Január Hónap Vegetáriánusai: Cory Everson és Murray Rose

Cory_EversonAz a kedves és építő kritika érte a „a Hónap vegetáriánusa” rovatunkat, hogy tavaly nem volt elég női tagja a kiemelt sportolói körnek és, hogy ne futókat, meg saját magukba gyúrogatós csávókat pakoljak fel a honlapra, hanem nehéz atlétákat, meg bunyósokat, mert akkor tényleg hihető lesz, hogy a vegetáriánus táplálkozás tényleg frankó, szóval idén is sportolok lesznek terítéken a vegetáriánus rovatunkban:

A HÓNAP VEGETÁRIÁNUSAI

A hónap hölgye Cory Everson lesz, aki 1958. Január 4-én született, Racine-ban, Amerikában.

Az egyetemi évek alatt kivételes tehetséget mutatott több sportban is, mint pl. a gimnasztikában, a tollaslabdában és az atlétikában is, de amikor megismerkedett első férjével, aki az egyetemi sport csapatok erő edzője volt, belekezdett a testépítésbe.

Az egyetem után kezdett profi szinten edzeni és 2 év után elnyerte a Ms. Olimpia címet, a női testépítés legnagyobb rangú kitüntetését. Ezek után még 5 alkalommal nyerte el a címet, zsinórban.

Cory Everson volt az első a hölgyek körében, aki életműdíjat kapott az Arnold Classic verseny gálán.

Mindezt természetesen vegetáriánusként érte el.

murrayroseMurray Rose 1939. Január 6-án született Skóciában és még gyerekként Ausztráliába költözött.

17 évesen az 1956-os Melbourne-i Olimpián 3 arany érmet nyert, ezzel minden idők legfiatalabb olimpikonja, aki 3 arany érmet nyert el egy Olimpia folyamán. 4 évvel később 1 arany, 1 ezüst és 1 bronzérmet nyert a következő Olimpián.

1958-ban egy televíziós műsorban megkérdezték tőle, hogy hogyan sikerült 3 aranyat nyernie ilyen fiatalon. Rose azt mondta:” nem edzek többet, mint mások, csak vegetáriánus vagyok”.

15 világrekordot állított fel életében, és mindezt úgy, hogy születésétől kezdve vegetáriánus volt.

2012-ben Murray Rose eltávozott e világról, a jó Istenke nyugosztalja.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , | Hozzászólás most!

A 7 Ájurvéda Receptje: Tisztítás Triphalával…

A triphalát alkotó gyümölcsök

A triphalát alkotó gyümölcsök

Az ájurvédikus orvosok közt van egy gyakran használt vicc, „ha nem vagy biztos a diagnózisban, akkor javasoljál Triphalát”. A Triphala végül is semmi más, mint egy kis szárított gyümölcs por, 1-1-1 harmad arányban.

Ez azért van mert a Triphala elképesztően jó hatással bír, mint keverék, de maguk az összetevők is hihetetlen hatással bírnak.

Elsőként ott van az amla, az indiai egres, ami csodaszer. Egy akkora bogyóban, mint egy ping-pong labda, 3000mg C-vitamin van, és mivel az amla nem savas, hanem fanyar még az a veszély sem fenyeget, hogy az egészet kipisiljük az első pisiléskor, mert a fanyarsága végett a különböző összetevők, köztük a C-vitamin is, beissza magát a belek nyálkahártyáiba és onnan csak szép lassan adagolja ki magát.

A Haritaki és a Bhibhitaki, a Triphala másik 2 alkotó eleme, nagyjából olyan, mint a som és a csipkebogyó. A Haritaki kiváló emésztés serkentő, a Bhibhitaki savanyúsága révén táplálja a nyálkahártyáinkat.

