A Hét Ájurvéda Receptje: Neem Aloo egy egészséges és ikonikus étel, amit lehet szennával is helyettesíteni, ami különben az évtized Ájurvédikus főzőcske felfedezése is egyben…

neemTudnotok kell, hogy a Neem Aloo, azaz a Neem-es krumpli, egy ikonikus étel az indiai gasztronómiában. Jó 10 éve, egy lengyel származású volt Indiás osztálytársam összejött egy Lett hölggyel és hát esküvőig fajult a dolog, amit Rigában tartottak.

Drága lengyel barátom, testvérem, hittársam és jóga tanítom, Sebastian Lisinszki engem választott papként a menyegzőjükre, és hát hatalmas banzáj lett a vége, kint volt a Lett nemzeti TV, meg minden. Rajtam kívül még jó páran az indiai iskolából is részt vettek a bulin, sőt mindannyian együtt egy hatalmas lakásban lettünk elszállásolva.

Aztán az egyik reggeli készülődéskor kiderült, hogy valamelyik régi bajtársunk Neem-et szed. Nem volt semmi baja, csak gondolta tenne a méregtelenítésért. Mi lett a szinte azonnali és közös felkiáltás? „Főzzünk Neem Aloo-t!”

Aztán egyből valaki leugrott a közeli boltba krumpliért és rizsért, míg 2-3 ember elkezdte kibelezni a neem kapszulákat. 20 perccel később már ripsz-ropsz össze is állt a jó keserű Neem-es krumpli.

Szóval ilyen hatással van a Neem-es krumpli a legtöbb felhasználóra. Ennek fényében írtam ezt az egyik bolgár tengerparti jóga táborunk után:

Bulgáriában a tenger parton mászkáltunk és találtunk egy olyan fát, aminek a levelei, az ágai és mindene úgy nézett ki mint a neem, de sajna nem az volt. Aztán meg eszembe jutott, hogy a múltkori Pancsakarma főzőcskén kipróbáltuk, hogy neem hiányában, hogyan lehet egy jó kis neem aloot, azaz neemes krumplit csinálni.

A neem a világ legjobb méregtelenítője, és ide kattintva még olvashattok is róla egy picit bővebben, de a világ legkeserűbb cucca is egyben. Hát igen itt él azaz Ájurvédikus megfigyelés, hogy minél jobb ízű valami annál táplálóbb, és annál kevésbé gyógyító hatásában, és minél keserűbb vagy fanyarabb valami annál több a gyógyhatása és annál kevésbé táplálóbb.

Az is szokás az Ájurvédikus táplálkozásban, hogy még az étkezés elején esznek egy kis keserűt, amivel picit beindítják az emésztést, és az étvágyukat is, egy jó kis 10-12 fogást felsorakoztató ételsornál.

A neem aloo erre igen csak kiváló!

A recept egyszerű: lassú lángon elkezdünk apróra vágott krumplit megpirítani és nem sózzuk meg, mert a sótól levet ereszt minden zöldség és akkor már nem pirul az anyag, hanem fő. Amikor a krumpli már megpirult sózunk, és neem leveleket adunk a krumpli mellé a zsiradékhoz, amitől az egész jó fincsi keserű lesz.

Na, erre találtuk ki azt, hogy neem levél helyett szenna levéllel is helyettesíthető a keserítő anyag.

Ezt a receptet lehet padlizsánnal is el lehet durrantani, de azt egy picit óvatosabban kell elkészíteni, mert a padlizsán irdatlan mennyiségű olajt képes felszívni, amit aztán amikor már megsült mind vissza engedi, és akkor tocsog az egész, szóval azt csak hangyányit gyakorlottabb főzőcskézőknek ajánlom.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Mivel már itthon is lehet neem-et kapni, már felesleges szennával helyettesíteni az igazi cuccot.

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Készítmények, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Azt a napot, amikor lepihennek az Istenek, Guru Purnimának is hívják! A mesterek teliholdjának…

bimala masai

ő az én Dél-afrikai mesterem, neki pl. 5 lánya van…

Ezen a napon kezdődik az a 4 hónap, amikor lepihennek az Istenek és többet kellene foglalkoznunk magunkkal spirituálisan.

Ennek a jelenségnek a magyarázata egyszerű. A Védák azt írják le, hogy ami nálunk 1 év, az Istenek szférájában, csak 1 nap. Így a mi általunk megélt 4 hónap, az Istenek dimenziójában csupán egy szokványos napi 8 órás alvás.

