Pancsakarma jelentkezés

pancsa

Az előző pancsakarma nagy sikerű főzőestje

Kedves Pancsakarmára jelentkezők!

Kérünk benneteket, hogy még péntek előtt, részvételi szándékotokat email-ben is jelezzétek nekünk a bhaktikutirinfo@gmail.com-os címünkön, hogy tudjuk hogy nagyságrendileg hányan jönnétek, hogy az első hétre szükséges gyógynövény keverékeket elő tudjuk állítani nektek, hogy azzal se nektek kelljen vesződnötök.

Ugye a tavaly őszin és az idei tavaszin azt ti állítottátok össze a mi elmondásunk alapján, de mivel most nincs levezető amlánk, mint tavasszal, így erre gondoltunk, mint extrára, hogy ezt is simán kézhez kapjátok.

És közben meg most jöttem ár, hogy nekem azóta nincs visszatérő maláriám, mióta egyszerre csináltam meg a taoista jóga kurzust és a pancsakarmát együttesen, 1998-nyarán! Így a tavaly előtti kutir rendszert újra bevezetve, aki részt vesz egy hosszú tanfolyamon, a következőként és kőzben induló hosszú tanfolyam árából amin részt vesz,  40% kedvezményt biztosítunk! Így ha valaki belevág a pancsakarmába és az utána 10 nappal induló 14 hetes taoista jóga kurzusra is jelentkezik, annak árából 40% kedvezmény jön le. Ez a rendszer természetesen a most augusztusban indult Shiatsu tanfolyam résztvevőkre is vonatkozik, tehát ők a pancsakarmára és/vagy a taoista jógára is be tudják váltani a kedvezményüket.

Természetesen az előző pancsakarmához hűen, a kúra idejére ismét váltható kedvezményes jógabérlet, valamint talpmasszázs kúra is, ezzel is elősegítve a méregtelenítési folyamatot.

Az árakról ennek a bejegyzésnek az alján olvashattok.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Shiatsu | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Őszi teendők az Ájurvéda ajánlásával…

őszMost próbálok majd olyan stílusban írni, hogy ne feltételezem azt, hogy mindenki kenni-vágja az Ájurvédikus gyógyászat minden rejtelmét. Szóval jön az ősz, és ez az időszak az, ami általában felborítja a Vatát a szervezetünkben.

Az Ájurvédában nem létezik csodaszer, ami mindenre és mindenkinek jó, sőt ha feltételezzük, hogy természetesen mindenki kandidás, mert most az divat lett, akkor sem egyezik meg mindenkinek a kezelési rendje.

Szóval mindenki egyedi alkata van és mindenkinek az alkata szerinti teendők, kúrák és életvitel az, ami nála be tudja indítani az öngyógyító folyamatokat, és segít be állítani az egyensúlyt az egyén életében.

3 fő típus van az  Ájurvédában, a Levegő azaz Vata, a Tűz azaz Pitta és a Víz azaz a Kapha. Ezek az alkati adottságok nemcsak az emberi szervezetre, de a világ minden elemére érvényesek, az időjárásra, az ételekre, és a mozgás fajtákra is.

A Levegő fő jellemzői a hidegség, a könnyűség, a szárazság, a gyorsaság, az érdesség, a hirtelenség és az ingerelhetőség. Pont ezért a szeles, hideg, változó tavaszi és őszi időjárás a Vatához, vagyis a Levegő elemhez kapcsolódnak.

Ősszel ilyenkor érdemes olyan dolgokat bevinni az életünkbe, amelyek a Vata jellegzetességeit egyensúlyba hozzák. Például a meleg, lédús ételek egy ilyen Ájurvédikus korrekciós tényező, de a meleg fürdők és a hevítő testmozgás is.

Egy ide illő recept…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Harmónia és egyensúly a Jógával és az Ájurvédával…

taoEgyszer amikor a teljes Pancsakarmára és a Taoista Jóga tanfolyamra készültünk, tökéletesen összeállt néhány dolog a fejemben. Ez nálam nagyon nagy szó, mert általában, mint már egy pár ezren tudjátok, igen csak szétszórt vagyok.

2013-ban is volt már egy ilyen pillanat, amikor elrendeződtek bennem dolgok, és össze is állítottam a Zen Shiatsu kurzusra egy oktatási tervet, ami persze nem csak a Shiatsu kurzusra, de a Kutirban és az általam tanított összes tanfolyamra, sőt még az általam tanított Hatha Jógára is igaz.

Tudjátok abban voltak a japán szakszavakkal elmagyarázott szintek. De ide katt és el tudjátok olvasni.