A Triphalát főként arra használják az Ájurvédában, mert szabályozza a bélműködést, és kitisztítja a vastagbél traktusát. De nem azzal, hogy kihajtja a szervezetet, hanem inkább azzal, hogy felerősíti a bél perisztaltikát! Így természetesen kiváló méregtelenítő is, amit bármikor lehet használni, még a késő téli szakaszban is, de természetesen tavasszal, ősszel a leghatékonyabb, és Augusztusban, amikor a szervezetünk rá áll arra, hogy a vastagbelünket regenerálja.

Egyébként a Triphala egy olyan lágy méregtelenítést biztosít, hogy egész évben lehet használni, ami a legtöbb méregtelenítőkről, azért nem mindig elmondható.

Az Ájurvéda úgy tartja, hogy a hideg időszakokban nem szabad méregteleníteni, mert a folyamat legyengíti a szervezetünket!

Sőt az Ájurvédában olyannyira oda figyelnek a téli teendőkre, hogy a tél egyes szakaszait másképpen sorolják be, kora és késő télre. A kora és késő tél a december végi napforduló után kezd összemosódni, ahogyan elkezdenek hosszabbodni a napok. Majd Január 15-től amikor a nap az északi pályájára áll, elkezdődik a késő tél, és az Ájurvéda szerint nekünk az északi féltekén ilyenkor kezd el vissza erősödni a szervezetünk.

Az Ájurvéda szerint, ahogyan az emésztésünk követi a Nap mozgását minden 24 órás szakaszban, úgy éves ciklusban is követi a szervezetünk a Nap pályáját. Január 15-től Július 15-ig az északi féltekén élők szervezete regenerálódik, a déli féltekén lévőké pedig leépül és aztán természetesen fordítva.

Amikor a Január 15-öt elhagyjuk egy gyengéd tisztítás, ami főként az emésztésen keresztül zajlik, nagyon hasznos lehet, hogy a télen felrakodott kilóktól megszabaduljunk. Persze az Ájurvéda még bőven a karácsonyi ünneplés előtti korszakokból ered, de azt természetesnek találja, hogy a hideg időszak elején a szervezetünk némi súly többlettel készüljön fel a testhő-háztartásunk megemelésére.

Aztán meg amikor megérkezik a tavasz, és a sok friss zöldséggel és gyümölccsel folyamatos vitamin pótláshoz jutunk, már bátrabban Triphalázhatunk, nagyobb dózisokat is beszedhetünk belőle, és így teljesen ki tudjuk magunkat tisztítani.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: A Triphala varázslatos hatásairól már írtam korábban, itt megnézheted a régebbi cikket is.

Kategória: Abu Patikája, Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Védikus Asztrológia, Védikus Tudástár | Címke: , , , , , , | 5 hozzászólás

Hírek: Órák, Előadások a Kutirban

A Hatha Jóga Órák Január 4-től visszaállnak az eredeti mederbe, Szerda délelőtt 9-től, Hétfő és Csütörtök 19 órától. Figyeljétek a honlapunkat, mert ha minden igaz, elkezdünk egy órát Vasárnap délután 5-től is, de azt még a hét elején konfirmálom.

Január 7-én 14 órától Védikus Pszichológia előadás lesz, előadó Baktai Ádám. Bővebben: http://www.bhaktikutir.net/2011/az-elso-vedikus-pszichologia-eloadas.html

Január 13-án Pénteken a Hatha Jóga Oktatói tanfolyam következő etapja lesz, természetesen 09.00 órától.

Január 12-én délután 5-től tartjuk meg a következő tematikus Ájurvéda előadást.

A November 12-én indult új Védikus Asztrológia csoporttal Január 14-én leszünk újra, 10-től 18 óráig.

 

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

Baktai Ádám Karácsonyi Ajándékának utolsó része

kalyhaEzzel a „vadonatúj” felsőfogsorral került Wanek Úr Szingapúrba, azon belül is a Harapó Mókus kiváló vendéglátóhelységbe. Miután befejezte ínyenc vacsoráját rájött, hogy hiába töltött hónapokat a bálnavadász hajón nem tudta a bárka nevét, sőt valószínűleg meg sem tudja különböztetni más hajóktól.