Persze elképesztő mennyiségű és mindenféle-fajta böjt létezik erre a 4 hónapra, de ha legegyszerűbbet szeretnénk betartani, akkor elég, ha azt vesszük figyelembe, hogy az első hónapban, tehát a következő Teliholdig ne együnk zöld leveles ételeket. Szóval spenót, sóska, saláták, stb. off, egy hónapig. A második hold hónapban, tehát a 2. Teliholdtól a 3.-ig tartózkodjunk a joghurttól. A 3. Teliholdtól fogjuk vissza a tejet. A 4. szakaszban újfent Teliholdtól-Teliholdig a sárgaborsót és a feles borsó fajtákat kerüljük. 

Különben a mai Teliholdat úgy hívják az indiai kultúrában, hogy Guru Purnima, azaz a Mesterek Teliholdja. Ez a nap azért a mesterek ünnepe, mert azután, hogy az Istenek lepihennek, mindenféle áldásra csak és kizárólagosan a mestereink irányából számíthatunk!

A Védikus kultúrában 4 féle és fajta Guru van, ma érdemes megemlékeznünk róluk, vagy egy kis felajánlást tenni irányukba, legyen az bármilyen jellegű, de legfebbképp önzetlen és szeretetteljes. 

Az első Gurunk a Vartma Pradarsikha Guru: az, aki elindít minket a spiritualitás útján. Ennek az embernek nem kell a klasszikus módon gurunak lennie. Nem kell trónuson szónokolnia egy rózsaszállal a kezében végtelenül elvont dolgokról.

Ő lehet bárki: Bárki, aki anno a kezünkbe nyomott egy olyan könyvet, ami nálunk elindított egy folyamatot, vagy leült és beszélgetett velünk valami mélyebb értelmű dologról, ami nekünk a későbbiekben beért és elindított minket a spirituális gyakorlás útján.

Nálam ez a személy pl. a nagybátyám, aki szintén nem ez a sáfrány leplekben mászkáló figura. Ő egy jó kedélyű, ausztrál nyugdíjas, aki a mai napig súlyzózik, szereti a filmeket, de mindemellett egy olyan elképesztő rálátással bír a spirituális összefüggések terén, hogy őt nemcsak hasznos, de még öröm is hallgatni! 

A következő guru a Diksa Guru, a mester, aki minket beavat egy rendszerbe, vagyis, aki családtaggá tesz minket egy spirituális tradícióba. Általában Ő az a guru, aki a legtöbb tiszteletet kapja meg külsőségek szempontjából. Még pedig azért, mert Ő egy intézményesíthető személy. A személy, aki “engem felavatott” és ez így a legkönnyebben körül írható dolog, hiszen az avatás egyfajta ceremóniával is jár! 

A legfontosabb mester a Siksa Guru, lelki tanító mester. Lelki fejlődést még soha senki nem ért el azáltal, hogy be lett avatva, mert az egy szimpla rítus. Attól fejlődünk, abból tudunk meríteni, ha valaki foglalkozik velünk, és oda figyel ránk, és a Siksa Guru ilyen. Ő neki sem kell furcsa ruhákban és turbánban mászkálnia, hogy elismerve legyen a külvilág tekintetében. Ő a tudását és a figyelmét adja, annak érdekében, hogy mi fejlődjünk az utunkon. 

Sőt egy csomó tradíció Indiában nem is Diksa vonalukat őrzik, mint a tanítványi láncolatot. Tehát nem a beavatás útján lejövő mesterek sorát tartják a legfontosabbnak, hanem a Siksa vonalat! Ez azt jelenti, hogy beavatástól függetlenül a hason gondolkodású spirituális tanítók láncolatát tartják a legfontosabbnak, akik kézről-kézre, szájról-szájra adták át a spirituális tudást. És mivel a tanítás az, ami ténylegesen elindítja az embert a spirituális fejlődés útján, a tanító mester az, aki a legfontosabb a mesterek közül!

Nekem Ő az amerikai mesterem, aki felnevelt minket az indiai kolostor iskolában!

Az utolsó mester, persze csak felsorolásban utolsó, a Csaitja Guru, akit mi magunknak választunk a szívünkben, mint Gurunk. Ez ember az, aki minket a legjobban inspirál a lelki gyakorlatainkhoz, akinek a spirituális felfogása hozzánk a legközelebb áll.

