Pancsakarma bemutatása jegyében lesz megtartva…

kurkuma, neem és egy-két ájurvédikus fincsiség...Kedves Ájurvédások!

Kitűztük a Pancsakarma időpontját, jövőhét pénteken kezdünk is, viszont többen is jeleztétek, hogy nem igazán tudjátok hogy miről is szól ez, és hogy mindenkinek megfelelő-e ez a tisztító kúra. A holnapi ájurvéda előadás most csak és kizárólag a Pancsakarmáról fog szólni, abban a két órában töviről-hegyire átvesszük hogy hogyan is néz ki ez a bizonyos 6 hét, így aki még hezitált, tanácstalan volt, várjuk sok szeretettel, és igyekszem minden felmerülő kérdést megválaszolni ha még marad az előadás végére. Az előadás 17 órakor kezdődik, díja 3000 forint, Kutir Tagoknak 2400.-, mely lejön a pancsakarma árából ha végül mégis csak belevágnátok.

Április 20-án 10 órára terveztük a “Tavaszváró Ájurvédikus Tanácsok” előadást, ezt viszont sajnos el kell hogy toljuk május 4-ére, meg se hirdetük igazán, mert kedves barátaim és osztálytársaim ma érkeznek meg Indiából és szombaton az olajos jóga óra után, őket fogom gardedámolni. Tehát az Ájurvédikus tavaszvárás majd Május 4-én lesz és akkor szombaton 10-kor találkoznánk.

Régebben már ment az, hogy minden évszak váltás környékén összeültünk, és átvettük azt, hogy ájurvédikusan mit kell tenni annak érdekében, hogy egészségünk szempontjából is jól éljük meg a következő szezont, sőt arra törekedjünk, hogy azt az évszakot is úgy éljük meg, hogy a lehető legjobb hatás érjen minket, ezt a régi szokást fogjuk egy picit feleleveníteni.

Az előadás elején vagy utána, igény szerint leülnénk és megtanulnánk azt a rövid, 15-20 perces jóga sorozatot, amit otthon is gyakorolhatunk. Szóval ezt az Ájurvéda foglalkozást kifejezetten a tavaszi évszakra hangolnánk. Ez az előadás, Május 4-én a Pancsakarmát végzőknek 2000 Forint lesz, 4500 Forint helyett.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda | Címke: | Hozzászólás most!

A 7 Ájurvédikus Receptje: Folyadékbevitel…

teaVégre nincs hideg, és már talán a folyadékot is jobban kívánja a szervezetünk, mint eddig. Ugye a felnőtt minimum folyadékbevitel az 2.3 liter per nap. Persze vannak nagyobb felnőttek, de a minimum az 2 liter és 3 deci, mert annyit veszít a szervezetünk egy nap, tehát ez a mennyiség ténylegesen a minimum, mert ezzel is csak azt pótoljuk, amit kiizzadunk, pisilünk, stb.

Persze Pitta alkatúaknak fontos, hogy többet igyanak, és azoknak is akik magasabbak, vagy sűrűbbek az átlagnál. Én sem azért szoktam 2 évente cserélni a szemüvegem, mert romlik a szemem, hála a jó Istenkének, hanem azért mert ha nem iszom eleget, akkor szinte savat izzadok. Így kb. 2 évente szokta az izzadságom szétmarni a szemüveg kereteimet orrnyeregnél, és halántéknál.

Szóval a 2.3 liter a minimum, mindenkinek a legkisebb Vatáknak is, és ez az ivott folyadékra értetendő, mert a leves, és mindennemű megevett folyadék nem számít ide bele, mert az teljesen más felszívódású.

És a végére egy izgalmas recept, ami talán megkönnyíti az ivott mennyiség bevitelt. Tehát, az Ájurvédikus Hideg Szörp…

Om Tat Sat

Baktai Ádám, Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Ájurvéda | Címke: | Hozzászólás most!

Az e Heti Ájurvéda Adag a Kutir színeiben…

Április 17-én, 18:30-as kezdettel, az Édesvíz Kiadó Teázójában, a Teréz Körút 45. alatt „A Gondolkodj Ájurvédikusan” előadás kerül terítékre. Az előadás fókuszában az lesz, hogy melyek azok az apró Ájurvédikusok változtatások a mindennapokban, amelyek segítségével könnyebb megőrizni egészségünket. Az előadás díja: 1500 Forint.