Kifelé menet Wanek Úr már annyira részeg volt, hogy a Harapó Mókust a keleti falat díszítő mázas cserépkályhán keresztül próbálta elhagyni. Ebből eredendően nem is találta meg saját hajóját és rossz hajóra szállt, de az már egy következő történet.

UI: Persze a kérdés azonnal felmerül, hogy a festői szépségű, trópusi Szingapúrban miért volt szükség egy fűtő apparátusra a kiváló bisztróban.

Alig 3 héttel Wanek Úr felbukkanása előtt egy orosz csempész hajó érkezett a kikötőbe. Mivel a bárkát már a világ összes földrészén körözték csempészet miatt, a legénység úgy gondolta, hogy a hajót darabokban értékesítik, és így nem csak többet kaphatnak érte, de egyben a bizonyítékot is megszüntetik.

Természetesen a hajó kapitánya és egyben tulajdonosa, akit a lopott ékszerek, főleg a nagy gyűrűk, szeretete miatt csak Fukszos Povlacsekként ismertek, ezzel nem értett egyet, de a felhozott sziporkázó ellen érvei után soha többé nem látták és így a tulajdonjog is átszállt a legénységre. Fukszos Povlacsek ember volt a talpán, amit igazolt az a tény is, hogy eltűnése napján még 7 matrózát is eltűntnek nyilvánították, valamint gépészén aznap kezdtek meg egy 3 hónapot igénybe vevő, de sajnos nem teljesen sikeres kórházi rehabilitációs programot is.

A hajó felcsere szerint az azelőtti éjjeli viharban 8-an a tengerbe zuhantak, sajnálatos módon köztük maga a kapitány is, és a gépész súlyos fejsérülést szenvedett egy lezuhanó nehéz tárgytól, amit ő maga már nem volt képes ellátni.

A kórházi személyzet teljesen tanácstalan volt azzal kapcsolatosan, hogy a rendkívül súlyos tárgy, hogyan eshetett rá többször is a szegény gépészre, és azzal kapcsolatosan is, hogy miért voltak egy szemmel láthatóan egy nagy pecsétgyűrű nyomai kivehetőek a sebek felszínén.

Ugyan vihart egyáltalán nem jeleztek az azt megelőző 2 hétben, de a felcser szavahihető, tiszteletre méltó ember volt és kiváló orvos is, amit tökéletesen bizonyított az is, hogy a „vihar apróbb sérüléseit” kiválóan ellátta.  Egy tucat kisebb csonttörést, valamint 9 arc és szemöldök összefércelést abszolvált maradéktalanul a „viharban” hányódó hajón.

Pár nappal később egy Szergej a Medve néven közismert matróz kopogtatott be a Harapó Mókusba, hona alatt a 2 mázsás kályhával. Az üzletvezető úrnak megtetszett a darab és pontkapóra jött a mérete is. Az azelőtti szombat estén az úri közönség egy méretes lyukat rúgott a falba visszafogott mulatságuk során, amit pont kiválóan eltakart a méregzöld zománcos fűtő alkalmatosság.

Az üzletvezető úr a legritkább estekben sem fizetett használati tárgyaiért, és létesítményének fejlesztésére is alig-alig verte magát kiadásokba. Így a magállapodás úgy szólt, hogy 3 nap ingyenes italfogyatásért cserében, a kályha átvándorol Szegrejtől, pontosabban a karja alól, a Harapó Mókus falán tátongó lyuk elé.

Szelim 3 nap után realizálta, hogy csaknem csőd szélére került könnyelmű megállapodása végett. Persze sokat látott vendéglősként sem hitte el, hogy egy ilyen rövid periódusú ingyen ital fogyasztás ekkora kárt tehet egy alacsony árrésekkel, kifejezetten vendég barát szellemben működő létesítményben.