Nekem Ő az én Dél-afrikai mesterem, akinek 5 kislánya van, és szintén nem az a klasszikus Guru típus. Róla mindig az a kép jut eszembe, amikor a „Konstantin a Démonvadász” film végén Keanu Reeves megy, sőt lebeg a mennyország és Isten felé, dícsőséges fény áradatban, pompában, de még szép lassan bemutat a mögötte álló sátánnak. Na, az én drága Dél-afrikai mesterem, Srimán Bimala Praszád Prabhu pont ilyen ember.

Szóval lehet, hogy úgy alakul, hogy mind a 4 pozíciót ugyanaz az ember tölti be az életünkben, de lehet, hogy 2 vagy akár 4 mesterünk lesz ebben a viszonylatban.

Ezekről a guru pozíciókról írnak nekünk a Védák.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Saját Szektánk Értékrendje, Védikus Tudástár | Címke: , , , , | 11 hozzászólás

Közkívánatra ősszel is lesz egy Pancsakarma…

harmóniaElég sokan jelezték, hogy nekik kellene a a szeptemberi rendszer ahhoz, hogy eltudják végezni a teljes Pancsakarmát, mert akkor a gyerekek iskolába járnak, a rendszer visszaáll normálra, nincs utazás, mint nyáron, stb., stb.

A már felmelegedő tavasz mellett a lehűlő ősz is jó Pancsakarmára, mert, ahogy elkezd veszíteni a Napsütés az erejéből, és egyre kevesebb nedvességet képes elpárologtatni az atmoszférából, nemcsak az időjárás és a légkör kezd nyákosodni, nyirkosodni, hanem a szervezetünk is.

Ráadásul ilyenkor azért még meleg van, és a nyár végére úgy is egy hangyányit lepukkan a szervezetünk, szóval elég sok minden ideálisra áll össze egy őszi teljes méregtelenítésre.

Ezért Szeptember 6-án el is kezdünk majd egy teljes Pancsakarmát, én is most fogom tudni veletek csinálni. Tudjátok, ahogyan a Kutir dolgok kisebbek lesznek és egyszerűbbek, így nekem is több időm lesz erre-arra, nem véletlen a Kalendárium ötlet, a kreativitási rohamaim, stb.

De azért majd rendszeresen szólók, hogy merre járok a városban, hogy félre tudjatok húzódni, mert ha egyszer a Fat Yogi bepörög…

Tsók mindenkinek és persze Om Tat Sat

Baktai Ádám

A Pancsakarmáról bővebben itt olvashatsz…

Kategória: Ájurvéda | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Asztrológia előrejelzés 2014-re, az összes érdemes nap és még néhány nyalánkság, mint pl. egészségügyi tanácsok a Taoista Jógából…

naplóMég 2010-ben, amikor a Bhakti Kutir honlapja elindult a leges legelső bejegyzés, ami valaha is felkerült erre a honlapra „Bhakti Kutir Kalendárium” néven lett nyilvánosságra hozva.

Akkor a koncepció az volt, hogy egy olyan naptárat hozzunk létre, ami felvidítja a napjainkat. Ide kattintva el tudjátok olvasni a teljes bejegyzést, de beillesztenék ide egy részt, ami pont ide vág:

„A mai világban a határidők és különböző időpontok tartása rendkívül fontos, úgy mond, naptár szerint élünk. A Bhakti Kutir Kalendárium egy olyan naptár, aminek segítségével minden napra egy-egy jó kis egyedi meditációval próbálunk segíteni abban, hogy minden nap tudatosabb, egy kicsit más és egy kicsit mélyebb legyen, mint az átlag szürke hétköznapok.”

Ezt az elképzelést szeretnénk most megvalósítani. Mint a legtöbben tudjátok is rólam egy igen szétszórt ember vagyok, és habár az elmúlt hónapokban igen csak rendszeres voltam a napi asztrológiai előrejelzések megírásában, sokszor előfordul, hogy a havi bejegyzések csúsznak, vagy, hogy fontos napokról az utolsó pillanatokban szólók.

Arra gondoltam, hogy mit szólnátok ahhoz, ha megcsinálnék egy évre előre minden fontos számítást, és azt a Bhakti Kutir neve alatt kiadnánk rendes határidőnapló formátumban. Tehát olyan lenne, amit mindenki tudna használni a munkájához és az élete szervezésében, de extrában meg ott lenne karnyújtásnyira, vagy inkább lapozó távolságban az egész éves előrejelzés.

Persze vannak még ezen kívül is ötleteim, hogy a Taoista jógából hozzá lehetne rakni, 1-2 hasznos információt, mert pl. a Taoista remeték az gondolták, hogy minden hónap 1-1 szervünkhöz kötődik, és így pl. szerepelhetne az is a határidő naplóban, hogy mi lenne azaz egyszerű kúra arra a hónapra, ami méregtelenítené, erősítené és karbantartaná azt a szervünket.