Bővebben itt olvashatok erről az előadásról…

Április 18-án, 17 órakor, a Bhakti Kutirban átvesszük a teljes 6 hetes Pancsakarma menetét, és áttárgyalunk minden tudnivalót az Ájurvéda legteljesebb és leghatékonyabb méregtelenítési folyamatáról. Az előadás díja: 3000 Forint, ami lejön a Pancsakarma díjából azoknál, akik az előadás után elvégzik velünk közösen a Pancsakarmát. Bhakti Kutir tagoknak az előadás díja: 2400 Forint.

Április 20-án, reggel 8 órától, a Bhakti Kutirban, Ájurvédikus Olajos Hatha Jóga.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda | Címke: | Hozzászólás most!

A Hét Ájurvédikus Receptje: Továbbszőjük a tavaszi zöldek hatásaink a felsorolását… és előtérbe kerül egy kis gyurma tanácsadás is!

al beckles is sok túrót evett, mert 27 éves vegetáriánus testépítő karrierje alatt, több mint 100 versenyen vett részt. volt világbajnok, mr. olympia második 55 és 56 évesen is, és 61 évesen is nyert még bajnokságot…

Arról már volt szó, hogy Márciusban eljön a retek ideje és nem sokkal később általában a spenót is feltűnik a piacokon. A spenót az egyik legideálisabb étel azoknak, akik aktívabban mozognak, és erről bővebben itt tudtok olvasni, de most igazából arra összpontosítanék, hogy eláruljak nektek egy apró kis indiai főzős titkot a spenótról.

A klasszikus, indiai, hagyományos templomi főzés kultúrájában azt mondják, hogy a spenót úgy készül el igazán finoman, ha pont ugyanannyi vajat használunk fel a főzésnél, mint amennyi spenótot. És akkor itt várnék is egy picit, hogy ízlelgetni tudjátok ezt a mondatot.

De visszatérve a tavaszhoz, Március végére megszokott érkezni a medvehagyma. Ennek a növénynek semmi köze a hagymához, sőt a nevét arról kapta, hogy a medvék nagyon szeretik, valószínűleg azért, mert egy hihetetlen gyógynövény. A medvehagyma vízhajtó, és méregtelenítő hatású, tisztítja a vért és a vesét, de kiváló a belekre és a gyomorra is.

Mivel a medvehagyma évente csak egyszer terem, és frissen, sőt nyersen az igazi, hogy a rendkívüli gyógyhatásai minél erőteljesebben tudják kifejteni a hatásukat, leírnék egy hihetetlenül egyszerű receptet:

A medvehagymát apróra vágjuk, és belekeverjük túróba, némi olíva és kapri bogyó társaságában, persze egy kis só és bors kíséretében! Olíva olajt és/vagy tejfölt is használhatunk arra, hogy picit selymesebb legyen a kencénk. Magyarosra véve a figurát, szimplán ki kell hagyni a bogyókat és jöhet egy kis piros paprika őrlemény. De az már kb. körözött lesz, mert a medvehagymának azért van egy kis hagyma bukéja.

Ez egyébként nemcsak egy finom és egészséges étel, de kiváló azok számára is, akik intenzívebb mozgásba kezdenek, így a tavasz eljövetelével!

Hiszen a túró egy brutális gyúrós kaja, mert a túróban lévő fehérje, valójában egy kazein nevű fehérje, ami az egyik leglassabb felszívódású protein. A kazein adta aminosav löket kb. 3-4 órával az étkezés után éri el a csúcsát a vérünkben, így intenzívebb edzések után kiváló arra, hogy izmaink jó sokáig kapjanak enni a szervezetünktől, és ne az izmainkhoz nyúljon táplálék gyanánt.