Némi kompenzációt követelve mélyebb tárgyalásokat kezdeményezett Szergejjel, ami majdnem kudarcba fulladt, az orosz kiváló bajonett használata végett, de az egész kikötő felhördülésére és megkönnyebbülésére a matróz szájából kivert arany fogakért kapott „kisebb” összeg megmentette a Harapó Mókust az azonnali bezárástól.

Vége

Ahogy mondtam még nincs befejezve a cucc és sajna mostanában nem is igen lesz időm Wanek Úr fejével gondolkozni, de ha lesz folytatás, azonnal szólok…

Kategória: Blog/Gasztro Blog | 1 hozzászólás

Baktai Ádám Karácsonyi Ajándéka VII.rész

lottyHetedik rész: Wanek Úr talált felső fogsorának története

A kantin szakácsa Francesco, aki mellesleg egy kiváló spanyol chef volt a légió előtti életében, teljes extázisban főzte meg az utolsó vacsorát. Évek óta először azon kapta magát, hogy folyamatosan dudorászott főzés közben, és minden vágya az volt, hogy megismerkedhessen azzal az ínyenccel, aki a halál árnyékában is ily fontosságot tulajdonított az étkezés örömének.

Francesco úgy gondolta, hogy ad a titokzatos ínyencnek, egy órácskát, hogy legalább az előételek elfogyasztása alatt tudjon egy picit elmélkedni és reflektálni életén, és annak közelgő elmúlásán. Meglepetésére, mire bekopogott Wanek Úr már elfogyasztotta a teljes lakomát, és 7 üveg ouzót is. Arcán békés mosollyal, ájultan feküdt a priccsén.

Francesco meglepetésére Wanek Úr álmában csodálatos recepteket mormolt, a precíz adagolásokkal, és a hozzávalók felsorolásával.

Azonnal a laktanya parancsnokához rohant és könyörögve kérte, hogy halasszák el Wanek Úr kivégzését. A nemes cél érdekében azt hazudta, hogy a légió előtt csak hobbi szinten főzögetett és Wanek Úr szinte lexikális tudása a gasztronómia terén, mindenféle képen a teljes körlet javát szolgálná.

Ezek után Francesco megszervezte, hogy Wanek Urat folyamatosan itassák és miután az ínyenc kifeküdt, jegyzetfüzettel és pennával a kézben bekuporodott mellé a cellájába. 4 hónap után először Wanek Úr egy olyan receptet „mondott tollba”, amit már egyszer Francesco lejegyzett. Utána Wanek Úr következetesen újra kezdte a receptek, felsorolását, mintha egy lemezjátszó lett volna a fejében, ami újra indul a lejárás után.

Francesco habár sohasem tudott szót váltani a különös ínyenc úrral, ugyanis Wanek Úr 4 hónapig folyamatosan be volt állítva, mégis a szívébe zárta. Nem volt szíve meg mondani a parancsnoknak, hogy Wanek Úr már „csak” ismétel, ami azonnali kivégzését vonta volna maga után, ha nem magán akcióba kezdett.

Unokaöccse, Antonio egy alaszkai bálnavadász hajóra szerződött le első tisztnek, az ő segítségével Franesco beprotezsálta Wanek Urat szakácsnak.

A kora hajnali kihajózás előtt 1 órával, egy teherszállító riksával Wanek Urat kivitték a kikötőbe, és fel pakolták a hajóra. Később Antoniora hárult az a kényelmetlen feladat, hogy 38 mérges matróznak elmagyarázza, hogy Wanek Úr azért került fel a hajóra, mert azt hitték, hogy tud főzni.

Eleinte még azt gondolták, hogyha Wanek Úr kijózanodik, akkor majd a konyhába áll. Így négy hét után elzárták egy raktárhelyiségbe. Három nappal később, mikor már könyörgései odáig jutottak, hogy a vizet is meginná, csak engedjék ki, kiengedték.