Most a Taoista életfilozófia területén kerültem ihletett állapotba, és ehhez picit bele kell menni a Taoista Jóga alapjaiba. A Taoisták szerint 3 jellegű chi, azaz élet energia létezik. A mennyei chi, a földi chi és az emberi chi, és természetesen a magasabb rendű energia, hatással van a gyengébb erejűre.

  • Nálam valahogy ez a 3 energia tér egyveleg úgy áramlott be az életembe, hogy a Védikus Asztrológia  mutatja meg azt, hogy az égi chi miként épül be a mi kis emberi létünkbe, és útmutatást ad, hogy mikor és hogyan álljunk neki dolgoknak a földi életünkben.
  • A földi chi nálam az Ájurvédát jelenti és a az ősi indiai térrendezést a Vasztut. Ezen tudományok megértésével képesek lehetünk megérteni, hogy az égi chi, hogyan befolyásolja a földi chit. Így az Ájurvéda rámutat az évszakok váltására, és szervezetünk különféle reakcióira is, és aminek a betartásával oly módon tudjuk a saját emberi chinket erősíteni, hogy ne lehessen olyan zavar a földi chiben, ami bennünk kárt tenne. A Vasztu tudománya pedig azt mutatja meg, hogy mi emberek, a parányi kis emberi energiánkkal miként lehetünk arra képesek, betartva az ősi tanokat, hogy beinvitáljuk a legoptimálisabb energiát az életünkbe az otthonaink és a munkakörnyezetünk berendezésével!
  • Végül és persze nem utolsó sorban az emberi chi területének felel meg a Hatha Jóga, vagy a Taoista Jóga, ha már témánál illik maradni, de természetesen a Shiatsu és a Tai Chi is.

A Taoista kultúra szerint, az évszakok változása, a szél feltámadása, a folyók medrükből való kilépése, és minden természeti jelenség azért van, mert az Univerzum így korrigálja magát, a természet így állítja elő újra az egyensúlyt.

Valamint, így a leghatalmasabb energia az égi chi, természetesen befolyásolni tudja a földi és az emberi chit is. Mint pl. amikor a téli pihenés után, a növények munkába lépnek és termelnek, de a téli hidegben elpusztulnak az élősködők is, hogy a kezdeti tavaszi és egyben legérzékenyebb fázisban ne tudjanak kárt tenni a friss hajtásokban, így megadva az optimális lehetőséget a növekedésre és feljlődésre.

De nem csak az évszakok váltása ténykedik a harmónia magalkotására, hanem minden természeti jelenség az árapálytól kezdve, az El Ninoig minden az egyensúlyt szolgálja a világban. Ezért is változik ennyire durván a világunk, ezért van, hogy egyre szigorúbb arcát mutatja felénk az Anyatermészet, mert mi is egyre durvább dolgokat követünk el ellene, és így csak drasztikus és kemény lépésekkel tudja, próbálja visszaállítani a harmóniát.

És kb. ez lenne a magyarázatom a Pancsakarma szükségességére is. Mert persze sokan kérdezik, hogy tényleg szükséges a teljes nagytakarítás, az, hogy kihajtsuk magunkat, hogy beöntsünk és satöbbi.

Időnként, igen.

Nem mi tehetünk arról, hogy az élelmiszer előállítás üzletág lett, de sajnos így az olcsón, rosszul előállított ételek hemzsegnek a piacon, és ezt meg valahogy ki kell tudnunk védekezni, vagy úgy mond tisztítani a szervezetünkből, és erről szól a Pancsakarma, hogy tehermentesítsük a szervezetünk működését, hogy az öngyógyító folyamatok be tudjanak indulni, és a harmónia helyre tudjon állni. És az Ájurvéda sem riad vissza a határozott beavatkozásoktól az egyensúly érdekében, még ha nem is a legütősebb opcióval szokott indulni egy-egy kúra.

De a mindennapok szintjén meg erre van a Hatha Jóga is, hogy időről időre finoman javítva a testi és a mentális egészségünkön, picit lassítsuk a leépülést, kezeljük belső és külső fájdalmainkat, emeljük energiaszintünkön, és természetesen, hogy fenntartsuk a belső és külső világunk között az egyensúlyt és a harmóniát, legyen tél, nyár, eső vagy sár, vidámság vagy szomorúság.

Pl. a mai nap is milyen érdekes, hogy reggel még hideg fronti hatás volt, délutánra meg már meleg. Na, erre való a Jóga, hogy ilyen napokon is harmóniát tudjunk magunkban teremteni.

Om Tat Sat

Baktai Ádám, a Taoista Hindu

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga, Shiatsu | Címke: , , , | Hozzászólás most!