A másik hatalmas előnye a kazein fehérjének, hogy nagyon magas a kalcium tartalma, ami így még jobb a testünknek, ha sokat mozgók vagyunk. Egyébként a fehérje feldolgozásához a szervezetünk, kalciumot használ fel, szóval minél magasabb a kalcium tartalma egy fehérje forrásnak, annál kevesebbet von el a testünktől az emésztés folyamán az anyagcserénk.

Szóval jön a tavasz, és az emberek jobban odafigyelnek arra, hogy hogyan néznek ki, többet edzenek, és már le is lehet vetkőzni egy picit. Sőt végre ki lehet menni a szabadba, és a napra, így még azok is futnak, sétálnak, és bringáznak egy kicsit, akik általában nem mozognak annyit. Szóval ha mozgunk akkor együnk sok túrót, medvehagymát és spenótot.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Még egy erősítő jóga eledel recept…

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske, Blog/Gasztro Blog, Gasztro Blog Vegáknak | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Pattints elő egy strand testet a nyári szezonra- Istvánko Szilárd Jóga Órái Baktai Ádám ajánlásával

Istvánko Szilárd, Hajlékonyság és Erőnlét Jógatréner:

Kicsi gyermekkorom óta, mindig is egy igen fontos részét képezte az életemnek a sport. Állandó aktív mozgásban voltam. Ebből fakadóan több korosztályban és több sportban is Magyar Bajnoki címet szereztem. A futástól, a magasugráson át az extrém kerékpározásig, szinte minden evő voltam.

Az általam tartott Jóga órákon a nyújtás és az erősítés harmóniája a legfontosabb irányelv. 

Osztom a méltán világhíres Pilates rendszer magalkotójának, Jospeh Pilates elképzelését, miszerint az ideális mozgás ötvözi a nyugati anatómiai ismereteket a keleti mozgáskultúra eszközeivel.

Óráim rendszere: álló nyújtásokkal és hajlításokkal kezdünk, majd testsúly kitartásokkal erősítünk és a végén ülő és fekvő nyújtásokkal és csavarásokkal lazítjuk ki megdolgozott izmainkat. Természetesen relaxációval végzünk és a hozzátartozó mantrák zengetésével eddzük fel elménket is.

Baktai Ádám „Szilánk” Jógiról és az általa tanított Jógáról:

Lassan már 10 éve ismerem Szilánk Jógit, aki egy hihetetlenül kitartó és elszánt Jógaoktató, valószínű az élsportoló múltjából eredendően. Amikor besétált az első órámra, aktív sportoló révén olyan kötött izmokkal rendelkezett, hogy állásban alig tudott előrehajolni. Most egy röpke évtizeddel később Szilánk, számomra a megtestesült harmóniája a lazaságnak és az erőnek.

Volt lehetőségem részt venni olyan óráin is, amin sikerült majd meghalnom, pedig én azért bírom az erősítő jóga órát, de ne ijedjetek meg, az én tapasztalatomban Szilánk mindig odafigyelően és gondosan válogatja meg az órái menetét a résztvevők képességei szerint.

Ezért is ajánlanám az ő óráit a legszélesebb spektrumú érdeklődőknek. Ha sportolsz és kötött vagy, vagy sportolsz, de bajos hoznod a versenysúlyod, vagy sportolsz, de a mozgás koordinációdat szeretnéd fejleszteni, nyugodtan járjál le Szilánkhoz.

De nem muszáj sportoló babérokra törnöd, elég indok Szilánkhoz lejárni, ha edzettebben, hajlékonyabban vagy szimplán alacsonyabb testzsír százalékkal akarod élni az életedet.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Bővebben Szilánk Jógiról…

Kategória: Jóga | Címke: | 1 hozzászólás

Mikor és kinek ajánlott a Pancsakarma…

Az Ájurvédában az évszakok váltása erősen kötődik, a fényviszonyok, a páratartalom és az illatok változásához is. Így ezeket a jelenségeket figyelve, már jó előre érezhető amikor közeledik a tavasz vagy az ősz.  

Sőt kora reggeli órákban érezhető a terjengő illatokból, hogy mikor készülődik már javában a meleg, tavasszal vagy a hideg, ősszel. És ezek a legalkalmasabb idők egy nagyon alapos méregtelenítésre.