Ekkor lepte meg Wanek Úr a legénységet azzal az információval, hogy nem tud főzni, sőt józanul nemhogy főzni, de szinte élni is képtelen. Ekkor tucatnyi feldühödött kéz ragadta meg Wanek Úrat, és behajították a jeges Északi Tengerbe… a felső fogsorát. Még gyorsan ezután csipkésre verték a gégéjét és újra bezárták az üres raktárba.

A felső fogsor hiánya mellett, csipkésre vert gégével rendkívül nehéz szilárd táplálékot magához venni az embernek, nem mintha Wanek Úr kapott volna bármit is enni. Így további 6 nap kényszer józanság után a létfent tartáshoz szükséges prioritások körvonalazódtak Wanek Úr fejében. Először is italhoz és élelemhez kellett, hogy jusson, aztán meg egy új szett felső fogsorhoz.

6 nap után Antonio zöldség héjakat tudott becsempészni Wanek Úr cellájába, saját testi épségét kockáztatva. A kapitány ugyanis kijelentette, hogy, aki Wanek Urat élelemhez juttatja, vagy italhoz, azt azonnal bedobják a tengerbe. Ezen elhatározását nagyon szigorú leltári ellenőrzésekkel kívánta nyomatékossá tenni.

Így nem kevés unszolással Wanek Úr rávette Antoniot, hogy szerezzen neki csavar lazítót. Gégéjének állapota miatt, még mindig nem tudott darabos ételt fogyasztani, de a zöldség héjakból, némi csavarlazítóval kiváló cefrét tudott kiáztatni.

A megszokott alkohol mámorban Wanek Úr újra képes volt gondolkodni. Ki kellett jutnia a raktárból. Jobb fülét a raktár ajtóra tapasztotta és hallgatózót, hátha adódik egy apró kis esély, vagy akár csak egy elcsípett információnak köszönhetően ki szabadulhatna.

Bal fülére alig halott miután Kijevben egész véletlenül egy haragos kocsmáros a bal arcára ejtett egy egész láda vodkát, miután már Wanek Úr jobb orcáját letette az ívó ajzat kővére, de kitartóan fülelt.

Két hét után eljött Wanek Úr ideje. A hajó kikötött egy Finn kisvároskában, és a matrózok kaptak egy szabad estét e helyszín megismerésére. Hajnal tájt érkeztek vissza az első befutók. Először természetesen bejelentkeztek a Kapitánynál és közölték, hogy kiket kell kiváltani a fogdából az előző esti mulatozás utáni intenzív vita és annak teljes mértékben helyén kezelése végett, majd visszavonultak, hogy ellássák sebeiket, szintén az előző esti italozgatás következményeként.

Másfél órás vonyítással Wanek Úrnak sikerült magára vonni a matrózok figyelmét és azt hazudta, hogy a légióban felcserként szolgált. Természetesen amint kiengedték azonnal felmérte a legénység sérüléseit és súlyosságuk végett 6 üveg rumot kért magához, hogy fertőtleníteni tudja azokat.

De nemcsak az italhoz jutás volt az egyetlen szerencséje aznap, az egyik matróz hátában talált egy kiváló állapotú felső fogsort.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Ide katt a befejező részhez!

Kategória: Blog/Gasztro Blog | 1 hozzászólás

Az első Védikus Pszichológia Előadás: A Női és Férfi Lélek

Az indiai családmodell, együtt és jól érezve magunkat

Régi adósságom mind az Ájurvéda, mind az Védikus Asztrológia hallgatók irányába, hogy elkezdjük a Védikus Pszichológiát, de egész egyszerűen nem tudtam, hogy mikor kezdjünk bele ebben az óriási tudásanyagba és, hogy lenne-e rá érdeklődés egészen az alapoktól. Így azt terveltem ki, hogy témakörökre bontva fogjuk átvenni a Védikus pszichológiát, ahogyan az ember is menet közben tanul meg biciklizni.