Például a Taoista kultúrában a vese a Februári hónaphoz kötődik, és akkor benne lenne a kalendáriumban, hogy reggelente 1 pohár citrom víz, még az első pisilés előtt kitisztítja a vesét, és, hogy komolyabb gondoknál lehet egy gyömbéres-cukkinis pakolást is alkalmazni a veséinkre, meg ilyesmi. De természetesen lennének benne Ájurvédikus tanácsok is!

És persze benne lennének a spirituális napok is előre, hogy lelkigyakorlatainkat is segítse ez a Kalendárium!

Azért kellene, hogy megosszátok velem azt, hogy szeretnétek-e ilyet, mert ha, igen akkor nekem az kb. 1 hét lenne, vagy kettő, hogy mindent megírjak, kiszámoljak és csak utána jönne a nyomdai munka. Az is egyértelmű lett számomra, hogy jó pár száz példányt kellene kinyomtatni, mert különben annyira drága lenne a nyomtatás, hogy nektek nem érné meg megvenni a naplót.

És ott van az a buli, hogy November-December környékén már meg kellene lennie ennek az egésznek, hogy még frissiben, és aktuálisan lehessen beszerezni a Bhakti Kutir első, éves kalendáriumát.

Szóval kellene tudnom, hogy lenne-e reá igény, mert különben neki sem ülnék, hogy mindent megcsináljak egy évre előre.

Megmondom őszintén abból szűrtem le, hogy „igény vóna reá”, mert ugye a mindenható facebook-on csak egyszer lehet egy bejegyzést lájkolni, és a napi előrejelzéseket  kb. 8 hónapos felirkálásokkal több mint, 1600 lájkot kapott, de úgy, hogy hétvégenként nem írok fel infokat, sőt azért India alatt is kimaradt a cucc. És persze ott van, hogy a havi előrejelzéseket is elég sokan szoktátok elolvasgatni.

Tehát a kérdésem az lenne, hogy álljak neki? Csináljuk meg az első Kutir Kalendáriumot 2014-re?

Azért is lenne jó most megcsinálni, mert végre itt van az év, amit én már ugyanúgy szajkózok már vagy 10-15 éve, mint mások volt anno a 2012-őt. Mert ugye ott lesz az a varázslatos hónap majd az év folyamán, amikor is a 9 bolygóból 8, igen csak jó pozícióban fog állni, és vagy 6 napig lesz majd az is, hogy a 9 bolygóból, mind a 9 jó helyen lesz!

Szóval érdekes project lenne. Mit gondoltok? Osszátok meg lécci, írjatok róla véleményt, most szükség lenne a ti visszajelzésetekre! Na, lécci, lécci, lécci!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , | 10 hozzászólás

Nepáli út 2013 Októberében…

nepalimandirElég sokan szokták megkérdezni, hogy miért mindig pont ugyanoda megyünk Nepálba, és egyáltalán miért pont Nepál?

Először is én egy nagyon lusta ember vagyok, és sohasem tudnám rá venni magam arra, hogy elmenjek valahová túrázni a mászás kedvéért. De ezen az úton, mindamellett, hogy a világ egyik legrégibb emberhasznált kereskedelmi vonalán mászunk fel, a világ legmélyebb szakadékában, két 8 ezres hegy között, amelyek a világ 6. és 10. legmagasabb hegyei, ez egy zarándokút.

Persze, hogy majd láttunk 1500 méteres vízeséseket, és most, hogy a monszun után megyünk még nagyobb vízhozammal fognak alá ömleni ezek a csodák, és persze fent a zarándokút végén az egyik templom oltára alatt, majd láttunk a forrásvízből feltörő lángokat, ami azért elég csodálatos, de ez az út egy zarándokút.

Az ilyen utakban az is egy hatalmas plusz, ami eleve belül zajlik, és persze majd mászunk, és el is fogunk fáradni, de a fő lényege az, hogy mi történik belül, míg mászunk.