Szóval amikor elkezdődik egy stabilabb felmelegedés Április végén / Május elején, vagy amikor már kezd kifújni a meleg Szeptember környékén, akkor eljön annak is az ideje, hogy belekezdjünk a Pancsakarmába! 

Sokan azt szokták megkérdezni, hogy kinek ajánlanám a Pancsakarmát? Röviden a tisztulni vágyóknak, a súlyfeleslegtől megszabadulni akaróknak, a gyógyulni vágyóknak, akik azt érzik, hogy az elmúlt években egy picit leharcolódtak és vissza szeretnének térni az élők sorába, tehát mindenki, aki regenerálódni és felépülni szeretne és javítani az egészségi állapotán.

Inkább arra térnék ki, hogy kiknek nem ajánlanám a kúrát: kismamáknak, szoptatós mamáknak, a nagyon legyengülteknek, a lényegesen idősebbeknek, a krónikus vérszegénységben szenvedőknek, az előrehaladott krónikus betegségekkel küzdőknek, extrém problémákkal küzdőknek.

Ha nem tudsz dönteni, akkor gyere el hozzám, Baktai Ádámhoz egy fél órás Ájurvédikus konzultációra, amelynek ára lejön a Pancsakarma díjából, ha mégis úgy döntesz, hogy végig csinálod a teljes tisztítást.

Csak azért vagyok ennyire óvatos, mert ez az Ájurvéda kultúrája! Pl. pár éve volt egy srác, aki direkt nem szólt a krónikus bajáról, nehogy eltanácsoljam, és az egy dolog, hogy az a betegség elmúlt és most minden ok, és teljesen egészséges a fiú, de ha tudtam volna róla, akkor akár jobban is az ő problémájára kalibrálhattuk volna a kúrát. Persze teljesen meggyógyult, szóval nincs miről beszélni, de a lényeg, hogy szóljatok, ha valami egyedi eset fennáll az életetekben.

A tematika ugyanaz lesz, mint mindig. Hetente 1 alkalommal találkozunk délután Péntekenként, vagy reggel, ha Szombatra tesszük a találkánkat. Összeülünk  és áttárgyaljuk a teendőket következő hétre, valamint megkapjátok az összes gyógynövényt, ami szükséges arra a hétre.

Így a teljes Pancsakarma, (ugye emlékszünk a Pancsakarma azt jelenti, hogy 5 rítus) programja ekként fog alakulni:

  • Első nap találkozunk, áttárgyaljuk a tudnivalókat, és szombaton kezdünk bele a kúrába. Az első rítus felvezetője 1 hetes, így maga az első tisztítást a 8. napon fogjuk megcsinálni, otthon nyugalomban, békében, újfent Szombaton.
  • A második alkalommal amikor találkozunk, megint csak átvesszük a következő etapot, és a második tisztítást. Itt is a felvezetés megint csak 1 hetes, ami így az első rítus utáni 8. napon lesz, tehát Vasárnap. Ily módon a második rítus is majd nyugis, otthoni környezetbe zajlik, Vasárnap.
  • A harmadik találkánkon áttárgyaljuk a következő rítust, ami előtt a felvezetés 3 napos, és a rítus maga 1 hetes, de itt 2 rítus lesz egybe kötve.
  • A negyedik előadáson megbeszéljük a következő részt, megint csak 3 napos a felkészülés és 4 napos a rítus maga.
  • Ötödik és befejező előadásra már túl leszünk az 5 rítuson, szóval ezen alkalommal főként arról lesz szó, hogy a levezető héten mit kell tennünk és főként azt, hogy mit kell ennünk.

A teljes Pancsakarma díja, gyógynövényekkel együtt: 35, 000 Ft.

A régi Pancskarma veteránok, ha ismételni szeretnének: 20 ezer Ft lesz a kúra díja.

Jelentkezni a szokásos módon tudtok a facebookon vagy e-mailen keresztül, vagy csak szimplán eljöttök. További kérdésekre is szívesen válaszolunk! Várnunk benneteket szeretettel,

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Rengeteg infó a Pancsakarmáról itt!

Kategória: Ájurvéda | Címke: , , , | 1 hozzászólás