Az első témakör 2012. Január 7-én, 14 órától a „Női és Férfi kapcsolatok a Védikus Pszichológiában”.

Természetesen a Védikus Pszichológia nem a problémákra és a betegségekre összpontosít, hanem inkább az egészséges pszichéjű egyénekre, de értelemszerűen tudomást vesz a különbségekről.

  • Így arról is beszélni fogunk, hogy mi a különbség a női és férfi agyszerkezetben és hormonális működésben, hogy hogyan is lehet, hogy a tesztoszteron rombolja a kommunikációért és az együttérzésért felelős agyi központokat.
  • Mit eredményez az a tény, hogy a hölgyek két agyféltekéje között négyszer annyi átkötés van, mint a férfiaknál.
  • Miért is van az, hogy az érzelmi, értelmi és érzéki élmény 3 ajtó 3 különböző szobához a hölgyeknél, de a férfiaknál ez 3 ajtó, ami ugyanabba a szobába nyílik.
  • Mit tegyünk azzal a felméréssel, hogy a partner kapcsolatok problémáink a 69 %-a megoldhatatlan.
  • A Védikus Pszichológia szerint a veszekedések szerves részei minden kapcsolatnak, ez mit eredményezz a hölgyeknél és az uraknál, valamint, hogyan veszekedjünk.

Lesznek természetesen az életből felhasznált szituációs gyakorlatok is:

  • Nyugaton tankolásnál ki száll ki fizetni és eltévedéskor ki állít meg embereket kérdezősködni?
  • Miért van keleten még az állami hivatalokban külön férfi és külön női ügyintéző pult, úgy, hogy a hölgyek pultjánál kétszer annyi hivatalnok ül?

Persze lesz még egy csomó témakör, de ezen elvek mentén, és persze lehetnek kérdések, meg élettapasztalati csere-bere is, mint pl. most Dubaiban találkoztam azzal a furcsa és fantasztikus élménnyel, hogy amikor a tömött busz beállt a megállóba, a sofőr két férfit leszállított, hogy várják meg a következő buszt, mert a megállóból két hölgy fel akart szállni. A férfiak gondolkodás nélkül leszálltak.

Az előadás díja 3000 Forint lesz, és 3-4 órát számoljunk időtartamilag a kérdésektől függően.

Om Tat Sat

Mindenkit Szeretettel Várunk!

Baktai Ádám

 

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , , | 3 hozzászólás

Baktai Ádám Karácsonyi Ajándéka VI.rész

ffHatodik rész: Wanek Úr újfent lezüllik…

Bánatában Wanek Úr növelte az alkohol bevitelt, ami egyszerűen lehetetlenek tűnt, annak fényében, hogy általában mennyi italt fogyasztott. Mivel saját szállodájának minden egyes szobája és tárgya Dolores kisasszonyra emlékeztette, elkezdett otthonról eljárni és kocsmázni. Monte Carloban nem talált eléggé lepusztult kricsmiket, így áttette székhelyét Marseille-be.

Wanek Úr napjai egyre egyhangúbban teltek. Dél körül magához tért az előző napi hajnalba nyúló italozásból és azonnal elindult egy kocsma irányába. A kora esti órákig Wanek Úr időről időre hisztérikus kacagásba tört ki, ami olykor sírógörcsbe fulladt, majd erős gyomorbántalomba ment át.

Az így eltöltött délutánok után átballagott a „Négy döglött patkány kvartettje” nevű étteremben, ahol a napi különlegességek az autóútról behurcolt elütött állatok formájában jelentek meg az étlapon. Wanek Úr vacsorára általában, gabona és húsféléket, süteményeket, gyümölcsöt, párolt és rakott zöldségeket, tésztákat, szószokat, halat és más tengeri eledeleket, csokoládét, mignonokat, krémeseket, egész tortákat, különféle borokat és söröket fogyasztott. Ezt általában 3-4 száz frank értékben, ami akkor egy család egy havi koszt pénze volt.