Kb. ez kell az én kis Hindu lelkemnek, és az, hogy komoly erőfeszítések révén felvisszük a lelkünket a persze testünk segítségével 3800 méter magasra, egy szenthelyre, és igen ez érdekel engem, akár minden évben, de maga a túrázás nem igazán. (különben már régóta aggódom, hogy üldözési mániám van, mert a lelkemet mindig követi egy nagy szakálas, erős csontozatú test, nem is értem, hogy miért)

Sajnos pont ezért, nem is szoktam változtatni semmit sem az út programján, így utólag le a kalappal azok előtt, aki voltak 2 vagy 3 alkalommal is, de azért persze mutatok javuló tendenciát. Tavaly belecsempésztünk egy több mint 1000 éves Siva templomot a programba és onnan 2 Buddhista kolostort is meglátogatva csatlakoztunk be, a Kutir honlapján olvasható programba. Szerencsére azt a templomot még a tursiták nem igazán ismerik, és kb. tényleg a világ végén van, de hihetetlen élmény 1000 éves fafaragásokat látni, egy templom oldalán!

Ez a kis csalinkázás a Katmandut övező hegyekben benne is marad a programban extrába, és még agyalok, hogy milyen más plusz is legyen az idei zarándokutunkban.

És arra is gondoltam, hogy mivel mindig csak az eredeti 2008-as program terv olvasható erről az útról, hogy míg el nem indulunk majd hetente, 2 hetente felteszek valami érdekeset Nepálról a netre.

Tudtátok, hogy a pagoda építészet Nepálból indult, és onnan hódította meg az egész ázsiai kontinenst? Kemény, nem?

És persze maga a nepáli út programja…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Most éltünk túl egy 3 napos egy huzamba „Halál Jóga” történést, de lesz ilyen 2 hét múlva is…

sunandmoonTegnap este már megkérdeztem a jóga órán résztvevőket, hogy ők miként érzékelték a Szombat, Vasárnap és Hétfő etapot, ami mind három nap elég kemény bolygóállással bírt. Szokott ilyen máskor is lenni, sőt pont 2 hét múlva lesz ugyan ilyen, 3 nap egyhuzamban nagyon húzósba, és arra gondoltam nézzük meg, hogy az ilyen napok milyenek ha tudunk róla, hogy nagyon gáz, és amikor nem tudunk róla, hogy nagyon szigorú a felhozatal.

Szóval emlékezzünk vissza az elmúlt 3 napunkra, majd vizsgáljuk meg a Július 27-29-es szakaszt is. Természetesen nyitottak vagyunk a kommentjeitekre is!

De, hogy legyen minden jó, ha a vége jó, vagy ahogy kedvenc indiai kulturális filmünkbe mondták: „a végén mindig, minden jóra fordul, és ha most még nem jó valami, akkor még nem értünk a dolgok végére” el kell meséljem nektek azt, hogy csak most jönnek a szuper jó napok. Ma kedden, a 2 nap múlva lévő csütörtökön és az azt követő pénteken viszont Sziddha Jóga lesz, azaz a tökéletesség bolygóállása, tehát minden sikerülni fog, legyen az bármibe is, amibe belekezdünk.

És péntek lesz a nap, amikor az Istenkék lefekszenek, és bizony hétfőre alszanak el, és akkor itt egy matematikai példa is a Kutir honlapjának olvasóinak!

A korábban említett adatok szerint, vagy honlap bejegyzésekből tudjuk, hogy az Isteneknél a mi 4 hónapunk mennyit ér időben, akkor a földi időrendszerben 3 napos elalvás, mit jelent az Istenek idő beosztásában?

A leggyorsabb megfejtő kap egy furi mécses tartót a Kutir boltjából!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: , , , | 4 hozzászólás

2014. Július 12-én, az Istenek lefekszenek aludni…

godisTudjátok, én olyan vagyok, mint a görög bácsi a „Bazi nagy Görög lagzi”-ban, csak én azt mondom, hogy minden Indiából jön, és nem azt, hogy minden görög eredetű.

De, amit imádok a vallásomban, és a védikus kultúrában, hogy mindenre van magyarázat!

Szóval erre a jelenségre, a Védák azt mondják, hogy ami nekünk egy év, az Istenek világában csak 1 nap. Tehát amikor nekünk úgy néz ki, hogy az Istenek lefekszenek szundi-bundizni 4 hónapra, nekik az „csak” egy rendes 8 órás alvás.

De a lényeg az, hogy ebben a szakaszban, nincs annyi áldás a tevékenységeinken, mint máskor, szóval jövő hét utáni hétfőig kezdjünk bele a fontos dolgainkba, mert tudjátok minden tettünknek is van születése, tehát, amit jó időben kezdünk, azt könnyebb sikerre is vinni.

Ha még olvasnátok erről a 4 hónapos tradícióról, a böjtjeiről és a mögöttes tartalmáról, akkor ide kattintva még találtok olvasni valót!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: , , | Hozzászólás most!