A Jóga órák továbbra is a Kutirban lesznek, valamint némi jóga híradás és a mai napi asztrológia…

keepTündérkék, a Hatha Jóga órák továbbra is a meg szokott rendben fognak zajlani, tehát Hétfő és Csütörtök este 7 órától 8-ig, és Szerda reggel 9-től 10 óráig. Címünk: Barcsay utca 10, tudjátok a Kutirban!

Az első olajos Jóga Szeptember 14-én lesz, újfent csak a szokásos időben reggel 8 órától 10-ig, és onnantól kezdve meg 2 hetente. Tehát majd Szeptember 28-án lesz az azt követő.

És a lokálpatriotizmus jegyében, visszatérek ifjúságom egy fantasztikus helyszínére a Védák Házába!

Szeptember 18-tól, este 19 órás kezdettel Érden másfél órás hatha jóga órákat fogok majd tartani a Védák Házában, és a kezdett apropója, hogy aznap lesz Sri Ananta Csaturdaszi Vrata, tehát Anantának a Jóga Istenének napja.

És a mai nap előrejelzése:

Szeptember 2, Hétfő: A hétfői napok gyors és könnyű természetűek, pont ezért van is egy elméletem, miszerint a fogadalmak 90% azért bukik meg, mert Hétfőn szoktuk elkezdeni őket, ami pont az ellentéte a szilárd napoknak, de pont ezért olyan dolgokat elindítani, amelyek nagy elánt, hírverést igényelnek, esetleg még rövidtávúak is, mint pl. egy reklám kampány, arra kiválóak a hétfői napok.

Valamint ma a Hold a Pusja csillagképben fog állni, ami szintén könnyű és gyors természetű és ráadásul 22 nappal vagyunk Telihold után, amely napok meg gyors természetűek, szóval ma még valószínű sorba sem fog kelleni majd állnunk, minden flottul fog menni és ripsz-ropsz!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Kategória: Bhakti Kutir, Jóga | Címke: , , | Hozzászólás most!

Megint kemény napunk van, így újra közétennék némi véres japán kultúrát…

A Védikus Asztrológia normálisan és egészségesen kezeli a karma törvényét. Így az asztrológia szabályai úgy tartják, hogy ha valami kellemetlen van megírva nekünk, azt nem csak ülve lehet várni, hanem elébe lehet menni. Pl. böjtöléssel vagy adakozással, amikor is az ember önként okoz magának kárt azzal, hogy megválik némi-nemű kényelemtől vagy összegtől meg lehet előzni a kártékony szituációk kialakulását.

Így arra gondoltam, hogy hátha működik az is, ha keményebb asztrológiai napokon valami jó véreset elolvassunk a Kutir honlapján, akkor talán már kevésbé fognak a negatívumok összejönni azon a napon. Meg hát a harakiris bejegyzés is eléggé népszerű volt, így gondoltam, hogy tovább szőném nektek az ázsiai kultúra keményebb szálait is.

yakuzaArra a témakörre gondoltam, hogy vajon miért kell néha levágniuk a saját kisujjuk felsőpercét egyes yakuza klán tagoknak, az ősi japán tradíciók szerint?

Még 1996-ban találkoztam Dél-Afrikában, egy fiatal Japán cégvezetővel, akinek hiányzott mindkét utolsó kisujj perce. Félve megkérdeztem, hogy tagja-e a japán szervezet bűnőzésnek, de ő csak mosolyogva annyit mondott, hogy nem, de a főnöke nagyon konzervatív ember és ő eddig 2 nagyon komoly hibát vétett a japán anyacég Dél-Afrikai vállalatának vezetésében. Szóval a válasz, igen komoly hibáknál néha le kell vágnia magáról az embernek ezt-azt, mármint a konzervatív japán kultúrában.

És habár a Fivér című filmben a tradíciókövető japán gengszterek azt próbálják beadni az amerikaiaknak, hogy azért kell levágni a kisujj felső percét, hogy az ember soha többé ne tudjon egyenesen úszni, ez nem igaz.

Különben Takeshi Kitano Fivér című filmje, kötelező kultusz film minden Ázsia kedvelőnek!

A valódi ok egyébként az, hogyha valaki elveszíti a kisujjának felső percét, utána már soha többé nem tud majd erősen és szakszerűen kardot fogni.

Tehát, amikor azt követelik meg, hogy levágd a saját kisujjad felső részét, az azt jelenti, hogy az ember védtelené, és kiszolgáltatottá válik. Ilyenkor a tradíció az, hogy a végzetes hiba után vagy önszántából levágja valaki a saját ujját engesztelés képen, és ezek után majd megvédik az embert a klán tagjai, vagy nem követi meg a klán vezért az egyén, és így magára marad a komoly hiba korrigálásában. Ilyenkor ezek az ujjukhoz nagyon ragaszkodó emberek általában nagyon hamar el szoktak tűnni, és ha meg is találják őket, sokkal több szokott róluk hiányozni mint egy kis ujj perc.