Általában sikerült delíriumba ennie magát és akkor mindig ugyanazt hallucinálta. Az éttermet ragyogó fehér fény árasztotta el és egy sugárzó fehér zsiráfon, feltűnt egy ismerős sziluett. Az alacsony széles test körvonalai teljesen megegyeztek Dolores kisasszony méreteivel, de amikor egész közel jött a zsiráf, Wanek Úr mindig rádöbbent, hogy nem szíve szerelmét látja, hanem a pedikűrösét. Ilyenkor üvöltve és leizzadtan riadt fel és azonnal az öngyilkosságot kezdte el fontolgatni.

Habár a siránkozást, mint művészetet maga Wanek Úr egymaga emelte soha sem látott magasságokba egész Ázsiában, alapvetően optimista volt. Ilyenkor nyomban belátta, hogy a halálnak az-az óriási nagy előnye, hogy azon nagyon kevés dolgok közé tartozik, amit puszta lefekvéssel lehet gyakorolni.

Wanek Úr úgy hagyta el Monte Carlot, hogy nem volt nála különösebben nagy pénzösszeg, de ékszerei és ruhái árából hónapokig fedezni tudta marseille-i önpusztítását. Sajnos ez alatt az idő alatt teljesen elfejtette, hogy ő valójában egy vagyonos monte carloi szálloda tulajdonos és megszokásból visszasüllyedt közönséges csavargóvá. Viszont 3 hét utcán élés után oly annyira depressziós lett az ínyenc ételek nélkülözése miatt, hogy egy éjszaka kénytelen volt betörni egy neves belvárosi étterembe. Megszokásból távozáskor aláírta a vendégkönyvet és így a rendőrség hamar a nyomára bukkant.

Egy éjszaka nem sokkal a betörés után, azzal fogadták lakótársai, hatan osztoztak egy kiselejtezett tehervagonon a marseillei pályaudvar egy hátsó vágányán, hogy kereste a rendőrség. Wanek Úr, komoly alkoholos befolyásoltság alatt, úgy gondolta, hogy az eltűnés legjobb módja az, ha csatlakozik az idegen légióhoz. Valahogy az agyába villant, hogy korában finn állampolgárként gyógyszerként szabadalmaztatta a svéd cseppet, és hogy nagyon sok pénzt szakított ezzel a művelettel. Azt hitte, ezért keresi a rendőrség.

Másnap reggel a toborzó irodában a kötelező orvosi vizsgálat során elmondta, hogy nem alkoholista, hanem alkoholfüggő, tehát ha bármilyen érzelmi stresszhatás éri, csak italozással tudja magában a fájdalmat tompítani. Persze arról hallgatott, hogy érzelmileg viszont annyira instabil, hogy állandó és intenzív hangulatváltozásokon megy át, és ilyenkor már megszokásból is merev részegre issza magát.

Sajnos ez a szokás bizony alkalmatlanná teszi az embert a katonai szolgálatra.

Persze a légió kiképzői rendkívül kitartó és nevelő szándékú úriemberek gyülekezte, és így kizárólag Wanek Úr érdekében megpróbálták betörni őt.

Eleinte folyamatos gyakorlatozással, majd fájó testének és felpuffadt arcának lécekkel, való kezelésével, mindezt precíz rendszerességgel. Néha ilyenkor minden büszkeségét félre téve könyörgött, hogy hagyják abba. Ekkor a jó lelkű kiképzők lerakták a léceket és cölöpökkel estek neki.

Amikor már saját kiképző őrmesterét nem tudta megkülönböztetni egy tál cézár salátától ki akarták végezni. Természetesen Wanek Úr utolsó kívánsága egy pazar, rengeteg fogásos lakoma, és néhány láda görög ouzo volt.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Tovább a hetedik részhez

Kategória: Bhakti Kutir, Blog/Gasztro Blog, Mese folyamok óceánja | 1 hozzászólás