Na, ez a magyarázat eme szép tradíció mögött.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Még egy kis japános olvasni való: A Japán Harcművészet története…

Kategória: Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , | 1 hozzászólás

Errata, korrigálnám a mondandómat, és egy kis történet mások megsértéséről…

sanatan-goswami

szanátan goszvámi

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy szent ember, akit Szanátan Goszváminak hívtak. Rendszeresen egy picit Siva szentély mellett meditált egy szent tó partján.

Egy nap, a sok éves gyakorlás végett, hihetetlenül elmélyült meditációban volt, amikor is belső békéje hatására egyszer csak elmosolyodott, majd felkacagott a transz hatása alatt. Pont eközben egy másik hívő, aki némileg mozgássérült volt, fürdőzni készült a szent kis tavacskában.

Amikor Szanátan Goszvámi felnevetett, a fürdőző zarándok azt hite, hogy fizikai hiányosságai miatt nevetett a tó partján ülő szent ember, és emiatt nagyon rosszul érezte magát, és ekkor Szanátan Goszvámi kiesett az elmélyült meditációjából.

Ezek után Szanátan hetekig próbált újra elmélyülni a meditációs gyakorlataiban, de soha sem sikerült neki. Hosszasan imádkozott, hogy megértse, hogy az eddig bevált módszerek miért nem működnek.

Krisna megjelent neki és elmesélte, hogy ha még akaratlanul is, de megsértet egy zarándokot és emiatt nem érheti el, már azt a szintet, mint azelőtt. Így Szanátan felkereste a megsértet zarándokot és megbocsájtását kérte, és így újra elmerülhetett a magasztos meditáció mélységeiben.

Na, kb. evégett szeretném azt korrigálni, amit írtam a materialistán gondolkodó életfelfogásról. Itt elolvashatod a teljes bejegyzést…

Amúgy is nem azt akartam mondani, hogy egy kor felett már nehezebb jól élni, hanem az inspiráció hiányát bíráltam a csak az anyagi értékekkel törődő életvitelben.

Különben most itt volt látogatóba a majd 60 éves, drága Nagybátyám, aki 110 kilóval nyom fekve, és ha elmegy előtte a busz, akkor öltönyben 2 megállón belül befutja. Szóval az ember mindenre képes, csak tenni kell érte.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , | Hozzászólás most!

Jövő hét pénteken indul a Pancsakarma

Kedves Pancsakarma érdeklődők!

PancsakarmaJövő hét pénteken indul a következő Pancsakarma tisztító kúra.

Ismét péntek késő délutánonként fogunk találkozni a Kutirban, 18 órától körülbelül 20 óráig.

Az előző Pancsakarmát megelőző rendszert követve most is van lehetőségetek bejelentkezni hozzám egy fél órás konzultációra, hogy fel tudjuk mérni, alkalmas-e a számotokra a kúra. Jövő hét szerdán délelőttre, illetve csütörtökön délutánra vannak még szabad konzultációs időpontok. A konzultáció ára természetesen lejön a kúra árából.

A Pancsakarma első órájában a kúra teljes menete, az ájurvédikus alapelvek valamint a méregtelenítés szükségessége kerül bemutatásra. Erre az előadásra azokat is várjuk sok szeretettel, akik nem kívánják elvégezni a tisztítókúrát, hanem szimplán csak kíváncsiak hogy pontosan mit is takar a Pancsakarma fogalma. Az előadás díja 1500 Forint. Az ezt követő órában pedig a Pancsakarma első heti teendőit fogjuk megbeszélni.

A mostani Pancsának lesz egy egészen unortodox része is, ami azt jelenti, hogy én fogyókúrára fogom használni a Pancsakarmát, mert elértem a 112 kilós súlyt. A Pancsa teendői alatt megbeszéljük azt is, hogyan lehet használni  a kúrát a legoptimálisabb testsúly eléréséhez. Nőkkel ugyan nem versenyzem, de a férfiak között indítunk egy versenyt, és aki a legtöbb súlyt veszít a kúra végére, nyertesként ajándékba kap egy vacsora kupont egy jó kis étterembe vagy eljöhet velünk a Shiraz-ba, a perzsa étterembe.

A Shiatsu kurzusok mintájára, a pancsát ismétlők a kurzus árának egy harmadáért tudnak eljönni.

Bővebben az induló tisztító kúráról itt olvashatsz.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir | Címke: | Hozzászólás most!